Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-08 / 81. szám

1. oldal Pánikhangulat Guatemalában BRANDT NIXONHOZ KÉSZÜL Gróf Karl von Sprell nyugatnémet nagykövet ki­végzése után futótűzként terjedtek el a rémhírek Ciudad Guatemalában. chilei és az uruguayi nagy­­­követ véletlen távollétét az egész város újabb ember­rablásoknak vélte. Egy má­sik kósza hír a kormány megdöntéséről már olyan mértékben terjedt a fővá­rosiak körében, hogy a kor­mány elég jelentősnek tar­totta hivatalos nyilatkozat­­ban megcáfolni. Mindehhez a hangulathoz hozzájárult a katonai készültség. A fő­város fölött tízpercenként elhúzó vadászgépek döreje is feszíti az idegeket. Von Spreti gróf holttes­tét az elnöki palota már­ványcsarnokában ravata­lozták fel. Az erősen őrzött termet több százan láto­gatták meg. Julio Cesar Montenegro államelnök személyesen fejezte ki részvétét az özvegynek, He­lene von Spretinek. Monte­negrót Hans Wilhelm Hop­pe, az NSZK kormányának külön megbízottja és Ger­hard Mischek ügyvivő fo­gadta. Ismeretes, hogy a nagykövetségi diplomáciai személyzet zöme hamaro­san elhagyja Guatemalát. A texasi el Pasóból Brandt kancellár kedden készül Washingtonba, hogy megkezdje hivatalos tár­gyalássorozatát Nixon el­nökkel. A Reuter-iroda úgy véli, hogy az előre kidolgozott témaköröket fontosságban meg fogja előzni a Spreti­­ügy. Scheel bonni külügymi­niszter Guatemalába ké­szül, hogy visszakísér­­je Nyugat-Németországba Karl von Spreti koporsóját. Scheer hétfőn este kifejtet­te: nem lenne járható út a teljes szakítás, tekintettel arra, hogy egyrészt a gua­­temalaihoz hasonló esemé­nyek más országokban latin-amerikai is előfordul­hatnak, másrészt a Guate­malában élő 1500 német telepes érdekeit is képvi­selni kell. Hétfőn este Scheel negy­venperces kihallgatáson fo­gadta Philipe Antonio Gan­­darát, Guatemala bonni nagykövetét, aki később új­ságíróknak kijelentette: „Maradok”. A nyugatnémet újságok különkiadásban számoltak be Sprell meggyilkolásáról. A kiadóhivatalok előtt nagy tömegek vártak bulletinek­re. A Frankfurter Rundschau a guatemaai kormány rész­vétnyilvánításait szemfor­gatónak minősíti. A fe­szültségekért a Frankfur­ter Rundschau cikkírója az amerikai kormány 1954-es intervencióját okolja, nem­különben azt a körülményt, hogy a józan politikai re­formokat a CIA, „a fejlő­dő országok különleges amerikai kormánya” meg­hiúsítja. „Spreti gróf talán még most is élne, ha a guate­­malai kormány a minimá­lis kompromisszumkészsé­get tanúsította volna’’ — írja a La Hamburger Abendblatt. A guatemalai kormány a felelős! A kedd reggeli francia lapok kivétel nélkül elíté­lik Karl von Spretl gróf guatemalai nyugatnémet nagykövet meggyilkolását és érte elsősorban a guate­malai kormányt és támo­gatóit teszik felelőssé. Még a hétfői Humanité rámutat, hogy amikor egy amerikai diplomatát raboltak el ha­sonló körülmények között, sor került kicserélésére há­rom politikai fogollyal. Washington azonban ekkor tudtul adta, hogy „egy amerikai diplomata élete fontosabb minden egyéb meggondolásnál”. Minden­ki jól tudja, hogy hasonló állásfoglalás az amerikai külügyminisztérium részé­ről most is ugyanilyen eredménnyel járt volna. Washington azonban ezút­tal nem tartotta szükséges­nek, hogy akár a kisujját is megmozdítsa. A cikkíró végezetül leszögezi, általá­nosan elismert tény az is, hogy az erőszak elterjedé­se a dél-amerikai konti­nensen annak az erőszak­nak a következménye, amelyet az amerikai ura­lom valósít meg ezen földrészen. „Ennek ellenére a egy diplomata meggyilko­lása a mi szemünkben nem méltó fegyvere egy jogos harcnak” — írja. A