Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-16 / 269. szám
1 oldal Úttörőélet — Az őszi akadályverseny immár hagyományossá vált a kiskunhalasi 932. Petőfi Sándor úttörőcsapatnál. Szatmári Judit leveléből megtudjuk, hogy ezt az idén a Forradalom Lángjai mozgalommal összehangolva bonyolították le. Mindegyik őns egy 19-es partizáncsoportot képviselt, amelyeknek titkos parancsot kellett célba juttatni. Ám a cél eléréséig számtalan akadályt kellett a pajtásoknak leküzdeni. A poltikai és úttörő kérdésekre helyes választ adni, célba lőni, drótakadályon átkelni. Nem csoda, hogy a pajtások észre sem vették a fáradtságot • — A takarékos úttörőcsapat cím eléréséért folyik a verseny a bácsszőlősi 2467. Petőfi Sándor úttörőcsapat tagjai között. A rajok takarékossági felelősei nyilvántartást vezetnek, s félévenként értékelik az eredményt. Sárközi Károly csapatvezető erről az első értékelésről számolt be, melynek győztesei Spár Gyula, Szandler Zoltán és Balogh Mátyás hetedik osztályos tanulók.• A „JÁTÉK-OLIMPIA” címmel versenysorozat szervezését kezdte meg az általános iskolások részére a Kecskeméti Városi Művelődési Ház. A sakk, asztalitenisz, ügyességi és szellemi öttusán kívül társasjáték öttusában mérkőzhetnek meg a pajtások. Az elődöntőkre november 24- től vasárnaponként kerül sor, a döntőre pedig a téli szünetben. Az ünnepélyes eredményhirdetés december 29-én lesz. A jelentkezési lapokat az iskolákba küldték ki.• * A Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolában Fecske Istvánná csapatvezető Klam Erzsébet és Kádár Zoltán hetedikes pajtásoknak átnyújtotta a „Kiváló úttörőmunkáért” jelvényt. — írja Kutyifa Ilona. Mi is gratulálunk a két pajtásnak a megérdemelt kitüntetéshez. — UGYANCSAK a Kiskőrösi Petőfi Sándor Iskolából tudósít Polareczky Mária. Rácz Sándor vezetésével a fotoszakkör megkezdte munkáját. Az első feladat: tablót készítenek az őszről. A fotoszakkörben nemcsak a fényképezés fortélyát lehet megtanulni, de célja az is, hogy tagjaival megismertesse és megszerettesse a megye tájait.4 — A FELSŐSZENTIVÁNI általános iskola negyedik és ötödik osztálya megyejáráson vett részt. Megtekintették a kiskunhalasi baromfifeldolgozó üzemet, a kiskunfélegyházi múzeumot és Kiskőrösön Petőfi szülőházát. A délutánt Kecskeméten töltötték, több gyárat megnéztek. Müller Péterné tanítónő a pajtások nevében mond köszönetet az Alföldi Cipőgyár dolgozóinak a kedves fogadtatásért és a finom ebédért, amit a Toronyház Étteremben fogyasztottak el. — Az Izsák—Majlát-telepi 5483. Gagarin úttörőcsapat „Piros alma” bált rendezett. A jól sikerült rendezvényről Pájer Katalin számolt be. A bevételt országjáró kirándulásra fordítják. * — Több mint 30 szakkör működik ez évben a jánoshalmi általános iskolában — írja Szulcsán Erzsébet, az úttörőcsapat megbízásából. Az úttörők fúvószenekarán, énekkarán kívül az irodalmi színpad és a zászlótartó díszszakasz teszi még színvonalasabbá az iskolai ünnepségeket. * — Köszönjük Nagy Zsófiának és Muhi Erzsébetnek, a kiskunhalasi 932. Petőfi Sándor úttörőcsapattól küldött tudósításait. A Komszomol megalakulásának 50. évfordulója alkalmából küldött dísztáviratnak bizonyára örültek a szovjet pajtások.d — Hasznos szerződést kötött a kiskunfélegyházi járás tizenhárom úttörőcsapata a helybeli termelőszövetkezetekkel és üzemekkel. venhárom Nyolcszázkilencpajtás eddig több mint hatezer munkanapra vállalta, hogy tanítási időn túl a termelő üzemekben dolgozik. fiakat. A termelés