Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-08 / 81. szám
1. oldal Pánikhangulat Guatemalában BRANDT NIXONHOZ KÉSZÜL Gróf Karl von Sprell nyugatnémet nagykövet kivégzése után futótűzként terjedtek el a rémhírek Ciudad Guatemalában. chilei és az uruguayi nagykövet véletlen távollétét az egész város újabb emberrablásoknak vélte. Egy másik kósza hír a kormány megdöntéséről már olyan mértékben terjedt a fővárosiak körében, hogy a kormány elég jelentősnek tartotta hivatalos nyilatkozatban megcáfolni. Mindehhez a hangulathoz hozzájárult a katonai készültség. A főváros fölött tízpercenként elhúzó vadászgépek döreje is feszíti az idegeket. Von Spreti gróf holttestét az elnöki palota márványcsarnokában ravatalozták fel. Az erősen őrzött termet több százan látogatták meg. Julio Cesar Montenegro államelnök személyesen fejezte ki részvétét az özvegynek, Helene von Spretinek. Montenegrót Hans Wilhelm Hoppe, az NSZK kormányának külön megbízottja és Gerhard Mischek ügyvivő fogadta. Ismeretes, hogy a nagykövetségi diplomáciai személyzet zöme hamarosan elhagyja Guatemalát. A texasi el Pasóból Brandt kancellár kedden készül Washingtonba, hogy megkezdje hivatalos tárgyalássorozatát Nixon elnökkel. A Reuter-iroda úgy véli, hogy az előre kidolgozott témaköröket fontosságban meg fogja előzni a Spretiügy. Scheel bonni külügyminiszter Guatemalába készül, hogy visszakísérje Nyugat-Németországba Karl von Spreti koporsóját. Scheer hétfőn este kifejtette: nem lenne járható út a teljes szakítás, tekintettel arra, hogy egyrészt a guatemalaihoz hasonló események más országokban latin-amerikai is előfordulhatnak, másrészt a Guatemalában élő 1500 német telepes érdekeit is képviselni kell. Hétfőn este Scheel negyvenperces kihallgatáson fogadta Philipe Antonio Gandarát, Guatemala bonni nagykövetét, aki később újságíróknak kijelentette: „Maradok”. A nyugatnémet újságok különkiadásban számoltak be Sprell meggyilkolásáról. A kiadóhivatalok előtt nagy tömegek vártak bulletinekre. A Frankfurter Rundschau a guatemaai kormány részvétnyilvánításait szemforgatónak minősíti. A feszültségekért a Frankfurter Rundschau cikkírója az amerikai kormány 1954-es intervencióját okolja, nemkülönben azt a körülményt, hogy a józan politikai reformokat a CIA, „a fejlődő országok különleges amerikai kormánya” meghiúsítja. „Spreti gróf talán még most is élne, ha a guatemalai kormány a minimális kompromisszumkészséget tanúsította volna’’ — írja a La Hamburger Abendblatt. A guatemalai kormány a felelős! A kedd reggeli francia lapok kivétel nélkül elítélik Karl von Spretl gróf guatemalai nyugatnémet nagykövet meggyilkolását és érte elsősorban a guatemalai kormányt és támogatóit teszik felelőssé. Még a hétfői Humanité rámutat, hogy amikor egy amerikai diplomatát raboltak el hasonló körülmények között, sor került kicserélésére három politikai fogollyal. Washington azonban ekkor tudtul adta, hogy „egy amerikai diplomata élete fontosabb minden egyéb meggondolásnál”. Mindenki jól tudja, hogy hasonló állásfoglalás az amerikai külügyminisztérium részéről most is ugyanilyen eredménnyel járt volna. Washington azonban ezúttal nem tartotta szükségesnek, hogy akár a kisujját is megmozdítsa. A cikkíró végezetül leszögezi, általánosan elismert tény az is, hogy az erőszak elterjedése a dél-amerikai kontinensen annak az erőszaknak a következménye, amelyet az amerikai uralom valósít meg ezen földrészen. „Ennek ellenére a egy diplomata meggyilkolása a mi szemünkben nem méltó fegyvere egy jogos harcnak” — írja. A