Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)
1978-08-12 / 188. szám
fl Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat skanspürdői az idén is felkészülten várják vendégeiket Vállalatunk megalakulása óta dinamikus ütemben fejlődik. Jó ütemben halad a vízügyi szolgáltatások fejlesztésével együtt a vízművek üzembiztonsága és a vízminőség javítása, a fürdők színvonalának, kulturáltságának növelése. Mindemellett fokozatosan felkészülünk a szennyvízcsatornaművek kivitelezésére, üzemeltetésére és a szennyvíztisztítás technológiájának korszerűsítésére. Hosszú ideig csak idényjelleggel üzemeltettük fürdőinket. A vállalat felismerte, hogy a termálvizet egész évben hasznosítani lehet. A Kiskunhalason, Kiskőrösön és Kecelen feltárt termálvizeink a jódos gyógyhatású vizek csoportjába tartoznak. Sok oldott szerves anyagot, alkálihidrogén-karbonátot, jodidfluorid ionokat tartalmaznak. Kiskunhalason már megtörtént egy közepes méretű fedett medence téliesítése. A 20 éves Kiskunhalasi Vízmű Vállalat szolgáltatásai: nyári időszakban a halasi fürdőben úszóoktatás gyermekeknek. A kellemes, tölgyfákkal körülölelt, jó levegőjű szabadtéri medencék mellett étkezési lehetőség áll a vendégek rendelkezésére. A termálvíz gyógyhatását a kiskunhalasi Városi Kórház is nagyra értékeli; a mozgásszervi betegek, mint beutaltak külön medencében gyógyterápián vehetnek részt. A víz gyógyhatását a beutaltak is dicsérik. Fürdőinket sokan ismerik a megye határain túl is. . I A Kiskőrösön feltárt gyógyvíz kiváló, amely igen sok oldott sót, főleg kloridot tartalmaz. Egyik legnépszerűbb fürdőnk, Kiskőrös város és járás lakóinak kedvelt fürdőhelye. A termálmedence vizét 41 Celsius-fokra hűtik. Reggel 10-től este 18 óráig tart nyitva, s várja vendégeit. A Kiskunhalastól 22 kilométerre, a környékbeli községektől sem messze levő keceli strandfürdőn 1000 vendég pihenhet kényelmesen. Az építészeti szempontból is említésre méltó strandkomplexum medencéjében 43 Celsius-fokos a víz (alsó kép). A gyermekeket kör alakú pancsoló várja. Büfé, öltöző, kabinok, kellemes környezet a keceli strandon. (X) Legyen vendégünk strandjainkon, látogassa gyógyvizeinket Kiskunhalason, Kiskőrösön és Kecelen! mmfa >44 ü H \|| I I 9 ff V t 9 4 APRÓ Ingatlan ELCSERÉLNÉM központban levő felújított kétszobás, komfortos házrészemet városszéli, kertes házra, vagy eladnám. Kecskemét, Reiszmann s. u. 10.______ 20915 UDVARI szoba, konyhás házrész, szőlő eladó. Érdeklődni lehet 19 óra után. Kecskemét, u. 12._______ Farkas Sándor 20892 TÉGLAGARÁZS eladó. Kecskemét. Petőfi Sándor u. 9. VII. em. 135.________20882 AZONNAL, beköltözhető ház eladó. Kecskemét, Szultán u. 28. Érdeklődni 30/a alatt. ________________________20729 VENNÉK életjáradékra kertes házat Kerekegyházán. Ajánlatot Kerekegyháza, Rákóczi út 30. alá kérem. ________________________20868 ELADÓ kétszobás ház mellékhelyiséggel. Kecskemét, Volkertelep, Mohács u. 8. sz. (Madár köz).________3278 ELADÓ 2 szoba, összkomfortos családi ház, városi gáz, ipari áram, garázs, műhely van. Jó közellátás. Baja. Bem u. 2. Tel.: 712, 776 300 NÉGYSZOGOLES házhely áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 6237 Kecel, Vorosilov u. 15. 