Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1 ry 4 / ) AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxix. évf. 152. szám Ára: 90 fillér 1974. július 2. kedd Hat ktmtmnal aratnak Tegnap reggel a tiszaalpári Búzakalász Termelő­­szövetkezet őszi árpa­tábláján is megkezdődött az aratás. Egyszerre hat kombájnnal kezdték meg a be­takarítást 250 hektáron. A termésátlag azonos a tavalyival, hektáronként 22 mázsa körül van. A munkát nehezíti, hogy a gabona egy része megdőlt­­ a viharok következtében. A termelőszövetkezetben egy hét múlva kezdik a búza aratását. Négyszázötven hektár területről a tavalyihoz hasonló termést várnak. A Bajai Nyár ’74 rendezvényeiből Tisza vize borul 3. oldal Alpár mezejére «. oldal Sport 7. oldal Pullai Árpád megkezdte hivatalos szíriai tárgyalásait Bócz Sándor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: -A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége, amely Pul­lai Árpádnak, a Központi­ Bi­zottság titkárának vezetésével Szíriában tartózkodik, hétfőn dél­előtt folytatta a szombaton meg­kezdett hivatalos tárgyalásokat a szíriai Baath-párt küldöttségé­vel. A szíriai delegáció élén Jasszar Aszkari, a Baath-párt ve­zetőségének tagja, a nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője áll. A megbeszéléseken részt vett Seres János, hazánk damaszku­szi nagykövete is. Vasárnap a magyar pártkül­döttség egynapos vidéki körútja keretében látogatást tett a törté­nelmi műemlékeiről ismert Pál­­myrában, majd a szovjet segít­séggel épülő Eufrátesz-gáthoz utazott, hogy megismerkedjék a haladó szíriai rendszer legkie­melkedőbb alkotásával. A hatal­mas építkezésen 12 ezer mun­kás, köztük ezer szovjet szakem­ber dolgozik. A Baath-párt helyi vezetői elmondták, hogy a nagy jelentőségű beruházás eredmé­nyeként négyszeresére növekszik az ország villamosenergia-terme. (Folytatás a 2. oldalon.) Jugoszláv vöröskeresztes küldöttség megyénkben Egyhetes tartózkodásra, a ma­gyar testvérszervezet munkájával való ismerkedésre az elmúlt hé­ten Jugoszláviából háromtagú delegáció érkezett hazánkba. A Magyar Vöröskereszt Országos Központjában rendezett fogadás, budapesti városnézés és egyna­pos balatoni kirándulás után hét­főn Bács-Kiskun megyébe láto­gattak a jugoszláv vendégek. A küldöttséget, amelynek vezetője dr. Hisam Szerdarevics profes­­­szor, a szarajevói egyetem taná­ra, Bosznia-Hercegovina Vörös­­kereszt Szervezetének elnöke, tagjai pedig dr.­­Cveta Lozancse­­va, a bitolai szervezet elnöke és Vidanka Misics, a Jugoszláv Vö­röskereszt külügyi osztályának munkatársa, útján elkísérte Bo­ri Rudolfné, a Magyar Vöröske­reszt Országos Központja szer­vezési és ifjúsági osztályának he­lyettes vezetője. Kecskeméten, a Vöröskereszt megyei szervezetének helyiségé­ben dr. Losoncz Mihály, az or­szágos elnökség tagja, a megyei vezetőség elnökhelyettese, Ágos­ton András, a Vöröskereszt me­gyei titkára és dr. Sztanojev György, a Honvédkórház Vörös­kereszt-szervezetének elnöke fo­gadta és üdvözölte a delegációt, majd Ágoston András tájékoz­tatta őket Bács-Kiskun megye általános helyzetéről, az egész­ségügyi ellátásról és a Vöröske­reszt-szervezetek tevékenységé­ről. A vendégek ezután rövid láto­gatást tettek a kecskeméti Törek­vés Termelőszövetkezetben, ahol egyebek közt megtekintették a mezőgazdasági nagyüzem kor­szerű