Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Ifjúsági klubok Bács-Kiskun megyében 1974- ben 13, tavaly 20 ifjúsági klub pályázott arra, hogy a központi, illetve a megyei ifjúsági alapból anyagi támogatásban részesüljön. Az eredmény: 1974-ben százezer, az elmúlt esztendőben 216 ezer forintot kaptak a közösségi munka és a technikai felszerelés fejlesztésére. Jutalom a legjobbaknak Szerdán Kecskeméten ünnepséget tartottak a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének székházában, az őszi kukoricabetakarítási verseny értékelését ismertették. A vetélkedés három kategóriában indult. A claas dominátorok versenyében a városföldi Dózsa, az E—512-eseknél a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság, az SZK kombájnoknál a lászlófalvi Egyetértés Termelőszövetkezet gépkezelői értek el legjobb eredményt. A szakszövetkezetiek közül a lajosmizsei Béke kombájnosai vitték el a pálmát. A legjobb tizenhét kombájnosnak Magony Imre, a szövetség titkára adta át az okleveleket és a pénzjutalmat. PMTÉÉPT AKFTT JLJ/lVJJLJXIIJVJL JL JL Hosszú időn át eredményesen folytatott lapterjesztői munkájuk elismeréseként tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei pártbizottság székházában a Népszabadság emlékplakettjét nyújtotta át Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára a Bács-Kiskun megyében működő legjobb terjesztőknek. A Népszabadság emlékpiekettjét, valamint a lap főszerkesztőjének köszönőlevelét kapta Nagy Erzsébet, a posta megyei hírlapi irodájának vezetője, Nagy Károly Sükösd községi párttitkára, K. Tóth Ferenc Kunszentmiklós nagyközség párttitkára és Papp Miklós Tompa községi párttitkára. Jelen volt az ünnepségen Preiszinger András, a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója is. BB i Sl Petőfi Sándorra emlékeztek Szilveszter napján, különböző időpontokban Petőfi Sándorra emlékeztek a kiskunsági emlékhelyeken, ahová a költő életének egy-egy időszaka és versek írása kapcsolódik. A 153. születési évforduló alkalmából Kiskunfélegyházán koszorút helyeztek el a Petőfi-szobor talapzatán a városi tanács, a Hazafias Népfront és a KISZ városi bizottsága, valamint a költő nevét viselő könyvtár képviselői. szülővárosban, Kiskőrösön nem rég alakult Petőfi Társaság rendezésében ugyancsak délelőtt tartották meg az emlékünnepséget. Ezt követően a társaság tagjai, a város vezetői valamint a költőről elnevezett üzemi kollektívák dolgozói tisztelegtek a szülőháznál. Pontosan éjfélkor, Petőfi születésének órájában kinyitották a szülőház kapuját. A „112 Petőfi-vers falujában”, Szalkszentmártonban az emlékmúzeum több mint százötven tagot számláló köre szervezte meg az ünnepséget A társaság ifjúsági tagozata verseket, dalokat mutatott be. A hagyományokhoz híven, a Petőfi-ház ablakaiban este gyertyákat gyújtottak, amelyek egész éjjel világítottak. Ma a Magyar Rádió a szalkszentmártoni Művelődési Házból sugároz emlékműsort halhatatlan költőnk tiszteletére. A Kossuth Rádió adásában 19 óra 33 perces kezdettel hangzik el a „Csöndes magányban keresek tanyát...” című összeállítás, amelyben közreműködik a bevezetőt mondd Szappanos Balázs mellett Benkő Gyula, Dévai Nagy Kamilla, Horváth Ferenc, Kohut Magda, Szersén Gyula, Szilvássy Annamária és Szokolay Ottó. Ezt megelőzően pedig, háromnegyed héttől Petőfi népköltészeti kapcsolatait mutatja be a televízióban Csoóri Sándor műsora „De szeretnék az erdőben fa lenni...” címmel. Közlekedési szakemberek az új KRESZ-ről Jóllehet az új KRESZ ma lép életbe, a budapesti közlekedés gazdái már hosszú ideje az új paragrafusok szellemében