Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-15 / 63. szám

Télen is fogyott az üdítő ital? — Elég egy pillantás a statisztikába — mondja mosolyogva Almási Jánosné, a Kőbányai Sörgyár kecskeméti kirendeltségének helyettes vezetője — és máris láthatjuk, hogy az üdítő ital és a sör fogyasztóinak nem számít a kissé kellemetlen hideg időjárás. Mert mit mutatnak a számok? A múlt év január 1-től február 20-ig, amikor a mostaninál sokkal enyhébb volt az idő, 394 hektoliter különböző üdítőitalt adtunk át a kereskedelemnek. Az idén február 20-ig már elértük az 582 hektoliteres teljesítményt. Különösen keresett a Pepsi-Cola, ez képezi a kiszállított mennyiség 70 százalékát. A sörivók szomját sem oltja a nagy hideg. Tavaly az előbb említett időszakban 5571 hektolitert küldtünk a vendéglátóiparnak és a kereskedelemnek, az idén pedig 6550 hektolitert számláztunk. Egyelőre ki tudjuk, elégíteni az igényeket, sajnos, majd nyáron lehet, hogy megint zökkenők lesznek az ellátásban. Március végén különben megkezdődik a gépek és berendezések karbantartása és egy hónap múlva kezdjük ismét a fejtést, illetve töltést. Bízunk abban, hogy partnereink igényeit ezalatt is ki tudjuk majd elégíteni a gyár és a dunaújvárosi társkirendeltség közreműködésével. Hamarosan megkezdődik telepünkön egy 100 négyzetméteres modul barak építése, ez jelentősen enyhíti majd jelenlegi tárolási gondjainkat. Külön örülünk annak is, hogy hamarosan fedél kerül a rakodótér fölé, s a gépkocsik és berakodása az időjárás szeszélyeinek „eltűrése” nélkül történhet. A kirendeltségünk négy szocialista brigádja már megtette idei vállalásait, s bízunk abban, hogy ezek teljesítésének nemcsak mi, hanem a fogyasztók is hasznát látják. A Katona József, Aranyhomok, Egyetértés és Kinizsi brigád tagjai a szakmai feladatok terven felüli teljesítésén túl vállalták óvodák és iskolák patronálását és két-két kommunista szombatot szerveznek a szociális otthon segítésére. Jelentős vállalásnak számít, hogy a szocialista kollektívák az idén tovább folytatják a kirendeltség parkosítását és mindent elkövetnek azért, hogy megfelelő szép környezetben dolgozhassunk. O. L. • A Kinizsi brigád tagjai jelenleg még a szabad ég alatt végzik egyáltalán nem könnyű munkájukat és már előre örülnek a munkakörülményeik megváltozásának, a fedett rakodótérnek. Aprófalvak jövője Emlékszünk még a baranyai Gyürüfü kihalásának idején — hét-nyolc éve — fellángoló vitákra. Akkoriban, s később is, e falunak és társainak sorsát hol vészharang kísérte, hol borongós hangú beletörődés. Más vélemény szerint: minden kis falunak élnie kell, megszűnésüket meg kell akadályozni. Nincsenek pusztulásra ítélve A polémia azóta is fel-felelevenítődik. Ha nem is annyira végletesen, mint a „gyürüfüi időkben”, de mostanában is sokszor reflektorfénybe kerülnek az aprófalvak gondjai. Közigazgatási státusuk: társközségek; nem egyszer náluk alig népesebb székhelyközséghez tartoznak. A vészharang megkongatása felettük nem volt indokolt. Gyürüfü sorsára alig-alig jutott azóta más falu, az aprófalvak általában nincsenek pusztulásra ítélve. Mégsem lehet azonban igazat adni annak a véleménynek, (jelenlegi faluhálózatunkat, hogy ahogy van, tudatosan meg úgy kell őriznünk. Ellentmond e tételnek a tapasztalat, a gyakorlat. Bizonyos területeken az utóbbi időben fokozódott az elvándorlás az aprófalvakból. Hol van tehát az igazság? Nehéz megítélni. Ha valakinek egy elnéptelenedő kis falu a szülőföldje, vagy ott él, és