Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-20 / 91. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évf. 91. szám Ara: 90 fillér 1974. április 20. szombat Ifjúsági parlamentek Pénteken összeült a Kecskemétszikrai Állami Gazdaság Ifjúsági parlamentje. Nyolcvan küldött képviselte a gazdaság fiatalságát. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Miklós János, az állami gazdaságok megyei főosztályának vezetője. Nagy József, a gazdaság igazgatóhelyettese elismeréssel szólt az ifjúság munkájáról, miközben megemlítette, hogy a dolgozók csaknem 40 százaléka 30 éven aluli, s a műszaki gárda átlagéletkora is csak 33 esztendő. Húsz brigád több mint ötszáz tagja küzd a megtisztelő szocialista címért. Már több mint 7800 társadalmi munkaóra teljesítését vállalták. Számottevően túl kívánják teljesíteni a gazdaság ez évi, 20 millió forintra tervezett eredményét. Vállalásaik főként a zöldség- és gyümölcstermesztés eredményeire vonatkoznak. A gazdaság gyümölcsfaiskolájából a tervezettnél 100 ezerrel több facsemetét kívánnak adni az ültetvényekhez. A beszámolót élénk vita követte. A lajosmizsei művelődési ház adott otthont tegnap délelőtt a Vízgépészeti Vállalat ifjúsági parlamentjének. A résztvevőket Szávád László, a tanácskozás elnöke üdvözölte. A több mint száz küldött előtt Várnagy József főmérnök számolt be az ifjúságpolitikai határozat vállalati végrehajtásáról. Vitaindítójában kitért az ifjúság jogait és kötelességeit érintő kérdésekre. Elmondotta többek között, hogy az ifjúság a magyar nép forradalmi hagyományainak méltó örököse, így tekintenek a a vállalat összlétszámának felét kitevő 30 éven aluli dolgozókra. Az ifjúság minden rétegére kiható, fontos fórumra a gyáregységek képviselői is eljöttek. A kunhegyesi, gyulai, budaörsi, lajosmizsei fiatalok hozzászólásaikban színt vallottak politikai állásfoglalásukról, tettrekészségükről. Készek arra, hogy munkájuk alapján bizonyítsák: méltó kezekbe került tanítómestereik öröksége, lehet rájuk számítani. Az élénk vita tapasztalatait Várnagy József foglalta össze. Ezt követően a vállalat vezetősége magas összegű jutalmakat adott át. Nemcsak a fiataloknak, hanem azoknak az idősebb dolgozóknak is, akik az ifjúság körében eredményes oktató-nevelő tevékenységet fejtettek ki. * Hazaérkezett Varsóból a magyar párt- és kormányküldöttség Pénteken délelőtt hazaérkezett a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén részt vett magyar párt- és kormányküldöttség. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezette, tagjai voltak: Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, és Pója Frigyes, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter. A párt- és kormányküldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, Pallai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter, Gyenes András és Katona István, a Központi Bizottság osztályvezetői és Roska István külügyminiszterhelyettes fogadta.* Pénteken délelőtt elutazott a lengyel fővárosból a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülésén részt vett bolgár, csehszlovák és NDK-beli küldöttség is, valamint Ivan Jakubovszkij, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, a Szovjetunió marsallja és Szemenko hadseregtábornok. C Képünk: Németh Károly üdvözli Kádár Jánost a Ferihegyi repülőtéren. A kongresszusi felajánlások után a tompai határban Szerdán és csütörtökön 10 milliméter eső esett a tompai határban. A kiszáradt talaj és a szomjas növények mohón szívták magukba a nedvességet. A Kossuth Termelőszövetkezet kertészeti brigádjának tagjai hétfőn