Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-03 / 128. szám

PERPATVAR EGY ALÁÍRÁS MIATT Bútorozott ereszalja 330 ezerért Könnyedén nyílik a kecske­méti Kölcsey u. 13. számú ház hatalmas kétszárnyú kapuja. Nincs kulcsra zárva, talán nem is lehet bezárni. A szűk udva­ron, a fal mellett bútorok, ház­tartási gépek, szőnyegek, edé­nyek — egy egész lakás beren­dezési tárgyai — most halomba pakolva a szabad ég alatt. Ki­­sebb-nagyobb időközönként elveri az eső. Buda Józsefből, a bútorzat tulajdonosából árad a panasz. Szíve mélyén bizonyára ezer­szer elátkozta már azt a napot, amikor az udvarban megvásá­rolta a parányi, komfort nélkü­li szoba, konyha, előszobást la­kást. Ez még 1989 novemberé­ben történt. Akkor úgy hitte, minden rendben lesz, hiszen az adásvétel papírjait hozzáértő ügyvéd készítette el. A fontos irat hátsó oldalán megtalálható az ingatlan társtulajdonosai­nak aláírása, amellyel igazol­ják: valamennyien lemondanak elővételi jogukról. Egy nevet azonban csak géppel írtak fel, mert ahogy emberünk elmond­ja, sehol sem akadtak az elővé­teli joggal rendelkező személy nyomára. De hát talán nem is olyan fontos az a kézjegy, mert ha kellett volna bárkinek a lakrész az udvarból, már régen vevőre talál. Nem állt volna üresen hat esztendeig, s nem kellett volna hirdetni az újságban, s az ab­lakba ragasztott táblácskával. Buda József határozottan ál­lítja, hogy szóban, tanúk előtt nem sokkal később kijelentette, hogy neki nincs szüksége a lak­részre, hisz pénze sincs rá. Ellentmond ennek, hogy 1990 márciusában, élve elővé­teli jogával, végül mégis ügyvé­di letétbe helyezett vételárként 330 ezer forintot. Ekkor már hónapok óta a parányi lakásban élt Buda úr, aki korábban hasonlóképpen leperkált a szegényes kuckóért 330 ezret. És elkezdődött a huzavona, ami a mai napig is tart. A jogaival élő üzent vagy két­szer Budának, hogy költözzön ki sürgősen, mert kell neki a lakás. Ő persze visszautasítot­ta, mondván: papírja van, hogy övé a lakás és fizetett is érte a tulajdonosnak. Mivel a felszólításokkal nem ért célt, határozottabb lépésre szánta el magát: leszerelte az ajtókat, ablakokat és kirámol­ta az utcára Buda úr bútorait. Ám a férfi sem volt rest, rohant a városi tanács szabálysértési osztályára panaszt tenni. A hi­vatal kötelezte az önkényes in­­tézkedőt, állítsa vissza a lakás eredeti állapotát. Buda József visszaköltözött tehát, de nyugalma nem tartott sokáig. Rövidesen újabb üze­netek érkeztek, majd kedden ismét kirámolták az összes cuc­­cát az udvarra. A férfi tanácstalan, elkesere­dett, teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát. Ügyvédjében már régen nem bízik hiszen egy hi­vatalos iratból azt olvasta ki, éppen az adja a tippeket az el­lenlábasának. Bútorait, értékeit az eső áz­tatta pacallá. Nem tudja, hová vihetné. A régi lakrészt ugyanis ezúttal két nagy lakattal lezár­ták . . . Gaál Béla • Buda úr szerint nem tesz jót az eső a szőnyegnek sem. • A visszautat súlyos lakat­­árja el. CSALNAK, LOPNAK, HAMISÍTANAK A vevő magányossága Magyarországnak, az európai országok közül egyedülállóan, nincs fogyasztóvé­delmi törvénye. Az elmúlt évtizedek többé-kevésbé szabályozott kereskedelme most átcsapott az ellenkezőjébe, már-már teljes anarchiába. Az egyébként kívánatos liberalizált kereskedelem sajnálatos melléktermékként káoszt hozott. Ráadásul an­nak is a rosszabbik fajtáját, mert ez nem a kellemes és hangulatos mediterrán kereskedelem, ez úgyszólván ellenőrizhetetlen keleti bazár. — Mit tesz ilyen helyzetben a fo­gyasztási érdekvédelem állami őre, a Kereskedelmi és Piacfelügyelőség — kérdeztük az intézmény vezetőjétől, Dániel Pétertől. — A mi jogosítványunk a szervezett kereskedelemre vonatkozik. Vagyis azon kereskedők ellenőrzésére, akik vállalkozói, illetve működési engedél­lyel rendelkeznek. Az