Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

8. oldal Sarokba szorítva Dél-Vietnam egyik fon­tos tartományi szék­­helye, Quang Tri hétfőn este a szabadságharcosok kezére került. Egy nappal koráb­ban, vasárnap este William Rogers amerikai külügy­miniszter nyilatkozott az NBC tv-állomásnak. Akkor a Thieu-csapatok, amerikai segédlettel, még tartották Quang Trit, de Látható volt már, s Rogers nyilván tudta, hogy nem sokáig. Talán az újabb ve­reség előrevetődő árnyéká­ban volt beszéde meglehe­tősen kétnyelvű. Nemcsak azt mondta ugyanis, hogy az USA „nem engedi, hogy az ellenfél jelenlegi offen­­zívája Dél-Vietnamban ve­reséggel végződjék”. Ez természetes, mi mást mond­hat? Ha nem azt monda­ná, akkor akár azonnal csomagolhatna a Vietnam­ban állomásozó egész ame­rikai haderő. E rutinkije­lentés mellett érdekesebb azonban, hogy Rogers azt is sejtetni engedte: Wa­shington rugalmas lesz a korábban előterjesztett nyolcpontos tervet illetően, s reméli, hogy a párizsi Vietnam-értekezlet ezen a héten konstruktívabb lesz. Csütörtökön majd kide­rül: van-e aranyfedezet Rogers szavai mögött, vagy taktikázásról van-e szó csu­­pán megint? Erre vonat­kozóan az Avenue Kiéke­ren csütörtökön sorra ke­rülő tárgyalásig nem jó­solhatunk. Azt azonban már most leszögezhetjük, hogy Rogers ezt a kije­lentést is megengedte ma­gának, az nyilvánvalóan a sarokba szorítottság jele Thieuék és amerikai pat­­rónusaik számára. Nem várták, nem hitték, hogy a szabadságharcosok tavaszi offenzívája ilyen hosszú ideig tartó, ilyen félelme­tes és ennyire sikeres lesz. Döntsön a népszavazás SANTIAGO (MTI) A dolgozók és a népi egység kormánya közötti egység jegyében ünnepel­ték Chilében május elsejét. Dr. Salvador Allende köz­­társasági elnök egy santia­gói nagygyűlésen fontos be­jelentéseket tett. Közölte: a korm­­ány pénteken javasla­tot tesz a kongresszusnak az észak-amerikai tulaj­donban levő ITT-konszern államosítására. A hatalmas anyagi erőforrásokkal ren­delkező ITT — nemrég nyilvánosságra került do­kumentumok tanúsága sze­rint -­ tevékenyen közre­működött a tavalyelőtti reakciós puccskísérletben. A kormány — alkotmányos jogaival élve — az államo­sítással akar visszavágni a jobboldalnak. A chilei elnök az ellen­zék és a haladó erők kö­zött az államosítások ügyé­ben kialakult heves vitát esetleg még ebben az év­ben megtartandó népszava­zással kívánja eldönteni. Az ellenzék kimozdult? Ma még nem kez­dődik a ratifikációs vita Bonni politikai körökben némi optimizmus tapasztal­ható a kormánykoalíció és a CDU—CSU-ellenzék eset­leges külpolitikai kompro­misszumot illetően. Hétfőn este, röviddel a két párt vezetőinek talál­kozója után, külön-külön tanácskozott az SPD—FDP és a CDU—CSU vezetősé­ge. A vita tárgya a közö­sen kiadandó külpolitikai deklaráció. A Reuter úgy tudja, hogy a kormánykoalíció és az ellenzék közös nyilatkozat­­tervezetét a kancellár és munkatársai dolgozták ki. CDU-források szerint az uniópárti ellenzék „nem állja útját a szerződések ratifikálásának, ha az ok­mányokkal kapcsolatos fenntartásaik két legfonto­sabbika bekerül a közös nyilatkozatba”. E fenntar­tások nem újkeletűek. A CDU—CSU továbbra sem fogadja el a szerződéseket, mint a határok kérdését véglegesen rendező doku­mentumokat, s állítólag ra­­­­gaszkodik ahhoz, hogy a közös nyilatkozat a maj­dan megkötendő békeszer­ződésre hagyja „a keleti határok végleges rögzítésé­nek” problémáját. A