964 LAKÓHÁZ Szabadszálláson, Kossuth Lajos út 9. szám alatt beköltözhetően, áron alul eladó._____________20830 KALOCSÁN, Lenin út 23. sz. 3 szobás, kertes családi ház eladó.___________272 KISKUNFÉLEGYHÁZA. Bercsényi utca 31. számú ház komfortos utcai része, két család részére, esetleg külön is eladó. 1950 ELADÓ két családnak is alkalmas családi ház, melléképületekkel. Kiskunhalas, Kisfaludy u. 5.________ 1425 KECSKEMÉT, Galamb u. 2/a. számú házrész eladó. Érdeklődni: 15 óra után, vasárnap egész nap. 20797 NÉGYLAKÁSOS társasházban két és fél szobás lakás OTP-hitelátvállalással eladó. Kiskunhalas, Kilián Gy. u. 90. 1473 BAJÁN a belvárosban eladó 2 szobás komfortos házrész. Beköltözhető. Levélcím : Balogh Péter 1075 Budapest, Holló u. 1. fszt. 15. sz.__________ 789 ELADÓ ház. Kecskemét, Holló utca 13. Tanácsi frarzonlakást beszámítok, 3324 ELADÓ 400 négyszögöl telek aluljáró felső végénél, lakható épülettel. Villany, víz van. Jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni: Kecskemét, Vak-Bottyán utca 23. 3 Vörösékmél._____________3325 SZOBÁS, összkomfortos családi házamat eladnám, vagy 2 és fél szobás bérházi lakásra cserélném Kecskeméten. Tiszakécske Felszabadulás u. 87. 20926 EMELETES, összkomfortos ház eladó 700 000,— Ft-ért. Kiskőrös, Segesvári út 22. ___________I 20928 OLCSÓN eladó Kiskunhalas. Bimbó u. 9. nagyméretű, lakásra is alkalmas üzlethelyiség kerttel, melléképülettel, kőkerítéssel. Gépkocsit beszámítok. Ajánlatokat 5083 Kengyel, Április 4. út 2. alá kérem. Kollár Lajos. 963 Lakás EGY szoba összkomfortos társasházi lakás melléképülettel. OTP-hitelátvállalással eladó. Kecskemét, Kertváros, Népfront utca 16. épület. I. emelet 5. Érdeklődni: este 7—8 óra között.______|______ 3317 BUDAPEST. IX. kerület. József Attila lakótelepi tanácsi összkomfortos garzonlakásomat elcserélném kecskeméti tanácsi másfél vagy 2 szoba összkomfortossal. Ajánlatokat „Lehetőleg garázzsal 72431” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______3313 TARSASHAZ építéshez társakat keresek. Szabó, Kiskunhalas, Deák F. u. 10. _______________________1476 SZENTESI modern, kétszobás, gázfűtéses, erkélyes tanácsi lakásomat hasonló tanácsira cserélem Kecskeméten. Imrényi Tibor: 6600 Szentes, Marx tér „E”-épület 1. II/7._______________3194 SZÉCHENYIVAROSI. kétszobás, gázfűtéses, parkettás, szövetkezeti lakás részletre eladó. OTP-hitelátvállalással. Böszörményi, Kecskemét, Akadémia krt. 62. Érdeklődni: 17—19 óra között. 20908 ELADÓ Kecskeméten kétszobás parkettás, erkélyes IV. emeleti széchenyivárosi szövetkezeti lakás külön garázzsal. Leveleket „Októberi költözés 72500” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. _____________3387 ELADÓ 2 szobás szövetkezeti lakás. Kecskemét, Árpád krt. 15. fsz. 2. 20924 ELADÓ azonnal beköltözhetően 2 szobás erkélyes OTP-s öröklakás kp plusz OTP-hitelátvállalással. Ugyanott: 800 négyszögöl szőlő tanyával. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Kecskemét, Akadémia krt. 37—39. II. em. 21._____________3340 MINI garzonlakás eladó. Kecskemét,Széchenyi körút 33. I. em. 22. (17—19 óra között). 