ezen a körön kí­vül esők felett semmiféle ellenőrzési joggal nem rendelkezünk. Még a rend­őrség is nehezen boldogul velük. A most is érvényes bírsághatárokat 1973-ban állapították meg. A felső ha­tár 10 000 forint, ennek ma már semmi­féle elrettentő és visszatartó ereje sincs. A kereskedői morál megromlott, nincs jogi háttér, nincs megfelelő apparátus és nincs meg az állampolgári fegyelem, mely külön-külön és együttesen garan­tálná a kereskedelem tisztességes mű­ködését. — Hol tapasztalják a legtöbb visszaé­lést? — Szinte mindenütt előfordulnak felháborító esetek. Ha a vevők bíróság­hoz fordulnak, az rengeteg idő és bos­­­szúság, a per eltart 2 évig is. Egyre több a súlyhiányos kenyér, a sütőipar hozzá­vetőlegesen 450 millió forinttal károsít­ja meg a fogyasztókat évente. Ország­szerte hamisítják a márkákat, a Pumá­tól az Adidasig. Nincs márkavédelem a forgalmazott termékekre, nincs hiva­tal, ami ezt ellássa. Külföldön ez más­ként van. Ha Németországban egy ke­reskedő vizezi a sört és rajtakapják, akkor az ipartestület kitesz az üzletére egy táblát: „Vigyázat, itt a sört vize­zik!” Kérdem én, ezek után ki megy be ide sört inni és melyik kereskedő meri megkockáztatni, hogy így járjon? — De azért nálunk is csak történik valami az ellenőrzések során? — Nagy baj, hogy kevesen vagyunk. A társadalmi ellenőrhálózat megszűnt, és sajnos, a népi ellenőrzés is. A mosta­ni ellenőrzések azt mutatják, hogy va­lamilyen módon minden harmadik ve­vőt megkárosítanak. A tapasztalatok szerint a teljes belkereskedelmi forga­lom 2,5 százalékát teszi ki a fogyasztói megkárosítás. Ennek a sok milliárdos összegnek a töredékéért fel lehetne állí­tani egy jól fizetett, az ellenőrzésre va­lóban alkalmas szervezetet. Alapvető változást csakis a fogyasztók jogainak törvénybe foglalásától remélhetünk, és attól, ha a felügyelőség és a felügyelők kiszolgáltatott helyzete is megszűnik. A vásárlók védelme érdekében ne­künk megfelelő eszköztár alkalmazásá­ra kell jogot kapnunk, így a garázda, verekedő zöldségesről esetleg kimond­hatjuk majd, hogy a kereskedelmi pá­lyára alkalmatlan, a rossz árut kivon­hatjuk a forgalomból, megsemmisít­hetjük. Ha súlyos visszásságokat ta­pasztalunk, esetleg az üzletet is bezár­hatjuk majd a megfelelő jogszabály fel­hatalmazásával. . n PETŐFIKÉRE KISKŐRÖS SOLTVADKERTKECEL Mennyibe kerül a földgáz bevezetése ? A megye közepén egymáshoz közeli három nagy település, Kis­kőrös, Kecel és Soltvadkert szeret­ne vezetékes földgázhoz jutni. Az elképzelések szerint Szánkról ma­gasnyomású fővezetéken hoznák el a gázt a települések földrajzi centrumába, ahonnét ugyancsak magasnyomású - de kisebb átmé­rőjű - csöveken vinnék tovább a településeken kialakítandó foga­dó- és elosztóközpontba. Ezután kezdődhetne meg a szárnyvezeté­kek kiépítése. A mostani számítások szerint a beruházások összköltsége 613 mil­lió forint. A Kiskőrösi Városi Ön­­kormányzatnak arról is vannak pontos adatai, hogy a városba, il­letve a lakóházakig vezetés men­­nyibe kerülne. Az összeg 310 millió forint, amit természetesen a lakos­ságnak kellene állnia. Amennyiben a kiskőrösiek 80 százaléka igényt tartana a gáz bevezetésére, akkor 50 ezer forintot kellene fizetni az igénylő családoknak. Az önkor­mányzat tervei szerint az idei ter­vezés és döntés után jövőre elkez­dődhetne a beruházás, és már 1993 -94 telén vezetékes földgázzal főzhetnének és fűthetnének a kis­kőrösi lakosok. (esi.) 1991. június 3., 5. oldal KIS- ÉS NAGYVÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Európa kapujában a bácskai települések Bemutatkozási lehetőséget, üzleti kapcsolatokat ígér a halasiak és a kör­nyék települései részére az a kialakuló­ban levő összeköttetés, amely egy in­nen elszármazott üzletember révén Ha­last a hollandiai Schiedamhoz fűzi. Schiedam, a hatalmas