Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-27 / 174. szám

Somogyi híradás Mindig öröm kézbe venni egy új folyóiratot. Ilyenkor fokozott a kíváncsiságunk, vajon mit rejtegethet? So­mogy megye nem először próbálkozik már önálló fo­lyóirat kiadásával. Idősza­kos kiadványai — a Somo­gyi írás, Somogyi Szemle, majd a Somogy — után csaknem másfél évi szüne­tet hagyva- most már rend­szeres évi háromszori meg­jelenésre tervezve, ezer példányban látott napvilá­got a Somogy. A köszöntő vázolja a cél­kitűzéseket, szerényen és mértéktartóan. Nem vállal­koztak úgynevezett tiszta profilú folyóiratra, hanem meghagyták továbbra is a kiadvány szemlejellegét. Ez módot ad arra, hogy mint­egy keresztmetszetét adják a megye kulturális, társa­dalmi és gazdasági életé­nek, hírt adjanak a leg­újabb művészi alkotások­ról, eredményekről és gon­dokról. Az irodalom, a művészet rovat foglalja el azért a legtöbb helyet, bemutatva a somogyi, vagy onnan el­származott írók, művészek alkotásait. Tüskés Tibor, Takáts Gyula, Veress Mik­lós, Papp Árpád, Horgos Béla, Berták László nevé­vel találkozunk ebben rovatban, hogy csak az ál­a­talunk leginkább ismerte­ket említsük. A szülőföldünk című ro­vat két írása Kaposvár vá­rosi fejlődéséről szól. művelődés címszó alatt kö­­­zölt írások témája az isko­lák államosításának 25. év­fordulójához kötődik. Érdekesnek találtuk társadalom és gazdaság ro­a­vatban Somogy megye de­mográfiai és foglalkoztatási helyzetéről szóló téma fel­vetését. A képzőművészeti részt egy művész — Szeke­res Emil — bemutatásának­­ szentelték, az ő műveiből válogatták össze az illuszt­rációkat is. Szeretettel köszöntjük az­­ újjáéledő Somogy folyóira­tot, átérezve a vállalkozás nagyságát és nehézségeit. Az indulás biztató, s el­mondhatjuk, hogy valóban somogyi a Somogy. Ebben egy kicsit­­ hasonló jelle­­gű kiadványainkra gondol­va nekünk is lehet köve­tendő példánk. T. P. Látogatóban­­ az Autóközlekedési Tanintézetben Nemrég még nyolc-tíz hóna­­pot, gyakran egy évet is várni kellett a jelentkezőknek a Kecs­keméti Autóközlekedési Taninté­zet motorkerékpár- és gépkocsi­­vezetői tanfolyamára. Most, várakozási idő néhány hónap óta a lényegesen lerövidült. A jelent­kezőknek csupán 8 hetet, vagyis egy tanfolyam befejező­­­dését kell megvárni, s az újon­nan kezdődő oktatásra máris be­hívják őket. Erről a lényeges változásról, a tanintézet munká­járól, eredményeiről Pap Elek­kel, a tanintézet vezetőjével és Bélai Kálmán iskolavezető-he­lyettessel beszélgettünk. Mint mondták, nemrég új jár­műveket kaptak, a régi gépko­­c­­csikat pedig felújították. Az in­tézet jelenleg 12 személygépko­csin oktatja a tanfolyamok hall­gatóit. Ennek során a gyakorla­­­­ti képzés sokat fejlődött, szín­vonala emelkedett. Naponta általában százhúszan vizsgáznak a Kecskeméti Autó­­közlekedési Tanintézetben, de gyakran csupán 10—12-en jut­nak át az első „akadályon”. Az­­ intézet statisztikája szerint a tanfolyamok résztvevőinek 20_ 30 százaléka bukik meg. Lénye­­gesen magasabb a bukási szá­­­­zalék — 75—80 százalék — azoknál, akik tanfolyam nélkül­­ jelentkeznek vizsgára. Ez érthe­­­­tő, hiszen a gyakorlati és elmé­leti tananyag mellett egyebek között a közlekedési helyzetfel­ismerésről is számot kell adni, s ezt n­em lehet elsajátítani az egyéni tanulás során. A tanfolyam előadás- és kon­zultáció-sorozatból áll. A hall­gatók tízféle tesztlapot gyako­­rolnak, s a film- és diavetíté­sek után közösen megbeszélik a problémákat. A tanfolyamot vég­zett hallgatók­­ tehát éppen emiatt vannak nagy előnyben. Sokan