Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

«. oldal A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatá­si Hivatala közli: A Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. Meg­hallgatta Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesé­­nek tájékoztatóját a ma­­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormány­­közi bizottság 8. üléséről. Apró Antal ezután a Kölcsönös Gazdasági Segít­­ség Tanácsa Végrehajtó­­ Bizottságának — Moszkvá­­b­an július 16—17-én tar­­tott — 42. üléséről számolt be. A Végrehajtó Bizottság jóváhagyta a szocialista gazdasági integráció komp­lex programjának kidol­gozására létrehozott mun­kacsoportok részletes mun­katerveit. A kormány a beszámo­lót jóváhagyólag tudomásul vette és megállapította, hogy a következő időszak­ban a legfontosabb teen­dő a javaslatok kidolgozó­ja. Ezért felhívta az ille­tékes miniszterek figyel­őjét, hogy különös gondot fordítsanak a javaslatok el­készítésére és összpontosít­anak megfelelő erőt erre m­inden érintett szervnél. A Minisztertanács jóvá­­hagyólag tudomásul vette, továbbá, hogy július 17- én Moszkvában az érde­kelt szocialista országok — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyaror­szág, az NDK, a Szovjet­unió — aláírták az Inter­­chim nevű nemzetközi vegy­ipari együttműködési szer­vezet megalakításáról szó­ló egyezményt. A Mnisztertanács ezt követően megtárgyalta munkaügyi miniszter és a a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének elő­terjesztését az új Munka Törvénykönyve végrehajtá­sának tapasztalatairól. Megállapította, hogy a tör­vény alapvető célkitűzései helyesnek bizonyultak. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter jelen­tést tett a Moszkvában au­gusztus 20-a és szeptem­ber 2-a között rendezendő első magyar mezőgazdasá­gi és élelmiszeripari kiál­lítás előkészületeiről. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. A kor­mány meghallgatta a me­zőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter beszámoló­ját a nyári munkálatokról. betakarítási A beszá­moló megállapította, hogy a termés betakarítása jó ütemben folyik, a felvá­sárlás zavartalan. A Mi­nisztertanács a tájékozta­tást tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyalt. 0 pápa Afrikába utazott VI. Pál pápa csütörtö­kön Rómából repülőgépen elindult Ugandába, sorrend­ben nyolcadik külföldi út­jára. Az afrikai földré­szen ez lesz az első pápai látogatás. Mostani utazásának cél­jául hivatalosan az afrikai püspökök első konferenciá­ja és 22 ugandai vértanú tiszteletére emelt kápolna felszentelése szolgál. IV. Pál azonban elsősorban a ni­gériai béke helyreállításá­ért kíván fáradozni Afri­kában. Vasúti szerencsétlenség Jugoszláviában bör­ tént a jugoszláviai Mace­dóniában. Egy Szkopjéból kiindult, két szerelvényből álló motorvonat a Tetovo és Gosztivar között levő Bodovina község közelében teljes sebességgel összeüt­között három, eddig még kiderítetlen okból a gosz­­tivári állomáson tolatás közben elszabadult és lejtős pályán rendkívül fel­­ gyorsulva robogó tartály­­kocsival. Az összeütközés ereje kétméteres ronccsá sajtolta össze a motorvonat első kocsiját és az utasokat szállító második kocsi is erősen megrongálódott. Az első jelentések szerint a katasztrófának harminc, felismerhetetlenségig ös­­­szeroncsolt halálos