végzik munkájukat, formálják a fővárosi forgalom arculatát. Erről, s az új jogszabályokkal kapcsolatos konkrét teendőkről tájékoztatták az MTI munkatársát a Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatóságának illetékesei. Az új, s a régi közúti jelzések, táblák, burkolati jelek még egy darabig együtt „élnek”, erre lehetőséget ad a cserére megállapított türelmi idő. A fővárosban körülbelül 20 000 tiltó, figyelmeztető, útbaigazító tábla szabályozza a forgalmat, ennek 10 százalékát kell a KRESZ rendelkezéseinek megfelelően kicserélnünk, s a paragrafusokból adódóan számukat szinte ugyanennyivel kell szaporítanunk. Át kell festetni a több ezer négyzetmétert kitevő útburkolati jel egy részét is. A fővárosban 900 kijelölt gyalogos-ákelőhely van, s bár Budapesten összességében a közúti balesetek száma valamelyest csökkent, a zebrákon sajnos, emelkedett. A biztonságos átkelést szolgálja az az új paragrafus, amely szerint kijelölt gyalogosátkelőhely csak közvilágítási lámpa, vagy külön világítótest alatt lehet. Az is új a KRESZ-ben, hogy a gépjárművek csak akkor állhatnak fel két kerékkel a járdákra, ha a gyalogjáró szegélye erre alkalmas, nem rongálja a kocsit. Ezzel is törődnünk kell, éppúgy, mint a parkolási lehetőségek szaporításával. Tapasztalataink szerint a Vörösmarty téren felszerelt parkolóórák a tér „kapacitását” jó egyharmadával megnövelték. Úgy tervezzük, hogy a továbbiakban évente 200 órát szerelünk fel. Végül néhány szót a már megszabott türelmi időről: 1976. december 31-ig érvényesek az „Átjáró egyvágányú vasúti pályán” és „Átjáró több vágányú vasúti pályán” jelzőtáblák, jelentésük azonos a „Vasúti átjáró kezdete” tábláéval. A jövő év végéig érvényesek továbbá a vasúti átjáró előtt elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblák, továbbá a fénysorompó folyamatos zöld jelzése. Kicserélésükig érvényesek a villamos-, a trolibusz és az autóbusz-megállóhely jelzésére korábban használt táblák is. (MTI) MOSZKVA—ALMA-ATA : 105 PERC Menetrendszerűen közlekedik a TU-144-es szuperszonikus repülőgép December 25-én, az előzetesen bejelentett programnak megfelelően Moszkva egyik legkorszerűbb repülőteréről — a domogyedovóiról — felszállt a hangsebességnél gyorsabb TU—144-es utasszállító repülőgép és Kazahsztán fővárosa felé vette az útirányt. Alma-Atában, ahol a TU–144-es landolt, minden előkészületet megtettek a biztonságos fogadására. A kormánybizottság néhány nappal azelőtt vette át a hangsebességnél gyorsabb repülőgépek fogadására alkalmas leszállópályát és irányítási központot. — Nem véletlenül esett Kazahsztán fővárosára a választás, amikor az első járat végpontjának kijelölésekor döntöttünk — mondta Nyikolaj Bikov polgári légiforgalmi miniszterhelyettes moszkvai sajtótájékoztatóján. — Moszkvából a repülés útvonala viszonylag ritkábban lakott területek felett vezet Alma-Atába, s más környezetvédelmi szempontok is közrejátszottak az útirány kijelölésekor. A TU—144-es 119 perc alatt tette meg az útvonalat. Érdemes összehasonlításért megjegyezni, hogy a kedvemost szolgálatot teljesítő IL—62-esek, amelyek pedig az egyik legkorszerűbb típusok, a Moszkva—Alma-Ata távolságot négy óra alatt teljesítik. A hangsebességnél gyorsabb repülőgép 17—18 ezer méteren közlekedik, de mint szakemberek elmondották, képes a 20 ezer méter magasságra is emelkedni. A kabinok kialakításától függően 120—140 személyt, helyezhetnek el a gépen. Az AEROFLOT egyelőre hetenként két alkalommal járatja Moszkva—Alma-Ata között a TU—144-est. Az AEROFLOT tárgyal a TU— 144-esek nemzetközi járatokon való