Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-23 / 69. szám

Válaszolt az illetékes A Petőfi Népe 1973. március 3-i számában megjelent „Áll a lift” című cikk szóvátette, hogy a Schönherz Zoltán tér 5. számú házban több mint egy hete áll a lift, s a házkezelőség nem gon­doskodik tartalékalkatrészről. A liftekhez tartalékalkatrészt tartunk raktáron, de sajnos, a lif­tek rohamos megrongálódása folytán a tartalékalkatrészek fel­használódtak. Új alkatrészek pót­lását még 1972. november 27-én megrendeltük az ÉVM Gép- és Felvonószerelő Vállalatnál Buda­pesten. A liftek tönkremenetelét nagy­mértékben befolyásolja a szak­szerűtlen kezelés is, az, hogy egyes lakók gyermekei, kulcs he­lyett drótot és hajtűt használnak a híváshoz. Tekintettel arra, hogy nem csupán kötélhiányról volt szó, hanem a kötél szemezéséről és teherbíró képesség vizsgálatá­ról is, ezért, rajtunk kívülálló okok miatt, nem tudtuk időben ki­cserélni a meghibásodott drótkö­telet. Megjegyezni kívánjuk, hogy vállalatunk nagyon jól tudja, a­hogy emberekről van szó, hiszen lakosokhoz azért szereltettük fel a kam­telefonokat, hogy kí­méljük őket a fölösleges le-feljá­­rástól. Egyébként valamennyi lift fel­újításra kerül, mely több hetet vesz igénybe, ez idő alatt a liftek nem üzemelnek. Előre is kérjük a kedves lakók szíves türelmét és kérjük, hogy úgy tekintsék: sajá biztonságuk érdekében történik a felújítás. Csibrány Pál igazgató Percenként jön, megy a futár Csúcsforgalom. A bejárati aj­tóig érő, hosszú embersorok kí­gyóznak a kecskeméti 1-es szá­mú postán. Van, aki három-négy táviratlapot szorongat a kezé­ben ... Az ablak mögött ülő kék köpe­nyes fiatalasszony villámgyor­san számolja, s közben ceruzá­val aláhúzza a szavakat. Fejből mondja, hogy mennyibe kerül a távirat, csak nagyritkán veszi elő az árakat feltüntető táblázatot. Amikor öt-hat kitöltött nyomtat­vány összegyűlik,­­a táviratokat belecsúsztatja egy hengerbe, amit szaknyelven futárnak neveznek. Megnyom egy gombot, s a futár földöntúli hanggal elindul csőpostán valahová... Mi lehet a a „vonal” túlsó végén? Pál Jenőné, a csőposta másik vége mellett dolgozik. Az ide érkező névnapi jókívánságokat a kézbesítőkhöz küldi, a helyben feladott táviratokat pedig átad­ja Fekete Melindának, aki a te­lexgépen már „kopogja” is a szö­veget. Szinte percenként jöl­­megy a futár. — Harminckét éve dolgozom a kecskeméti postán — mondja Fe­kete Melinda. — Több, mint 18 évig telefonközpontos voltam, 1959-ben kerültem ide, a távír­dába, a telexgép mailé. Csak rá­nézek a naptárra, s tudom, mi­kor számíthatunk csúcsforgalom­ra. Naponta általában háromszáz táviratot továbbítok, de például Sándor, József, Julianna, Erzsé­bet, Katalin névnapkor a jókí­vánságok száma meghaladja az ezret. T. L. : A „vonal” másik vége mellett Pál Jenőné dől­ • Fekete Melinda telexgépen továbbítja a dísz­­gozik. táviratokat. (Tóth Sándor felvételei.) NAPLÓ A JELÖLŐ GYŰLÉSEKRŐL A tanácselnök »bibliája« Mint ahogyan az ország sok ezernyi más településére, Bát­­monostorra, a bajai járásnak erre a kétezer és egynéhány lelkes községére is a jelölő gyűlések hangulata nyomja rá bélyegét ezekben a napokban. A választó­polgárok egy hét leforgása alatt a tervezett 28 jelölő gyűlésből már 16-on hallatták szavukat. A hozzászólások legtöbbje az elavult iskola helyébe újnak az építését, valamint a községi víz­mű létrehozását sürgeti. Jellem­ző az aktivitásra, hogy­ egyetlen jelölő gyűlésen 9 felszólalásban foglalkoztak e két gond vala­melyikével. Ami az eddigiek során jelöltek személyét illeti, a korelnökök egyike a 64 esztendős Sümegi Imre, aki­ 1950 óta tölti be a