3347 Gépek és alkatrészek GARÁZST bérelnénk Kecskeméten, Szalagház környékén személygépkocsi részére. Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat, Kecskemét, Sándor utca 25. Reiszmann 3361 3011-ES Zetor. K—25-ös Zetor, valamint 15 q teherbírású Pannónia motoros munkagépekével eladó. Érdeklődni: esti órákban. Cegléd, Mező u. 16. sz. 20295 1600-AS Opel Ascona 7G-s eladó. Kiskunhalas, Gőgös I. u. 32. sz.______ 1454 MOTORJOGOSÍTVÁNNYAL vezethető BMW Izetta kisautó eladó. Szőke József, 6449 Mélykút. Tóth Kálmán u. 1. sz. _______________946 RENDSZÁM NÉLKÜLI 403-as Moszkvics eladó. Mélykút, Kinizsi u. 37.____________1407 1980-ig érvényes műszakival Barkas 1000-es gépkocsi eladó. Tiszakécske, Szamuely Tibor u. 20. Telefon: 140. _____________________________3217 FELÚJÍTOTT UE—28-as traktor pótkocsival, ekével eladó. Szentendrei Pál. 6200 Kiskőrös, Batthyány u. 62.________ 20835 IZ rendszámú 1200-as Zsiguli eladó. Kiskunhalas, Baross u. 2. Érdeklődni 17 óra után._________________ 1455 UPS M—24-es Volga 1981- ig érvényes műszakival igényesnek eladó. Kecskemét, Horog u. 9.____________3332 SINGER nagy szabó varrógép, Trabant ponyva eladó. Kecskemét, Bem u. 4. Műszerész._________________20847 PANNÓNIA meghajtású, kerti traktor ekével, permetezővel jó pótkocsival eladó. Nagy Lajos. 6320 Solt, Fűzfa u. 32. Érdeklődni: mindennap 16 órától. 20333 POLSKI Fiat 126p alig használt, eladó. Kecskemét, István király krt. 13. I. em. 4. Dr. Tőkés.__________28879 NÉGYKERÉK meghajtású, magánjára 8 lóerős Diesel-motorral eladó. MIB Kecel, József u. 3.____ 1482 RS—09-ES traktor és egyéb tartozékok eladók. Nagy Ferenc. Izsák, Ady E. u. 5. __________ 3141 ELADÓ most műszaki vizsgázott 1500-as Lada igényesnek. Kecskemét, Fehér u. 31. Forgó István. $219 S—IlOO-AS Skoda kevés kilométerrel igényesnek eladó. Érdeklődni a délutáni órákban, vasárnap egész nap, Kecskemét, Zöldfa u. 5. _____________________208844 HENGERES RS—09-es gép eredeti kaszával. 601-es CM-s Trabant 80-ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni : mindennap. Soltszentimre. Fő út 109. Mohácsi.________________ 3291 Jó állapotban levő S—100- as IE Skoda személygépkocsi. 1980-ig vizsgázva. Új gumóikkal 38 000,— Ft-ért eladó. Megtekinthető páros napokon. Érdeklődni: Csaba József. 6351 Bátya, Damjanich u. 25. sz. alatt. 270 3,5 TONNÁS billenős pótkocsi j eladó. Kecel, Bacsó Béla u 35. 20899 R—16-OS alkatrészenként, vagy egészben eladó. Érdeklődni : egész nap. Kecskemét, Újerdő u. 13. (Muszáj. ) _____v - 20912 ŰL-ES 1200-as Zsiguli eladó 2 éves műszakival. Városföld, Kossuth u. 33. __ 20920, MOSZKVICS Combi. 5 éves, jó állapotban, sürgősen eladó. . Érdeklődni minden délután. Szalkszentmárton, Béke út 37. Horváth Lajos. ________________________, 20929 IZ S Zsiguli eladó. Tázlár, Zalka M. u. 26._______20921 1500 AS Polski Fiat kitűnő állapotban. gázolaj motormeghajtású munkagép, valamint új B 30-as tégla eladók. Érdeklődni lehet: Jánoshalma, Rákóczi u. 12. szám alatt. Telefon: 122. 