üzembe állításáról is. F. A. vet kivi Minden k boldog űl (Pásztor Zoltán felvétele) Az alaszkai olaj útja Megvalósulóban van a világ eddigi legnehezebben kiépíthető olajtávvezetékének a létesítése, amely a Prudhoe-öbölben levő hatalmas olajmezőt a Csendesóceáni Valdez kikötővel köti majd össze. A csaknem 1300 kilométer hosszúságú, 1,22 méter átmérőjű távvezeték építésén mintegy 12 ezer ember dolgozik a kegyetlen hidegben — arcukat a képen látható módon védve —, hogy 1977 végére befejezhessék az 5 milliárd dolláros költségű vállalkozást. Az olajtávvezeték az Egyesült Államokat 25—30 éven át teljes nyersolajszükségletének 10 százalékával lesz hivatott ellátni. A Prudhoe-öbölben, becslések szerint, 1,5 milliárd tonna olajat rejt a föld mélye. Alaszka e lelőhelyén ún. „édes” olaj tör a felszínre a kutakból, ami a legértékesebb minőség („édes” olajnak a kénmentes vagy minimális kéntartalmú olajat nevezik, „savanyúnak” pedig azt, amelynek számottevő kéntartalma van). Jóllehet az alaszkai olajtávvezeték építése hatalmas összegbe kerül, az USA-ba így eljutó „fekete arany” mégis olcsóbb lesz, mint az, amit az országban termelnek ki. Emellett bizonyos, hogy az USA-beli olajkészletek „kímélése" is szerepet játszott az alaszkai olajmezőknek ezen az áron való kiaknázásában. Egyébként a következő években még további négy távvezeték megépítését vették tervbe az alaszkai kőolaj és földgáz szállítására. Megvannak már az Egyesült Államok felé haladó 4200 kilométer hosszúságú csőtávvezeték tervei is. Annak megépítése kb. 6 milliárd dollárba kerül majd. Új nyomda Csepelen • Csepelen felavatták az ország második legnagyobb nyomdáját, a Zrínyi Nyomda csepeli gyáregységét. Itt helyezték üzembe az ország legmodernebb ofszet-rotációs gépét. (Telefotó—MTI— Fehér József felv.—K8) ÍREK HÍREK — DÁVID JÓZSEF rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési oszályának vezetője december 31-én nyugállományba vonult. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályvezetőjévé dr. Gergely Sándor rendőr főhadnagyot nevezték ki. — Diáklapok: Decemberben megjelent a kalocsai Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola Kállai Éva KISZ-szervezetének Életünk című iskolaújságja. A diáklap, többek között tájékoztatja olvasóit a pályaválasztási tudnivalókról, közre adja egy kerekasztal-beszélgetés tapasztalatait, amelynek fő kérdése. Mi a vélemény arról, hogy a fizika felvételi tárgyként szerepel az orvosegyetemen és az egészségügyi főiskolán? NAPTÁR 1976. január 1. csütörtök Újév napja Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 02 perc Holdkelte: 7 óra 00 perc Holdnyugta: 16 óra 17 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: borult, erősen párás, sokfelé ködös idő, ködszitálással, ónos szitálással, egy-két helyen zúzmaralerakódással. Gyenge légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0,mínusz 5 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között. További kilátások kedd reggelig: borult idő, megismétlődő havazásokkal, havas esővel. Időnként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken, legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 3, plusz 2, később 0,mínusz 5 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 2, plusz 6, később 0,plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható, az időszak második felében. (MTI) A 1%'eskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 30- án a középhőmérséklet mínusz 0,6 (az 30 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb hőmérséklet 0,4 Celsiusfok volt. December 