gaulleista La Nation attól fél, hogy az erőszak erőszakot szül és a megtorlások és ellenmegtorlások áthághatatlan bűvös köre kezdődik el. A guatemalai kormány máris arról beszél, hogy megtorlásokat alkalmaz a kezében levő politikai foglyokkal szemben. „Hol lehet megállni az erőszaknak ebben a bűvös körében, amely veszélyezteti az emberi civilizáció alapjait?” — kérdi a lap. Hírszerzőbravúr Az Al Ahram című kairói lap értesülése szerint az egyiptomi hadsereg egy kémelhárító osztaga a megszállt Sinai-félsziget területén levő Arish városban foglyul ejtett, majd titokban egyiptomi területre szállított egy izraeli ügynököt. Az arab származású ügynök a megszálló hatóságokkal működött együtt és a gerilláknak menedéket adó helyi lakosokról, valamint az arab partizáncsoportok tevékenységéről szolgáltatott ki adatokat megbízóinak. Mint az Al Ahram megjegyzi, Ali el Mogi, akit hamarosan haditörvényszék elé állítanak, egyike volt a megszállt területeken működő kollaboránsoknak, akik valamennyen számíthatnak arra, hogy az egyiptomi igazságszolgáltatás lesújt rájuk. Svoboda Moszkvában Ludvik Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke befejezve mongóliai és japáni útját, kedden a szovjet fővárosba érkezett. Moszkvába érkezése előtt felkereste Habarovszkot és Bratszkot. 1970. április 8, szerda Magyar—NSZK tárgyalások BONN (MTI) Bonnban kedden délelőtt megkezdődtek a magyar— nyugatnémet kereskedelmi tárgyalások. Napirenden az 1970-es kereskedelmi egyezmény megkötése és egy új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodás kidolgozása szerepel. Magyar részről Mádai István, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az NSZK részéről Egon Emmel rendkívüli nagykövet folytatja a tárgyalásokat. Heves összecsapások a vietnami fennsíkon A rendőrség brutális támadása a hadirokkantak ellen A dél-vietnami kormánycsapatok parancsnokságának közleménye szerint az elmúlt 24 órában heves összecsapások voltak a kormánycsapatok és a szabadságharcosok között az ország középső részén elhelyezkedő fennsíkon. A közlemény szerint mindkét fél veszteségeket szenvedett. Amerikai szóvivő közölte, hogy B—52-es bombázók Saigontól északra fekvő területeket bombáztak. A partizánok tüzérségi támadást intéztek egy Saigontól északnyugatra fekvő légitámaszpont ellen. Egyebek között kigyulladt egy óriási benzintároló is. Kedden reggel újabb támadásba indultak a délvietnami háborús veteránok, ezúttal a nemzetgyűlés épülete ellen. A rendőrség, amely számított a tüntetés megismétlődésére, ezúttal is brutálisan verte vissza a mankókkal, botokkal és kövekkel védekező rokkantakat. 480 kilométeres frontvonal Kambodzsában Thong van Fan Muong ezredes, a kambodzsai első katonai körzet (dél-vietnami határvidék) parancsnoka kedden tájékoztatta Phnom Penhben akkreditált külföldi katonai attasékat és újságírókat a parancsnoksága alatt álló katonai körzetben kialakult helyzetről. Elmondta, hogy katonái a dél-vietnami határral párhuzamosan 480 kilométeres frontvonalon fejlődtek hadrendbe. Közölte, hogy csupán ebben a hónapban 51 különálló ütközet zajlott le a kambodzsai ellenállók és a kormánycsapatok között. A gerillaerők — jelentette ki —, vasárnap a határtól 17 kilométerre foglalták el a kormánykatonaság egyik állását. A leghevesebb harcokra a fővárostól 100 kilométerre fekvő Svay Rieng tartományban került sor. A Kambodzsában tevékenykedő fegyveres ellenállók ellenőrzésük alá vonták Északkelet-Kambodzsa gumiültetvényeit és fokozatosan behatolnak a keletkambodzsai