ta­nácstag megbecsült tisztét, legfiatalabb pedig Horváth Má­­­ria, a KISZ-alapszervezet titká­ra. A „veterán” Sümegi bácsi ne­­­véhez fűződik a községfejlesztés egyik kiugró vívmánya, eredmé­nye. A hajdani legszegényebbek negyedének egyik utcáját évtize­deken át víz borította. Már a harmincas években az akkori képviselőjelölt ígéretet tett, a ren­dezésre, a víz levezetésre, az ut­ca rendbetétele azonban még három évtizedet váratott magára. Ekkor, társadalmi munkában a­­ tanácstag mozgósítása nyomán tett pontot a lakosság erre a problémára. A lelkes összefogást egyébként Szurcsik Jánosnak, a községből elszármazott festőmű­vésznek a képe ma is érzéklete­sen­­ bizonyítja. Lelkesedésben, a közösség iránti felelősségben nincs hiány Bátmonostoron. Ezt bizonyítja az is, hogy „néma", részvétlen jelö­lő gyűlésről nem szól a fáma. Sőt, a 24-es kerületben szűkebb pátriája előrehaladásáért tucat­nál is több hozzászóló tette le a voksot.­­ Valamennyi jelölő gyűlésről dokumentumot, naplót vezettek — újságolja Oláh Imre tanács­elnök. — Ez az én „bibliám” ... — S az íróasztal fiókjából tüs­tént elő is kerülnek a vaskos iratcsomók. Az eddigi gyűlések jegyzőkönyveiben pirossal meg­jelölve a közérdekű és sárgával az egyéni, személyes indítékú ja­vaslatok, felvetések. Az arány 38:3, tehát önös ügyeit, bajait a választóknak még az egytizede sem hánytorgatja fel. — A jelölő gyűléseken felszó­lalók mindegyikének írásban adunk­­ választ — folytatja az el­nök. — Íme, korábban fedett buszvárók építését sürgették, már állnak. A húsellátás nem mindenben volt kielégítő: bajai ÁFÉSZ-szel egyetértésben a friss húst mérő üzletet létesí­tettünk. És ígéretet teszek k­i, hogy a mostani választások elő­­remozdítói, a javaslattevők ugyanúgy megkapják a testület írásos válaszát. A tanácselnök „bibliája” mind több és több lappal gyarapszik. Szaporodik bele a sok piros és az egy-két sárga jelzés. J. T. A KÉMÉNYSEPRŐNEK SEM VOLT SZERENCSÉJE Országúti járműellenőrzésen Korábban lapunk hasábjain már felhívtuk a gépkocsi- és járművezetők figyelmét, hogy március 15-től kezdődően a ren­dőrség szigorított ellenőrzést tart a közutakon. Az első na­pokban lehetőséget kaptunk ar­ra, hogy rendőrj­árőrökkel részt vehessünk az igazoltatásokon, s tapasztalatainkról beszámolhas­sunk. Elöljáróban szeretnénk megemlíteni, hogy mintegy ezer járművet ellenőriztek, amelynek során , tizenöt feljelentés és negyven helyszíni bírságolás tör­tént. ÓCSKA „MÁRKÁK” Az előírások szerint a válla­latoknak szinte mindennap, magángépjármű-tulajdonosoknak a pedig háromévenként kell mű­szaki szempontból „vizsgáztatni” gépeiket. Sajnos, a­­ vállalatok, üzemek, de a magánosok sem fordítanak kellő gondot a gép­kocsik, motorkerékpárok műsza­ki állapotára. Páhin állították meg az SB 13—64 forgalmi rend­számú NISA tehergépkocsit, amelynek minősíthetetlen eszté­tikai állapotán kívül a követ­kező hiányosságai voltak: a láb­fék gyengén működött, a kézi fék hatástalan volt, a kormány összekötő rudazat gömbcsuklói kopottak voltak. A gépkocsive­zető kérdésünkre kijelentette: a munkahelyén kényszerítették ar­ra, hogy elinduljon. Autószerelő kisiparos Andris­ka János, Kiskőrös, Munkácsy utca 12. szám alatti lakos. Ami­kor leállították a CR 65—51 rendszámú gépkocsit, amely Szlovák Pál kaskantyúi lakos tu­lajdona, megdöbbenve tapasztal­tuk, hogy a gumiabroncsok erő­sen kopottak, a karosszéria hát­só része rongált, a gömbcsuklók kopottak. Ilyen életveszélyes jár­művel még javítás céljából sem lehet a közútra kimerészkedni. Csővári János, Kiskőrös, Szabad­kai utca 82. szám alatti lakos gépkocsiján is volt bőven kifo­gásolni való. Az