31-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1, délután 1 órakor mínusz 2,2, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,8 Celsius-fok volt. A csapadék mennyisége 0,2 milliméter. — UNIVERZUM ÚJRA: 1976. januárjától folytatódik a klubélet és a közművelődési munka huszonöt kecskeméti intézmény 300 tagot számláló közös klubjában, az UNIVERZUM-ban. jövő évi program szerint a Tudomány és Technika Házában mintegy 150 rendezvény — az irodalomtól a komolyzenéig és a külpolitikai fórumokig — várja majd az érdeklődő fiatalokat. — Szilveszteri vendéglátás. A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat 18, ma hajnali 5 óráig nyitvatartó üzletében népi és tánczene mellett mindegy 15—20 ezren búcsúztatták az óévet. Éjfélkor a már hagyományos tombolára került sor, a főnyeremény legtöbb helyen egy élő malac volt. A megyében tíz egység ma reggel 5 órakor nyitott, a hajnali sétára, köszöntőre indulók és a korán megéhezők fogadására. Blohin kapta az Aranylabdát 1 Blohin, a szovjet válogatott és a Kijevi Dinamo híres csatára kapta a legnagyobb sportdíjak egyikét, a France Football című francia szaklap Aranylabdáját. (Telefotó—TASZSZ— MTI—KS) — Oltványi-gyűjteményből válogatott műalkotások alkotják a bajai Kirakat Galéria 1976. januári bemutatóját. Az ötvenkét festményből és tizenkét szoborból álló nagy értékű hagyaték most látható néhány darabja az év során megrendezésre kerülő Oltványi-kiállításból ad ízelítőt. ,., 77*f A tűzoltók adatai.. Az elmúlt két évbenLa jtgpsisemég fárásban 3,1 millió forint összértékű tűzkár keletkezett. A legtöbb a mezőgazdaságban, ezenkívül 20 százalék a lakóházakban, 15 százalék az iparban fordult elő. A tűzkárok megelőzésére a kecskeméti Városi-járási tűzoltóság 1975-ben ötezer esetben tartott tűzvédelmi ellenőrzést. — Iskolafejlesztések. A Kecskeméti Városi Tanács decemberben a megyeszékhelyen levő általános iskolák felszereléseinek és berendezéseinek korszerűsítésére, kicserélésére terven felül 911 ezer forintot utalt át. A Petőfi Általános Iskolában például egyebek mellett 150 tanulóasztalt, 300 székét és 4 olajkályhát vásároltak 219 ezer forintért. A Kecskeméti Katona József Színház műsora 1976. január 1., este: A MOSOLY ORSZÁGA Déryné-bérlet 1976. január 2., este: A MOSOLY ORSZÁGA . Blaha-bérlet 1976. január 2., este 7, Székesfehérvár: GLORIA MOZIMŰSOR 1971. január 1. KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort FOLYTASSA, KLEOt 11 éven aluliaknak nem ajánlóul Színes, magyarul beszélő angol ülni Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ARPÁD: fél 1, háromnegyed # és 8 órakort A NÉGY MUSKÉTÁS ÚJABB KALANDJAI Színes, zenés francia filmvígjáték Mesemozi: háromnegyed 8 órakor! CSUTAK ÉS A SZÜRKE LÓ Mesefilm-összeállítás MIS., Január >. KECSKEMÉT VÁROSI: tv 1. háromnegyed 8 és 8 órakort FOLYTASSA, KLEO! M éven aluliaknak nem ajánlóul Színes, magyarul beszéld angol film Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD: tél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor! A NÉGY MUSKÉTÁS ÚJABB KALANDJAI Színes, zenés francia filmvígjáték Mesemozi: háromnegyed 8 órakori CSUTAK É S A SZÜRKE LÓ Mesefilm-Összeáítás PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/s Telefon: 12-610, 11-111 (központi): 11-709, 11-18. Telexszám: 28 218 bmrr h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető • helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—05162 jelzőszámlára készült • Petőfi NyomdábMO ofszet rotációs eljárással: 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi út • Telefon: 18-710 Igazgató: Ablaka István Index: 21068