orvosi rendelőjét. A program Lajosmizsén folyta­tódott, ahol a nagyközség életé­ről és fejlődéséről Korsós István, a nagyközségi pártbizottság tit­kárhelyettese, tanácselnök-helyet­tes számolt be, vetített képekkel illusztrált tájékoztatójában. Délután a baráti államból érke­zett egészségügyi szakemberek az óvodába és a szociális otthon­ba látogattak el, majd felkeres­ték a Népfront Tsz központját, végül pedig a tanyamúzeumot te­kintették meg. A jugoszláv küldöttség ma­gyarországi programja ma Nóg­­rád megyében folytatódik. Száztíz új autószerelő szakmunkás Felemelő ünnepség színhelye volt tegnap délelőtt a Kecskeméti­­ 07. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet díszterme. Az idén vég­zett száztíz autószerelő tanuló vette át igazgatója, Weither Vil­mos kezéből a szakmunkás-bizo­nyítványt. A beiskolázó üzemek, vállala­tok, munkahelyek vezetői részé­ről Sohajda József, a 9. sz. Vo­lán Vállalat igazgatója köszön­tötte a fiatalokat akik a tanuló­évek alatt tanúsított szorgalmuk­kal, a gyakorlati és elméleti is­meretek sikeres elsajátításával váltak szakmunkásokká. Meleg szavakkal kívánt nekik sok si­kert, örömet az életben, ahol az iskolában megszerzett tudás, szakértelem lelkiismeretes gyü­­mölcsöztetésével vívják ki a tár­sadalom megbecsülését. Az ünnepély kedves színfoltja volt, amikor az egyik kiváló végzős növendék, Csonka Attila — aki a tanulásban való helyt­állás mellett az ifjúság társa­dalm­i, kulturális életének is te­vékeny részese volt — Sántha Ferenc: Emberavalás című no­velláját.­ olvasta fel. Az avató, búcsúztató beszédek, s az irodal­mi mű hangulata által teremtett légkörben megsokszorozódott szakmunkás-fogadalom ereje, amit a Weither Vilmos igazgató szavai nyomán tettek az ifjúmunkások. 0 Sohajda József köszönti a végzősöket. # A szakmunkás-fogadalmat mondják. (Tóth Sándor felvételei.) Néptáncegyüttesek Tiszakécskén Vasárnap rendezték­­ meg Ti­szakécskén, a művelődési köz­pontban a Bács-Kiskun megyei néptáncegyüttesek tizedik talál­kozóját. Kevesen voltak kíván­csiak a tánccsoportok bemutatójá­­ra, de nemcsak a nézők érdek­lődése csökkent, úgy látszik, megfogyatkozott a csoportok sze­replési kedve is, mindössze két város (Baja, Kalocsa) és öt köz­ség (Szalkszentmárton, Herceg­­szántó, Hajós, Jánoshalma és Dusnok) táncosai képviselték a Bács-Kiskun megyei néptáncoso­kat. Ugyanakkor meg kell állapíta­ni, hogy a találkozó produkciói igényes műsorválasztást és­­ ja­vuló színvonalat tükröztek. A kalocsai népi együttes gyermek­­csoportja kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott, s méltán kapta meg a megyei tanács 7 ezer fo­rintos nagydíját. A nemrég alakult szalkszent­­mártoni együttes első fellépése is jól sikerült, s külön öröm, hogy a Kun verbunkkal gazdagították a megyei elsöpörtek repertoárját. Baja, Hercegszántó, Hajós és Dusnok együttese nemzetiségi táncokkal lépett színpadra, ötle­tes, Magyarországon igen ritka táncot mutattak be a hajósiak, a legények facipőben, úgyneve­zett klumpában táncoltak, s ez igen érdekes hanghatást, kemény ritmust adott a táncnak. A her­­cegszántóiak a tőlük megszokott magas színvonalon szerepeltek. A találkozó előtt a megyei díszítőművészeti körök mutatták be munkáikat a művelődési köz­pontban. Eddigi tevékenységéért a csátaljai díszítőművész-szak­kör kapta meg a megyei