ellentétben elköltözni kívánó szomszédaival, nem akar elmenni — nos, ilyen esetekben érthető, ha elkeseredésre ad okot egy újabb bedeszkázott ablak... Túl azon az érzelmi szempontokon, tudomásul kell venni a tényt: néhol az elnéptelenedés természetes és megállíthatatlan folyamat. Különösen olyan elzárt, nehezen megközelíthető falvakban, amelyek határában a földek is soványak, nehéz a megélhetés, nincs munkaalkalom. Segítik megújulásukat Némely aprófalu azonban rácáfol erre: életképesnek minősül. Főleg azok a települések, amelyek közelebb vannak nagyközséghez vagy városhoz. Olyan kisközségekről is tudunk, amelyek hosszú évekig tartó népességcsökkenés után újjászületnek: felfedezték természeti szépségeiket, s házaikat sorra vásárolják meg hétvégi háznak, üdülőnek. Vagy éppen a korábban elköltözők gyermekei találnak bennük otthonra, családalapító ifjú házasok, akik másutt nem tudtak lakáshoz jutni, így kapott erőre megyénkben is néhány kisközség. Kedvezően alakul továbbá a kis falvak sorsa ott, ahol tájvédelmi körzeteket, nemzeti parkokat hoznak létre. A természet- és tájrekonstrukciós programok során tervbe vették sok kis ősi település gondozását, elősegítik megújulásukat, biztosítják faluképük védelmét, s egyúttal fejlesztésükhöz is segítséget adnak. A városok vonzáskörében !Mindez azonban kivételes helyzet... Általánosan gond az aprófalvak közmű-, szolgáltató, kereskedelmi és intézményi ellátottsága. Az ország 87 városától és 283 nagyközségétől az aprófalvak jó része 30—40 kilométeres távolságban van. Tehát a városok és nagyközségek intézményi vonzáskörzetük aprófalvainak szükségleteit is hivatottak — s mindinkább képesek is — kielégíteni. Bizonyos határok között ugyan, mert maguk is küzdenek a saját fejlesztésük gondjaival, az igények és a lehetőségek okozta feszültségekkel, így bizony igen sok kisközség kimarad még „javakból”. Hiányos az áruellátás, a szolgáltatások fogalma pedig úgyszólván ismeretlen. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének területfejlesztési csoportja nagyszabású szociológiai vizsgálatokat végzett a közelmúltban a falusi nyekv alakulásáról. Az életkörülmieredmények mellett megállapították, hogy másfél millió ember még viszonylag elmaradottabb körülmények között él — elsősorban az aprófalvakban... Az ő helyzetük javítását szolgálják azok a javaslatok, tervek, amelyek az alapellátás gazdaságos, célszerű fejlesztését irányozzák elő. Eszerint — és ez már korábban is követelmény volt — az alapvető infrastruktúráról minden településen gondoskodni kell. Az intézményrendszert a célszerű kiépíteni. centrumokban Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy az úthálózat fejlesztésével és a közlekedés javításával mindez az aprófalvak lakossága számára az eddigieknél egyszerűbben elérhető legyen. Igen lényegesek a helyi kezdeményezések e téren. Legyen állandó napirendi pont a kistelepülések életkörülményeinek javítása. Örvendetes, hogy számos helyen új kereskedelmi egységet nyitnak az aprófalvakban, s kis települések javítási igényein nek kielégítéséről az alsófokú központokban kialakítandó szolgáltatóházak gondoskodnak majd. J. E. Barátkozzunk Nincs a kezemben a megyei népfrontrendezvényre szóló meghívó, de arra jól emlékszem, mi fogta meg a szememet rajta — első ránézésre. „Tömeges propaganda” — olvastam a régi, megszokott, s ezért is jócskán elszegényedett tartalmú „tömegpropaganda” kifejezés helyett. Tehát már ez az aprónak tetsző „újítás” is figyelmet