IB 40—76 for­galmi rendszámú személygépko­csinak bal első lámpabúrája hi­ányzott, a bal első kerék csapá­gya kikopott, az egyik első égő­je sárga, a másik fehér színnel világított. Nemcsak az ő, de a másik két gépkocsiról is lesze­reltették a hatósági jelzéseket, bevonták a forgalmi engedélyt. VAGTAZÓ vezető Sokan azt tartják, hogy a se­besség nem ördöngösség, s ezt gyakorolják is a lakott terüle­ten belül, sőt az országutakon is. Varga Sándor, Kecskemét, István király utca 4. szám alatti lakos a CX 15—01 forgalmi rendszámú személygépkocsijával a nagy forgalmú Kada Elek ut­cán — ahol ki van téve a 20 kilométeres sebesség­korlátozást elrendelő tábla — 50 kilométe­res sebességgel hajtott.­ Nem mindenki ismeri el a szabálysértést. Erre akadt példa Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, az E—5-ös úton. Jó dara­big követtük az FH 29—76 for­galmi rendszámú tehergépkocsit, amely egy pótkocsit is vontatott. Hetvennel „tépett”, holott megengedett sebessége maximá­­­lisan 50 kilométer. Perjés János budapesti gépkocsivezető először fényihangon beszélt a rendőrrel, s arcátlanul odavágta: — Letagadom, hogy túlléptem a sebességet, mert nincs tanú­ja... A tárgyaláson nem tud bi­zonyítani ... Perjés később lecsendesedett, s már könyörgésre fogta a dol­got: — Ne jelentsen fel rendőr elvtárs, a családom érzi majd meg a büntetést. CSAK AZ ENGEDÉLY HIÁNYZIK Danka Ferenc József, Kecske­mét, Belsőnyír 39. szám alatti lakos nemrég vásárolta meg motorkerékpárját, hiszen még le sem vizsgáztatta. Sem ez, sem pedig az nem zavarta, hogy megivott néhány pohár bort, s így ült fel járművére. Nem ju­tott messzire, mert a rendőrjár­őr igazoltatta, s most várhatja a büntetést, amely jóval többe kerül majd, mint a bor, no meg a motorvizsga költsége. Kalmár László, foglalkozására nézve kéményseprő, s talán erre alapozta, hogy neki szerencséje lesz. Úgy látszik a rendőrség nem méltányolja a szerencsét hozó foglalkozást, mert az ÉR 37—95 forgalmi rendszámú motorkerékpárral közlekedő ké­ményseprőt leállította. A vezetői engedély természetesen nem ke­rülhetett elő, hiszen Kalmárnak ilyen nincs. Nem volt szeren­csésebb Büki István, Kiskunfél­egyháza, I. kerület Tanya. 100. szám alatti lakos sem. Őt az E—5-ön igazoltatták, ő se tud­ta felmutatni jogosítványát. A feljelentést törvényszerűen kö­veti a bírság kiszabása, s ez manapság már nem olcsó mu­latság. Gémes Gábor - A szaktárgyi vetélkedő győztesei Az úttörő szaktárgyi vetélkedő megyei döntőjének győztesei: magyar 7. osztály: Mohácsy Eni­kő, Kecskemét, Béke téri Álta­lános Iskola, 8. osztály: Kovács Margit, Kiskunmajsa, I. sz. Ál­talános iskola; matematika, 7. osztály: Hegedűs Anikó, Baja, Kállai Éva Általános Iskola; 8. osztály: Horváth Erzsébet, Baja, Felsővárosi Általános Iskola; orosz 7. osztály: Berki János, Kecskemét, Petőfi Sándor Álta­lános Iskola; 3. osztály: Búzás Edit, Kecskemét, Petőfi Sándor Általános Iskola. A többi tárgyból csak nyolca­dik osztályosok versenyezhettek. Történelemből Molnár János, a kecskeméti Petőfi Sándor Álta­lános Iskola; födrajzból Lukács Sándor, a kiskunhalasi Fazekas Gábor utcai Általános Iskola; fizikából Hadi Endre, a kecske­méti Zrínyi Ilona Általános­ Is­kola; kémiából Szeberényi Imre, a kiskunhalasi Szűts József Ál­talános Iskola, élővilágból pedig Tóth Ágnes, a kecskeméti Ko­dály Zoltán Ének-Zenei Általá­nos Iskola tanulója bizonyult a legjobbnak. 