tanács 5 ezer forintos támogatását. K. GY. Sikerrel folytatódik a szovjet-amerikai párbeszéd Nixon elnök a belorusz fővárosba látogatott Vasárnap délelőtt és délután a Jalta melletti oreandai szovjet kormányrezidencián folytatódtak a tárgyalások Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon között. Az SZKP KB főtitkárának és az Egyesült Államok elnökének meg­beszélésein a fő téma a stratégiai fegyverrendszerek korlátozása volt. Az eszmecseréken részt vett Henry Kissinger amerikai és Andrej Gromiko szovjet külügy­miniszter, akik Brezsnyevvel és Nixonnal egy időben is folytattak megbeszéléseket. L­eonyid­­ Brezsnyev vasárnap délelőtt a moszkvai televízió mun­katársainak adott rövid nyilatko­zatában megerősítette, hogy a szovjet fél változatlanul ered­ményt remél a csúcstalálkozótól. — A tárgyalások sikeresen folyta­tódnak — jelentette ki a főtitkár — Vannak reális eredmények, fontos megállapodásokat írtunk alá." A komoly kérdések megvita­tása folytatódik, s ehhez az esz­mecseréhez még elegendő idő áll rendelkezésünkre. Vasárnap, a késő esti órákban tartott sajtóértekezleten a tár­gyaló felek szóvivői bejelentették, hogy befejezték a stratégiai elhá­rító rakéták számának korlátozá­sával kapcsolatos további elkép­zelések megvitatását. A tárgyalás eredményét — mint Zamjatyin szovjet szóvivő közölte — a szer­dán aláírásra kerülő szovjet— amerikai közös közlemény tartal­mazza majd. A szóvivők szerint változatla­nul fontos helyet foglaltak el a tárgyalásokon a kelet—nyugati enyhülés általános kérdései, me­lyek közül elsősorban az európai biztonsági értekezlet sikeres be­fejezésének témakörét emelték ki bő. Richard Nixon hétfőn a Krím­Belorusszia fővárosába, Minszkbe érkezett. Az amerikai, szovjet és belorusz zászlókkal fel­díszített minszki repülőtéren az amerikai elnököt Tyihon Kiszel­­jov, a Belorusz SZSZK Miniszter­­tanácsának elnöke és több más hivatalos személyiség fogadta. A repülőtéren Nixont melegen kö­szöntötték a belorusz főváros dol­gozóinak képviselői. Leonyid Brezsnyev, miután az Oreandában folytatott megbeszé­léseket befejezték, a Krímből vis­­­szautazott Moszkvába. Visszaér­kezett a fővárosba Andrej Gro­miko és Henry Kissinger is. A hivatalos szovjet—amerikai tárgyalások Nixon vidéki körútja után, ma folytatódnak. 0 Vitalij Kom­onov, a Pravda hír­magyarázója a szovjet—amerikai legmagasabb szintű tárgyalások­hoz fűzött kommentárjában a kö­vetkezőket írja: 1fFolytatás a 2. oldalon.) 0 Brezsnyev és Nixon a Fekete-tenger partján. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS.) Ma is hajlamosak vagyunk arra, hogy ha hatóságról be­szélnek előttünk, elsősorban a „hivatalnak packázásaira”, kü­lönböző kényszerintézkedések­re gondoljunk. Nincs szükség annak magyarázgatására, hogy honnan ered, miből táplálko­zik ez­ az eszmetársítás, mint ahogyan azt sem kell bizony­gatnunk, hogy a­­ hatósági munka régen nem ezt jelen­ti, tartalmilag lényegesen más. Úgy is fogalmazhatunk, hogy tanácsainknak ez a tevékeny­sége is a lakosság érdekeit van hivatva szolgálni, ponto­sabban: összhangot teremteni a jogszabályok alapján és azoknak megfelelően az egyéni és közösségi érdekek között, minden természetes és jogi sze­mélynek megadni a lehetősé­gei jogai gyakorlásához, köte­lességei teljesítéséhez, mun­kája végzéséhez. Nem könnyű feladat ez, hi­szen