keltett, gondolkodtatott. Csakugyan, mennyivel pontosabb, a népfront jelleget találóbban tükröző, ha az ismeretterjesztő előadások sorára azt mondom: tömeges propaganda. Nyitottabb, világosabban kijön belőle a tartalom, mint ha a fogalmakat egymásba préselő tömegpropaganda szóval élünk. A tény, hogy a Hazafias Népfront — más társszervekkel együttműködve — évi 1000—1100 előadást szervez —, valóban tömeges propaganda. Amiben van ismeretközlés, tehát műveltséggyarapítás, ideológia, nevelés, nézetek szembesítése, azaz szemléletformálás, gyakorlati tapasztalatokból leszűrt következtetés, ami az összefüggések felismerésének készségét erősíti. És még folytathatnánk például a politizálás szemszögéből levezetve, a határozottan politikai témájú előadások hatásával. Hogy milyen jelentősek ezek a szocialista tudatformálás, a politikai, nemzeti egység, a közéletiségre való nevelés szempontjából. Most kapom azon magam, hogy bár előadások „ezerét” s többek közt ismeretterjesztést említettem, egyszer se mondtam ki az „oktatás” szót. Pedig a tanítás és befogadás mindezekkel velejár. Hát persze. A népfront-propagandisták legutóbbi tanácskozásáról egyetértőleg hoztam gammal Bolváry Lászlónak, maszínes gondolkodású régi mozgalami embernek, a gazdag tapasztalatú pedagógusnak (s milyen jó, amikor valakiben ez a kettő annyira elválaszthatatlanná forrott, mint benne) finom figyelmeztetését: „Ne erőltessük a mi ilyenfajta munkánkra azt a kifejezést, hogy népfront-oktatás.” Ugye, megint egy szó szerepe... S ezen is el lehet gondolkodni. Nemcsak ezen a tanácskozáson, hanem mindennapi életünk vélekedései közt is hallhattunk ilyeneket mostanában: „A könyökömön jön már ki: oktatás.” — „Minket már mindenki csak oktat, oktat.” Van benne valami. Szervek, mozgalmak, tömegkommunikáció — „egymás elől veszik el a kenyeret” —, csak, hogy oktassanak bennünket. No nem az itt a probléma, mintha erre nem volnánk rászorulva és rászorítva. Hivatásunk, szakmánk, a folyton élő s frissítésre kényszerítő tudásanyag, ami egyúttal szüntelenül szaporodik körülöttünk, valóban holtig tanulásra sarkall mindannyiunkat. (Erre megvannak az intézményes, jól bevált oktatási rendszerek. Hogy mást ne mondjunk, például a felnőttoktatás mind tökéletesedő formái.) Az új és újabb tennivalók a változás gyors tempója folytán amúgyis zúdulnak ránk. Olyan ütemben, hogy szelektálásukra is alig van időnk. Hátha még ez a leszűkült idő is tovább soványodik azzal, hogy „ezer irányból” tűz alá vesznek bennünket: „Gyerünk, üljetek le! Most pedig jól figyeljetek. Ezt okvetlen meg kell tanulnotok, mert enélkül.. No jó, ez idáig elég demagógos egyszerűsítés — az egyébként szükséges tanulás ellen. Pedig nem ezt szeretném. S ők sem, akik kicsit unják, hogy „mindenki csak oktat, oktat.” Mintha az lapulna e bizonyos fokú ellenérzés mögött, hogy a sokféle és szünésszüntelen oktatásból —kevesebb, de alaposabb több lenne. Alaposabb? Hát szólhat egy szót is valaki a nívó, az alaposság ellen? Amikor — a „Mindenki Iskolája” mellett — „Szabadegyetem”-i, „Akadémia”-i fokon megy az oktatás például a tömegkommunikáció — tévé, rádió, sajtó — „csatornáin”! Olyan kvalifikált előadókkal, akik képesek rövidebb mint egy óra hossza alatt tudományok évezredes eredményeinek áttekintetésére. Bizonyítva ezzel is, hogy irgalmatlanul többet tudnak, százszorosával mélyebben annál, amit oly zseniálisan összesűrítettek a nézőknekhallgatóknak-olvasóknak. Mi hát a baj? Az iméntiekre nézve például nem csekély „hátrány”, hogy a lelkes és buzgó, ámbár a koncentrálás egy fokán már kifáradt szegény oktatottak nem tudnak „visszabeszélni,kérdezni”. Hogy tegyük fel: „Bocsánat a közbeszólásért, de ha lenne szíves ezt jobban megmagyarázni. Tudniillik nem értem azt, hogy...” — Avagy. — „Jaj, kedves előadó elvtárs, itt már tessék abbahagyni, mert képtelen vagyok követni. Nagyon kimerítő volt, talán éppen a tömörsége miatt. Olyan fontos minden részlet, hogy ha egy is kiesik a logikai láncból, fuccs az egésznek.” Gondolom, ilyen és hasonló tapasztalatok tették érzékennyé nemcsak a szavak árnyaltságának — „oktatás” — jelentőségére a népfront-propagandistákat, hanem a módszer, a stílus gyakorlati fontosságára is. Amikor — mint például Tóth Ferenc kiskunhalasi népfronttitkár — ilyen alapállásból szóltak a mozgalmi propaganda munkáról, hogy: „Az élőszó hatalma sose volt akkora, mint napjainkban." Élőszó: közvetlen, személyes találkozás az emberekkel. Akik — amint Bolváry László látszólag „elemi iskolás” igazságként emlékeztetett erre — szeretnek beszélgetni. S ugye mind gyakrabban döbbenünk rá, hogy ez az „elemi iskolás” igazság mennyire nem sajátunk már. Tudniillik a gyakorlatban. Ez abból is következik, hogy akiket folyton-folyvást „oktatnak”, előbb utóbb arra kárhozódnak, hogy csak figyeljenek, vegyék át az ismertetéseket. Jó, tudjuk, vannak konzultációk. De hányszor füstölgünk magunkban, amikor valaki már többedikként kérdez: „Mit húzza ez is az időt?!” — Hátha azért , mert az jár a türelmetlen hallgató fejében, hogy neki még hátra van másik „oktatás” is, és lehet vacsorázni se lesz ideje, ha a krimit, vagy „azt a jó kis hülyéskedésnek” ígérkező tévéjátékot meg akarja nézni. Ezért is szorgalmazzák a népfront-propagandisták, hogy mozgalom által szervezett előadások — „oktatás” helyett — beszélgetések legyenek. Mivel a tévé, rádió már a tanyavilágban is színvonalra szoktatja az embereket, nem véletlen, hogy a rendezvényektől, előadásoktól szintén minőséget igényelnek. Aki sablonokat, közhelyeket hangoztat, tehát sem tartalomban, sem formában újat, jobbat, mást, érdekesebbet nem tud nyújtani, „ne fárassza” hallgatóit idegesítő is, mert fölöslegesen rabolja el mások idejét. Ezért nagyon lényeges, pedagógus-tanács volt a Bolváry Lászlóé, a jogász dr. Dobos Lászlóé, a mozgalmi vezető Tóth Ferencé s közvetve több másé, hogy az embereket hozzáértők, szakemberek tájékoztassák. Nemcsak a Hazafias Népfront számára irányadó tehát, hogy az ismeretterjesztéssel, a köz művelésével foglalkozó szervek intézmények olyanokat kérjenek fel előadónak, akik legjártasabbak a témában, ők legyenek vitavezetők, irányítsák a beszélgetés fonalát. Amikor ilyen tónusú, szinte baráti a légkör, a résztvevők felszabadultabbak, nyugodtan visszakérdeznek. Pláne, ha a jó előadást szemléltető anyagok — fotók, diafilm, dokumentumfilm, grafikonok, könyv, amiből idézni lehet stb. — is alátámasztották. Ilyenkor észrevétlenül baráti beszélgetéssé alakul a művelődés, azaz közös alkotótevékenységgé, egymás „beszéltetésével”. Ez segítené az új ismeretek megemésztését. De ez barátkozás is. Amire oly nagy szükségünk van, hiszen az emberek közötti kapcsolatok, viszonylatok eléggé elsarkosodtak, megkérgesedtek. Nemcsak én mondom. Így hangzott el a propagandisták találkozásán is. Tóth István Újjáépül a berlini dóm A második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett berlini dóm restaurációs munkáit 1980-ban fejezik be. Sikerrel szerelték fel a nagy kupola 106 