Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-17 / 90. szám
Olvasási verseny A KISZ Központi Bizottsága és a SZÖVOSZ a KISZ VIII. kongresszusának előkészítése jegyében, az Olvasó Népért mozgalom keretében a vidéken, kisebb városokban, falvakban, tanyákon élő fiatalok részére olvasási versenyt hirdet. A versenyzők a szövetkezeti könyvesboltban, a járási könyvtárban és KISZ járási bizottságánál a kapható részvételi lapon szereplő 1., 2. és 3. sz. könyvlista alapján a pályázat megjelenésétől július 31-ig 50 forint értékben vásároljanak könyveket valamelyik könyvesboltban, szövetkezeti vagy bizományosnál, olvassanak el két könyvtári könyvet és vegyenek részt a költészetnapi, ünnepi könyvheti rendezvényeken. A vásárlást és a könyvtári olvasást igazoltassák résztvételi lapon. Azok között, akik a fenti alapfeltételeket teljesítik, s legkésőbb 1971. aug. 20-ig beküldik a SZÖVKÖNYV címére (Budapest 5. Postafiók 335.) az igazolásokkal ellátott résztvételi lapot, a következő díjakat sorsolják ki: 3 db külföldi utazás 10 db hazai nyaralás 200 db kiskönyvtár A díjak másik csoportját a versenysorozat végén adják ki. Az első, járási forduló résztvevőinek az 1. sz. lista könyvei közül — az 50 forintos vásárlási kereten belül természetesen meg kell vásárolniuk kettőt a szövetkezeti könyvesboltban, vagy bizományosnál, s válaszolniuk kell a könyvvel kapott kérdőlap kérdéseire. A válaszokat legkésőbb április 30-ig kell beküldeni a szövetkezeti könyvesbolt címére. A válaszokat a könyvesbolt, a járási KISZ-bizottság és a járási könyvtár munkatársai közösen bírálják el, s választják ki azt a 10 versenyzőt, aki részt vesz a megyei döntőn. A megyei döntő résztvevőit, legkésőbb május 15-ig levélben értesítik, és tájékoztatják a megyei forduló tudnivalóiról. A megyei döntőt az ünnepi könyvhét idején a megyeszékhelyen rendezik meg. A résztvevőknek, a 2. sz. könyvlista egyik könyvét meg kell vásárolniuk a szövetkezeti könyvesboltban. (A megyei verseny nyilvános vetélkedő lesz, amelyen a megye politikai, ifjúságpolitikai, gazdasági és kulturális helyzetével, valamint a megvett könyvvel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni.) A megyei fordulókról az első három helyezett jut tovább az országos döntőre, akik mint a megyét képviselő csapat versenyeznek tovább. A megyei döntő 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 helyezettjei 300—200, illetve 100 forintos kiskönyvtárakat kapnak. Az országos döntőt augusztus első napjaiban rendezik. A döntő résztvevőinek ismerniük kell a 3. sz. listán megjelölt könyveket — egyet közülük meg kell vásárolniuk. döntő kérdései hazánk politikai, ifjúságpolitikai, gazdasági és kulturális életével kapcsolatosak. Az országos döntő résztvevőit a megyei fordulón tájékoztatják bővebben az országos döntő pontos dátumáról, helyéről, s anyagáról. Díjak: Külföldi utazások és 500, 400, 300 forintos kiskönyvtárak. KISZ Központi Bizottsága A „Tóték“ — Kujbisevben Örkény István Tóték című művét Szahalintól Karéliáig, a szibériai Krasznojarszktól Leningrádig sok színház tűzte műsorára a magyar drámák hete keretében. Ismert rendezők vállalták színrevitelét, mint Leningrádban Tovsztonogov, a mennyik Moszkvai Szovre(Kortárs) színházban A. Alov és V. Naumov. A Kujbisevi Gorkij Színházban sem véletlenül esett a választás Örkény István darabjára. Ez az együttes már régóta arra törekszik, hogy megismertesse közönségét századunk és a ma külföldi drámatermelésével, elsősorban a szocialista országok íróinak színpadi alkotásaival. Ez a színház néhány évvel ezelőtt már bemutatta Heltai Jenő Néma levente című