Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-13 / 162. szám

Gabonatűz Kecelen és Törökfáiban A keceli Vörös Zászló Terme­lőszövetkezet búzatáblájában ara­tó kombájn tegnap délután tüzet okozott. A­­ meghibásodott kup­lungból kicsapódó szikra lángra lobbantotta a termést. A tüzet a helyszínre érkező kiskunhalasi állami tűzoltók, a kiskőrösi ön­kéntes tűzoltók, a tűz dolgozóival közösen rövid idő alatt eloltották. Az anyagi kár nem jelentős. Veszedelmes gabonatűzhöz ri­asztották a kecskeméti állami tűzoltóságot július 11-én, szer­dán délben. A tűz Kecskemét, Törökfás, Gerő-major területén ütött ki egy 370 holdas gabo­natáblán. A nagy erővel kivo­nult állami tűzoltók a helyi dolgozókkal együtt rövid idő alatt lokalizálták a lángokat, de a gyors és hatékony beavatkozás ellenére 30 hold­­ lábon álló búza a tűz martalékává vált, így a keletkezett anyagi kár 146 ezer forint. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy a tüzet a traktorból ki­pattanó szikra okozta. Az eset figyelmeztetésül szolgál vala­mennyi mezőgazdasági üzemnek a gabonabetakarítás még foko­zottabb elővigyázatossággal­ való végzésére. Felkészülés az idényre A BÉK az országos statisztika harmadik helyén Élelmi cikkekből az idényszerű ellátásra — sőt, mint látni fog­juk, ezeken túl is számos egyéb árut kínálva — felkészült a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat. Mindjárt elöljáróban említsük meg, hogy a múlt év hasonló időszakához képest burgonyából és déligyü­mölcsből 40, a zöldség-gyümölcs­­félékből 20 százalékkal nagyobb mennyiség van most a boltok­ban. Ami az új burgonyát illeti, a szokottnál korábban és olcsóbb fogyasztói áron kínálhatták az idén a vásárlóknak. Ez nem utolsósorban annak is köszönhe­tő, hogy korán termő, kiváló mi­nőségű, ízű holland és német fajtákat hoztak forgalomba, most első ízben. A környék nagyüzemi gazdaságaiból felhozott fajták némelyikének sárga színe ugyan egyelőre szokatlan még, de az áru minősége minden igényt ki­elégít­­ve. A jobb kínálatra való terek­jés lemérhető a zöldség­gyümölcs forgalmán is. A válla­lat ez évben több boltot kapcsolt be a közvetlen beszerzésbe, Kalocsán, Baján, valamint a me­s­gyeszékhelyen is új ABC-boltok nyíltak. Egyre inkább közkedvelt a háziasszonyok körében az előre csomagolt leveszöldség, s a po­­lisztirol tálcán, fólia borítással csomagolt primőr is mind job­ban tért hódít. Érdekes módon széthúzódott a déligyümölcs idénye is. Míg ko­rábban például a narancs nagy­jából csupán húsvétig bizonyult kelendőnek, most alig lanyhul iránta a vevők érdeklődése. Ha­sonlóképp banán is kapható a boltok jó részében. Szóljunk még az úgynevezett gastrofol ételekről. E mélyhű­tött, azonnali tálalásra kész, há­zias ízesítésű ételek — a zöld­borsós sertésszelettől a kolbászos lecsóig — a megyeszékhely na­gyobb boltjaiban mintegy 8—10 féle változatban kaphatók. Végezetül hírt adunk arról is, hogy a Belkereskedelmi Minisz­térium rangsorolása alapján BKK a megyei vállalatok közt, a a forgalom összességét tekintve, országosan a 3. helyezést érte el. MENYASSZONYI FÁTYOL, HABSZIFON, NYUGÁGY Hiánycikkek nyomában ízlésesen berendezett kiraka­taink árubőségről tanúskodnak. Valóban, ha egy vásárló nem­csak a kirakatokat, hanem az üz­­let polcait is megtekinti, a kü­lönböző áruk nagy választéka tárul elé. Ám, ha közelebbről ér­deklődünk az üzletekben, mi a nyári hiánycikk, akkor nem is nagyon kell messze menni, min­denütt akad felsorolnivaló. Hároméves kortól fölfelé szin­te az egész országban nem lehet kapni gumírozott esőköpenyt. A mennyasszonyok legnagyobb bá­natára nem található rövid menyasszonyi fátyol. A kecske­méti Alföld Áruházban mind­össze 1 darab hosszú fátyol van, de mire e sorok megjelennek, talán már ezért is hiába futnak a menyasszonyok. Állítólag, egye­dül a budapesti Gobelin Kisz gyártja, de az sem kap hozzá alapanyagot. A fotósok hiába keresik a szá­rítógépet, mert megbízhatatlan szigetelése miatt felfüggesztették a gyártását. Eltűnt a boltokból az olcsó fakeretes nyugágy. Ugyancsak hiánycikk a sokak ál­tal keresett Boby­­ kávédaráló éppúgy, mint