Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

A LEGNAGYOBB IRODALMI-KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET MAGYARORSZÁGON Kiskőrösi Petőfi Sándor Társaság ■ Az irodalmi társaságok a reformkor­tól jelentős helyet foglalnak el a ma­gyar kulturális életben. Az első s legis­mertebb a Kisfaludy Társaság volt, amely 1836-ban alakult, névadója mű­veinek kiadása és népszerűsítése érde­kében. Az idők folyamán több, más­más programmal induló — a haladást szolgáló vagy retrográd eszméket valló — irodalombarát közösség alakult. Az 1940-es évek végén aztán olyan idősza­kok jöttek, amikor a politika bizalmat­lanul közeledett az egyletekhez, önálló kezdeményezéseikben olyan törekvése­ket gyanított, amelyek nem felelnek meg az új társadalom érdekeinek. Az öntevékeny csoportok megszüntetése — ez ma már világos — elszegényítette a magyar kulturális életet. Különösen vidéken okozott ez súlyos károkat, ahol a társaságok széles körű közmű­velődési tevékenységet folytattak. Manapság az öntevékeny közössé­gek — egyesületek, baráti körök, társa­ságok — megújulásának, szám- és lét­számbeli gyarapodásának lehetünk ta­núi. Megyénkben is számos ilyen baráti kör tevékenykedik. Talán a legfiata­labb közülük a legismertebb: a kiskő­rösi székhelyű Petőfi Sándor Társaság. Mit végzett megalakulása, 1985. ja­nuár 1-je óta, s milyen tervekkel készül a jövőre Petőfi barátainak országos társasága? Erről beszélgettünk Oláh Pállal, a Kiskőrösi Városi Tanács elnö­kével, a társaság társelnökével. — Elöljáróban arra kérem, mutassa be olvasóinknak közösségüket! — Társaságunknak jelenleg 6560 tagja van, vagyis a legnagyobb irodal­mi-közművelődési egyesület hazánk­ban; 280 egyéni és 32 csoportos jelent­kezést nyugtáztunk eddig. Legfőbb cé­lunk: a Petőfi-hagyomány ápolása, a kultusz továbbfejlesztése, megújítása. Fő- vagy társszervezőként részt ve­szünk minden megemlékezésen. Támo­gatjuk a tradíciók továbbélését. Szeret­nénk megnyerni ügyünknek minél több fiatalt, s a magyar kultúra külföldi ba­rátait is. A kutatások támogatásával, összefogásával szeretnénk elérni, hogy kirajzolódjék egy modern, mának szó­ló Petőfi-kép, igazolva nemzeti mártí­runk eszméinek időszerűségét. — Két év kevés ahhoz, hogy a tartas­­­mas feladatok teljesítéséről beszéljünk. Mégis össze lehet talán foglalni, mit tet­tek Petőfi ma élő barátai? — Örömmel teszek eleget kérésé­nek, mert már van miről számot adni. November végén zárult például a közé­piskolásoknak kiírt „Hogyan látom Petőfit?” című pályázatunk. Felhívá­sunkra 124 középiskolából 620 dolgo­zat érkezett. Az értékelőbizottság a leg­fontosabb értéknek azt tartotta, hogy képes volt középiskolás ifjúságunk tö­megeit megmozgatni, állásfoglalásra késztetve őket Petőfivel kapcsolatban. Ha képet kaphattuk, ifjúságunk mi­ként látja városunk szülöttének mun­kásságát? Voltak a pályázatok között — most a legjobbaktól eltekintek — nyers, felszínes, vonalasan merev, vitá­ra ingerlő állásfoglalások is. De ha hi­szünk az írások őszinteségében, tanul­ságosak a leggyengébbek is. — Hogyan látják diákjaink Petőfit? —. Gyakran találkoztunk elavult, merev, sematikus képpel. Csak kevés dolgozatban olvashattunk a vívódó, a meditáló, az önmagát kereső költőről­­ Sokszor tűnt úgy, hogy inkább tisztelik, mint szeretik