nem ismerik az úgyne­vezett gépjármű-kezelői tanfo­lyamot. Ezen minden olyan sze­mélygépkocsi-vezető részt vehet, aki pályaalkalmasság szempont­jából megfelel és érvényes gép­kocsivezetői jogosítványa van. A tanfolyam résztvevői az oktatás, illetve a vizsga után bizonyít­ványt kapnak, amely állás vál­lalására jogosítja őket. A tan­folyamra soron kívül lehet je­lentkezni. t l ■MI [UNK] • Tanulóvezetők a gyakorlópályán. • Befejeződött a gyakorlati vizsga. Értékelik a vizsgalapokat. (Tóth Sándor felvételei) Hibás termékek A KERMI a forgalomban levő termékek minőségének hatósági ellenőrzése során megállapította, hogy a Kozmetikai és Háztartás­­vegyipari Vállalat Komfort ház­tartási öblítőszere nem minden esetben felelt meg a követelmé­nyeknek. Az 1972. IX. 15, 18, 26, majd 1973. II. 28. III. 1., 15., 17 és IV. 1-én gyártott termékek to­vábbi árusítását a KERMI meg­tiltotta és elrendelte kivonásukat a forgalomból. Szebb porcelán Trópusi készül forróságban Befejeződött a Hollóházi Por­celángyár újjáépítése. Az új üzemben, propán-bután gáztüze­lésű alagútkemencékben az eddi­gieknél finomabb, fényesebb fe­lületű és szebb kivitelű porcelánt állítanak elő. Az így készült ter­mékeket a tavaszi hannoveri ki­állításon mutatták be először a külföldi országok kereskedelmi szakembereinek és igen nagy si­kert arattak. Eddig tizenöt or­szág kereskedelmi szervei kértek mintakollekciókat. Leleplezett valuta- és devizacsempészek Sokan azt tartják, hogy a pénznek nincs szaga. Valóban nincs, de akkor hogyan tudják felderíteni pénzügyőreink a ha­táron a valuta- és devizabűntet­tek elkövetőit? Azok az embe­rek ugyanis, akik illegálisan — a megengedettnél több, illetve nagyobb címletű bankjegyet visznek ki az országból, próbál­nak behozni — szinte kivétel nélkül már a határon lelepleződ­nek. Farkas József pénzügyőr hadnagy, a hercegszántói vám­hivatal parancsnoka mesélte el, hogy több tízezer forintot talál­tak az egyik autóbusz szemét­kosarában, de gazdája ennek a pénznek természetesen nem akadt. — Ma már — tudtuk meg Si­mity Viktória pénzügyőr főtörzs­őrmestertől, aki egyébként ki­válóan beszéli a szerb, horvát nyelvet — a csempészés „kön­­­nyebb” módját választják a gyor­san meggazdagodni vágyó embe­rek. Nem árut, hanem pénzt visznek ki, illetve hoznak be. Ezt néhány, a napokban tör­tént eset is bizonyítja. Erceg Stevan jugoszláv állampolgár, koluti lakos jól tudta, nem lehet magyar fizetőeszközt behozni il­legálisan az országba. Ennek el­lenére kiskabátja zsebeibe rej­tett el ötszáz forintos címletű bankjegyeket. A pénzügyőrök a 3200 forintot „felfedezték”, s bár a Erceget beengedték az országba, pénzt elkobozták. Nem járt jobban T. Szabó Károly subo­­ticai lakos sem. Hiába rejtette el nadrágja órazsebébe, irattár­cájába az öt darab 500 forintost, megtalálták, s ez az összeg is elkobzásra került. Simity Viktória egyébként öt éve tagja a vám- és pénzügy­­őrségnek, s ez idő alatt szám­talan deviza- és valutacsempészt leplezett le. Tőle kérdeztük: Mi­ből tudják megítélni, hogy egyik­másik utas rosszban sántikál? — Aki szabálytalanság elkö­vetésén töri a fejét, bármilyen jól dugta el a hazai vagy a kül­földi pénzt, ideges, izgatott, könnyebben pirul, vagy más mó­don árulja el magát. És, sajnos, elég sok tapasztalatot szereztünk ahhoz, hogy tudjuk, mit hol kell keresnünk. Egyesek még attól sem riad­­nak vissza, hogy a legintimebb ruhadarabjukba rejtsék el a fo­­nntot. Rácz Jánosné, Dusnok, Diófa utca 32. szám alatti lakos és Ivanecz Ferencné ugyancsak Dusnok, Diófa utca 26. szám alatti