CDU— CSU a hírek szerint azt is kívánja, hogy a nyilatkozat deklarálja a „német nép­nek az önrendelkezéshez való jogát”. Itt a „német nép” kifejezés a Német Demokratikus Köztársaság polgárait is jelentené, azaz nevükben is állást foglalna. E jól ismert kifogások, illetve követelések ellenére is nyilvánvalónak látszik — véli a UPI —, hogy a CDU—CSU, nem utolsósor­ban a bizalmi szavazásban elszenvedett veresége nyo­mán, elmozdult a szerződé­seket teljes mértékben el­utasító álláspontjáról. A Die Welt hétfői szá­mának nyugat-berlini ki­adása „A többség keresése útján” című vezércikkében arról ír, hogy az NSZK po­litikai életében először el­képzelhető modellként fel­vetődik az összpárti kor­mány gondolata, amely — mint a Die Welt véli — rendkívüli kockázatokat rejtene ugyan magában, mégis lehetséges. A lap szerint a CDU— CSU csakis abban az eset­ben szavazza meg az úgy­nevezett keleti szerződése­ket, ha a külügyminiszteri széket a CDU-párti Ger­hard Schröder kapja meg. A Die Weltnek, a Sprin­­ger-konszern vezető lapjá­nak ez a cikke azért érde­mel figyelmet, mert — mint közismert ger-lapok minden a Sprin­­erejük­kel a jobboldali ellenzéket támogatják, tehát a Die Welt cikke többé-kevésbé a CDU—CSU állásfoglalá­saként értelmezhető. Menekülnek Thieu katonái 21 felszabadító erik elfoglalták Huang Jr­ tartományi székhelyét A B 52-es amerikai ne­hézbombázók keddre virra­dóan a Mekong folyó del­­tavidékén, az A Shau völgyben, Da Nangtől dél­re a tengerparton, a köz­ponti fennsíkon, valamint a hétfőn elfoglalt északi Quang Tri tartományi székhely és a Saigontól és­ak-nyugatra Loc tartományi fek­vő An székhely térségében bombáztak. Különösen heves volt a légi tevékenység Quang Tri vidékén, ahol az amerikai­ak minden áron meg akar­ták semmisíteni azokat az üzemanyagraktárakat és nehézütegeket, amelyeket a tartományi fővárosból ki­szorított kormánycsapatok visszahagytak. Quang Tri, a legészakibb dél-vietnami székhely el­­estét kedden reggel már Saigonban is elismerték. A népi felszabadító erők teljesen elfoglalták a vá­rost, felmorzsolták a kor­mányhadsereg harmadik hadosztályát. A hadosztály parancsnoka mintegy 80 amerikai tanácsadóval, 50 katonatiszttel és néhány újságíróval együtt helikop­teren hagyta el a várost. A AP amerikai hír­ügynökség tudósítója a vá­rostól 50 kilométerre dé­lebbre fekvő Hue irányá­ba vezető 1. számú or­szágúton a vert hadak visaszavonuló sajtók megszo­kott képeiről tudósít: a páncélosok megpróbálják leszorítani az útról a gya­logosokat és a személyau­tókat. Géppisztolyokkal ha­donászó katonák megállíta­nak minden arra haladó járművet és kísérletet tesz­nek birtokbavételük­re, menetoszlopok hosszan el­a nyúlnak, rendezetlenek a katonák felterelésa higa­nyos ... A Reuter tudósítója hangsúlyozza: a népi erők Quang Tri elfoglalásával a kormánycsapatok szem­pontjából veszélyes hely­zetbe hozták az egykori császári fővárost, Huét. A két város között ugyanis — írja — nincsen termé­szetes védelmi vonal, ahol a kormánycsapatok meg­próbálhatnák megvetni lábukat. Mint az AFP tu­­­dósítója rámutat, a kor­mánycsapatoknak az észa­ki fronton most első szá­mú céljuk Hué védelmé­nek megszervezése lett. A francia tudósító úgy érte­sült, hogy Hué védelmét a korm­án­ycsapatok tenge­­részgyalogságára és­ tél el­ső gyalogos hadosztályra bízzák.