falvakba és városokba — tűnik ki Lon Nol tábornoknak, a puccsista kambodzsai rezsim miniszterelnökének a U. S. News and Worldreport számára adott interjújából. A tábornok szerint míg a laoszi határnál nyugalom van az ellenállók a dél-vietnami határ teljes hossza mentén kiépítették állásaikat, ugyanakkor azt állította, hogy a Phnom Penh-i kormány „kézben tartja helyzetet”. Megerősítette azt a a korábbi kijelentését, hogy kormánya — „szükség esetén” — hadianyag segítséget fog kérni az Egyesült Államoktól. Azt állította, hogy kormányának ez idő szerint pénzbeli segélyre nincs szüksége, a szükséges fegyvereket meg tudja fizetni. Ha viszont — Lon Nol szavaival élve — „a kommunista megszállás kiterjed” Phnom Penh „a baráti országok” segítségét fogja kitűnik, kérni. Az interjúból hogy erre már akkor sor kerül, ha az ellenállók ellenőrzésük alá vonják az országnak a Mekong folyótól keletre fekvő területeit. Antikommunizmus — napjainkban A nyugati könyvpiac érdekes újdonsága az amerikai Hull és Wang kiadó könyve: „Az antikommunizmus anatómiája”. A kötet az antikommunizmus kialakulását, jelenlegi szerepét, elméleteit és következményeit tárgyalja az amerikai bel- és külpolitikában. Mindezt természetesen saját nézőpontból. E cikk szerény keretei nem adnak módot a részletes elemzésre, az érdemi vitára. Inkább azért említjük a könyvet, hogy rámutassunk: Nyugaton is szükségesnek tartják az antikommunizmus mai jellegzetességeinek vizsgálatát. Ez valóban indokolt, mert bár az antikommunizmus alapvető célja — a kommunizmus eszméinek és gyakorlatának megsemmisítése — a múlt század közepe óta semmit sem változott, megjelenése sok mindenben eltér a korábbitól. A vizsgálódás azért is hasznos, mert sokan az antikommunizmust egyszerűen azonosítják a burzsoá propagandával. Nem kétséges, hogy az ellenséges propaganda fontos eszköze és szerves része az imperialista taktikának, de nem egyetlen megnyilvánulása, nem egyetlen eszköze. Az antikommunizmus politika, propaganda és ideológia, amely a már említett stratégiai elgondolás alapján négy célt követ: gyengíteni a szocializmus állásait, elnyomni a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, akadályozni a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztatni a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát. Kétségtelen, hogy az imperializmus legfőbb ellenségének a kommunistákat, a kommunista mozgalmat tartja, amely a társadalmi haladás legaktívabb ereje, amelynek eszméje forradalmasítja a világot. Egyszersmind azonban — éppen ettől az erőtől és eszmétől félve — harcol minden demokratikus, haladó mozgalom ellen is, amelyek élvonalában a kommunisták haladnak. Az antikommunizmus ma tehát szembenállást jelent mindenfajta haladással. Az antikommunizmus — osztálypolitika, gyökere a burzsoázia, elsősorban a nagyburzsoázia érdekeiben, politikájában rejlik. Ez a politika megtévesztheti tőkés társadalom más rétegeit is, éppen ezért különbséget kell tenni az antikommunizmus tudatos, burzsoá hordozói és hirdetői, valamint az általa befolyásolt, félrevezetett rétegek, csoportok és egyének között. Az imperialista országok — minthogy ott az állam a monopoltőke kiszolgálója — az antikommunizmust a hivatalos politika rangjára emelték Ez azt jelenti, hogy már nem egyes személyek, vagy csoportok, hanem magas állami hivatalok foglalkoznak vele és irányítása a kormányok kezébe került. Éle leginkább a szocialista világrendszer felé irányul, hiszen jelenleg a fő ellentét a szocializmus és a kapitalizmus között