darabját. A mostani örkény-bemutató nagy sikert aratott, a szerző sajátos, szatírába hajló humora, amely szükség esetén aktuális társadalmi-politikai éllel, szarkasztikus erővel gúnyolja ki a fasizmus elembertelenítő lényegét, amely megöl maga körül mindent, ami tiszta, szép. A kujbisevi színlap így hirdeti az előadást: komédia—lefejezéssel. Nyíltan utal a szerző mondanivalójára, hogy a fasizmussal való „együttélés” egyetlen módja — annak lefejezése. A kitűnő szatírát kiváló rendező, Pjotr Monasztirszkij, az Oroszországi Föderáció népművésze állította színpadra. A kritika a rendezést finoman árnyalt, rendkívül gondos munkának ítélte. A díszleteket Georgij Jepisin, az OSZSZK érdemes művésze készítette. Kitűnően formált színpadképei is arra hangolják a közönséget, hogy ne hagyja elsikkadni Örkény István, a szerző egyetlen „sorok között” kimondott utalását, s reagáljon minden rezdülésre. Olyan ismert művészek vitték sikerrel az előadást, mint Szergej Ponomarjov, a köztársaság népművésze, Szvetlána Bogaljubova, a köztársaság érdemes művésze, s a tehetséges fiatalok, köztük Irina Dmitrijeva és Valentyina Pankova. Anatolij Prazdnyikov Univerzális eke Mosonmagyaróvári újdonság Kilencven variációban használható a Mosonmagyaróvári Gépgyár új konstrukciójú márkiin ekéje — jelentették be pénteken Veszprémben a mezőgazdasági gépgyárak és az Agrotröszt által rendezett tanácskozáson. A márkiin ekék vázára mindig az adott talajtípusnak legmegfelelőbb nagyságú és formájú ekefejet lehet szerelni, 3 minden változat azonos értékű a megfelelő egyedi gépekkel. Az újdonságból iasK idén,. Hatszázat, jövőre pedig mintegy háromezrt ad piacra a mosonmagyaróvári üzem. A próha ezetések IFA Frania 0.8 tonna teherbírású, üzemképesen eladó. Személygépkocsi jogosítvánnyal vezethető és gazdálkodóknak is átírható. Ár: 40 000 Ft. Pirostelek, Mg. Tsz Szakmár, Gombolyag, KM ÜJ négyszoba összkomfortos, közművesített téglaépület garázzsal, gazdasági épületekkel, ötszáz öl telekkel és egy kétszoba összkomfortos, közművesített ház, ötszáz öl telekkel egyben és megosztva is eladó. Kalocsa, Petőfi Sándor utca 127. Fizetési feltételek: húsz hónap alatt ___________ top 407-ES Moszkvics műszaki vizsga után eladó. Kalocsa, Vörösmarty u. 58.___________ 103 GENFTtALOZOTT, — újonnan vizsgázott Simca Aronde ötszemélyes fizetési kedvezménnyel eladó. Dr. Csabai, Tázlár. «1 ELADÓ Kunfehértón, beköltözhető tanya, 1200 négyszögöl veteményessel. Érdeklődni helyszínem____________________432 CL írsz., kékszinű 601-es Trabant rádióval eladó. Érdeklődni Kecel, Halasi út, Szarkás 21. Községhez 3 km. (Kecel, alsóbuszmegálló). Megtekinthető bármikor. 433 ELADÓ Kiskunhalason város központjában, háromszobás összkomfortos beköltözhető lakóház, fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni Martos Flóra utca 6. alatt, 5 óra után. 440 403-AS Moszkvics eladó. Kiskunhalas, Csillag utca 6. Tallér Jenő. 442 SIMPSON kiskerekű, jó állapotban eladó. Kiskunhalas, Semmelweis tér 9. Délután 5-től.________ 452 FORD Taunusz M—12-es személygépkocsi 61-es évjárat, generálozott, jó állapotban eladó. Bírja, Lökért sor. 9. 576 Moszkvics «írás eladó. szT kfesd, Iskola. Érdeklődni: délután, Szegő. 579 NAGYBUDMÉRON (Baranya hídház, gazdasági épületekkel, 1600 négyszögöl kerttel és szántóval eladó Cím: Bata Gyula. Pécs. Erreth D. u. 2». M2 KISMÉRETŰ, jó házat vertnek Tisza-parti községben negyvertezerig. Nagy Dezső,Budapest, Vin., Salétrom 10, 554 CL-ES Wartburg személygépkocsi eladó. Nagykőrös, vm., Salamon F u 8. 579 KRIZANTÉN dugványt most rendeljen! (Óriás, halottaknapi). Árengedmény! Salgótarján, Pf. 116.