áldoza­ta van. Tizennyolc utast súlyos sérülésekkel kórház­ba szállítottak. A vizsgála­tot folytató hatóságok at­tól tartanak, hogy az ál­dozatok száma sokkal több. SZKOPJE (TANJUG) Szerda este borzalmas vasúti szerencsétlenség tör- Salvador visszavonja csapatait WASHINGTON (MTI) Szerdán, a késő esti órákban az AÁSZ külügy­miniszterei egyhangúlag el­fogadták azt a határoza­tot, amely a több mint két hete vadort tartó hondurasi Sal­konfliktus békés rendezésének menetrend­jét kívánja rögzíteni. A ha­tározat első pontja köve­teli a salvadori csapatok azonnal kivonását Hondu­ras területéről, mégpedig az Amerikai Államok Szer­vezetének ellenőrzése alatt. A határozat ugyanakkor felhívja a szemben álló fe­leket, hogy szavatolják az országuk szomszéd ország állampol­gárainak biztonságát. Röviddel a határozat el­fogadása után Fidel San­chez Hernandes salvadori elnök televízióbeszédében jelentette be az ország la­kosságának, hogy Salvador elfogadja az AÁSZ hatá­rozatát. Kijelentette: konfliktusból Salvador ke­­­rült ki győztesen. Diplomáciai források sze­rint Salvador már szerda éjjel megkezdte csapatainak kivonását Hondurasból. A csütörtök reggeli jelenté­sek szerint a csapatvissza-területén­­ elő vonulás rendben zajlik, Kádár János fogadta Franz Muhrit Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára fogadta a ha­zánkban tartózkodó Franz Muhrit, az Osztrák Kom­munista Párt elnökét. A baráti, szívélyes légkörű beszélgetésen a nemzetközi kommunista és munkás­­mozgalom időszerű felada­tait, valamint a két pártot kölcsönösen érdeklő kérdé­seket tekintették át. A ta­lálkozón jelen volt Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tit­kára és Garai Róbert, az MSZMP Központi Bizott­sága külügyi osztályának helyettes vezetője. Kádár János megkezdte szabadságát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára augusztus 1-én megkezdte évi rendes sza­badságát. Nixon Indira Gandhival tárgyal HONGKONG A Giai Phong hírügynök­ség, a dél-vietnami ideigle­nes forradalmi kormány hi­vatalos sajtószerve Nixon vietnami villámlátogatását kommentálva megállapítja, hogy ez a látogatás durva provokáció és kihívás volt a dél-vietnami néppel szem­ben. Nixon útja provokáció volt az amerikai csapatok kivonásáért síkra szálló nemzetközi közvélemény és az amerikai nép ellen is. A hírügynökség hangsúlyozza, hogy ezzel a látogatással Nixon a korhadó saigoni bábrendszert próbálta meg­erősíteni. BANGKOK — ÚJ­DELHI Nixon elnök befejezte há­romnapos hivatalos­ látoga­tását Thaiföldön­ — ame­lyet arra is felhasznált hogy kitérővel villámláto­gatást tegyen Saigonban — és csütörtökön magyar idő szerint hajnali négy óra­kor továbbutazott ázsiai út­jának újabb állomására, In­diába. Az indiai fővárosban a repülőtérről az elnöki palo­ta felé vezető úton több száz főnyi csoport tüntetett Nixon elnök és az ameri­kaiak vietnami háborúja el­len. Az amerikai államfő nem messze a tüntetőktől meg­állíttatta gépkocsiját, majd a biztonsági szolgálat em­bereitől körülvéve kiszállt, hogy kezet rázzon néhány ellentüntetővel, aki „Hindi- Amerika bhani-bhai” (In­dia és Amerika testvérek) kiáltásokkal üdvözölte. Ké­sőbb, amikor a tüntetők so­ra közeledett felé, Nixon visszaszállt golyóbiztos li­muzinjába és folytatta út­ját a városközpont felé. Magyar idő szerint rö­viddel délelőtt