a nemrég megje­lent, de máris eltűnt habszi­fon. Kecskeméten, de főleg vi­déken, sokan hiányolják a literes zománcos vizeskannát. A­­ kempingezők panaszkodnak, hogy nem kapnak gázlámpájukra ha­risnyát, gázpalackukra égőfejet, akik pedig a főzőlappal egybe­épített, két kilogrammos gáz­palackkal felszerelt gyorsfőzőt vásárolták, utólag tudták meg, hogy palackjukat csak Fehérvá­ron, Szegeden vagy Budapesten tölthetik újra. Ez csupán néhány, a nyári idény keresett árucikkeiből, de nem is törekedtünk a teljességre. Az ipar és kereskedelem jobb összhangja, s az előző évek ilyen irányú tapasztalatainak figyelem­bevétele bizonyára jelentősen csökkenthetné a hiánycikkek lis­táját. Sz. F. A ceglédi tízemeletesek 9 A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat az elmúlt évek folya­mán már sok száz lakást épített Cegléden. Most egy 364 lakásos la­kótelep kialakításán fáradoznak, amelynek első három épületét már át is adták boldog lakóiknak. A szomszéd város három leg­nagyobb, tízemeletes lakóházában százötven család talált otthon­ra. (Opauszky László felvétele.) LJj folytatásos regényt kezdünk Olvasóink közül sokan igény­lik a lapban a folytatásos re­gényt. Igyekszünk ennek a kí­vánságnak a nyári időszakban is eleget tenni. Ezért július 17-től kezdődően elindítjuk Beljajev: A levegőkereskedő című fantasz­tikus regényének közlését. Az emberiség legnagyobb kincséről, a levegőről beszél az író. Egy titokzatos férfi kinyújtja mohó kezét a levegő után. Az időjárás megváltozik, szélviharok vágtat­nak, felkavarodik a világ... Megmenekül-e az emberiség? Iz­galmas, feszült olvasmány, fan­tasztikus kalandok sorozata „A levegőkereskedő”, Beljajev egyik legjobb munkája. Százesztendős Századik születésnapját ünnepelte csütörtökön a­ Nógrád megyei Lu­­dányhalászi községben Vonsik And­rás. Az óvodások énekszóval, szava­lattal köszöntötték, a tanács és a ter­melőszövetkezet pedig 1000-1000 fo­rintot ajándékozott neki. Az ár­ellenőrzések második félévi programja Az Országos Anyag- és Árhi­­­vatal, valamint a minisztériumok, tanácsok, a szakszervezetek egymással összehangolva elkészí­tették második félévi árellenőrzé­si programjukat. Az árpolitikával összefüggő legjelentősebb, legátfogóbb témá­kat az Árhivatal vizsgálja. E fontos szervünk részletesen elemzi például, hogy a gazdaságtalan termelés korlátozása hogyan hat az árakra, az ellátásra, hogyan alakult a rögzített és maximált áron értékesítő vállalatok hely­zete, hogyan érvényesülnek az ár­­intézkedések, hogyan működnek a termékforgalmazást szabályozó közgazdasági szabályozók. Ellen­őrzik, hogy milyen tényezők be­folyásolják a legnagyobb mérték­ben a különböző szolgáltatások árait, s különös figyelemmel kí­sérik a gyermekellátási cikkek, például a bébitápszerek, a gyer­mekruhák, iskolaszerek, gyer­mekkocsik, gyermekbútorok termelői és fogyasztói árának ala­kulását. A Nehézipari Minisztérium 19, a KGM több mint 30, a Könnyű­ipari Minisztérium árosztálya mintegy 50 vállalatot ellenőriz, s ehhez kapcsolódik a tanácsok igen széles körű ellenőrző munkája. A vizsgálatok természetesen a szö­vetkezetekre és a kisiparosokra, kiskereskedőkre is kiterjednek. (MTI) HÁZ-KISZORÍTÓSDI • Mint a gyerekek kiszorítósdi játéka, csak itt komolyabban folyik a küzdelem a régi és új életformák modern, illetve kinőtt kere­tei, a lakások között. Hasonló versengésnek valamennyi telepü­lésünkön szemtanúi lehetünk. Nem kétséges, hogy melyik győ­zelméért szurkolunk, s hogy melyik házból marad csupán egy kupacnyi, elszállításra váró törmelék. (Pásztor Zoltán felvétele.) EGY HALÁLOS BALESET TANULSÁGA: Az óvó rendszabály az irányítóra is kötelező­ Július 10-én negyed kilenc tájt a megszokott ütemben, s rend szerint ment a munka a szerem­­lei Dunagyöngye Tsz szárítóüze­mében. Ifj. Juhász Imre a gépházban a műszerfal mellett állt. Odalá­tott a szomszéd helyiségbe, az úgynevezett napi tárolóba, ahol Szabados Józsefné és Görög Jó­­zsefné éppen egy zsákot készült bekötni. Hirtelen reccsenés hallattszott, s a tető felől pala hullott. — Vigyázzanak! — kiáltott az asszonyoknak. Azok is