­A nyuganémet hír­­ügynökség munkatársa ugyanakkor arról tudósít, hogy Hué polgári lakossá­ga körében pánik tört ki annak a hírnek a hallatára, hogy a kormánycsapatok nagyobb erőkkel akarnak a volt császári székváros­ban védekezni. Saigonban Quang Tri elestének hírére egyórás tanácskozást — „sürgős ta­nácskozást” — tartott Thi­­eu, a rezsim elnöke, Ellsworth Bunker ameri­kai nagykövettel és Creigh­ton Abrams-szal, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főpa­rancsnokával.. SALT-tárgyalások Nőttek a korlátozás esélyei Smith új utasításokat kapott Richard Nixon amerikai elnök vezetésével hétfőn a Fehér Házban rendkívüli munkaértekezleten vitatták meg a Stratégiai fegyver­zetek korlátozásának kér­déseit. Az amerikai elnök legfontosabb tanácsadóinak bevonásával tartott érte­kezleten jelen volt Gerard Smith, a SALT-tárgyaláso­kon részt vevő amerikai küldöttség vezetője is. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára hétfőn es­te nyilatkozatot olvasott fel a sajtó képviselőinek. Eb­ben kijelentette, hogy SALT-tárgyalásokon előre­a haladásokat sikerült elérni és jelentős mértékben nö­vekedett annak lehetősége, hogy a stratégiai fegyver­zetek korlátozásáról a két ország között megállapodás jöjjön létre. Ronald Ziegler szerint Nixon elnök felkérte Ge­rard Smith-t, hogy még hétfő este utazzék vissza Helsinkibe és az új utasí­tások birtokában folytassa a tárgyalásokat a szovjet küldöttséggel. Vizsgálják a hold­kőzeteket HOUSTON Megkezdték a houstoni űrhajózási központban az Apollo—16 legénysége ál­tal hazahozott holdkőzetek vizsgálatát. A vizsgálato­kat nitrogénnel töltött ste­ril kamrában végzik. Megállapították, hogy a három űrhajós által össze­gyűjtött holdkőzetek együt­tes súlya mindössze 96,5 kilogramm, azaz 14,5 kilo­grammal kevesebb, mint ahogyan először becsülték — az előző expedíciók so­rán összegyűjtött talajmin­tákéhoz képest azonban így is rekordmennyiségű. A Földre hozott kőzetminták a jelek szerint, a tudósok . ..legvadabb elképzeléseit is­­ felülmúlják” — mondotta­­ egy houstoni geológus. [ 1972. május S, szerda Fidel Castro hazánkba is eljön A kubai kormányfő nyilatkozata HAVANNA Fidel Castro kubai mi­niszterelnök hétfőn elhang­zott televíziós nyilatkozatá­ban közölte, hogy tervezett körútja során kilenc or­szágba látogat el. Guineán és Algérián kívül a kubai elnök hét szocialista or­szágban tesz hivatalos lá­togatást. Ezek a követke­zők: Bulgária, Románia, Magyarország, Lengyelor­szág, a Német Demokrati­kus Köztársaság, Csehszlo­vákia és a Szovjetunió. Castro hozzáfűzte, hogy az európai szocialista or­szágokban teendő látogatá­sok kifejezésre juttatják a Kuba és a szocialista or­szágok — mindenekelőtt a Szovjetunió — között ki­alakult gyümölcsöző kap­csolatokat. Az elnök televíziós nyi­latkozatában bírálta az Egyesült Államoknak azt a fenyegetését, hogy az ame­rikai haditengerészet köz­beavatkozhat, ha kubai ha­dihajók támadásokat kez­deményeznének a Kuba part menti területeit veszé­lyeztető kalózhajók ellen. Castro hangoztatta: „Az Egyesült Államoknak több hadihajó és repülőgép áll rendelkezésére, mint Kubá­nak. Hadihajóik és repülő­gépeik, valamint a guanta­­namói támaszponton levő berendezéseik azonban kubai tüzérség hatósugarán­­ belül vannak”. Az elnök a továbbiakban hangoztatta: „Az Egyesült Államok cinikus, szégyen­telen politikát folytat, s különböző manőverekhez folyamodik, hogy diplomá­ciai eszközökkel valósítsa meg azt, amit katonai erő­vel képtelen volt elérni. Egy pillanatáig