fiataljaink Petőfit. Kevés olyan gondolattal találkoztunk, mely arra utalna, a saját életükre miként hat­nak poétánk eszméi. Megmutatkoztak irodalomtanításunk hiányosságai is. Az anyag teljes elemzése után javaslatot te­szünk majd a Művelődési Minisztérium illetékeseinek a tantervi anyag módosí­tására, tankönyveink korszerűsítésére. A legjobb dolgozatokat—a következő évek díjazottjaival együtt — kötetben adjuk majd ki. — Úgy tudom, sikeres mecénások az alkotómunka más területein is... — Nem csak az írott szó mestereit kívánjuk mozgósítani céljaink érdeké­ben. Ezért szerveződött nálunk a vilá­gon először szoborpark, műfordítók portréival. Az együttest folyamatosan gyarapítjuk. 1987-ben két csehszlovák költő portréit avatjuk majd. Színvona­las anyag gyűlt össze a második alka­lommal meghirdetett „Petőfi a képző­­művészetben” című pályázatunkon. Most 49 művész küldött egy vagy több alkotást. Közismert, hogy városunk megvásárolta az egykori evangélikus parókia műemlék épületét a Petőfi Képtár céljára. De nem maradnak rak­tárban képeink addig, amíg az építke­zés befejeződik. Egy gazdag összeállí­tás országos körútra indul, az emlékhe­lyekre viszi majd el képzőművészeink képi vallomásait. — Minden fórumai vannak a társa­sági életnek? — Közösségünk évente, Petőfi éle­tének más-más állomásán rendezi meg az emlékhelyek országos találkozóját. Legutóbb például Pápán találkoztunk, ahová 19 településről érkeztek delegá­ciók. Az együttlétek alkalmából jeles kutatók tartanak előadást a kutatás legújabb eredményeiről. Ezek talán a legaktívabb fórumaink. Itt ismerked­hetnek az emlékhelyek képviselői, örü­lünk, hogy egyre több fiatal vesz részt a találkozókon. Elnökségünk döntése szerint egyébként 1987-ben Kunszent­­miklóson lesz az országos rendezvény. — Milyen tag nem tud részt venni az összejöveteleken...­­ _ — Eddig csupán a közösségek kép­viselőit tájékoztattuk munkánkról. Tárnáink azonban többet várnak... 1987-től ezért félévenként periodikát, társasági tájékoztatót jelentetünk majd meg, amelybe a közösségi élet aktuali­tásai, az elnökség határozatai kerülnek be. 1987 decemberére napvilágot lát az évkönyvünk is. Fontos célkitűzésünk továbbá, hogy gyarapítsuk a Petőfi­­irodalmat, vagyis a kutatómunka me­cénásai is szeretnénk lenni. Az említet­tek mellett rövidesen közreadjuk majd az emlékhelyek találkozóin elhangzott előadásokat, elkészült a Petőfi-emlék­­helyek topográfiája, valamint a kultusz történetével kapcsolatos dolgozatunk. Szeretnénk megjelentetni egy, a világ Petőfi-szobrait és -emlékműveit bemu­tató képeskönyvet is. — Az irodalmi társaságok legutóbbi találkozóján, Győrben, Köpeczi Béla művelődési miniszter elismeréssel szólt kezdeményezéseikről. Meg is kapnak minden támogatást fontos tevékenysé­gükhöz? , — Nem panaszkodhatunk. A közé­let szinte minden területén támogató­kat, barátokat találunk, akik szintén fontosnak találják a Petőfi-hagyomány ápolását. És az is kiderül: költőnk élet­műve nem csak magyar érték. Váro­sunk szülöttének műveit eddig 62 nyelvre ültették át. Minden szabadság­­harcos mozgalom harcostársának tud­ja Petőfit. Ezért is mondhatom: Petőfi Sándor holtában is a magyar kultúra jeles diplomatája. Művei az országok kulturális vezetőit, neves alkotóit vonz­zák kultúránk megismerésére. Ezekhez a