hallották a reccsenést. Szabadosné már félre is szaladt, míg Görögné csak­ összehúzta ma­gát ijedtében. Mire felocsúdott, a másik asszony már rémülten me­redt a zsák alól kilátszó két lábra és kétségbeesetten kiabált. — Imre, gyere! Ember van a zsák alatt. A pala is ráesett, a zsák is rádőlt. Az üzemgépész ott termett. Mindjárt felismerte, hogy Felső Illés, a szárítóüzem vezetője fek­szik ott. Kiszabadították, elsőse­gélyben részesítették. Sajnos, már késő volt. Gróf István, az SZMT munka­­védelmi felügyelője, a halálos üzemi baleset körülményeiről a következőket mondotta el. Ifj. Juhász Imre és Burány Lajos üzemgépész előtte való nap a ventillátor kéményének a fede­lét szerelte a tetőn. Munka vé­geztével Burány elmagyarázta az üzemvezetőnek, mit, s hogyan ja­vítottak a kéménynél. A létrát is otthagyták, hogy ha valami baj adódik , hegesztettek, s esetleg tűz keletkezhetett volna —, gyor­san fel lehessen jutni a tetőre. Az elhunyt üzemvezető, Felső Illés lelkiismeretes ember volt. Feltehetően, személyesen is meg akart győződni róla, hogyan si­került a munka, ezért felment a palatetőre. Közben a kémény mellett a hullámpala olyan felü­letére lépett, amely alatt sem ge­renda, sem léc nem volt. Testsú­lyától a pala beszakadt alatta, s mivel az épületnek padlástere nincs, a szerencsétlen ember a tetőről — mintegy 10 méter ma­gasból — az üzem betonpadlójára zuhant. Koponyaalapi törést szen­vedett, s meghalt. Az óvó rendszabály előírja, hogy tetőmunkát végezni csak csúszás­­mentes lábbeliben szabad — az ő lábán kopott bőrtalpú félcipő volt —, mozogni pedig csak a zsaluzat mentén, s például hul­lámpalafedésnél csak pallóterítés­sel. Felső Illés nem volt tetőfedő munkás, beosztásánál fogva sem kellett volna a tetőre felmennie. De munkáját, feladatait­ mindig nagy felelősségtudattal végezte, s ebben­­ a rá nem tartozó fel­adatkörben is a tőle megszokott lelkiismeretességgel akart eljárni. Vesztére. Tragikus esete arra tanulság, hogy irányító munkakörben is be kell tartani azokat az óvó rend­szabályokat, amelyek betartását másoktól megköveteli valaki. Tóth István • Magyarországra látogat a Francia Köztársaság miniszterelnöke­ Fock Jenőnek, a minisztertanács elnökének meghívására Pierre Messmer, a Francia Köztársaság miniszterelnöke július 18—20. kö­zött hivatalos látogatást tesz Magyarországon. • Elutazott az indiai küldöttség. Csütörtökön elutazott hazánkból dr. S. D. Sharma, az Indiai Kongresszus Párt elnöke, akit vendég­látója, Kállai Gyula, az MSZMP PB tagja, a Népfront elnöke búcsúz­tatott a Ferihegyi repülőtéren. (MTI-fotó : Molnár Edit felv. — KS) • Komócsin Zoltán ír vendéget fogadott. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön fogadta Sean Nolant, Írország Kommunista Pártja Or­szágos Végrehajtó Bizottságának és Politikai Bizottságának tagját, a párt déli területének elnökét, aki szabadságát tölti Magyarorszá­gon. A szívélyes légkörű találkozón eszmecserét folytattak a két testvérpárt kapcsolatairól és az időszerű nemzetközi kérdésekről. • Sztrájkolok Izraelben­ Adhdód izraeli kikötőben csütörtökön sztrájkot kezdett több száz, Szovjet-Grúziából érkezett zsidó szár­mazású bevándorló. A sztrájkolók elfoglalták a városi tanács hiva­talát és más középületeket, hogy ily módon tiltakozzanak hetven tár­suk önkényes elbocsátása ellen. A munkanélkülivé vált szezonmun­kások közül tízen éhségsztrájkot kezdtek. • Finn­ vendégek az Elnöki Tanács elnökénél. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta a finn— magyar barátsági hét alkalmából hazánkban tartózkodó finn poli­tikai delegációt. Képünk: Losonczi Pál üdvözli Ulf Lundqvist okta­tásügyi minisztert, a küldöttség vezetőjét. (MTI-fotó — Szebellédy G. felv. — KS.) • A tárgyalás szünetében. Kádár János és Joszip Broz Tito a tár­gyalások szünetében rövid sétát tett a Brioni szigetcsoporthoz tarto­zó Vanga szigeten. (Telefotó — Tanjug — MTI—KS.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt , Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv Terjeszti: a Magyar Postah Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065

Next