________________/ 580 800-AS, 000-as szalagfűrészek, 800-as rönkvágó kocsival és sínekkel együtt 300-as, 40-as, 1100-as vastagságú gyalugépek, .460-as háromfejes kombinált gyalugép, 450-es egyengető (abater) vasipari asztali fúrógépek, faipari láncfűrész villanymotoros 1000 mm-es szalagcsiszológép 2800 mm-es tengelytávval. 220/3 V-os parkettacsiszológép: különböző egy- és háromfázisú Villanymotorok, faesztergapad, háromfázisú 250 api peros hegesztő trafó, kompresszorok eladók, üzemképes állapotban megtekinthető, műszaki gépek vétele és eladása. Hódmezővásárhely, Marx u. 42. Puskás Imre műszaki cikk-kereskedő. 996 LAJOSMTZSEI ÁFÉSZ megvételre a ián! 600 db 0,51-es szikvizesüveget, ár megegyezés szerint. 608 FELÚJÍTOTT RS— 09-es permetezővel eladó. Kiskőrös, Kossuth u. 19.________________020 ELADÓ D—352-es Csepel tehergépkocsi, és ZUK gépkocsi, jó állapotban. Érdeklődni lehet bácsalmási “Petőfi Mg. Tsz központi szerelőműhelynél. Telefon: 132, vagy 42 (Bácsalmás). ______________________ 631 10 HÓNAPOS, nagyon szép kan kuvasz eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg útja 8. Dr. Kardos. 641 1200 NÉGYSZÖGÖL szántó és 400 négyszögöl szőlő Kerekegyházán eladó vagy adójáért odaajándékoznám. Értekezni Benkő István, Kecskemét, Tatár sor 21. 10173 VF.LOREX eladó. Kecskemét, Villám u. 1. 10176 WARTBURG IWO-es de Luxe kitűnő állapotban eladó. Kalocsa, Dankó Pista utca 51. _________________________107 ELADÓ Kiskunhalason Szilády Áron utca 50 számú lakóház, nagy portával, ikerház építésére is alkalmas. Érdeklődni este 6 után. 445 RENAULT 10-es kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni este 5 óra után Bánáti, Kecskemét, Batthyány u. 31, 10310 IGÉNYESNEK Opel Kadett dadó. Megtekinthető 25-én 11 és 13 óra között. Kecskemét, Nagykőrösi u 21. sz. alatt. ELADÓ Kecskemét, Bocskai utca 16. szám alatti ház belső része, olcsó részletfizetéssel, elfoglalható nagy ■ szoba, soe .z.,,nce‘. nagy kamra további szob>a. konyhás lakás cserével e•off TaPiniTiv. Érdeklődni: bárékor a helyszínen; 1925 ELADÓ Hetényegyháza, Lenin utcában két és fél hold szőlő, részletekben is. házhelynek alkalmas. Esetleg kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, II. Kupa utca 5. Tóth Istvánnál. 2020 ELADÓ részletekben is 4 hold telepítésre alkalmas terület Helvécián, Szabó Sándor-telep 38. szám alatt. Érdeklődni: Kecskemét, Magyar, Szovjet Barátság Tsz központjában, Unyi Lajosnál. 2i021 HÁROMSZOBÁS családi ház eladó. Érdeklődni: szombat egész nap, Kecskemét, Szemere Bertalan utca 1. Méhesfalu. ________________________2025 OPEL Kapitán kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Megtekinthető: naponta délután 5-től, dr. André János, Kecskemét, Szabadság tér 5. üt em. 10. 2007 ELADÓ háromszoba összkomfortos, kertes, garázsos beköltözhető családi ház. Kecskemét, Hunyadiváros, Szilágyi Erzsébet utca 11_________2031 MEGVÉTELRE keresünk SZ— 100-as erőgépre szerelhető üzemképes tolólapot csörlővel. Ajánlatokat a Kunfehértói Állami Gazdaság Kunfehértó címre kérjük. Telefon: Kunfehértó 1-5. Telex: Kunfehértó 08 2223^____________________461 250-ES Jawa 27 000 kilométerrel, műszakilag kifogástalan, sürgősen eladó. Soltvadkert, Dobó István utca 17. Slezák. _________________________463 RENAULT R—10-es személygépkocsi (35 ezer km-t fűtött) eladó. Érdeklődni: 8—12 között. Baja, Bartók B. u. 4. Páncsics. _________________________567 GARANCIÁLIS Wartburgot, — Skodát vagy Zaporozsecet veszek. Morvai László, Kiskőrös, Kolozsvári 6. 