lakos alsó ruházatából ke­rült elő 3000, illetve 2100 forint Azon túl, hogy a forintot elko­bozták tőlük, Rácz Jánosnét és Ivanecz Ferencnét kizárták az utazásból, vagyis nem engedték át a határon. — Legutóbb — mondta Simity Viktória — Kiss Lajosné, Bács­almás, Dugonics utca 48. szám alatti lakos vámvizsgálatát vé­geztem. Az asszony roppant ide­ges volt, s ezért alaposabb el­lenőrzést tartottam szükségesnek. A gyanúm beigazolódott, ugyanis ruhájába rejtve 4 ezer forintot és 400 dinárt találtam. a Kiss Lajosné szintén ráfizetett szabálytalanságra, ugyanis nemcsak a pénzt vették el tőle, hanem az útlevelét is. Gémes Gábor : Mi van a csomagtartóban? Simity Viktória pénzügyőr fő­törzsőrmester az egyik sze­mélygépkocsit ellenőrzi ... sőt, ennél is nagyobb me­legben dolgoznak a téglagyár munkásai. A kihordók munkája például egyáltalán nem irigylés­re méltó, még hűvösebb időben sem, mert a kemencében, ahon­nan egy-egy műszak alatt sok­sok ezer téglát hordanak ki a külső hőmérsékletnél általában 30 fokkal melegebb van. Ha mi „szédelgünk" a 30 fokos meleg­ben, mit szóljanak ők a hatvan fokosnál? Végzik munkájukat, hosszú éveken át, becsülettel. A képünkön munka közben lát­ható Túri József (jobbra fenn) 25 éve a „kemencék lakója" munkaidőben. Túri Mihály is 10 éve járul hozzá munkájával az építkezők gondjainak megoldá­sához (balról), és Dunai László is sok időt eltöltött már a ke­mencékben. A Kecskeméti Téglagyár, ahol felvételünk készült, nem utolsó­sorban a képen is látható ki­váló és hű dolgozóinak köszön­heti, hogy idei első féléves ter­vét túlteljesítette. A nyerstégla­tervük 2,6 millió tonna volt, 100 ezerrel többet gyártottak. Ebből a mennyiségből már 1,2 milliót kiégettek, s mire elérnek a sze­zon végéhez, valószínűleg az ége­tési tervüket is jóval túlteljesí­tik. (Pásztor Zoltán felvétele) Lapzártakor érkezett­ ­"as« ne­zetközi sajtóközpontba. (TelefotoP — ZB—­MTI—^jsa8,rok a nem' ko?etterendeztek ° az' 19W ° hlkus’ 26 mH ° n párosban emléktalál­­viselöT^is^A ^70^*ál^° Zörf vel^° pusztított el. U emlekezett földreneés több mint ezer embert sejk, ^Banglades J ugoszláviába­n ült. Mudzsibur Rahman áh Weim­ ,Népi Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön Tito S­zl8tziÄa"1',“tereln0k m«h,v4*4TM' hivatalos letétfe réLnJtSStS WS““' ?5 í*11 »„glatte szövetkeszében. A jár­ G“Uabi, Kínába «‘ázott. Marien N' Gouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke csütörtökön a Kínai Népköztársaságba utazott hivatalos látogatásra, útjára elkíséri Ganao külügyminiszter is rr­#n^rwSi”et*,$i­' Óriási m­eteor csapódott a földre az ausztráliai ist'észlelték e SHLtT-r.nyUgati részén' A tüneményt még Melbourne-ben föld csóvávalAh narancsszínnel izzó tűzgolyót láttak, hosszú­­ old csóvával. A becsapódás helyet repülőgépek kutatják . Sztriptíz a háztetőn. Különös sztriptízre került sor az Örök városban. Az egyik római börtön fiatal női foglyainak sikerült­­ ,az eP.u­et tetejére, ahol részleges vétkezéssel tiltakoztak fogvatartásuk ellen. (Telefoto — AP—MTI—KS) A VASKALAPOS <2^ — Először is ne ordítson, másodszor fejtse ki értelmesen, hogy mi is a problémája! (A Polish VWeekly-ből) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilap­a Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét Szabadság tér 1/a Telefon : 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 224609 bmlv . Terjeszti: a Magyar Posta Postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárás:»­ 6601 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István T:125 Index:­­25065

Next