kikötő, Rot­terdam árnyékában élő, azzal mára már összeépült, nagy múltú városka szívesen fordul felénk. Talán éppen az árván maradt, de épségben megőrzött halasi szélmalomnak köszönhető a fi­gyelem s a kinyilvánított segítőkészség. Jó lenne élni vele. Tény, hogy őszre ki­tárul Európa kapuja, ezer négyzetméte­res kiállítási alapterülettel várja a be­mutatkozni szándékozó magyarokat. Egy hollandiai eseménysorozat ré­szeként kerül átadásra az a hatalmas schiedami kereskedőház is, amely egyik szintjét egy teljes hónapig, indo­kolt esetben még tovább is kedvezmé­nyes áron kínálja árusítással egybekö­tött kiállításra a halasi vállalkozóknak, gazdálkodó egységeknek. Mindezt nemrégiben a kiállítás rendezője, Zsember Ibolya mondta el tájékoztatá­sul az érdeklődőknek a halasi városhá­­­­zán. Mint megtudtuk, a város szívesen társul a környék településeinek vállal­kozóival, annál is inkább, mert az ezer négyzetmétert nem is lennének képesek egyedül hasznosítani. Vass Benő alpolgármester a tájékoz­tató után elmondta, hogy mintegy hat­­­van levelet küldtek szét a környék pol­gármestereihez, hogy felhívják a figyel­met erre a lehetőségre. • Hova fordulhatnak információért azok a vállalkozók, akik ezután érdek­lődnének ? A kiskunhalasi polgármesteri hi­vatal titkársága fogadja a jelentkezése­ket, s igyekszünk a szükséges informá­ciókat is rendelkezésre bocsátani. Az összefogás sokat jelentene mindannyi­unknak, mert színesebbé tenné a bemu­tatkozásunkat, s nem utolsósorban to­vább csökkentené a költségeket, bár sok kedvezményt nyújtanak számunk­ra így is. Az idő azonban sürget ben­nünket, június 15-éig le kell zárnunk a jelentkezéseket, hogy a konkrét előké­születeket megkezdhessék a szervezők. hajós MÚZEUM, SZABADSZÁLLÁSON? Elkallódó emlékek Megértem a szabadszállási lokálpat­riótákat. Fáj a szívük, ha a múlt emlé­kei kerülnek szóba. Sóvárognak, mert a községháza homlokzatáról leverték egykor a régi címert. A központban álló épületek körül eltűntek a kerekes­­kutak. Petőfi Sándor édesapjának, Pet­­rovics Istvánnak csintovai csárdáját sem tudja megszemlélni az érdeklődő, mert a lelketlen tulajdonos nem kímélte a múltra emlékeztető épületet. Az utol­só szélmalom is szép csendben össze­dőlt, pedig valaha öt, hatnak a motol­lája hirdette messziről, itt bizony szor­gos szabadszállásiak élnek. Az úgyne­vezett koleratemető sírköveit is elhord­ták valakik, a megmaradtakat pedig összetörték. Nincsenek már kovácsolt­vas kapuk, kerítések, a dacos épületek, házak homlokzatáról is leverték a dí­szítéseket, a stukkókat. A községi foga­dó udvarán levő nyitott színt lebontot­ták. Lehetne még folytatni a felsoro­lást, mi minden semmisült meg az el­múlt 45 évben Szabadszálláson. Joggal merült fel a helyi könyvtár Petőfi Bará­ti Körének óhaja: meg kellene menteni az értékeket. Tóth Sándor helytörté­nész, Petrovicsék/Petőfiék szabadszál­lási éveinek jó ismerője régóta kezde­ményezi a múzeum létrehozását.­­ Több mint negyven esztendeje már, hogy eljegyeztem magam a helyi értékek megmentésével, illetve a kuta­tással — mondja. — Amíg a Petrovics­­iratok között búvárkodtam, szép las­san összeállt a nagyközség történeté­nek krónikája is. A 322 oldalas mun­kámban 1423-tól 1975-ig követhetők a helyi események. Foglalkoztam sok mindennel, így például Szabadszállás híres embereiről is összeállítottam ta­nulmányt, ugye, nem kell említeni Pe­tőfit, József Attilát, Prielle Kornéliát, Szász Károlyt, Rozsnyai Mátyást.. ., és még sorolhatnám, kik kötődnek te­lepülésünkhöz. * Tóth Sándor órákon át beszél mun­kájáról, hobbijáról, a múlt fürkészésé­­ről. Nyugdíjas, egyedül él. Sok a dolga a ház körül, panaszkodik, kevés ideje jut a kutatásra, a meglevő adatok „ráncbaszedésére”, feldolgozására. Pe­dig ahogyan elnézem, volna munkája bőven. Az is elkeseríti, nincs, aki