630 VÍKENDHÁZ eladó Büdös-tón 100. számú telek. Érdeklődni: Kecskemét, Bajcsy-Zs. u. 60. _______________________10162 ELADÓ Büdös-tón víkendház, fele részen osztható telekkel. Érdeklődni: Soltvadkert, Dózsa Gy. u. 60._______________10163 POLSKI Fiat 1300-as, 30 000 km-rel, eredeti Fiat-motorral 93 000-ért eladó. Tiszavárkony, Gyógyszertár, telefon: 10. _______________________10165 ELADÓ egyszoba összkomfortos OTP-s lakás. Kecskemét, Műkert, Kertváros I. utca 25, földszint 2. Hajdúéknál. Érdeklődni: délután 3-tól. 1906 ELADÓ szoba, konyhás, udvari házrész lakáscserével, 45 000,— Ft-ért, ugyanott udvari házrész lakottan. Kecskemét, Bezerédi utca 4. Városi mozi mellett.1939 1000-ES Skoda eladó. Kecskemét, Kaszap utca 18/a. Galamb István. Érdeklődni: délután 4—7-ig.___________________1934 VÁLLALATOK, tsz-ek, magánosok figyelem! "50x20, 750x20, 825x20, 900x20 colos autógumik 80—90 százalékos állapotban, továbbá 15—16 colos lovas kocsira való gumiköpenyek eladók. Mózi Györgyné, Soltvadkert, Bocskai utca 50._____1990 CL-ES, 1000-es Wartburg kitűnő állapotban eladó. Kecskemét, Árpád körút 19. IV. em. 3. Telefon: 18-471 Napközben: 12-766, megtekinthető: 17 óra után.____________________2013 KÉT szoba, konyhás ház (mellékhelyiségekkel), azonnal beköltözhetően eladó. Baja, Téglás u. 4. (Szentistván).____566 rekamié, fotel, szék, fotelágy, garnitúra, ágybetét, sezlon, fizetési kedvezménnyel kapható, javítást vállal. Kecskemét, Rákóczi út 2._______________1207 SKODA Felicia eladó, Kecskemét, Fűzfa utca 5. Tanítóék. ________________________1699 WARSZAWA személygépkocsi eladó. Kaskantyú, n. ker. 84. Kósa János. 10248 32 000 T futott Ford Eskort eladó. Dr. Kalmár Sándor, Jánoshalma._________________578 25 MAZSA tisztítatlan csíraképes somkóró vetőmag, kg-ként 15,— Ft-ért eladó. Homokgyöngye Szakszövetkezet, Kaskantyú, telefon: 9. 566 RÓZSATÖVEK, díszfák, ezüstfenyők, díjmentes árjegyzéket küldjük. Tóth, Budapest, Csillaghegy^labdarúgópálya^SSJ TANYA eladó Kiskunhalason, sok épülettel. Sóstó utáni, javítóműhely mellett, kertészkedésre, állattartásra kifogástalan. Nagy bekerített udvarral. Szabóék.__________________429 601-ES Trabant Limousine 23 000 kilométerrel eladó. Érdeklődni Kunfehértó, IV. ker. 43. Szalontai.______________439 ELADÓ családi ház megy Halom 40. szám Homokalatt 1800 négyszögöl telekkel. Két családnak is megfelel. Beköltözhető. Érdeklődni lehet helyszínen.________________102a CES rendszámú Trabant eladói Baja, Móricz u. 21. sz. alatt. 10185 VENNÉK Kiskunhalason azonnal beköltözhető, kertes lakóházat. Fizetési kedvezménnyel 70 000,— Ft készpénzzel. Fél ház nem érdekel. Ajánlatokat „4000 Ft havi fizetés’* jeligére a Kis- kunhalasi Hirdetőbe, 146 Jó állapotban levő, 403-as Moszkvics személygépkocsi eladó. Gara, Kossuth u. 60. 574 EZERJÓ szőlővessző sima és gyökeres kapható a solt.szentimrei Ezerjó Szakszövetkezetnél, telefon: 12__________10291 ELADÓ Kiskunhalas, Bodoglár, 38. számú, beköltözhető tanya, lugas szőlővel, gyümölcsössel, lókapa, fogas, szőlőprés, egytagú, kéttagú lovaseke. Érdeklődni helyszínen Kun Istvánnál 448 KISKUNHALASON, Kárász utca 18. szám alatti két házhely eladó. Érdeklődni dr. Uj Zoltán ügyvédnél, a Kiskunhalasi Ügyvédi Munkaközösségben. _______________________ 464 KISIPARI gyermek sportkocsi, sötét színű kombinált szekrény eladó. Kovács István, Kecskemét, Bocskay u. 8. 10288 ÚTÉPÍTÉSRE alkalmas forgácskő kapható! Cím: Völgység Népe Mg Tsz, Mőcsény. A kő fuvarozását vállaljuk. 600 A JAKABSZALLASI Népfront Mg. Szakszövetkezet 17-es számú bélyegzője elveszett március 20-án. A fenti bélyegzővel kapcsolatban sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget nem vállal szakszövetkezetünk, azt érvénytelennek tekinti. 