961 Jó állapotban levő 1200-as Volkswagen 1980-ig érvényes vizsgával eladó. Kecskemét Bem u. 8. Kiss. 3333 DKW Junior 750-es eladó műszaki vizsga 1980-ig érvényes. Stedxnerék. Kecskemét. Ballószög 153. (Helvéciai út.)____________3341 850-ES Fiat Sport Coupé eladó. Érdeklődni: Fazekas István. Kecskemét. Takács György u. 5._____3342 CZ forgalmi rendszámú MB—1000-s Skoda kettő és fél éves műszakival eladó. Érdeklődni: 12—16 óráig. Kecskemét, 4 a. II. em. 1. Bajcsy-Zs. u. 3345 Egyéb adásvétel IMPORT MENETFÜRÓ, MENETMETSZŐ megérkezett. • Népbolt, készlet 24. Vasbolt, Szekszárd, Széchenyi u. 34._______________?58 TIZENÖT hónapos, tizenkét hetes üszőborjúk eladók. Nemes nádudvar. Bajai utca 9. sz. Érd.: köznap 5 óra után, vasárnap egész nap.______________788 KETTŐ jól fejlett üsző. 1 db két tó fél éves sodrott kanca eladó. Sükösd. Arany J. u. 10. sz. (Ságiék) " ELADÓK: pántos erőshasas kocáik jó gyengefias tehenek, betegség miatt. Kunfehértó. II. körzet. *16 sz. ■____________________1464 ELADÓ: 1 db új borfőző* maliga, 5 db 700 literes hordó. ajtóvasalással együtt. Soltvadkert, Szabadság u. 12._______________________1474 NYOLCHETES kis bikaborjú eladó. Cím: tanya I. ker. 16. sz. Baja. 791 SZÜRETELŐPUTTONY 271 Ft, mustfokolő táblázattal 65,50 Ft, boroshordók 200 literig, nagy választékban. Népbolt 24. sz. vasbolt, Széchenyi u. 32—34.________ 951 VADONATÚJ garanciális Szirén garnitúra 2 személyes ágyneműtartós rekamié. 2 fotel eladó. Baja, Gyalog u. 41. (Gázcseretelepnél.) 792 ELADÓ: 2 heverő, 6 szék, ebédlőasztal, tv-szekrény, rádió, olajoshordó. Kiskunhalas, Bocskai u. 1. 1440 10 HEKTOLITERES tökfejes prés eladó. Soltvadkert, Kossuth u. 29. Kárpáti. 1243 WARTBURG fényszórók, dinamó. 12 Voltos rádió és lemezjátszó, lemezekkel eladó. Kiskunfélegyháza, Petőfi utca 9._______ 1981 LAKÁSBAN is jól tartható Spaniel kiskutyák eladók. Németh Sándor Kecskemét, Vajdahunyad u. 21. 3233 ÉPÜLETBONTÁSBÓL eladó : gerendák, horogfák, ajtók, ablakok, léc, deszka, vasgerendák, vasajtók, üvegfal, cserép, tégla, házhoz szállítva is. Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc u. 2. (volt Mén-telep). 3407 * 3 NAGY teljesítményű hidraulikus prést veszek. Hirsch Soltvadkert, Lenin u. 29. Telefon: 74. __ 20930 ELADÓ dupla ajtó, ablak, pehelydunna, kis mázsa, hosszú létra, kasza nyéllel. Berényi. Kecskemét, Hoffmann János u. 17 a. 3215 3 KARIKÁS gáztűzhely palackkal, nyomáscsökkentővel. bécsi rövid zongora és villanyharmónia eladó. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 23. Vöröséknél. Érdeklődni: reggel 8 óráig, délután 19 órától. . 3326 ÁSZOKHORDÓK eladók. Érdeklődni lehet: Imre Kecskemét, Kürt Csáki u. 2.___________ 20919 ÁCSKAPCSOK, vízaknatetők, csapszárkulcsok, könnyű lovas kocsi, magtakaró boronák, féderes kocsiülések eladók. Kecskemét Zöldfa u. 3 Kovácsmühely. ________________________20918 FIATAL, igen éber félpuli kutyát adnék kutyát tartó helyre. Tél u. 14. Cím: Kecskemét 20902 ANGOLMECHANIKAS pianínó eladó. 6344 Hajós, Temető utca 4/d. 269 VEMHES anyadisznó eladó.. Nagy Zoltán Kecskemét, Szemere B. u. 1. Érdeklődni : délután_4_órától^_20910 ELADÓ kétszemélyes rekamié, gyermekágy matraccal.. Kiss Gáspár. Kecskemét, Műkertváros, Csokor utca 1. III. emelet 3. 