Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

Boldogulni csak így lehet ! F an anyanyelvünknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fura szófordu­lata: megfogni a munka boldo­gabbik végit. Azaz nem a könnyebbi­ket (mert ilyen is van), hanem a bol­dogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg a sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyö­nyör és boldogság. De az az ősi tapasz­talat is ott mosolyog e szólás mélyén, hogy boldogulni csak így lehet. Ki tud­ja, kiknek, mely eleinknek ajkán ter­mett s vált szállóigévé. Részesaratók, napszámosok, patkoló­kovácsok, bányászok, az első henger­malmok zsákolói vagy az első vashá­morok proletárjai találták-e ki, akik még nem szenteltek külön ünnepet a munkának, vagy akiket már megcsa­pott a szerveződő munkásmozgalom ■ korai szele... — ki tudja, az ember csak találgathat. A munka hatékonyságának fogalmá­ról még semmit sem hallhattak, de a lényegét érezték és ki tudták szépen fejezni. Kifejezésüket azóta is olyan ne­héz helyzetekben használjuk, amikor valóban és végképp nincs más kigá­zolás; amikor már nincs helye tétova­­ságnak és halogatásnak; amikor nem tehetünk mást, mint megfogni a munka boldogabbik végit. Most, immár évek óta, ilyen helyzet­ben vagyunk. Régi nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra. Csak a Munka, a jó és még jobb, a hatékony munka segíthet rajtunk. Világszerte a munkát, az élet anyját, az életet adó, teremtő munkát ünnepli ma a­ négymilliárdos emberiség mun­kából élő nagy többsége. Állami rang­ra emelt ünnepként a munkások álla­maiban, a szocialista országokban, má­sutt szolidabb keretek között, de féltve őrzött hagyományként; ismét másutt pedig, a földkerekség sötétebb zugai­ban, csak betiltva, titokban, vagy har­cos demonstrációként. Ám akár így, akár úgy, május elseje a világ munká­sainak, dolgozóinak hatalmas, nemzet­közi méretű összefogását fejezi ki; ös­­­szetartozásunkat tekintet nélkül bőr­színre és politikai színárnyalatra, világ­nézetre vagy műszaki-gazdasági fejlett­ség színvonalára. Sokszínű, egész bolygónkat behálózó jelképes felvonulás szimbolikus kézfogás; ez a mai­­ ünnep: szövetkezés munka becsületének kivívására vagy a erősítésére, s ami ettől elválaszthatat­lan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. ~w~ ~w~ ol a helyünk nekünk, magyar f­ő dolgozóknak — munkásoknak, ~ m mezőgazdasági szövetkezetiek­nek, értelmiségieknek — eb­ben a világot átfogó jelképes felvonu­lásban? Hová sorolhatunk be, mit tu­dunk felmutatni? Mivel tudunk hozzá­járulni a közös ügyhöz; milyen sajátos színárnyalatokkal gazdagíthatjuk e má­jusi színpompát? Egyáltalán: van-e jo­gosultságunk ünnepelni a munkát, ami­kor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal kell küszködnünk, hogy mun­kánk — legalábbis a lehetőségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a magunk szabta követelményekhez képest nem elég jó, hatékony, eredményes?— Nos, mindennek ellenére azért van mit felmutatnunk. Történelmi távla­tokban gondolkodva, persze. Hivalko­dás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk meg a világnak, hogy ez a valaha gazdaságilag-társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irá­nyítását maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdasági­lag is, legalábbis jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Minden­esetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azonos történelmi elmaradottság tehertételével induló, de tőkés társadalmai viszonyok keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó or­szágok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan életszín­vonalat sikerült elérnünk, amely a leg­­gazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsülendő; beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak­ a fogyasztást, hanem a létbiztonságot, s az élet minőségének más meghatá­rozó tényezőit is.