közismert, hogy meglehe­tősen sok jogszabály lát nap­világot évenként és jogászok­nak sem éppen könnyű eliga­zodni a rehdeszkck, határoza­tok tömkelegében. Indokolt te­hát megbecsüléssel szólnunk azokról a tanácsi dolgozókról, akik évek, esetleg évtizedek óta végzik ezt a munkát, szol­gálva a „hatósághoz” forduló polgárokat, egy-egy település közösségét, a­­ megyét. A me­gyei tanács végrehajtó bizott­ságának legutóbbi ülése meg­állapította. .. továbbra is nehézséget okoz a hatóság­i munkában a többlépcsős jog­alkotás, párhuzamos szabályo­zás és a főhatósági állásfogla­lásokkal történő beavatkozás kiterjedt gyakorlata­­. Igaz, hogy az elmúlt néhány esztendőben egyszerűsítették a hatósági munkával összefüggő eljárást. Viszont csak 1973-ban módosult, kiegészült, vagy ha­tályát vesztette 13 törvény, 14 törvényerejű rendelet, 57 mi­nisztertanácsi rendelet, 26 mi­nisztertanácsi határozat, to­vábbá 162 miniszteri rendelet, illetve rendelkezés, az utasítá­sokról nem is beszélve. A ta­nácsok szakigazgatási szervei­nél dolgozóknak tudniuk kell ezekről a módosításokról, ki­egészítésekről,­ különben téves információt adnak, esetleg egy már érvényben nem levő tör­vény alapján intézkednek, ami súlyos hiba volna. A megyei tanács végrehajtó bizottságának már említett ülésén ahol a hatósági mun­káról, annak értékeléséről és továbbfejlesztéséről tárgyal­tak a testület tagjai, azt is megállapították, hogy „ ... na­gyon sokszor középiskolai vég­zettségű ügyintézők informál­ják az ügyfeleket a bonyolult államigazgatási jogszabályok­ról, azok értelmezéséről. A ta­nácsoknál még kevés a jogvég­­­­zett ember ...” Nos, ha ezt a kiragadott idézetet és a fen­tebb említett jogszabályárada­tot is figyelembe vesszük, bi­zony elismeréssel kell szólnunk a hatósági munkát végző ta­nácsi dolgozókról, mint aho­gyan így említi­ őket a végre­hajtó bizottság­ elé terjesztett írásbeli beszámoló is. Mert fel­tétlenül elismerés azt olvas­ni, hogy javult az ügyintézés kulturáltsága, betartják a ha­táridőket, az érdemi munka jó. Érthető, ha ilyen körülmé­nyek között fogyatékosságo­kat is találhat az ember. A hatósági munka azonban ál­talában és megyei összességé­ben javult, színvonala emelke­dett. Csupán példaként ragad­juk ki a beszámolóból, hogy a megyei tanács egészségügyi osztálya szerint az elmúlt esz­tendőben a megye városainak egészségügyi szakigazgatási szervei összesen 732 határoza­tot adtak ki, amelyek közül mindössze kettő ellen jelen­tettek be­ fellebbezést, de mint utólag kiderült, azok is alap­talanok voltak. Nehogy azt gondolja az Olvasó: ■ szépíteni akarjuk a hatósági munkát­, az arról kialakítható képet. Mert például munkaügyi, mezőgaz­­dasági vonalon semmiféle em­lítésre méltó hibát nem talált a vizsgálat. Nemhogy fellebbe­zést nem, de szó szerint ért­sük: semmi hibát nem talál­tak. Ez pedig igen nagy szó. A hatósági munka a lakos­ság érdekeit van hivatva szol­gálni, lakossági igényeket elé­gít ki. Nem azt jelenti ez, hogy aki például engedély nél­kül épít, nem tart be kötele­zően előírt szabályokat, azt nem éri sérelem. Éri. A ha­tósági tevékenység szerves ré­sze ■— amit ugyancsak említet­tünk — a jogok gyakorlása lehetőségének megteremtése mellett a kötelességek teljesí­tésére történő figyelmeztetés is. A jog és a kötelesség egy­mástól nem választható el. G. S.

Next