3335 NAGYKÉPERNYŐS televízió eladó. Kecskemét, Zimay László utca 7. szám. _________________________3346 2000 DB hófogós cserép eladó. Kecskemét, Kürt utca 1. (Kiskecskemét, Nyilas Kovács köz.)_______3352 KISMÉRETŰ páncéltőkés zongora, olajkályha, hordóval együtt eladó. Érdeklői : délután 4 órától. 20910 u. 15._______________ 3355 BETANÍTOTT sárga csikó eladó. Kecskemét. Ballószög 139. Vágó László 3356 Vegyes A VÁROSI Tanács V. B. Pénzügyi-, Terv- és Munkaügyi Osztálya értesíti az érdeklődőket, hogy a Kiskunhalas, Achim A. u. 7. kertváros Schönherz Zoltán u. 7. sz. (Pázsit-féle) és Partiszőlők 32. (Korda Balázsné) alatti házingatlanokat lebontás céljára versenytárgyalás útján értékesíti. Versenytárgyalás időpontja: 1978. augusztus 28. 10 óra a Városi Tanács I. emeleti 31-es sz. szobájában. Bontási feltételek ismertetése a versenytárgyalás megkezdése előtt. 928 KÖZÉPFOKÚ élelmiszeripari tó vegyipari végzettséggel rendelkező szakember egyműszakos állást keres Kecskeméten. Ajánlatot „Szeptember egy 72434” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3321 A MAGYAR Autóklub AUTÓ-MOTORKERÉKPÁRVEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAMOT indít 1978. augusztus 21-én. Kecskeméten az újonnan megnyitott oktatási-műszaki bázisán (Jász u. 26.). Jelentkezni lehet: Kecskemét, Batthyány u. 12. 8— 16 óráig. Tanfolyam díjának befizetése. . .RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNNYEL.” __________________________925 VÁLLALATOK tó magánosok részére albérleti szoba 4 fő részére kiadó. Tekes Ferenc: Kecskemét. E—5-ös úton, 83 km jelzőnél. Telefon: 12-456.____________3313 ÉRTESÍTEM tisztelt megrendelőimet, hogy szabadság miatt zárva tartok Munkát augusztus 20. után vállalok. Székely Zoltánná női szabó. Kecskemét, Mária utca 12. 3286 NYUGDÍJAS férfinak albérleti kis szoba kiadó Leveleket „Szeptember” jeligére a kiadóba kérek. 20904 Házasság 44 ÉVES, 172 cm magas, rokkant nyugdíjas férfi, keresi korban hozzáillő nő ismeretségét házasság céljából. Egy gyermek nem akadály, lakásom van. Leveleket a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérem „Hosszú ősz” jeligére. Magyar u. 2. 1458 32 ÉVES. 165 cm magas gépészmérnök kedve' házasság megismercéljából, korban hozzáillő csinos nővel. Lakás megoldható. Leveleket „1849” jeligére kérem a Kiskunhalasi Hirdetőbe. Magyar* u. 2. 1462 69 EVES, családtalan özvegyasszony élettársat keres. Házam, nyugdíjam van. Leveleket „Augusztus 21” jeligére várom a Kiskunhalasi Hirdetőben Magyar u. 2. 1471 72 ÉVES. önnyugdíjas, saját házzal rendelkező magfingotsi özvegy asszony, ezúton keres, «minden ikáros szenvedélytől mentes megértő élettársat. * leveleiket „Vasutasok előnyben” jeligére kérem la Käskahalasä Hirdetőbe, jMagyar u. X 1469 28 ÉVES, 170 cm magas, elvált, egészségügyi dolgozó nő 5 éves kisfiával házasság céljából ezúton keresi komoly férfi ismeretségét. Mentősök előnyben. Csak fényképes leveleket „Szeretnélek megtalálni” jeligére a kiadóba kérek. 20901 BOLDOG családi életre vágyó, utazást kedvelő, szőke. 