1973. március 23. • PETŐFI NÉPE • 3 A közéleti munka rangja A közügyektől való távolmaradás és tartózkodás indokaként elég gyakran halljuk azt a kijelentést, hogy nálunk nics túlságosan nagy rangja a közéleti tevékenységnek. Pedig jelentős határozatok leg­utóbb a megyei pártbizottság határozata is — arra hívják fel a fi­gyelmet, hogy növelni kell egyes társadalmi réteg aktivitását, ér­deklődését a közéleti munka iránt, ami csak fokozott elismeréssel, megbecsüléssel érhető el. Kétségtelen tény, hogy a falusi pedagógu­sok orvosok, agrármérnökök, a városi üzemi szakemberek egy része kifejezetten idegenkedik bármiféle társadalmi megbízatástól. „Nem érünk mi arra rá!” — modják, ha ilyesmire biztatják vagy felkérik őket. A túlterhelés természetesen akadályozója lehet bármiféle többlet­­munkának, de éppen az említett értelmiségi dolgozók soraiban ta­láljuk a legszebb példákat arra is, hogy leküzdhetők ezek a nehéz­ségek. Az országgyűlési képviselők, megyei, városi, községi tanács­tagok között is ott vannak e rétegek legkiválóbbjai, a társadalmi te­vékenységét szívesen és önzetlenül vállalók. A kérdés csak az, hogy eléggé ismeri-e a lakosság, a választópolgárok többsége ezeknek az embereknek a közéletben végzett áldozatos munkáját? Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy nem ismeri eléggé! S itt most nem is egyszerűen a népszerűsítésről van szó — a legtöbben nem is sze­retik a nyilvánosság előtti szereplésnek ezt a látványos formáját —, hanem ennél sokkal többről: a közéleti tevékenység igazi megbe­csüléséről és rangjáról. Beszélgettünk tanácstagokkal, akik azt mondták: az a legnagyobb elismerés és siker számukra, ha körzetük fejlődése érdekében mi­­­nél többet tehetnek. Ha nem ütköznek munkájuk közben merev fa­lakba és előítéletekbe, hanem mindenütt megértéssel és tanácstag­nak, kijáró tisztelettel, segítőkészséggel fogadják őket. Ha minden alkalommal érdemi és nem csak formális — esetenként elkenő és mellébeszélő — választ kapnak interpellációjukra, s tanácsülési fel­szólásaikra. Ha a döntések meghozatala előtt alapos információ áll rendelkezésükre, s nem az eleve eldöntött kérdések megszavazását várják tőlük. Most, amikor ismét a tanácstagok megválasztására készülünk, különösen a tanácstagi megbízatás szerepéről és fontosságáról ér­demes szót ejteni. S ennek kapcsán arról, hogy vajon ott látjuk-e minden jelentős fórumon a tanácstagokat? Nem protokolláris szem­pontból, hanem amikor egy-egy fontos kérdésben, közügyekben dön­teni kell. Sok jele van már az erkölcsi elismerésnek, amikor ok­levelekkel, plakettekkel és más figyelmességgel is kifejezésre juttat­ják a tanácsi szervek a végzett társadalmi munka, értékét, hasznos­ságát. De akad még intézmény, vállalat, sőt lakótömb is, ahol azt sem tudják­, ki a körzet tanácstagja, s egyáltalán milyen munkát vé­gez, milyen segítséget igényel. Az igazi megbecsülésről, a közéleti munka rangjáról beszélünk, s­ csupán néhány elgondolkoztató kérdést tettünk fel, melyekre most különösen érdemes a választ keresni. Már csak azért is, hogy az újonnan jelöltek önbizalmát, bátorságát növeljük, s azt a tudatot erősítsük bennük, hogy érdemes vállalni valami többet a társada­lom, szűkebb hazájuk fejlődése, gondjaink leküzdése érdekében. Érdemes, mert munkájukra oda­figyelünk, s támogatjuk azt saját erőnkhöz, tehetségünkhöz képest. T. P. PILLANATFELVÉTEL Príma kis gyűlés volt... A megjegyzés a kecskeméti 6-os jel­zésű buszon hangzott el olyan lelkes kicsengéssel, hogy inkább felkiáltójel kívánkozna mögé. Nem­ véletlen tehát, hogy ugyan­csak hegyeztem a fülemet a mö­göttem ülő — alighanem házas­pár — beszélgetésére. A feleség bi­zonyára valamilyen akadályozta­tása miatt nem jutott el a jelölő gyűlésre. A férj annak lezajlá­sáról tájékoztatta. S mégha nem is értettem mindent, így a neve­ket sem pontosan, a mondattöre­dékekből