­­r­­oppant gondjainkat elismerve ki sem kell szégyellnünk, sőt, h­a igen­­ nagy eredményként mu­­t [UNK]­tathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tudott marad­ni az utóbbi négy év világgazdasági vi­haraiban is, amikor pedig gyengén vagy közepesen fejlett, sőt, nálunk fej­lettebb nemzetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben ál­lamok sora kénytelen csődöt, fizetés­­képtelenséget jelenteni; amelyben a né­pesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen; amelyben munkanélküliek tízmilliói érzik bőrü­kön — a munka megbecsülése helyett — a munka értékének megalázó deval­válódását; egy ilyen világban mi tisz­ta lelkiismerettel nézhetünk magunkkal a munka ünnepén,szembe Tiszta lelkiismerettel — de a legke­vésbé sem önelégültséggel, megnyug­vással. A magyar munkásosztály, magyar dolgozó nép marxista—leninis­­­ta pártja, társadalmunk vezető ereje látszatra szerény, valójában csak na­gyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblé­pés megalapozásának programját. Ezt az irányvonalat erősítette meg a párt Központi Bizottságának — a két kong­resszus közötti „félidős” — határozata. Imponáló erőt és magabiztosságot su­gárzó tény, hogy az eddigi tapasztala­tok nem kényszerítenek bennünket az irány, a határozatok módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására. Ugyanakkor hallatlan erőfeszítésekre van szükség, az eddiginél is komolyabb munkára ahhoz, hogy ezt az egész né­pünk által egyetértéssel elfogadott irányt tartani, feladatainkat — kivált az ideieket —­ teljesíteni képesek le­gyünk. A munka ünneplésére csak hét­köznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk hatékonyabbá tétele jogosít­hat fel bennünket. A kor, amelyben élünk, s amely­­ a apáink—nagyapáink nemzedé­­kének a májusi zászlók alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi tör­ténelem legnagyobb változásainak ko­ra. S a legvégletesebb válaszutak, al­ternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka ural­kodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő járul. A mun­kában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességé­nek versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pe­dig Földünknek a világűrre is kiterjesz­tett termonukleáris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az embe­ri civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kér­désre: a békének nincs ésszerű alter­natívája. Jó, a munka versenypályáján tehát, de reménytelenül behozhatatlan hátrá­nyokkal? Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével? Tud­va azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyképesebbé té­tele nemcsak jószándéktól és akarattól, hanem műszaki színvonaltól, meg jól hú­zó anyagi érdekeltségtől — csupa-csupa anyagi erőforrástól — is függ, amit vi­szont ismét csak­­ hatékonyabb munká­val lehet előteremteni? Számolva az ilyen és hasonló ördögi körökkel? És a megterhelve a nemzetközi feszültségből, szocialista világra rákényszerített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdasági szankciókból szár­mazó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk, csak a munka m­indennapi aprómunkával — valójában óriási küzdelem­ben — megvédeni elért ered­ményeinket; gyarapítani világban szerény lehetőségeinkez képest a a munka társadalmának vonzerejét; szót érteni a munkából élő emberek kö­­­zös nyelvén, a munka nyelvén; a gazda­­sági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget; hoz­zájárulni a béke legfőbb biztosítéká­nak, a szocialista világrendszer erősíté­séhez — csak ez lehet az egyetlen ér­telmes válaszunk korunk kihívásaira. Hogy iszonyúan nehéz ez a munka? Igen. De éppen ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. K. I. M MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: A 3. OLDALON: a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának tagjaival folytatott beszélge­tést munkatársunk, az erről készült írás címe Célok, re­mények. — A KISZ Megyei Bizottsága, az SZMT és a Pe­tőfi Népe által meghirdetett A munka szépsége című pályázat díjnyertes képeiből közlünk néhányat. — Munkások fa­lun — ez a cím­e a riportnak, amely arra a kérdésre keres választ, munkás vagy paraszt a mindkét területen otthonos ember. A 4—5. OLDALON hagyomá­nyosan érdekes emberi sorso­kat villant fel az itt közölt írá­sokban. A szanki országépí­tőknél járt, s egy brigádot mu­tat be munkatársunk. A címek is önmagukért beszélnek: Egy munkásnő harminckét éve; Parasztember a Parlament­ben; A cipőgyáriak küldötte; A kőműves, a pap és társaik ... A 6. OLDALON ezúttal Magazin található, a témája a a színes, változatos írásoknak és