segítése és az érdekvédelem Ülést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Tegnap Kecskeméten ülést tartott a Szakszervezetek megyei Tanácsa. Az első napirendi pont keretében Kovács Pál, az SZMT Közgazdasági Bizottságának vezetője számolt be a megye harmadik ötéves tervének időarányos teljesítéséről, s a szakszervezeti szervek további feladatairól — A tervidőszak első két esztendejében a megye szocialista ipara az 1965. évi 5,5 milliárd forintról, 7,1 milliárd forintra növelte termelési értékét — mondotta beszámolójában Kovács Pál. A lakosság 1966-ban 8 százalékkal, 1967-ben pedig 16 százalékkal jutott több pénzbevételhez, mint 1965-ben. Az idén tovább növekedett a lakosság bevétele. A kereskedelmi forgalomban legerőteljesebben a tartós fogyasztási cikkek iránt nőtt meg az érdeklődés. Az életszínvonal emelkedését jelzi a munkaidő-csökkenés is. Az idei év végére megyénkben mintegy 10 ezer munkás dolgozik heti 44 órás munkaidőben. Számításaink szerint a jövő év végéig a dolgozók mintegy 50—60 százaléka tért át a 44 órás munkahétre. Az 1966. augusztusában tartott SZMT-ülésnek megfelelően a szakszervezetek a legfőbb megyei célkitűzések megvalósítására mozgósították a dolgozókat. Ezt leginkább a szocialista munkaverseny-mozgalom fejlődésén, mérhetjük le. A munkaverseny a dolgozók alkotó kezdeményezését jelzi, s hozzájárult a jelentékenyen megye főbb gazdasági feladatainak időarányos teljesítéséhez. A dolgozók nagy lelkesedéssel kezdeményeztek versenyt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50., az idén pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának félévszázados évfordulója alkalmával. Ma már az összes dolgozóknak mintegy 70—75 százaléka vesz részt a versenymozgalomban. A kiváló dolgozó jelvényt elnyertek száma a jelenlegi ötéves terv időszakában 52,5 százalékkal, a szocialista címért küzdő brigádok száma 26,1 százalékkal növekedett. Pozitív vonása a versenymozgalomnak, hogy általában a helyi és megyei főbb célkitűzések megvalósítására irányul. Ugyanakkor javult a verseny értékelése, nyilvánossága, anyagi ösztönzése s megbecsülése különböző formáinak alkalmazása. Szakszervezeteinknek feladata munkaverseny oly módon a való szervezése, hogy az tovább javítsa a termelés gazdasági mutatóit. A szakszervezetek éljenek a gazdasági reform adta lehetőségekkel és saját területük termelési problémáinak feltárásával kutassák a tervteljesítés lehetőségeit. Továbbra is fordítsanak nagy gondot az üzemi demokrácia fejlesztésére, a dolgozók széles körű tájékoztatására, az újító mozgalom fellendítésére, a dolgozók politikai és szakmai továbbképzésére. mozgalmi munkát úgy végezzék, hogy eleget tegyenek a szakszervezeti mozgalom kettős feladatának megfelelően segítsék a termelés növelését, ugyanakkor maradéktalanul biztosítsák a dolgozók érdekvédelmét. Ezzel kapcsolatban fordítsanak nagy gondot a közeljövőben megkötésre kerülő, két évre szóló kollektív szerződések előkészítésére. Kovács Pál beszámolóját élénk vita követte, majd Szabó Pál, a számvizsgáló bizottság elnöke tájékoztatta a tanácsülést az SZMT költségvetési gazdálkodása ellenőrzésének tapasztalatairól.n. a Szombattól szombatig Egyhetes miskolc-tapolcai üdüléseket rendez a Kecskeméti Volán Utazási Iroda december 1. és március 1. között. A pihenők szombaton kezdődnek és a következő szombatig tartanak. A résztvevőket az Anna Szállóban helyezik el, s az 525 forintos részvételi díjért naponta háromszori étkezést, valamint egy-egy jegyet kapnak a Barlangfürdőbe. 