megkezdőd­tek a hivatalos tárgyalások Új Delhiben az elnöki pa­lotában Nixon és Indira Gandhi,­ India miniszterel­nöke között. (MTI) ——ni^­^——————« Varsó, az ősi város, Euró­pa kultúrájának egyik te­remtő műhelye, a tudomá­nyok és művészetek ottho­na 1939. szeptember 27-én a fasiszta csizmák talpa alá került. A Wehrmacht páncélosai mögött elözön­­lötték Varsót a „sonder­­gruppék” farkasai, s meg­kezdődtek a lakosság ször­nyű szenvedései. A horog­­keresztes banditák 1943. április végén, június ele­jén halomra gyilkolták gettó lakóit, majd az 1944 . augusztus elsején felkelt lakosság ellen folytattak népirtó háborút. A varsói­ak hosszú heteken át cso­dálatos hősiességgel küz­döttek a fasiszták legmo­dernebb fegyverei ellen a barrikádokon. Kiömlött vérük hozzájárulás volt Lengyelország és Varsó új­jászületéséhez. Mégsem kellett volna annyi vérnek elfolynia és oly iszonyatos pusztulás­nak bekövetkeznie. Saj­nos, a felkelés időpontját a Londonba telepedett len­gyel emigráns kormány ha­tározta meg, anélkül, hogy tervét egybehangolta vol­na a szovjet - Belorusz Front helyzetének tényle­ges lehetőségeivel. A szovjet hadsereg ak­kori, átmenetileg nehéz és kedvezőtlen helyzete elle­nére mindent megtett a varsói népi felkelők segíté­sére. Fegyvert, lőszert, élel­met és gyógyszert juttatott légi úton a városba. A kellően elő nem készí­tett küzdelem 1944. október 2-án a fasiszták győzelmé­vel végződött. Hitler paran­csára a város lakónegye­deit, ipartelepeit földig le­rombolták, lakóit legyilkol­ták vagy elhajtották. Ami­kor a szovjet hadseregnek és a Szovjetunióban meg­szervezett lengyel haderő­nek 1945 januárjában sike­rült a lengyel főváros te­rületére nyomulnia, a hadi­jelentés ezzel a megrendítő mondattal zárult: „Varsó elpusztult!” A tanulságok világosak: Varsó népe hős volt a fel­kelésben, a helytállásban, majd hős az újjáépítésben is. Varsó immár nem halott város, sőt előbb, mint va­laha. Elbukásának és fele­melkedésének története pe­­dig minden nép tanítója. Merényletet kíséreltek meg Rogers ellen TOKIÓ (MTI) Kínos közjáték zavarta meg a japán—amerikai gaz­dasági bizottság hetedik ülésszakán részt vett ame­rikai vendégek, közöttük Rogers külügyminiszter, repülőtéri búcsúztatását. Egy rádióriporternek álcá­zott japán fiatalember me­rényletet akart elkövetni az amerikai külügyminiszter ellen, de Rogerset összeté­vesztette Armin Meyerrel, az Egyesült Államok tokiói nagykövetével, s tőrével Meyerre rohant. Az ameri­kai nagykövet azonban, bár a földre zuhant, sértetlen maradt, mert merénylője a támadás pillanatában meg­botlott, s tőrt szorongató keze célt tévesztett. A rendőrségi közlemény szerint a merénylő, a hely­színen lefegyverzett, őrizet­be vett 21 éves Juji Hamao­­ka gondosan előkészítette tervét: a repülőtéri búcsúz­tatáskor magnetofont és mikrofont tartva kezében, lap- és rádiótudósítók cso­portjában tartózkodott. Ami­kor az amerikai vendégek feltűntek, villámgyorsan ki­vált a csoportból, s ruhája alá rejtett 18 centiméteres tőrét előrántva, támadásba lendült. Rogers külügymi­niszter éppen a fehérházi különrepülőgép feljárójánál tartózkodott, s tőle alig tíz méternyire állt az 55 éves Armin Meyer, aki a közel­múltban adta át megbízóle­velét Hirohito császárnak. „Izrael legyőzhetetlensége kámforrá válik”” A kairói sajtó szerint a Szuezi-csatorna