622 MEGBÍZHATÓ gondozónőt keresek két kislányom mellé (másfél ill. két és félévesek). Cím: Kalocsa, Széchenyitelep l. sz. B.-lépcsőház, ELem. 6. ajtó. _____________________105 SZEMÉLYAUTÓK és motorok nagyjavítását, műszaki vizsgára készítését vállalom, garanciával. Gergely Imre autószerelőmester, öregcsertő, Kossuth út 20.___________ NÉHÁNY sor kézírásából leg99 őszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat: kor, foglalkozás, válaszbélyeg. Somoskéry Pál, Budapest, 10. Pf.: 144. 618 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Tatár sor 47/b._________________10197 MEGBÍZHATÓ gyermektelen házaspár meghatározott időre üres vagy bútorozott albérleti szobát keres Kecskeméten, lehetőleg a központban, konyha és fürdőszoba-használattal. Leveleket: „Májusi beköltözéssel 257 0K5” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 2068 LEÁLLÍTOTT Sütőüzemet bérelnék, vagy Tsz Földszög üzemet vállalnék. Ajánlatokat: „MZ” jeligére a kiskőrösi hirdetőbe.___________________549 1972. " EVI S—100-as kiutalásomat elcserélném 1971. évi kiutalásért, Nádas Adorján, Tiszasas. Posta._______ 10280 ADMINISZTRATÍV vonalon jártas, többéves pénzügyi gyakorlattal rendelkező könyvelőnő munkahelyet változtatna. Leveleket „10 éves gyakorlat 10300” jeligére a kiadóhivatalba kérem_______________10300 FIAT vízvezetékszerelő tanulónak felveszek Kecskemét, Kaszap utcai szerelőműhely, Kovács Jenő. 1858 HÁZTETŐ készítését, átalakítást, ácsmunkát családiház építőknek szabad idejében vállal Rádi Dezső oki. ácsmester. Kiskunfélegyháza, Móra F. u. 20. 640 Házasság KÖZÉPKORÚ nyugdíjas nő megismerkedne házasság céljából, nyugdíjas hozzáillő férfivel. „Magányos” jeligére Kiskunhalasi Hirdetőbe. 450 VIDÉKI szép otthonomba, jó KÖZLEMÉNYEK ÉRTESÍTEM a vasutas szakszervezeti tagokat, és özvegyasszonyokat is, hogy folyó hó 20-án 9 órakor a régi helyen taggyűlést tartunk, amelyre szeretettel mindenkit meghívunk és várunk. Elnökség, Kiskunhalas, 467 * Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a Mezőgazdasági és Szolgáltató Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, akik Vecsei Balázs temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, s mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Kecskemét, 19184 Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, Fémmunkás Vállalat dolgozóinak, Méheslaposi Iskola tantestületének, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk Kiss Mihály temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban velünk együttéreztek. Gyászoló család, Kecskemét. 10180 VILÁGOS SZÍNŰ Volga SZEMÉLYGÉPKOCSI eladó (Kétéves) Dózsa Tsz. Rém. Telefon: 12. 1921 300 db birka részére JÁRÁS KIADÓ — lakás és hodály van. Ugyanott szarvasmarha-bérlegeltetést vállalunk. Cím: Egyetértés Szakszövetkezet, Ballószög. 10278 VILLAMOSGÉPJAVÍTÓ ÉS VILLANYMOTORTEKERCSELŐ RÉSZLEGÜNK KECSKEMÉT, KUPA UTCA 4. szám alatt MEGNYÍLT. Magán és közületek részére munkát vállalunk. Rózsabarack Szakszövetkezet, Kecskemét, 1895 60—70 évesig. „Háziás” jeligére Kiskunhalasi Hirdetőbe. 466 Autó, motorkerékpár, 1 wa p kerékpár, Motorosok! rádió, televízió, KISMOTORALKATRÉSZEK háztartási JAVA — SIMSON — BALKÁN kisgép javítását, Budapest, VI., Nagymező u. 27. háztartási KOMÁR Budapest, hűtőgép VIII., Thököly út 26. garanciális javítását Importált vállaljuk. Földelés-, NAGYMOTOR-ellenállásmérést ALKATRÉSZEK végzünk. Bp., VI., Liszt Ferenc tér 2. Mérték utáni cipők készítését, javítását vállaljuk. Tiszakécskei Építő és Vidékre csomagküldőszolgálat. 576 Vegyes Ktsz, telefon: 34 és 16. 107 '