1968. november 16, szombat 100 vagon ajándék a vietnami népnek A közeljövőben hajó indul Várnából Haiphongba a világ haladó ifjúságának ajándékával. A száz vagont kitevő szállítmány, amely a IX. Világifjúsági Találkozó napjaiban gyűlt össze Szófiában, gépekből, járművekből, gyógyszerekből, egészségügyi és egyéb felszerelésekből áll. Mindezt a különböző földrészek fiataljainak adományaiból vásárolták. Százharmincöt holdon telepít erdőt a mezőgazdasági növénytermesztésre alkalmatlan területen a szanki Haladás Termelőszövetkezet. Az Alföldön honos fajták mellett főként tűlevelűekkel hasznosítják a területeket Három gyalogosbaleset a megyeszékhelyen November 14-én a gyalogosok figyelmetlenségéből, illetve egy részeg motoros felelőtlenségéből három súlyos közúti szerencsétlenség történt Kecskeméten. Délelőtt a Bethlen körút 19. sz. ház előtt Lévai Margit 70 éves, Kecskemét, csilléritelepi lakos figyelmetlenül, körültekintés nélkül próbált átmenni az úttesten, de eközben elé lépett a már féktávolságon belül érkező Bozóki Károly 38 éves, albertirsai lakos motorkerékpárjának. Az ütközés következtében a gyalogos és a motoros is a földre zuhant. Lévai Margitot súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A motorkerékpáros nem sérült meg. Délután a megyeszékhely belterületén az 5. sz. főútvonalon akart átmenni Németh Ferenc 65 éves, Kecskemét, Máriahegy 62. szám alatti lakos. Az erősen korlátozott látású idős ember, az úttest felezővonalánál megállt. A feléje haladó Pásztor János, 36 éves osztag, Kecskemét, Belső-Nyír 87. szám alatti lakos motorkerékpárjával kürt jelzést adott, s megpróbálta kikerülni a gyalogost. A szerencsétlen idős ember azonban pontosan a motorkerékpár elé lépett, s az ütközést a gyors fékezéssel sem lehetett elkerülni. Németh Ferenc olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség tájékoztatása szerint a motorkerékpárost nem terheli felelősség. A kora esti órákban a Halasi út 10. sz. előtt haladt át az úttesten Lódri Borbála 66 éves, Kiskunmajsa, Vorosilov út 29. szám alatti lakos. Már átért az úttest felezővonalán, amikor 60 kilométeres sebességgel elütötte motorkerékpárjával Gyuris József 36 éves, Kecskemét, Kubányi utca 3. szám alatti lakos. Az idős nőt életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Gyuris Józsefről a a rendőrség megállapította, hogy ittasan vezette járművét, s a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. Gyuris József ellen ittas vezetésért, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért indítottak büntetőeljárást. G. G. Gárdonyi Géza: EGRI CSILLAGOK Feldolgozta: Márkusz László. Rajzolta: Zó rád EmS. 'azon az éjjelen sötétség borította a várat a hegyeket, az EGET. 0080 ÉPPEN AZ ŐRSÉGET ELLENŐRIZTE, AMIKOR... _ iád! '^^bornemissza gerge/.y'/* HÁZAD 'VÁM A GYŰRŰM, ÉN/VA/AM A f/ad, jk NA AKAROD A GYERMEKEDET, /DE A GYŰRŰMÉF. _ LY&S& ES MÁSNAP SZEPTEMBER 16-ÁN, A NAP AZ ÁGYÚ DÖRGÉSÉRE ÉBREDT. A BÁSTYÁK ÉS A FALAK ROPOGTAK. E GY FÉL MÁZSÁS Ágyúgolyó a konyhán ÜTÖTT BE, fi. 3s A MÚL TEJJEL " meccsetnek kiabáltak, hogy TISZTELI A FELESéGe arszlám bégnek SÁTORÁBÓL. -VILÁGOSÍTSD MEG ŐKET, GERGELYT MERCIEY jYAP/FAMY ÚR NÉ Af FEL TŐLE, HÚZÓDJANAK CSAK A KON/NA NÁL/E PELÉSE ES NYUGODTAN A TÜZES NYÍL USJOKOS CSILLAGKÉNT SZÁLLT ÁT A SÖTÉTSÉGÉN ÉS MEGVILÁGÍTOTTA A DOMBOT. GYEREK NEM VOLT VELÜK, FŐZZENEK TOVÁBB. A AZ ÉN FELESÉGEM ÉS GYERMEKEM SOPRONBAN VANNAKOK ONNAN EL NEM MOZDULNAK. s