tonnás acélszerkezetét. Jelenleg fazsaluzatot rakják fel, amelyre a majd a 36 méter átmérőjű új kupola vörösréz burkolata kerül. A 114 méter hosszú és 73 méter széles épület déli homlokzata már csaknem teljesen kész. Idén kezdik meg az északi front és a nyugati homlokzat helyreállítását, az eredeti formának megfelelően. A XIX. század végén épült műemlék a keleti oldal restaurálása után eléri a 95 méteres magasságot. (BUDAPRESS—PANORAMA) / 1978. március 15. • PETŐFI NÉPE • 3 BARÁTAINK ÉLETÉBŐL A fiatalok és a mogyorószüret A Vietnami Szocialista Köztársaság új gazdasági körzeteiben a fiatalok is részt vesznek a mezőgazdasági munkákban. Pham Van Coiban 1976-ban hozták létre a 10 osztályos iskolát, amelynek ma már 1700 tanulója van. Képünkön: az iskola tanulói amerikai mogyorót szüretelnek. (Fotó: VNA — MTI — KS.) Kis repülőgépek nagy gyártója A csehszlovák repülőgépipar nem foglalkozik „szupergépek” gyártásával, de van egy olyan terület, ahol a csehszlovák repülőgépgyártás megelőzi a többszörösen nagyobb államokat is. Ez a terület a könnyű sport- és gyakorló, valamint a kis szállítórepülőgépek gyártása. A csehszlovák repülőgépipar a húszas években indult fejlődésnek, számos különböző típusú polgári, katonai és sportgépet állítottak ellő. A csehszlovák repülőgépipar ígéretes fejlődését a második Világháború és a vele járó náci megszállás állította meg. 1945 után a felszabadult országokban államosítják a repülőgépipart. A csehszlovák repülőgépipar a Szovjetunióval, együttműködve vált a szocialista tábor fontos repülőgépgyártójává. csehszlovák ipar szovjet segítséggel megbirkózott az igényes sugárhajtású repülőgépek — elsősorban a híres MiG 15, 19 és 21-es típusú gépek — gyártásával is. A csehszlovák repülőgépgyártás és legfőbb területe azonban ebben az időszakban is a könnyű sport-, gyakorló-, turista- és utasszállító gépek gyártása maradt. A sportrepülőgépek között is kitűnik a Z—26-os Trenor sorozat. Ennek a gépnek a különböző változatai több mint huszonöt évig életképesnek bizonyultak. A LET Kunovice Vállalat Blanik L—3 elnevezésű vitorlázó repülőgépe volt a világ első teljesen fémből készült, nagy sikerű, szériában gyártott vitorlázó gépe. Jelenleg a világ több mint ötven országában több mint kétezer-ötszáz Bla mik gép van. A gyakorló repülőgépek kategóriájában a legnagyobb számban eladott gépek világrekordját egy másik csehszlovák gép tartja — az első csehszlovákiai tervezésű sugárhajtásos repülőgép, a Delfin iL—29. A Delfin utódja az L—39 Albatros, amely megkétszerezte a pilótaképzés eredményeit és lehetőségeit, s amely egy a párizsi kiállításon „a kiállítás legszebb repülőgépe” elnevezést kapta. A sikeres gépek közé tartozik az L—410 Turbójet nevű kis utasszállító repülőgép. Ennek a 15— 19 utast szállító gépnek a fel- és leszálláshoz megfelel egy normális füves repülőtér is, sőt a Szovjetunióban végzett próbákon elegendőnek bizonyult a gép rajtjához egy köves, kiszáradt folyómeder. M. R. (ORBIS — KS) 0 Turbójét L—410 utasszállító repülőgép. • A Blansk L–13 vitorlázó repülőgép. Új szovjet gépkocsik próbája Az Autó és Autómotor Központi Tudományos Kutató Intézet Moszkva környéki próbaterepe 40 négyzetkilométer alapterületével egyike a világ legnagyobb gépkocsi vizsgáztató pályájának. A 96 km hosszúságú, különleges útszakaszon sebességvizsgálatra alkalmas, göröngyös, patkó alakú, homokos, kanyargós, meredek és lejtős részek váltják egymást. Képünkön: A „Nyiva” személygépkocsi próbája magas hóban.