összeállótt kép önma­gában is érdekes. — Körülbelül negyvenen le­hettünk ... Egészen életrevaló fiatalasszonynak látszik, egyhan­gúlag megszavaztuk ... Nem, más név nem is jött szóba... Nem számoltam, de vagy nyolcan-ki­­lencen... Én a szeméttel kezd­tem ... Persze felhoztam a gázt is, meg az óvodát. Ha nem tudod, úgy látszik minden házban kerül egy olyan család, mint nálunk a B-ék. A gyűlés után az Irházi, azt hiszem így hívják, tőlünk a negyedik házban laknak, ő pana­szolta, hogy az ő életüket is ke­seríti egy ilyen család. Azt mond­ja borzasztó rendetlen és össze­férhetetlen népek. Az asszony otthon van, de a beosztásával is baj lehet, mert a rendetlenségen kívül semmire nem mennek. A többi házbelit meg azzal szurkál­­ják, hogy persze ők a felső tíz­ezerhez tartoznak ... Hanem jó­­ravaló ember az az Irházi m­eg a szomszédja. Megegyeztünk, hogy valamelyik szombaton összefo­gunk és letakarítjuk a száraz gazt, rendbe hozzuk azt az elha­nyagolt bejárót. Tudod, ahol va­lamelyik reggel az éjszakára kint rekedt tyúkokat láttad gubbasz­tani ... Szinte sajnáltam, hogy célom­hoz érve nem fülelhettem tovább. Hiszem azonban, hogy a fenti „pillanatfelvétel” így, töredékesen és befejezetlenül is beszédes. Őszinte tükörképe napjaink em­bere közéleti érdeklődésének. —y —n Munkásoknak, szeretettel Kecskeméten, a­­ Szabadság té­ren lobognak a vörös és a nem­zeti színű zászlók a Kertészeti Egyetem főiskolai karának hall­gatói kezében. Több, mint száz­ötvenen — hatos—nyolcas sorok­ban — a forradalmi ifjúsági na­pok országos megnyitója után a kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalathoz mennek ünnepi nagygyűlést tartani. Mindenki énekel. A munkásmozgalom és az 1843-as szabadságharc ismert dalai váltogatják egymást. Tisz­telettudóan leáll a forgalom, amerre végighalad a zászlókat lengető csoport. Az ünnep sajá­tos hangulata magával ragadja pár percre a külső szemlélőket, a dolgukra siető embereket is. Ünnepélyes pillanatok, ami­n­­a kisasszonyok is bekapcsolódnak Kossuth-dal éneklésébe. A modern üzem falai ilyet még nem hallottak. Ilyen még nem volt. Diákok hozzák a zászlós márciusok hangulatát, a gépeké a munkaasztalok közé. „Kossuth Lajos azt üzente : — Normában dolgoznak, nem okoz ez nagy kiesést, hogy leáll­tak a gépek? — Nem — válaszolja Mátyás Tünde, aki itt, a vállalatnál még csak az első március 15-ét ün­nepli — előre, pontosan meg­tervezték a leállást. A termelési osztályvezető .üd­vözli a főiskola hallgatóit: né­hány szóban méltatja a forra­dalmi márciusok hagyományait, szavalat következik, s Pintér Sándor, a főiskolai kar KISZ-titkára köszönti a munkásas­­­szonyokat. A Elérkezik a legszebb pillanat: diákok Petőfi-jelvényes ko­kárdákat tűznek a munkásas­­­szonyok köpenyeire. Ott tolon­ganak az álló gépek között, kéz­fogások, ölelések, egyszerű, ked­ves szavak. Kétszáz diák és két­száz munkás természetes, tartal­mas kapcsolata ez, amit az ün­nep nagyon magasra, szimbó­lummá emel. Sárosi Ferencné, aki 15 éve dolgozik az üzemben, mondja. — Nem emlékszem még egy ilyen kedves, megható, nagyon jó érzéssel eltöltő ünnepségre. Nem emlékszem — ismétli. Most Rév Tamás pol-beat éne­kes gitárja kíséri a közös ének­lést, majd Kállai Árpádné, az üzem párttitkára mond köszönő szavakat. A munkásasszonyok tapssal búcsúznak. A fiatalok hosszú sorban men­nek a tollüzem épületébe, ahol egy helyiségben a fog­adalmár Petőfi születése és a szabadság­­harc jubileuma alkalmából házi­­kiállítást rendeztek. Mindenki, megnézi. A munkás—diák nagygyűlés, a forradalmi márciusok és Pe­tőfi szelleméhez méltó elgondo­lás és tett volt. Csató Károly

Next