már elkezdik a szépen fejlett fólia alatt nevelt paradicsompalánták kiültetését. Huszta István zöldségtermesztési ágazatvezetővel a kertészeti telepet járjuk. A levegő lehűlt, fázósan húzzuk össze magunkon a vékony kabátot. Arról beszélgetünk, hogy miként akarják megvalósítani a párt XI. kongresszusára tett felajánlásaikat, amelyeket nemrég összegeztek a szocialista brigádok küldöttértekezletén. Az idén és jövőre a tervezettnél 642 vagonnal több zöldségfélét — főként paradicsomot és paprikát — termelnek. Ez jelentős mennyiség, hiszen egy harmincezer lakosú város évi szükséglete. A termelőszövetkezetben, ahol tekintélyes hagyományai vannak a zöldségtermesztésnek, évről évre kiváló eredményeket érnek el. Hét év átlagában hektáronként 450 mázsa paradicsomot termesztettek, ami több mint a kétszerese az országos átlagnak. Hasonló eredményt értek el étkezési paprikából. — Nemcsak termelési vállalásokat tettünk — mondja Geleta Magdolna. Huszta István elmondja: — A felajánlást alaposan megvitattuk az öt kertészeti szocialista brigád tagjaival. Lelkes, forró hangulatú gyűlések voltak ezek, hiszen a brigádok tagjainak átlagéletkora 25 év. Megállapítottuk, hogy az egy területegységre jutó termésátlagokat tovább lehet növelni. A legjobb fajtákat választjuk és az általunk ismert legkorszerűbb technológiát alkalmazzuk. A paradicsomot például csaknem teljes egészében géppel takarítjuk be. Két, erre alkalmas magyar gyártmányú berendezésünk van. A vezetőség intézkedett az anyagi érdekeltség növeléséről is. Jövőre termésnövelő tényező lesz az ösztönzés. Az idén kezdjük építeni a telepet, amely 200 hektár mesterséges csapadékellátását szolgálja. A beszélgetésbe kapcsolódik Geleta Magdolna, a Radnóti Miklós szocialista brigád tagja. A harminctagú közösség jelentős részt vállalt a kongresszusi munkaversenyben. Magdika örömmel sorolja a felajánlásokat. — A termelési feladatokon kívül sok mindent elhatároztunk. Többek között a jövő hónapban megnyíló zöldségbolt jó minőségű áruval való ellátását. Virágokat nevelünk a termelőszövetkezet és a községi művelődési ház környékének parkosítására. Állami gondozottak patronálását vállaljuk. Segítünk megszervezni a politikai és a szakmunkásképzést. Lelkes a hangulat Farkas István üzemmérnök szocialista brigádjában is. A 34 tagú csoport Salvador Allende nevét vette fel. — A felajánlások teljesítése érdekében szorosabb kapcsolatot építünk ki a kutatókkal — magyarázza. —• Elhatároztuk, hogy a tudomány eredményeit gyorsan átültetjük a gyakorlatba. Kapcsolatban állunk a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézettel, a Kertészeti Kutató Intézettel és más intézményekkel. Vállaltuk, hogy egyes zöldségfajták termeléstechnológiai és ökonómiai vizsgálatában is segítkezünk. Ez utóbbit a napi munkán felül végezzük. Jelenleg 48 paradicsomfajtát próbálunk ki a Zöldségtermesztési Kutató Intézet megbízásából A fóliasátrak alatt szubtrópusi az éghajlat. Szépen fejlődnek a kiültetésre váró zöldségpalánták. Jelenleg három hektáron műanyag takaró alatt folyik a hajtatás. Ez a terület még az idén újabb két hektárral bővül. A felajánlás óta nagyobb figyelemmel kísérik az időjárást, mert ez az egy dolog, amin nem tudnak változtatni. Beszélgettünk Fazekas Bálint elnökkel is. — A brigádok nemcsak a termelésben tartanak össze —, hangsúlyozta — sok emberi vonatkozása is van a vállalásoknak. Elhatározták például, hogy Orisek József fogatos és családja számára két szoba összkomfortos házat építenek. A négygyermekes családapa meghatódva köszönte meg a váratlan segítséget Istápolják az