húzódik: e két rendszer harcában, versenyében dől el a társadalmi haladás sorsa. Persze a dühödt antikommunizmus megnyilvánul a tőkés országokban tevékenykedő munkásmozgalommal szemben is, amely mindinkább közvetlenül a monopoltőke uralmi rendszerét, politikai hatalmát veszi célba. Állandó támadások kereszttüzében áll a nemzeti felszabadító mozgalom, mert az antikommunizmus egyik stratégiai célja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak megtartása — elsősorban a neokolonializmus módszereivel — a kapitalizmus világrendszerében. Az imperializmus sokféle módon tör céljai felé, s közben igyekszik az adott helyzethez, pontosabban: az erőviszonyokhoz alkalmazkodni. Reálpolitikusai számot vetnek az „erőpolitika” következményeivel és várható kudarcával, éppen ezért — az erőszakról végleg le nem mondva — fokozott figyelemmel fordulnak az ideológiai front felé. Más szavakkal: míg korábban az ideológiai-lélektani hadviselés csupán kisegítő szerepet játszott az erőszakra épülő politika szolgálatában, addig ma már a diplomáciai, a katonai beavatkozás és a gazdasági behatolás mellett az imperialista politika hivatalosan elfogadott negyedik dimenziója lett A mai antikommunizmus más jegyeit is szemügyre vehetnénk, de a vizsgálódáshoz talán ennyi is elég. Az imerialista stratégia és taktika elemzése ugyanis nem egyszerű ismeretgyarapítás, hanem egyszersmind fegyver az ellene irányuló politikai és ideológiai harc hatékonyságának növeléséhez. Választ ad arra a kérdésre: miként harcoljunk az antikommunizmus ellen. A legfőbb eszköz: saját, forradalmi stratégiánk maradéktalan érvényesítése, vagyis a szocializmus eredményes építése, a tőkés kizsákmányolással szembeni sikeres osztályharc, a gyarmati uralom minden formájának végleges felszámolása. Az antikommunizmus elleni küzdelem tehát „a saját portánkon kezdődik”. Ha nemzetközi méretekben teret nyer a szocializmus, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás és a béke ügye, ha megvalósul a marxista-leninista pártok politikája, akkor minden feltétel megvan a reakciós tevékenység megfékezésére, az ellene irányuló harc sikeréhez is. Saját gyakorlatunk nyelvére lefordítva: mi a népgazdaság gyorsütemű fejlesztésével, nemzeti és nemzetközi egységünk szilárdításával tesszük a legtöbbet az imperializmus céljainak megakadályozására. A burzsoá ideológia elleni harcban is elsődleges a marxista-leninista ideológia védelme, terjesztése, alkotó alkalmazása, gazdagítása. Nem vitás persze, hogy szükség van kifejezetten ellenintézkedésekre is, mint például a hamis elméletek, a megtévesztő propaganda leleplezésére, offenzív cáfolatára, az ellenséges tevékenység megakadályozására. Napjainkban a forradalmi erők mind eredményesebben verik vissza az antikommunizmus megújuló támadásait, megígy az céljait el nem érheti. A forradalmi mozgalom befolyásolási övezete bővül, az imperializmusé pedig szűkül. Cáfolhatatlanul bizonyítja ezt a szocialista világrendszer a kommunista kialakulása, mozgalom terebélyesedése, a gyarmatbirodalmak csaknem teljes megszűnése. Így van ez akkor is, ha a reakció még képes az ellentámadásokra, s helyenként és átmenetileg előre is tör a jobboldal. (Indonézia, Görögország stb.) Ezek az ellentámadások azonban, bár veszélyességüket egy pillanatra sem szabad lebecsülnünk, nem változtatják meg az általános erőviszonyokat, amelyek a szocializmus és a béke erőinek javára tolódnak el. A világ feltartóztathatatlanul — bár nem akadálytalanul — halad a kapitalizmusból a szocializmus felé. P. T.