sem kétel­kedünk abban, hogy az Egyesült Államok manőve­rei kudarccal végződnek” — mondotta Castro, majd hozzáfűzte, hogy Kuba tel­jesen bízik a Szovjetunió külpolitikájában. Pulitzer-díjazottak A sajtó kategóriájában a közjónak tett szolgálataiért a New York Times nyerte el az aranyérmet. A leg­jobb riport készítője szá­mára alapított Pulitzer-dí­­jat Jack Andersonnak ado­mányozták az indiai—pa­kisztáni háborúval kapcso­latos, teljes házi okmányok közzétételéért. Hálószobatitkokat tálalt az FBI Jack Anderson neves új­ságíró az amerikai képvise­lőház egyik albizottsága előtt hétfőn kijelentette: Edgar Hoover, az FBI igaz­gatója Johnson akkori elnök esti olvasmányainak kiegé­szítésére nagy előszeretet­tel gyűjtögetett bizalmas részleteket magas rangú amerikai politikusok sze­relmi életéből és személyes ügyeiből. Az ilyen jellegű ügyek egyáltalán nem tar­toztak az FBI hatáskörébe — mondotta Anderson. Hoover. Johnsonnal együtt mégis igen nagy érdeklő­dést tanúsított a vezető po­litikusok hálószobatitkai iránt. Anderson közölte, az albizottság tagjaival, hogy ezek a bizalmas jelentések birtokában vannak és haj­landó őket az albizottság tagjainak rendelkezésére bocsátani. Meghalt Hoover Hétfőről keddre virradó éjjel washingtoni otthoná­ban meghalt J. Edgar Hoo­ver, az Amerikai Szövetsé­gi Nyomozó Hivatal (FBI) igazgatója.­­ Hoovert 77 éves korában érte a halál, amelynek okát még nem közölték. Szadat tájékozódik Anvar Szadat egyiptomi elnök hétfőn Alexandriában két és fél órán át tárgyalt Kadhafi líbiai elnökkel, aki aznap repült át Tripoliból a kikötővárosba, hogy tájé­koztatást kapjon elnöktársa és szövetségese moszkvai útjáról. Az egyiptomi fő­városban időközben beje­­lentetik, hogy Szadat és Kadhafi május 4-e és 6-a között ellátogat Algériába. Az egyiptomi elnök innen továbbrepül Tuniszba, ahol újabb két napot tölt. A körút kevéssé titkolt o­ka az, hogy Egyiptom megbi­­zonyosodjék a harcához nyújtott támogatás mér­­té­kéről. Május 1. — Pekingben A kínai fővárosban az elmúlt évektől eltérően nem volt má­jus elsejei ün­nepi felvonulás, helyette a parkokban és közterekeig valamint a sportpályákon, színházakban és mozikban voltak ünnepi előadások. Az AFP tudósítása szerint május elseje ünneplésének az idén alig volt politikai színezete Pekingben, a nép­ünnepélyeken csak a vörös zászlócskák és Mao Ce­­tung képei utaltak az ün­nep politikai jellegére. Megverték az ünneplőket Spanyolországban az idén is tilos volt a munkásság nemzetközi ünnepének megünneplése. Az illegáli­san harcoló baloldali szer­vezetek, munkabizottsá­gok felhívására­­ azonban hétfőn Madrid több pont­ján ünnepelték a dolgozók tömeges felvánorlással má­jus elsejét. A rendőri­ ké­szültség, politikai források szerint, évek óta a legna­gyobb volt a fővárosban és az Atocha-pályaudvar kö­zelében komolyabb össze­csapásra is sor került. Szemtanúk szerint három zsúfolt autóbuszban vitték el a rendőrök a letartózta­tott tüntetőket, sok véresre vert felvonulót a járókelők támogattak el. Nem — miért? Az amerikai bevándorlá­si hivatal elutasította Klaus Steiniger, a Neues Deutsch­land különtudósítója ví­zummeghosszabbítási kéré­sét. A lap a kaliforniai ál­lambeli San Joséba küldte ki tudósítójét Angela Da­vis ügyének tárgyalására. Az amerikai hatóságok ez­zel lényegében minden ok nélkül kiutasították az or­­­szágból a Német Demokrat­­ikus Köztársaság sajtójá­nak képviselőjét.

Next