idős, magatehetetlen szövetkezeti tagokat. Vállalták, hogy társadalmi munkával parkot építenek a termelőszövetkezetben és a községben. Füredi László technikus, a termelőszövetkezet versenyfelelőse hozzáteszi: — Nálunk csaknem egy évtizedes hagyománya van a munkaversenynek. Több brigádunk már elérte néhányszor a megtisztelő szocialista címet. Ezúttal a szövetkezet ötszáz dolgozója tett felajánlást a kongresszus tiszteletére. K. S. • Farkas István és Huszta István egy paradicsom - fajtajelölt palántáját vizsgálják a kísérleti parcellán. (Tóth Sándor felvételei.) 0 Szorgos munka a hollandi ágyak közült. Kiváló vállalatok A tavalyinál több elsős tanuló lesz A Bács-Kiskun megyei tanács V. B.ÉKV osztályának irányítása, illetve szakfelügyelete alá tartozó vállalatok és intézmények közül — 1973. évi tevékenységük alapján — az alábbiak részesültek elismerésben: A Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat, a Kiskunfélegyházi Költségvetési Üzem, a Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat, a Szakmai Szakszervezeti Központ egyetértésével kapták meg a Kiváló vállalat címet. Az Észak Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat dicséretben részesült. A megyei tanács vb és az SZMT elnökségének együttes határozata alapján dicséretben és 100 ezer forintos fejlesztési alapjutalomban részesült a Kiskunhalasi Költségvetési Üzem. Ugyancsak dicséretet, s 50 ezer forintos fejlesztési jutalmat kapott a Jánoshalmi Költségvetési Üzem. Kecskeméten 1200, Kiskunfélegyházán 500, Kalocsán 230, Kiskunhalason 310, Kiskőrösön 180 elsősre számítanak, s a községi iskolákban is növekszik az első osztályosok létszáma. A rendelkezések szerint alapos iskolai érettségi vizsgálaton kell részt venniük a leendő iskolásoknak. Az iskolaköteles, de szellemileg nem eléggé fejlett gyermekek számára több helyen úgynevezett korrekciós osztályokat szerveznek. Egyre több ötéves gyermek jár óvodába, ez a tény rendkívül örvendetes az iskolai munkára való felkészülés szempontjából. Baján 453 óvodás kerül iskolába szeptemberben, a megyeszékhelyen csaknem 700, és annak a 350 kecskeméti gyereknek is könnyebb lesz a beilleszkedés, akik iskolaelőkészítő foglalkozásokon vettek részt. A nagyobb osztálylétszámok természetesen gondot okoznak egy-két helyen. Baján például tavaly az elsős tanulócsoportok átlagos létszáma 24 volt, az idén 32. Szükség lenne a csoportbontásra, hiszen a kisebb közösségekben elmélyültebben lehet foglalkozni a tanulókkal. Persze, ehhez az kell, hogy a bajaiak egy újabb tanítót alkalmazzanak. Kiskunfélegyházán és Kalocsán is emelkedik az elsős csoportok létszáma. Félegyházán nem terveznek bontást, Kalocsán viszont igen , egy újabb korrekciós osztályt szerveznek. Kecskeméten csaknem kétszázzal több első osztályos lesz, mint ahány nyolcadikos végez, s ez feszültséget okoz a napközis ellátásban. K. Gy. Az általános iskolákban befejeződött a jövő tanév első osztályosainak beiratkozása. Bács-Kiskun megyében is több kisgyermek kerül szeptemberben az iskolákba, mint az elmúlt tanévben. I Az enyhülés intézkedési terve óta megpróbáljuk egy bond*datba sűríteni a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete április 17—18-i ülésének mondanivalóját, az így fogalmazható meg: az európai szocialista országok vezetői elhatározták, hogy egyesült és újult erővel küzdenek a nemzetközi feszültséget enyhítő politika érvényesítéséért, hatékonysági területe kiterjesztéséért, határozottan szembeszegülve a bármilyen irányból kezdeményezett, ezzel ellentétes próbálkozással. A nemzetközi megbeszéléseknek napjainkban