közeledésekhez természetesen mindig artner közösségünk. Van egy másik edvező jelenség is. Kiderült, határain­kon kívül élő magyarok Petőfi versein keresztül tartják a kapcsolatot velünk. Számos külföldön élő tagunk van, s nemritkán kapunk hírt arról, hogy tag­társunk lakóhelyén újabb barátokat toboroz programunknak, munkánk­nak. Jól érzékelhető: Petőfi Sándor esz­méi máig elevenen élnek közgondolko­dásunkban, s hatnak a világ minden részén... Farkas P. József • Meditációk m/HMi... Két kép 819 GíIÍA hír 11W László IBHÜH ill mütési I. kiáll,- I 1 ÉJFÉLKOR CSENDÜL FÖL HIMNUSZUNK A Nemzeti himnusz nyelvünk értelmező szótára szerint „va­lamely nemzet tagjainak együvé tartozását kifejező,, emelkedett hangú, megzenésített költemény, amelyet hivatalos, ünnepélyes al­kalommal énekelni, játszani szoktak”. Ilyen alkalom az óesz­tendő búcsúztatása is, amikor a rádióban és a televízióban egy ország füle hallatára csendül föl himnuszunk jól ismert dallama. Nemzeti énekünk 1985. január elsején 22 óra 30 perckor a televízió 1. műsorának zárószámaként is azóta ilyen minőségében minden vele­ „megjelent” a képernyőn, ahol a másnap végén találkozhatunk Másfél évszázada A legkedvesebb minden népnek a maga himnusza, hiszen valamennyi egy-egy nép sorséneke: a nemzet sorsát, létét, küzdelmét — történelmét — szó­laltatja meg. A legősibb európai him­nusz a hollandoké, a legelterjedtebb az angoloké, a legforradalmibb a franciá­ké, a legfiatalabb a­ Szovjetunió népeié, a leghosszabb szövegű a görögöké. S miben „lóg” vajon a magyar him­nusz? Ennek szövegéből érződik ki leg­inkább a nemzeti önvád, a történelem hányattatásai miatt való keserűség. Hankiss Elemér írja A bűntudatról mint társadalmi jelenségről című tanulmá­nyában: „Nincs meg egy ország, amely­nek himnusza... olykor komor s már­­már reménytelen, hangot ütne meg, mint a mienk. Átnéztem százegyne­­hány ország himnuszának szövegét; felidézik a hajdani szolgaságot és a zsarnok elleni küzdelem emlékeit, zen­gik a szabadság, a becsület, a diadal dalát (főképp a dél-amerikai országok­ban), zengik a békét, az ország tájainak szépségét, népének szorgalmát és bol­dogságát (főképp a skandináv és an­golszász országokban), zengik az igaz­ság, a törvény, az egység, a becsület dicséretét (egy-két frankofon ország­ban), kardot csörtetnek, hörgik a gyű­löletet és a harcra készséget a zsarnok, s­ minden ellenség ellen (nagyon sok országban) —­ de a magyaron kívül az uruguay-i himnusz az egyetlen, amely­ben megpendül a bűntudat.” Aki több­re is kíváncsi, elolvashatja a szerző Di­agnózisok című kötetében. Nemzeti énekünk a magyar romanti­ka legmélyebb gondolkodójának, a re­formkor kiemelkedő költő-politikusá­nak, Kölcsey Ferencnek a Hymnus cí­mű verse. A magyar nép zivataros szá­zadaiból alcímű költemény egyetlen nap alatt, 1823. január 22-én született, s ugyanaz az irodalmi lap (az Aurora) közölte először nyomtatásban, amely­ben egy kurta évtized múlva a múlt század másik nagy közösségi éneke, Vörösmarty Szózata is megjelent. Két nyertes pályamű -Mindkét vers megzenésítésére pályá­zatot írt ki a Nemzeti Színház. A Szó­zat népszerűsége nagyobb volt („máris nemzeti himnusszá vált” — írta a negy­venes évek elején egy vezércikkben Kossuth Lajos), talán ezzel is magya­rázható, hogy hamarabb talált