gaulleista La Nation attól fél, hogy az erőszak erőszakot szül és a megtor­lások és ellenmegtorlások áthághatatlan bűvös köre kezdődik el. A guatemalai kormány máris arról be­szél, hogy megtorlásokat alkalmaz a kezében levő politikai foglyokkal szem­ben. „Hol lehet megállni az erőszaknak ebben a bűvös körében, amely veszélyez­teti az emberi civilizáció alapjait?” — kérdi a lap. Hírszerző­bravúr Az Al Ahram című kai­rói lap értesülése szerint az egyiptomi hadsereg egy kémelhárító osztaga a meg­szállt Sinai-félsziget terü­letén levő Arish városban foglyul ejtett, majd titok­ban egyiptomi területre szállított egy izraeli ügynö­köt. Az arab származású ügy­nök a megszálló hatóságok­kal működött együtt és a gerilláknak menedéket adó helyi lakosokról, valamint az arab partizáncsoportok tevékenységéről szolgálta­tott ki adatokat megbízói­nak. Mint az Al Ahram meg­jegyzi, Ali el Mogi, akit hamarosan haditörvényszék elé állítanak, egyike volt a megszállt területeken mű­ködő kollaboránsoknak, akik valamennyen számít­hatnak arra, hogy az egyip­tomi igazságszolgáltatás le­sújt rájuk. Svoboda Moszkvában Ludvik Svoboda, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság elnöke befejezve mongóliai és japáni útját, kedden a szovjet főváros­ba érkezett. Moszkvába ér­kezése előtt felkereste Ha­barovszkot és Bratszkot. 1970. április 8, szerda Magyar—NSZK tárgyalások BONN (MTI) Bonnban kedden délelőtt megkezdődtek a magyar— nyugatnémet kereskedelmi tárgyalások. Napirenden az 1970-es kereskedelmi egyez­mény megkötése és egy új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodás kidolgozása szerepel. Magyar részről Mádai István, a Külkeres­kedelmi Minisztérium fő­osztályvezetője, az NSZK részéről Egon Emmel rend­kívüli nagykövet folytatja a tárgyalásokat. Heves összecsapások a vietnami fennsíkon A rendőrség brutális támadása a hadirokkantak ellen A dél-vietnami kormány­csapatok parancsnokságá­nak közleménye szerint az elmúlt 24 órában heves összecsapások voltak a kor­mánycsapatok és a szabad­ságharcosok között az or­szág középső részén elhe­lyezkedő fennsíkon. A köz­lemény szerint mindkét fél veszteségeket szenvedett. Amerikai szóvivő közöl­te, hogy B—52-es bombá­zók Saigontól északra fek­vő területeket bombáztak. A partizánok tüzérségi támadást intéztek egy Sai­gontól északnyugatra fekvő légitámaszpont ellen. Egye­bek között kigyulladt egy óriási benzintároló is. Kedden reggel újabb tá­madásba indultak a dél­vietnami háborús veterá­nok, ezúttal a nemzetgyű­lés épülete ellen. A rendőr­ség, amely számított a tün­tetés megismétlődésére, ez­úttal is brutálisan verte vissza a mankókkal, botok­kal és kövekkel védekező rokkantakat. 480 kilométeres frontvonal Kambodzsában Thong van Fan Muong ezredes, a kambodzsai első katonai körzet (dél-vietna­mi határvidék) parancsnoka kedden tájékoztatta Phnom Penhben akkredi­­­tált külföldi katonai atta­sékat és újságírókat a pa­rancsnoksága alatt álló ka­tonai körzetben kialakult helyzetről. Elmondta, hogy katonái a dél-vietnami ha­tárral párhuzamosan 480 kilométeres frontvonalon fejlődtek hadrendbe. Közöl­te, hogy csupán ebben a hó­napban 51 különálló ütkö­zet zajlott le a kambod­zsai ellenállók és a kor­mánycsapatok között. A ge­rillaerők — jelentette ki —, vasárnap a határtól 17 ki­lométerre foglalták el a kormánykatonaság egyik ál­lását. A leghevesebb har­cokra a fővárostól 100 ki­lométerre fekvő Svay Ri­­eng tartományban került sor. A Kambodzsában tevé­kenykedő fegyveres ellen­állók ellenőrzésük alá von­ták Északkelet-Kambodzsa gumiültetvényeit és fokoza­tosan behatolnak a kelet­kambodzsai