nagyon is gyakori sorában ez a tanácskozás a világ közvéleménye szemében és a világsajtó hasábjain is kiérdemelte az elhatározó jelentőségű értékelést. Különösen az növelte a tanácskozás súlyát, hogy az európai szocialista országoknak ez a nagy tekintélyű fóruma abban a szakaszban hallatta szavát, amikor erőteljesen kibontakozott a békés egymás mellett élés ellenfeleinek sokrétű ellenakciója. az utóbbi évek nagy sikerei — amelyek elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok konstruktív külpolitikájának gyümölcsei — egy időre kissé visszaszorították a hidegháborús körök aktivitását, illetve tevékenységük hatékonyságát. Amint azonban bizonyossá vált az enyhülési irányzat visszafordíthatatlan jellege "és napirendre kerültek a konkrét együttműködési intézkedések, valamint a leszereléssel, haderőcsökkentéssel kapcsolatos tárgyalások, a reakciós erők úgy érezték, eljött az idejük. Számításuk egyszerű volt. E konkrét kérdések olyan sok és a különböző érdekek által befolyásolt részletproblémát tartalmaznak, hogy vitákkal, újabb és újabb követelésekkel, eljárási manőverekkel megoldásukat végtelenségig lehet halasztgatni, a a mégoly rokonszenves és építő javaslatokat is az érdektelenség mocsarába lehet fullasztani. Éppen ennek a taktikának leküzdésére adott nagy segítséget a szocialista diplomáciának és a gyorsabb haladásban érdekelt nemzetközi közvéleménynek varsói tanácskozás. Megfogalmazata az összeurópai értekezlettel kapcsolatos álláspontot, megjelölte azt az utat, amelyen haladva „Európát minden állam valóban egyenjogú együttműködésének térségévé” lehet változtatni. Ez világos szó megnehezíti ködösítési kísérleteket. Az alapvető norma az államközi kapcsolatokban a függetlenség és a szuverenitás, a területi épség, az Európában kialakult államhatárok sérthetetlensége, az erő alkalmazásáról és az ezzel való fenyegetésről történő lemondás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás. Minden egyéb csak ezekből a normákból vezethető le. „Az értekezletet nem célnak, hanem olyan kiindulópontnak tekintjük, amellyel elkezdődik az európai kontinens államai új kapcsolatainak kialakítására irányuló történelmi munka” — hangoztatja a közös közlemény, még nagyobb távlatokat és még szorosabb programot adva ezzel az európai országok együttműködésének, és általában az enyhülési politikának. Ezen túlmenően a Varsói Szerződés legfelsőbb politikai testülete erőfeszítéseket tesz, hogy az enyhülési politika hatályát kiterjessze valamennyi földrészre. A szocialista országok most Varsóban e vonatkozásban kezdeményezők voltak és együttstes lépéseket tettek. A közlemény mellett elfogadott nyilatkozatok leszögezik a részt vevő országok álláspontját a közel-keleti válság, a vietnami kérdés és a chilei szolidaritási mozgalom ügyében. Az ilyen legmagasabb szintű tanácskozások lehetőséget adnak, hogy a szocialista országok vezetői kétoldalú megbeszéléseken is megismerkedjenek a baráti országok problémáival és koordinálják tevékenységüket mind több, mind kétoldalú vonatkozásban. ' Iharsában ezek a kétoldalú tették eszmecserék jól kiegészíti Politikai Tanácskozó Testület közös tanácskozását, szellemükben és elhatározásaiban teljesen megfeleltek a közös közlemény elvi jelentőségű megállapításainak: „A Varsói Szerződés tagállamai tovább erősítik megbonthatatlan barátságukat a szocializmus, a haladás és a béke érdekében, egyre növelve a szocializmus tekintélyét, amely más népek elé az államközi kapcsolatok új típusának, a valóban demokratikus társadalomnak, a szocialista életformának példáját állítja.” N. J. t