kompo­nistát. Egressy Béni 1843-ban nyerte el a pályadíjat, s a megzenésített Szózatot még ugyanabban az esztendőben be­mutatták. Himnusz gyanánt akkoriban a német nyelvű, Gott erhalte kezdetű osztrák császári himnuszt kényszerült énekelni a magyarság. A Kölcsey-vers megzenésítésére kiírt pályázatot egy gyulai születésű zene­szerző, karmester és zongoraművész szerzeménye nyerte meg 1844-ben. Er­kel Ferenc éppúgy krisztusi korban volt a komponáláskor, mint a Szatmár-­ csekén remetéskedő költő a vers meg­írásakor. Hogy a fiatal zeneszerzőt mi késztette pályaműve megalkotására, arról meggyőzően, emlékezetesen vall Keleti Márton 1952-ben készült filmje. Az Erkel — a címszerepben Pécsi Sán­dor életteljes alakításával — Békeffy István és Thurzó Gábor forgatókönyve alapján méltó emléket állít nemzeti énekünknek. Mert a két nyertes pályamű közül, hosszan tartó nemes versengés után, az utóbbi került ki győztesen. Az a nyolc, egyenként nyolcsoros strófából álló költemény, amelynek közbülső hat versszaka nemzeti történelmünk mérle­ge. Az, amelyből végső soron mégis a bizakodás csendül ki, hogy e balsors tépte, múltjáért s jövendőjéért egyaránt megbűnhődött népre még víg eszten­dők is köszönhetnek. A szövegen túl hozzájárult a Kölcsey—Erkel-féle Himnusz nagyobb közkedveltségéhez az emelkedettebb, szárnyalóbb dallam, amellyel az időközben (1838-ban) el­hunyt költő versét szebben és könnyeb­ben lehetett énekelni. A hazaszeretet­­ dallama Ruffy Péter írja egy helyütt: „az eltelt csaknem százötven esztendő alatt, egyetlen alkotmányunk egyetlen ren­delkezése, egyetlen magyar kormány egyetlen törvénye, egyetlen magyar or­szággyűlés szavazata sem mondta ki, hogy a magyar állam hivatalos himnu­sza a Kölcsey—Erkel-féle megzenésí­­tett költemény. Kölcsey költeményét, Erkel zenéjét a szív és az értelem, nem a törvény, hanem a közakarat, a ma­­gar nép emelte nemzeti himnuszunk­­­, a magyar nép mondta ki és szentesí­tette ezt az íratlan törvényt.” Erre is gondolunk akkor, amikor az óesztendő utolsó éjszakáján nemze­tünk tiszteletére fölcsendül a hazasze­retet szava s dallama. Juhani Nagy János Mill ÚJ NEMZETKÖZI EKLEKTIKA Kilenc svéd művész kiállítása A Műcsarnokban kilenc svéd képzőművész ad keresztmetszetet az északi ország művészeti törek­véseiről. A kortárs svéd képzőmű­vészetből korábban 1972-ben kap­tunk ízelítőt budapesti kiállítás kapcsán. A jelenlegi tárlat lényege­sen eltér a már látottaktól, elsősor­ban a bemutatott művek hangulati tartalmában. Felerősödött és álta­lánossá vált a kollektív szorongás és rossz közérzet, mely a mai svéd művészek alapélményének tűnik. Az alkotók elbizonytalanodtak az általános emberi értékek hirde­tésében. A legtöbbjük csak protes­tál, az okokat tárja fel ritka igaz­ságkereséssel, felráz és ez igazán nem kevés a mai bonyolult életben, de kiutat nem kínál még. Szoron­gás az atomveszedelemtől — mely a csernobili katasztrófa óta mind­annyiunktól, karnyújtásnyira ke­rült, a környezet fokozódó szen­­­nyezettségétől, az erdők pusztulá­sától, az elembertelenedéstől, a nagyvárosok elidegenítő magá­nyosságától, a háború fenyegetésé­től. A lelkiismereti kérdések elsőd­legessége, az egyensúlykeresés minden alkotónál másképpen fo­galmazódik meg. Kifejezési eszközeik a legkorsze­rűbbek, minden izmus szakmai fortélyaiban