foly­tassa a kutatást, a helytörténészkedést. Szabadszálláson végleg elvész a múlt? Ez egyelőre megválaszolatlan kérdés. Tóth Sándor amit tud, megtesz. Jó né­hány kiadvány fűződik a nevéhez, de azt a tortúrát, kilincselést nem kívánja senkinek, amit a kiadás előtt végig kell „játszania”. — A Petőfi Népében is megírták már, hogy múzeumot szeretnénk létesí­teni Szabadszálláson — folytatja Tóth Sándor. — Egy 1988-as ígéret: „nem várunk tovább”, mármint az akkori tanácselnök vélekedett így a múzeuma­lapítás ügyében. Azóta elszaladt né­hány év és a korábban kiszemelt épü­letben kocsmát nyitottak. Nem adtuk fel, az 1781-ben épült kvártélyházat amit az Országos Műemlékfel­ügyelőség védetté nyilvánított­a, Sza­badszállás egyik legrégebbi épületét szeretnénk múzeummá átalakítani. Is­mét ostromoljuk az illetékeseket. Az önkormányzathoz fordultunk. Remél­jük, most már sikerrel járunk. Öt éve próbálkozunk. A Petőfi Baráti Kör leveléből — me­lyet a polgármesteri hivatalba juttatott el megtudható, hogy egy állandó kiállítást kívánnak létrehozni. Bemu­tatnák azokat az emlékeket, melyek a Szabadszálláson születettekre, az ott élő hírességekre vonatkoznak. Miután a község a Kiskunság közepén fekszik, ezért a tájegység növény- és állatvilágát is fontosnak vélnék megismertetni a múzeumlátogatókkal. Amíg nem késő. Megannyi, Petőfire vonatkozó doku­mentum is bemutatásra vár Szabad­­szálláson. Eddig nem valósulhatott meg a mú­zeum. A hajdani híres csőszház, a mai József Attila-emlékház sincs szívderítő állapotban. Csak nem arra várnak az illetékesek, hogy a mostanság kisze­melt, múzeumi célokra legalkalmasabb kvártélyház is tönkre menjen? Mit mond a polgármester, Bak István? Két héttel ezelőtti testületi ülésün­kön foglalkoztunk a kérdéssel — tájé­koztat. — Ahol be akarnák rendezni a múzeumot, jelenleg három család la­kik, előbb tehát az ő lakásgondjukat kell megoldanunk. Nem ellenezzük a gyűjtemény létrehozását, de az említett okok miatt októbernél előbb nem lép­hetünk az ügyben. Végezetül csak annyit: remélhetően ez a hír nem hangolja le a múzeumala­pítókat. Ugye, ismerős az ígérgetés, a halogató „harcmodor”. Majd holnap! És „holnap", vagyis az ősszel majd mi is rákérdezünk a fejleményekre ... (borz) • Tóth Sándor, aki a legjobban szeretné, ha végre elhelyezhetné az értékeket a helyi múzeumban. (Fotó: Gaál Béla) A REPÜLÉS SZERELMESEI ÖSSZETARTANAK Három generáció találkozása Pumások! A II. világháború legendás hősei. Az ő nevüket vette fel tavaly a kecskeméti vadászrepülők egyik százada. déli.Szerdán Matkópusztán találkozott három repülőnemze­Tobak Tibor nyugalmazott alezredes, a hajdani Puma ezred pilótája elégedetten szállt ki egy sárkányrepülőgép üléséből: — Háromszoros öröm ért: találkozhattunk a fiatalokkal, találkoztunk ők is, mi is a háború utáni légierő első parancs­noki garnitúrájával, akiket még én is tanítottam a tisztiisko­lán, és találkoztunk a sárkányrepüléssel, ami megindító, különleges élmény volt. Mindenkit megrepültettek a kecskeméti Senior repülőklub pilótái. Csisnek Ferenc ezzel szállt ki a gépből: 23 évesen '52-ben ezer kilométeres sebességgel repül­tem. Hát most oda álmodtam magam vissza ...! Délben az egész társaság átvonult a katonai repülőtérre, ahol ebéddel várták őket, majd barangolhattak a hangárok­ban, a harcállásponton, kipróbálhatták a szimulátoron, hogy elvezetnék-e még a repülőgépet, és bemutatót tartottak nekik alacsonyan száguldó MIG-jeiken a fiatalok.­­ Jövőre, veletek, ugyanitt! — szorítottak kezet késő este. Hogy van-e haszna az efféle találkozónak, azt megint Tobak Tibortól, a Magyar Veterán Repülők Egyesületének elnöké­től kérdeztük: — Tessék megnézni öt évtizedet ölel át ez­ a társaság. Szerintem a magyar repülőszellem az első világháború óta mit sem változott. Az a feladatunk, hogy megőrizzük.

Next