Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-03 / 128. szám
PERPATVAR EGY ALÁÍRÁS MIATT Bútorozott ereszalja 330 ezerért Könnyedén nyílik a kecskeméti Kölcsey u. 13. számú ház hatalmas kétszárnyú kapuja. Nincs kulcsra zárva, talán nem is lehet bezárni. A szűk udvaron, a fal mellett bútorok, háztartási gépek, szőnyegek, edények — egy egész lakás berendezési tárgyai — most halomba pakolva a szabad ég alatt. Kisebb-nagyobb időközönként elveri az eső. Buda Józsefből, a bútorzat tulajdonosából árad a panasz. Szíve mélyén bizonyára ezerszer elátkozta már azt a napot, amikor az udvarban megvásárolta a parányi, komfort nélküli szoba, konyha, előszobást lakást. Ez még 1989 novemberében történt. Akkor úgy hitte, minden rendben lesz, hiszen az adásvétel papírjait hozzáértő ügyvéd készítette el. A fontos irat hátsó oldalán megtalálható az ingatlan társtulajdonosainak aláírása, amellyel igazolják: valamennyien lemondanak elővételi jogukról. Egy nevet azonban csak géppel írtak fel, mert ahogy emberünk elmondja, sehol sem akadtak az elővételi joggal rendelkező személy nyomára. De hát talán nem is olyan fontos az a kézjegy, mert ha kellett volna bárkinek a lakrész az udvarból, már régen vevőre talál. Nem állt volna üresen hat esztendeig, s nem kellett volna hirdetni az újságban, s az ablakba ragasztott táblácskával. Buda József határozottan állítja, hogy szóban, tanúk előtt nem sokkal később kijelentette, hogy neki nincs szüksége a lakrészre, hisz pénze sincs rá. Ellentmond ennek, hogy 1990 márciusában, élve elővételi jogával, végül mégis ügyvédi letétbe helyezett vételárként 330 ezer forintot. Ekkor már hónapok óta a parányi lakásban élt Buda úr, aki korábban hasonlóképpen leperkált a szegényes kuckóért 330 ezret. És elkezdődött a huzavona, ami a mai napig is tart. A jogaival élő üzent vagy kétszer Budának, hogy költözzön ki sürgősen, mert kell neki a lakás. Ő persze visszautasította, mondván: papírja van, hogy övé a lakás és fizetett is érte a tulajdonosnak. Mivel a felszólításokkal nem ért célt, határozottabb lépésre szánta el magát: leszerelte az ajtókat, ablakokat és kirámolta az utcára Buda úr bútorait. Ám a férfi sem volt rest, rohant a városi tanács szabálysértési osztályára panaszt tenni. A hivatal kötelezte az önkényes intézkedőt, állítsa vissza a lakás eredeti állapotát. Buda József visszaköltözött tehát, de nyugalma nem tartott sokáig. Rövidesen újabb üzenetek érkeztek, majd kedden ismét kirámolták az összes cuccát az udvarra. A férfi tanácstalan, elkeseredett, teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát. Ügyvédjében már régen nem bízik hiszen egy hivatalos iratból azt olvasta ki, éppen az adja a tippeket az ellenlábasának. Bútorait, értékeit az eső áztatta pacallá. Nem tudja, hová vihetné. A régi lakrészt ugyanis ezúttal két nagy lakattal lezárták . . . Gaál Béla • Buda úr szerint nem tesz jót az eső a szőnyegnek sem. • A visszautat súlyos lakatárja el. CSALNAK, LOPNAK, HAMISÍTANAK A vevő magányossága Magyarországnak, az európai országok közül egyedülállóan, nincs fogyasztóvédelmi törvénye. Az elmúlt évtizedek többé-kevésbé szabályozott kereskedelme most átcsapott az ellenkezőjébe, már-már teljes anarchiába. Az egyébként kívánatos liberalizált kereskedelem sajnálatos melléktermékként káoszt hozott. Ráadásul annak is a rosszabbik fajtáját, mert ez nem a kellemes és hangulatos mediterrán kereskedelem, ez úgyszólván ellenőrizhetetlen keleti bazár. — Mit tesz ilyen helyzetben a fogyasztási érdekvédelem állami őre, a Kereskedelmi és Piacfelügyelőség — kérdeztük az intézmény vezetőjétől, Dániel Pétertől. — A mi jogosítványunk a szervezett kereskedelemre vonatkozik. Vagyis azon kereskedők ellenőrzésére, akik vállalkozói, illetve működési engedéllyel