járatosak; az akadé­mikus ízlés elleni lázadás már ré­gen lezajlott körükben. Leginkább az új nemzetközi eklektika forma­nyelvét beszélik, annak minden változatával. Idős és fiatal alkotók egyaránt sajátos stílusformáikat munkálják ki egy-egy nagy nem­zetközi iránymutató egyéniség vonzáskörében, mint az izmos te­hetségű Anne Maria Nórám­ Gia­­comettit idézi nagy formátumú, szinte karikatúraszerű szobraiban. Az an­yaggöröngyökből összerótt vonások, a homorulatok és dom­borulatok expresszív kuszasága szinte torzkép kortársainkról. Mű­vei a magányosság nyomasztó ér­zését árasztják magukból. "A modern európai szobrászat je­lentős egyéniségei közé tartozik Torsten Renquist, aki bár grafiká­val és festészettel is foglalkozik, főműveit az itt látottak szerint mégis a szobrászatban hozza létre. Faszobrainak kifejezőereje hazája népművészetében gyökerezik, amelyet Brancusi hatása csak fele­rősített. Az 1964-es Velencei Bien­­nálé kitüntetettjének megrázó Corpusa és mélyen elgondolkozta­tó Roncs műve, mely egy hajótörés után csónakba összeszedett emberi testrészek töredékeit ábrázolja po­­partos módszerekkel, sokáig emlé­kezetes marad. Rój Friberg szürke képein a posztindusztriális tájak sivár em­bertelenségét idézi vízióiban. Ulf Gripenholm a francia Picabia nyo­mán az egzisztencializmus filozó­fiai kérdéseit feszegeti emberbábu­kat­ ábrázoló, nagy formátumú ké­pein. Az új eklektika jellegzetes képvi­selője a középkorosztályhoz tarto­zó Margareta Renberg, aki a szür­realizmus és a mágikus realizmus egyvelegével ábrázolj­a a városi ember kisszerű világát, magányos­ságát. Pasztellszínekkel festett kis képei szinte novellisztikusak, a tárgytöredékek mögött a kisember köznapi életének apró tragédiái sejlenek fel. Az idős generáció tag­ja Alf Lindberg, aki a posztimp­resszionizmus hagyományait men­ti át a mába lendületes­ színpász­­tákból felépített képein, melyek a savas esők pusztításai előtti svéd tájakat ábrázolják. Az új expresszionizmus követője a nagy olasz barokk művészek ih­letésében alkotó Eva Zettervall, akinek monumentális, drámai ha­tású figurális művein az érzések vad vihara kavarog. A férfi és nő kapcsolatának alapvető drámaisá­gát, az erotika halálízét fedezte fel. Művei közül az 1978-as évszámot viselő Kommerciális rajz korunk Szent Családjának oltárparafrázi­sa is lehetne. Lage Lindell hatal­mas lepedővásznakra festett, fél­absztrakt képein lázálomszerűen vetíti elénk a betegség vízióit egy kórházi ágyon. Álomszerű lebegés jellemző a nagyon tehetséges Curt Asker mű­veire is, amelyek az 1984-es Velen­cei Biennálén arattak megérdemelt sikert. A művész jelenleg Párizs­ban él. A bemutatott művészek kö­zül ő az egyedüli, aki a mindenna­pok fenyegetettségei közül a föld fölé tud emelkedni. Jelképszerű alakzatai, a lebegő, vasból kivá­gott Andráskereszt, a rószaszínes árnyalatokkal megfestett vászon­háttér előtt felfüggesztett, íves Dis­tanciák tulajdonképpen háromdi­menziós, mozgó rajzok, melyek­nek a tiszta konstruktivista forma­képzés adja nemességét, harmóni­áját. Calder és Brancusi műveinek szellemét idézik testetlen formáik­kal. ígéretek arra, hogy az emberi humánum túléli korunk fenyegető borzalmait. B. V . Margareta Renberg: Alak a lépcsőn 0 Anne Marie Nordin: Cím nélkül 0 Eva Zettervall: Rajz

Next