frontján az elmúlt 48 órában tapasztalt viszonylagos csend — csak szórványos lövöldözések voltak két nap óta — an­nak tulajdonítható, hogy Iz­rael az egyiptomi légitáma­dások után zavarban van és szétzilált sorait igyek­szik rendezni. Mint a Prog­­res Egyptien írja, az izraeli katonai hatóságok azt vizs­gálják, hogyan módosítsák taktikájukat és terveiket az egyiptomi légierő és had­sereg sikeres támadásai után. Az Al Gumhurija a Si­nai félszigeten végrehajtott sikeres egyiptomi akciók­kal foglalkozva idézi a Cor­­riere Della Sera című olasz lapot. „A háború tovább fo­lyik a Szuezi-csatornánál és elmúltak azok az idők, amikor bikinis izraeli lá­nyok fürdőztek a csatorna vizében. Most a halál lesel­kedik az izraeliekre a meg­szállt Sinai félszigeten.” Az Al Gumhurija megállapítja: az izraeli legyőzhetetlen­ség legendája kámforrá vá­lik és ezt Izrael legjobb ba­rátai is kezdik elismerni. 1969. augusztus 1, péntek fl kormány elé kerül Defregger kiadatása rés múltú Defregger mün­cheni segédpüspök kiada­tását és bíróság elé állítá­sát követelő kérvényét. (Aquila a közigazgatási központja a Filettót is ma­gába foglaló területeknek. Ezt a kis abruzzói falut a németek 1944-ben megtor­lásként elpusztították, s a jelenleg Münchenben élő és akkor századosi rangban a náci hadseregben szol­gáló Defregger által továb­bított kivégzési parancs alapján meggyilkoltak ti­zenhét filettói lakost.) „A nácik géppuskago­lyóitól letarolt filettóiak emléke arra int bennünket, hogy visszaverjünk minden támadást az alkotmányban biztosított szabadságjogok ellen” — állapította meg az aquilai községi tanács határozata. Az aquilai tanács támo­gatása — állapítják meg Rómában — nagy súlyt ad a kiadatási kérelemnek, s az ügy valószínűleg a kor­mány elé kerül. Az aquilai községi tanács a hajnali órákba nyúló ülé­sen teljes mértékű támo­gatásáról biztosította Filet­­to falu lakosságának a vé- Okinawán nem lesz atomfegyver TOKIÓ (REUTER) Szato japán miniszter­­elnök szerdán reggel egy­órás megbeszélést folyta­tott Rogers amerikai kül­ügyminiszterrel az okina­­wai kérdésről. A minisz­terelnök kijelentette, hogy Okinawának Japánhoz való visszacsatolása után nem fogják megengedni, hogy az Egyesült Államok nukleá­ris fegyvereket állomásoz­tasson a szigeten. Megfigye­lők szerint a kijelentés ar­ra utal, hogy az okinawai amerikai támaszpontok atomfegyverekkel vannak ellátva , amit hivatalo­san mindeddig tagadtak. 1969 első hat hónapjá­ban 32 személy halt meg Japánban olyan betegség­ben, amely a hirosimai atomrobbantás következ­ményének tekinthető. Francia—szovjet kereskedelem BRÜSSZEL (MTI) és Franciaország közös pia­partnereitől engedélyt kapott arra, hogy a má­jusban a Szovjetunióval megkötött ötéves kereske­delmi szerződése tekinteté­­ben nem kell magát a Kö­zös Piacon belüli kereske­delempolitikára vonatkozó szabályokhoz tartani. Ez a mentesítés egy évre szól. Az engedélyezésre azért volt szükség, mert Francia­­ország az­által, hogy egy nem közös piaci tagállam­mal olyan kétoldalú keres­kedelmi megállapodást kö­tött, amelynek hatálya túl­megy 1970. január 1-én, megsértette az 1961. évi egyezményt. Ebben az egyezményben pedig a tag­államok elvben megálla­podtak abban, hogy 1970. január 1. után közös piaci alapon folytatják a keres­kedelmi egyezményekre vo­natkozó megbeszéléseket.

Next