fotóknak az utazás, a turiszti­ka. A 7. OLDALON a Művelő­­dés-Irodalom-Művészet össze­állításában Nagy László, Sza­bó Lőrinc, Weöres Sán­dor ver­seit találhatják a líra kedve­lői, valamint egy részletet Dar­vas József: A legnagyobb ma­gyar falu című regényéből, Vi­harsarki május címmel. A 8. OLDALON a nemzeti zászlós Kiskunmajsáról, kiskunhalasi szociális otthon­a lakóiról és a költözködés előtt álló tiszakécskei könyvtárról készült riportok olvashatók. A 9—10. OLDAL ezúttal ja­varészt­ a sportrovaté. A te­matikus összeállítás, egy egész oldalon, a Budapesten lezajlott Birkózó EB színeit igyekszik visszaadni képekben, rövid, frappáns írásokban. . .­. A Kőolaj- és Földgáz­­bányászati Vállalat szanki föld­gázüzemében tisztítják, szállításra előkészítik a légnemű szénhidrogént. Ezt szolgálja a csövek kiismerhetetlen rendszere a Forradalmi brigád munkahelyén.­­ Dobák Lászlónét a brigád­vezetők országos tanácskozá­sa küldöttévé választották. SSmm V M Kádár János válasza hat európai ország felhívására Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára válaszolt arra a felhívásra, ame­lyet Ausztria, Ciprus, Finnország, San Marino, Svédország és Jugoszlávia állam- és kormányfői a madridi találkozó mielőbbi sikeres befejezése ér­dekében intéztek a helsinki záróokmány aláíróihoz. A Központi Bizottság első titkára válaszában nagyra értékeli és a madridi találkozó mielőbbi eredményes befejezésére, az európai biztonsági és együttműködési folyamat egészével kapcsolatban, s pozitív lépésként üdvözli a semleges és el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kez­deményezését. A Magyar Népköztársaság politikájában, nemzet­­közi tevékenységében a helsinki záróokmány el­veit és ajánlásait követi­ . A Magyar Népköztársaság szövetségeseivel és Európa több más államával együtt, kezdettől fog­va tanúj­elét adta a konstruktív munkára irányu­ló politikai készségnek. Most arra van szükség, hogy azok a kormányok, amelyek eddig vona­kodtak ettől, ugyanígy járjanak el, és építő szel­lemben segítsék elő a konszenzus elérését. A magyar küldöttség a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a madridi találkozó tartalmas és­ ki­egyensúlyozott szár­dokumen­tum elfogadásával mielőbb befejeződjék. A hat állam- és kormányfő felhívása újabb értékes bátorítást ad küldöttségünknek e tevékenységében. Válto­zatlanul az a véleményünk, hogy a semleges és el nem kötelezett országok záródokumentum-ter­vezete jó alap a madridi tanácskozás eredményes befejezéséhez — hangsúlyozza a Központi Bizott­ság első titkára. Elismerés a legjobbaknak „Köszöntjük a kitüntetett körzeti üzemfőnökség, szertárfőnökség dolgozóit és kedves vendégeinket!” — olvashattuk a feliratot a Kecskeméti Konzerv­gyár ebédlőjében. Itt tartottak ünnepséget a MÁV- körzet dolgozói abból az alkalomból, hogy elnyer­ték a kiváló címet­­­ E vasúti körzet dolgozói kemény munkával ér­ték el, hogy ünnepelhettek ezen a napon. Erről be­szélt Petrák Mihály, az üzemfőnökség vezetője. Elmondta, hogy az 1982. évi szállítási terv ered­ményes teljesítésével érdemelték ki a magas szin­tű elismerést. Vonatkozik ez a személyszállításra, a teherfuvarra csakúgy, mint az export- és tranzit­forgalomra. Ugyanakkor nagy gondot fordítottak a vasúti dolgozók munkakörülményeinek, szociális ellátásának a javítására. Ezután Pallai Árpád közlekedési és posta­ügyi miniszter az MSZMP Központi Bizottsága és a Mi­nisztertanács nevében mondott köszönetet a jó munkáért a körzeti üzemfőnökség ezerkétszáz dol­gozójának, a szocialista brigádoknak, az ünnepsé­gen részt vett, kitüntetett dolgozóknak. Hangsú­lyozta: mindazok, akik odaítélték a kiváló címet, nyugodt lelkiismerettel tették ezt, mert meggyő­ződtek arról, hogy érdemes kezekbe került­­ az el­ismerés. Az átlagosnál több és jobb munkát vég­zett a kecskeméti üzemfőnökség. A továbbiakban elsődleges feladatként jelölte meg a gazdálkodás színvonalának a növelését, amely, mint mondotta, elsősorban a szolgáltatások, szállítások következe­tes javításával érhető el. Pallai Árpád ezt követően dr. Veres Lászlóval, a Vasutasok Szakszervezetek Központi Vezetőségé­nek tagjá­ul együtt nyújtotta át a Kiváló Körzeti Üzemfőnökség kitüntetés adományozását dokumen­­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next