falvakba és vá­rosokba — tűnik ki Lon Nol tábornoknak, a puccsis­ta kambodzsai rezsim mi­niszterelnökének a U. S. News and Worldreport számára adott interjújából. A tábornok szerint míg a laoszi határnál nyugalom van az ellenállók a dél-vi­etnami határ teljes hossza mentén kiépítették állásai­kat, ugyanakkor azt állítot­ta, hogy a Phnom Penh-i kormány „kézben tartja helyzetet”. Megerősítette azt a a korábbi kijelentését, hogy kormánya — „szükség ese­tén” — hadianyag segítsé­get fog kérni az Egyesült Államoktól. Azt állította, hogy kormányának ez idő szerint pénzbeli segélyre nincs szüksége, a szüksé­ges fegyvereket meg tud­ja fizetni. Ha viszont — Lon Nol szavaival élve — „a kommunista megszállás kiterjed” Phnom Penh „a baráti országok” segítségét fogja kitűnik, kérni. Az interjúból hogy erre már akkor sor kerül, ha az el­lenállók ellenőrzésük alá vonják az országnak a Me­kong folyótól keletre fek­vő területeit. Antikommunizmus — napjainkban A nyugati könyvpiac érdekes újdonsága az ame­rikai Hull és Wang kiadó könyve: „Az antikommu­nizmus anatómiája”. A kö­tet az antikommunizmus kialakulását, jelenlegi sze­repét, elméleteit és követ­kezményeit tárgyalja az amerikai bel- és külpoliti­kában. Mindezt természete­sen saját nézőpontból. E cikk szerény keretei nem adnak módot a részletes elemzésre, az érdemi vi­tára. Inkább azért említ­jük a könyvet, hogy rámu­tassunk: Nyugaton is szük­ségesnek tartják az anti­kommunizmus mai jelleg­zetességeinek vizsgálatát. Ez valóban indokolt, mert bár az antikommunizmus alapvető célja — a kom­munizmus eszméinek és gyakorlatának megsemmi­sítése — a múlt század kö­zepe óta semmit sem vál­tozott, megjelenése sok mindenben eltér a koráb­bitól. A vizsgálódás azért is hasznos, mert sokan az an­­tikommunizmust egysze­rűen azonosítják a burzsoá propagandával. Nem két­séges, hogy az ellenséges propaganda fontos eszköze és szerves része az impe­rialista taktikának, de nem egyetlen megnyilvánulása, nem egyetlen eszköze. Az antikommunizmus politika, propaganda és ideológia, amely a már említett stra­tégiai elgondolás alapján négy célt követ: gyengíteni a szocializmus állásait, el­nyomni a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, akadályozni a kapitalista országok dolgozóinak har­cát, feltartóztatni a kapi­talizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folya­matát. Kétség­telen, hogy az imperializmus legfőbb el­lenségének a kommunistá­kat, a kommunista moz­galmat tartja, amely a tár­sadalmi haladás legaktí­vabb ereje, amelynek esz­méje forradalmasítja a vi­lágot. Egyszersmind azon­ban — éppen ettől az erő­től és eszmétől félve — harcol minden demokrati­kus, haladó mozgalom el­len is, amelyek élvonalá­ban a kommunisták halad­nak. Az antikommunizmus ma tehát szembenállást je­lent mindenfajta haladás­sal. Az antikommunizmus — osztálypolitika, gyökere a burzsoázia, elsősorban a nagyburzsoázia érdekeiben, politikájában rejlik. Ez a politika megtévesztheti tőkés társadalom más ré­­­tegeit is, éppen ezért kü­lönbséget kell tenni az an­tikommunizmus tudatos, burzsoá hordozói és hirde­tői, valamint az általa be­folyásolt, félrevezetett réte­gek, csoportok és egyének között. Az imperialista or­szágok — minthogy ott az állam a monopoltőke ki­szolgálója — az antikom­­munizmust a hivatalos po­litika rangjára emelték Ez azt jelenti, hogy már nem egyes személyek, vagy cso­portok, hanem magas álla­mi hivatalok foglalkoznak vele és irányítása a kor­mányok kezébe került. Éle leginkább a szocialista vi­lágrendszer felé irányul, hiszen jelenleg a fő ellen­tét a szocializmus és a ka­pitalizmus