rendelkeznek. Az ezen a körön kívül esők felett semmiféle ellenőrzési joggal nem rendelkezünk. Még a rendőrség is nehezen boldogul velük. A most is érvényes bírsághatárokat 1973-ban állapították meg. A felső határ 10 000 forint, ennek ma már semmiféle elrettentő és visszatartó ereje sincs. A kereskedői morál megromlott, nincs jogi háttér, nincs megfelelő apparátus és nincs meg az állampolgári fegyelem, mely külön-külön és együttesen garantálná a kereskedelem tisztességes működését. — Hol tapasztalják a legtöbb visszaélést? — Szinte mindenütt előfordulnak felháborító esetek. Ha a vevők bírósághoz fordulnak, az rengeteg idő és bosszúság, a per eltart 2 évig is. Egyre több a súlyhiányos kenyér, a sütőipar hozzávetőlegesen 450 millió forinttal károsítja meg a fogyasztókat évente. Országszerte hamisítják a márkákat, a Pumától az Adidasig. Nincs márkavédelem a forgalmazott termékekre, nincs hivatal, ami ezt ellássa. Külföldön ez másként van. Ha Németországban egy kereskedő vizezi a sört és rajtakapják, akkor az ipartestület kitesz az üzletére egy táblát: „Vigyázat, itt a sört vizezik!” Kérdem én, ezek után ki megy be ide sört inni és melyik kereskedő meri megkockáztatni, hogy így járjon? — De azért nálunk is csak történik valami az ellenőrzések során? — Nagy baj, hogy kevesen vagyunk. A társadalmi ellenőrhálózat megszűnt, és sajnos, a népi ellenőrzés is. A mostani ellenőrzések azt mutatják, hogy valamilyen módon minden harmadik vevőt megkárosítanak. A tapasztalatok szerint a teljes belkereskedelmi forgalom 2,5 százalékát teszi ki a fogyasztói megkárosítás. Ennek a sok milliárdos összegnek a töredékéért fel lehetne állítani egy jól fizetett, az ellenőrzésre valóban alkalmas szervezetet. Alapvető változást csakis a fogyasztók jogainak törvénybe foglalásától remélhetünk, és attól, ha a felügyelőség és a felügyelők kiszolgáltatott helyzete is megszűnik. A vásárlók védelme érdekében nekünk megfelelő eszköztár alkalmazására kell jogot kapnunk, így a garázda, verekedő zöldségesről esetleg kimondhatjuk majd, hogy a kereskedelmi pályára alkalmatlan, a rossz árut kivonhatjuk a forgalomból, megsemmisíthetjük. Ha súlyos visszásságokat tapasztalunk, esetleg az üzletet is bezárhatjuk majd a megfelelő jogszabály felhatalmazásával. . n PETŐFIKÉRE KISKŐRÖS SOLTVADKERTKECEL Mennyibe kerül a földgáz bevezetése ? A megye közepén egymáshoz közeli három nagy település, Kiskőrös, Kecel és Soltvadkert szeretne vezetékes földgázhoz jutni. Az elképzelések szerint Szánkról magasnyomású fővezetéken hoznák el a gázt a települések földrajzi centrumába, ahonnét ugyancsak magasnyomású - de kisebb átmérőjű - csöveken vinnék tovább a településeken kialakítandó fogadó- és elosztóközpontba. Ezután kezdődhetne meg a szárnyvezetékek kiépítése. A mostani számítások szerint a beruházások összköltsége 613 millió forint. A Kiskőrösi Városi Önkormányzatnak arról is vannak pontos adatai, hogy a városba, illetve a lakóházakig vezetés mennyibe kerülne. Az összeg 310 millió forint, amit természetesen a lakosságnak kellene állnia. Amennyiben a kiskőrösiek 80 százaléka igényt tartana a gáz bevezetésére, akkor 50 ezer forintot kellene fizetni az igénylő családoknak. Az önkormányzat tervei szerint az idei tervezés és döntés után jövőre elkezdődhetne a beruházás, és már 1993 -94 telén vezetékes földgázzal főzhetnének és fűthetnének a kiskőrösi lakosok. (esi.) 1991. június 3., 5. oldal KIS- ÉS NAGYVÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Európa kapujában a bácskai települések Bemutatkozási lehetőséget, üzleti kapcsolatokat ígér a halasiak és a környék települései részére az a kialakulóban levő összeköttetés, amely egy innen elszármazott üzletember révén Halast a hollandiai Schiedamhoz fűzi. Schiedam, a hatalmas