30 éves. értelmiségi asszony egy 5 éves elvált kislánnyal. megismerkedne házasság céljából. intelligens, józan életű, gyermekszerető férfival 38 éves korig. Leveleket „Szeretnénk boldogok lenni” jeligére várom a Kiskunhalasi Hirdetőbe. Magyar u. 2.________________________1448 75 ÉVES, özvegy, józan életű férfi saját házzal, rendezett anyagiakkal megismerkedne házasság céljából elvált, vagy özvegy korban hozzáillő asszonnyal, aki othonába jönne. Leveleket „Anyagiak nem érdekeinek 72436” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.________________ 3333 MEGISMERKEDNÉK házasság céljából 62—68 éves korig nyugdíjas, független férfival. Leveleket „Hasonló adottságokkal” jeligére a kiadóba kérek. 20903 PEDAGÓGUSNŐ megismerkedne házasság céljából intelligens, életvidám, káros szenvedélytől mentes, független férfivel 40—50 éves korig. Leveleket „Szeptember 72461” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3348 HIRDETÉSEK Munkaalkalom MEGYEI Kórház Kecskemét, Izsáki út 5. azonnali belépéssel felvesz. Tüdőgondozó Intézetébe segédasszisztenst tartós külszolgálattal. Betegellátó osztályára gépelni tudó adminisztrátort, műtőssegédet. Műszaki osztályára főiskolai végzettséggel energetikust, szakképzett fűtőt. Szállítási osztályára tehergépjármű-vezetőt és betanított munkást, élelmezési osztályára raktárost. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. 965 KÖZGAZDASÁGI osztályvezetői munkakörbe egyetemi végzettségű fiatalembert azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés ALFÖLDI TÜZÉP Vállalatnál. Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. 3353 A KECSKEMÉTI Ezermester Ipari Szövetkezet felvételt hirdet számviteli osztályvezető, árfelelős, utókalkulátor és szállítási előadó munkakörökbe. Jelentkezés: Kecskemét, Bánffy u. 18.. Telefon: 12-569. 967 DUNA VIDÉKI Vendéglátó Vállalat Területi Igazgatósága, Kecskemét, Katona József tér 8. azonnali belépéssel felvesz konyhai dolgozókat, gyakorlattal rendelkező büfévezetőket, asztalost és vízvezeték-szerelőt. Jelentkezés & fenti címen: *4? Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanya, nagymama, déda nagymama Jó rokon URBAN ELEKNÉ Tarnay Ilona Kecskemét, Erzsébet krt. 69. szám alatti lakos súlyos betegségben csendesen elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása f. hó 14-én, hétfőn 11 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló család. 3364 • * • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapánk KOVÁCS FERENC Kecskemét, Kaszap utca 4. szám alatti lakos, életének 87. évében rövid betegség után csendesen elhunyt. Temetése f. hó 12-én szombaton délután negyed 2 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló család: 3417 Fájdalommal tudatjuk, hogy ZATYKÓ GYÖRGYNÉ Tóth Rozália életének 92. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 15-én kedden du. fél 4 órakor lesz a kecskeméti temetőben. Gyászoló család, Köz3422 Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, a Szerszám és Gépipari Művek vezetőségének, a Megyei Kórház dolgozóinak tó vezetőinek, a kecskeméti tűzoltóparancsnokságnak, akik szeretett férjem BALLA ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek* Gyászoló család, 2091*