között húzódik: e két rendszer harcában, versenyében dől el a tár­sadalmi haladás sorsa. Per­sze a dühödt antikommu­nizmus megnyilvánul a tő­kés országokban tevékeny­kedő munkásmozgalommal szemben is, amely mind­inkább közvetlenül a mo­nopoltőke uralmi rendsze­rét, politikai hatalmát ve­szi célba. Állandó támadá­sok kereszttüzében áll a nemzeti felszabadító moz­galom, mert az antikom­munizmus egyik stratégiai célja Ázsia, Afrika és La­­tin-Amerika országainak megtartása — elsősorban a neokolonializmus módsze­reivel — a kapitalizmus világrendszerében. Az imperializmus sokféle módon tör céljai felé, s közben igyekszik az adott helyzethez, pontosabban: az erőviszonyokhoz alkal­mazkodni. Reálpolitikusai számot vetnek az „erőpo­litika” következményeivel és várható kudarcával, ép­pen ezért — az erőszakról végleg le nem mondva — fokozott figyelemmel for­dulnak az ideológiai front felé. Más szavakkal: míg korábban az ideológiai-lé­lektani hadviselés csupán kisegítő szerepet játszott az erőszakra épülő politika szolgálatában, addig ma már a diplomáciai, a kato­nai beavatkozás és a gaz­dasági behatolás mellett az imperialista politika hiva­talosan elfogadott negye­dik dimenziója lett A mai antikommuniz­mus más jegyeit is szem­ügyre vehetnénk, de a vizs­gálódáshoz talán ennyi is elég. Az ime­rialista stra­tégia és taktika elemzése ugyanis nem egyszerű is­meretgyarapítás, hanem egyszersmind fegyver az ellene irányuló politikai és ideológiai harc hatékony­ságának növeléséhez. Vá­laszt ad arra a kérdésre: miként harcoljunk az anti­kommunizmus ellen. A leg­főbb eszköz: saját, forra­dalmi stratégiánk mara­déktalan érvényesítése, vagyis a szocializmus ered­ményes építése, a tőkés kizsákmányolással szembe­ni sikeres osztályharc, a gyarmati uralom minden formájának végleges fel­számolása. Az antikommu­nizmus elleni küzdelem te­hát „a saját portánkon kezdődik”. Ha nemzetközi méretekben teret nyer a szocializmus, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás és a béke ügye, ha megva­lósul a marxista-leninista pártok politikája, akkor minden feltétel megvan a reakciós tevékenység meg­fékezésére, az ellene irá­nyuló harc sikeréhez is. Saját gyakorlatunk nyel­vére lefordítva: mi a nép­gazdaság gyorsütemű fej­lesztésével, nemzeti és nemzetközi egységünk szi­lárdításával tesszük a leg­többet az imperializmus céljainak megakadályozásá­ra. A burzsoá ideológia el­leni harcban is elsődleges a marxista-leninista ideoló­gia védelme, terjesztése, alkotó alkalmazása, gazda­gítása. Nem vitás persze, hogy szükség van kifeje­zetten ellenintézkedésekre is, mint például a hamis elméletek, a megtévesztő propaganda leleplezésére, offenzív cáfolatára, az el­lenséges tevékenység meg­akadályozására. Napjainkban a forra­dalmi erők mind eredmé­nyesebben verik vissza az antikommunizmus megújuló támadásait, meg­így az céljait el nem érheti. A forradalmi mozgalom be­folyásolási övezete bővül, az imperializmusé pedig szűkül. Cáfolhatatlanul bi­zonyítja ezt a szocialista világrendszer a kommunista kialakulása, mozgalom terebélyesedése, a gyarmat­­birodalmak csaknem tel­jes megszűnése. Így van ez akkor is, ha a reakció még képes az ellentámadásokra, s helyenként és átmeneti­leg előre is tör a jobbol­dal. (Indonézia, Görögor­szág stb.) Ezek az ellentá­madások azonban, bár ve­szélyességüket egy pillanat­ra sem szabad lebecsül­nünk, nem változtatják meg az általános erőviszonyo­kat, amelyek a szocializ­mus és a béke erőinek ja­vára tolódnak el. A világ feltartóztathatatlanul — bár nem akadálytalanul — halad a kapitalizmusból a szocializmus felé. P. T.

Next