kikötő, Rotterdam árnyékában élő, azzal mára már összeépült, nagy múltú városka szívesen fordul felénk. Talán éppen az árván maradt, de épségben megőrzött halasi szélmalomnak köszönhető a figyelem s a kinyilvánított segítőkészség. Jó lenne élni vele. Tény, hogy őszre kitárul Európa kapuja, ezer négyzetméteres kiállítási alapterülettel várja a bemutatkozni szándékozó magyarokat. Egy hollandiai eseménysorozat részeként kerül átadásra az a hatalmas schiedami kereskedőház is, amely egyik szintjét egy teljes hónapig, indokolt esetben még tovább is kedvezményes áron kínálja árusítással egybekötött kiállításra a halasi vállalkozóknak, gazdálkodó egységeknek. Mindezt nemrégiben a kiállítás rendezője, Zsember Ibolya mondta el tájékoztatásul az érdeklődőknek a halasi városházán. Mint megtudtuk, a város szívesen társul a környék településeinek vállalkozóival, annál is inkább, mert az ezer négyzetmétert nem is lennének képesek egyedül hasznosítani. Vass Benő alpolgármester a tájékoztató után elmondta, hogy mintegy hatvan levelet küldtek szét a környék polgármestereihez, hogy felhívják a figyelmet erre a lehetőségre. • Hova fordulhatnak információért azok a vállalkozók, akik ezután érdeklődnének ? A kiskunhalasi polgármesteri hivatal titkársága fogadja a jelentkezéseket, s igyekszünk a szükséges információkat is rendelkezésre bocsátani. Az összefogás sokat jelentene mindannyiunknak, mert színesebbé tenné a bemutatkozásunkat, s nem utolsósorban tovább csökkentené a költségeket, bár sok kedvezményt nyújtanak számunkra így is. Az idő azonban sürget bennünket, június 15-éig le kell zárnunk a jelentkezéseket, hogy a konkrét előkészületeket megkezdhessék a szervezők. hajós MÚZEUM, SZABADSZÁLLÁSON? Elkallódó emlékek Megértem a szabadszállási lokálpatriótákat. Fáj a szívük, ha a múlt emlékei kerülnek szóba. Sóvárognak, mert a községháza homlokzatáról leverték egykor a régi címert. A központban álló épületek körül eltűntek a kerekeskutak. Petőfi Sándor édesapjának, Petrovics Istvánnak csintovai csárdáját sem tudja megszemlélni az érdeklődő, mert a lelketlen tulajdonos nem kímélte a múltra emlékeztető épületet. Az utolsó szélmalom is szép csendben összedőlt, pedig valaha öt, hatnak a motollája hirdette messziről, itt bizony szorgos szabadszállásiak élnek. Az úgynevezett koleratemető sírköveit is elhordták valakik, a megmaradtakat pedig összetörték. Nincsenek már kovácsoltvas kapuk, kerítések, a dacos épületek, házak homlokzatáról is leverték a díszítéseket, a stukkókat. A községi fogadó udvarán levő nyitott színt lebontották. Lehetne még folytatni a felsorolást, mi minden semmisült meg az elmúlt 45 évben Szabadszálláson. Joggal merült fel a helyi könyvtár Petőfi Baráti Körének óhaja: meg kellene menteni az értékeket. Tóth Sándor helytörténész, Petrovicsék/Petőfiék szabadszállási éveinek jó ismerője régóta kezdeményezi a múzeum létrehozását. Több mint negyven esztendeje már, hogy eljegyeztem magam a helyi értékek megmentésével, illetve a kutatással — mondja. — Amíg a Petrovicsiratok között búvárkodtam, szép lassan összeállt a nagyközség történetének krónikája is. A 322 oldalas munkámban 1423-tól 1975-ig követhetők a helyi események. Foglalkoztam sok mindennel, így például Szabadszállás híres embereiről is összeállítottam tanulmányt, ugye, nem kell említeni Petőfit, József Attilát, Prielle Kornéliát, Szász Károlyt, Rozsnyai Mátyást.. ., és még sorolhatnám, kik kötődnek településünkhöz. * Tóth Sándor órákon át beszél munkájáról, hobbijáról, a múlt fürkészéséről. Nyugdíjas, egyedül él. Sok a dolga a ház körül, panaszkodik, kevés ideje jut a kutatásra, a meglevő adatok „ráncbaszedésére”, feldolgozására. Pedig ahogyan elnézem, volna munkája bőven. Az is elkeseríti, nincs, aki folytassa a kutatást, a helytörténészkedést. Szabadszálláson végleg elvész a múlt? Ez egyelőre megválaszolatlan kérdés. Tóth Sándor amit tud, megtesz. Jó néhány kiadvány fűződik a nevéhez, de azt a tortúrát, kilincselést nem kívánja senkinek, amit a kiadás előtt végig kell „játszania”. — A Petőfi Népében is megírták már, hogy múzeumot szeretnénk létesíteni Szabadszálláson — folytatja Tóth Sándor. — Egy 1988-as ígéret: „nem várunk tovább”, mármint az akkori tanácselnök vélekedett így a múzeumalapítás ügyében. Azóta elszaladt néhány év és a korábban kiszemelt épületben kocsmát nyitottak. Nem adtuk fel, az 1781-ben épült kvártélyházat amit az Országos Műemlékfelügyelőség védetté nyilvánította, Szabadszállás egyik legrégebbi épületét szeretnénk múzeummá átalakítani. Ismét ostromoljuk az illetékeseket. Az önkormányzathoz fordultunk. Reméljük, most már sikerrel járunk. Öt éve próbálkozunk. A Petőfi Baráti Kör leveléből — melyet a polgármesteri hivatalba juttatott el megtudható, hogy egy állandó kiállítást kívánnak létrehozni. Bemutatnák azokat az emlékeket, melyek a Szabadszálláson születettekre, az ott élő hírességekre vonatkoznak. Miután a község a Kiskunság közepén fekszik, ezért a tájegység növény- és állatvilágát is fontosnak vélnék megismertetni a múzeumlátogatókkal. Amíg nem késő. Megannyi, Petőfire vonatkozó dokumentum is bemutatásra vár Szabadszálláson. Eddig nem valósulhatott meg a múzeum. A hajdani híres csőszház, a mai József Attila-emlékház sincs szívderítő állapotban. Csak nem arra várnak az illetékesek, hogy a mostanság kiszemelt, múzeumi célokra legalkalmasabb kvártélyház is tönkre menjen? Mit mond a polgármester, Bak István? Két héttel ezelőtti testületi ülésünkön foglalkoztunk a kérdéssel — tájékoztat. — Ahol be akarnák rendezni a múzeumot, jelenleg három család lakik, előbb tehát az ő lakásgondjukat kell megoldanunk. Nem ellenezzük a gyűjtemény létrehozását, de az említett okok miatt októbernél előbb nem léphetünk az ügyben. Végezetül csak annyit: remélhetően ez a hír nem hangolja le a múzeumalapítókat. Ugye, ismerős az ígérgetés, a halogató „harcmodor”. Majd holnap! És „holnap", vagyis az ősszel majd mi is rákérdezünk a fejleményekre ... (borz) • Tóth Sándor, aki a legjobban szeretné, ha végre elhelyezhetné az értékeket a helyi múzeumban. (Fotó: Gaál Béla) A REPÜLÉS SZERELMESEI ÖSSZETARTANAK Három generáció találkozása Pumások! A II. világháború legendás hősei. Az ő nevüket vette fel tavaly a kecskeméti vadászrepülők egyik százada. déli.Szerdán Matkópusztán találkozott három repülőnemzeTobak Tibor nyugalmazott alezredes, a hajdani Puma ezred pilótája elégedetten szállt ki egy sárkányrepülőgép üléséből: — Háromszoros öröm ért: találkozhattunk a fiatalokkal, találkoztunk ők is, mi is a háború utáni légierő első parancsnoki garnitúrájával, akiket még én is tanítottam a tisztiiskolán, és találkoztunk a sárkányrepüléssel, ami megindító, különleges élmény volt. Mindenkit megrepültettek a kecskeméti Senior repülőklub pilótái. Csisnek Ferenc ezzel szállt ki a gépből: 23 évesen '52-ben ezer kilométeres sebességgel repültem. Hát most oda álmodtam magam vissza ...! Délben az egész társaság átvonult a katonai repülőtérre, ahol ebéddel várták őket, majd barangolhattak a hangárokban, a harcállásponton, kipróbálhatták a szimulátoron, hogy elvezetnék-e még a repülőgépet, és bemutatót tartottak nekik alacsonyan száguldó MIG-jeiken a fiatalok. Jövőre, veletek, ugyanitt! — szorítottak kezet késő este. Hogy van-e haszna az efféle találkozónak, azt megint Tobak Tibortól, a Magyar Veterán Repülők Egyesületének elnökétől kérdeztük: — Tessék megnézni öt évtizedet ölel át ez a társaság. Szerintem a magyar repülőszellem az első világháború óta mit sem változott. Az a feladatunk, hogy megőrizzük.