Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-24 / 69. szám

hétfő Napkelte: 5 óra 39 perckor Napnyugta: 18 óra 02 perckor Holdkelte: 18 óra 27 perckor Holdnyugta: 5 óra 46 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 492 cm volt. A Tisza Szol­noknál 118 cm, Szegednél pe­dig 213 cm magas volt. Közlekedés A mai napon a megye útjain nem végeznek semmilyen­­ forgalomkorlátozással járó - munkát. Traffipax Ma délelőtt Lajosmizse lakott területén, az 50-es számú úton, Baján, délután Kecskemét la­kott területén, az E75-ös számú úton számíthatnak a járműveze­tők radarellenőrzésre. A pisztráng - Mondja, doktor úr, tényleg olyan egészséges a pisztráng? - Minden bizonnyal. Legalábbis nálam még egyetlen pisztráng sem gyógykezeltette magát. Nyomtalanul eltűnt a diplomatatáska Kecskeméten március 21-én délelőtt 11 órakor az Izsáki út 22. szám alatti bútorboltban ismeretlen tettes egy férfi dip­lomatatáskáját lopta el, mely­ben iratok és félmillió forint volt. A feljelentő elmondása szerint a földre tette le a táskát, amit el is loptak. Újabb haltelepítés a Tisza-tóba A Magyar Országos Horgász­­szövetség folytatja haltelepítési akcióját a Tisza-tavon. A hal­őrök ezúttal 150 mázsa kétnya­­ras pikkelyes pontyot juttatnak a tározótóba. A horgászok fo­gási esélyeit javító akció az idén március 11—12-én kezdő­dött. A MOHOSZ 20 millió fo­rint összértékű tavaszi haltele­pítése a mostanival még nem fejeződik be, mert áprilisban és májusban a szakemberek 50-50 ezer előnevelt süllő, csuka, ba­lin és ezen felül őshonos Tisza­­tavi pontyok kihelyezését ter­vezik. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, férjem, édes­apánk ifj. TERNYÁK IMRE a Nationale-Nederlanden Biztosító képviselője Kiskunhalas, Gyöngyvirág u. 10. alatti lakos, 1997. március 11-én, 42 éves korában, hosszan tartó, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése 1997. március 25-én, kedden, 14.00 órakor lesz Kis­kunhalason, az új református te­metőben. A gyászoló család. Kiskunhalas. Gyakori felhősödés Térségünkben eleinte a változó fel­hőzet mellett néhány órás napsütésre van kilátás. Majd nyugat felől egyre több felhő érkezik felénk, és a nap második felében már néhol hószállin­gózás is előfordulhat. Élénk, olykor erős lesz a déli, délkeleti szél. Kora délután 6, 8 fok várható. Vízhőmérsékletek (° C) Várható legmagasabb hőmérséklet (° C) Szolnok: 7 Kecskemét:8 Jászberény: 6 Baja:7 Tiszafüred: 6 Kiskőrös:8 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-50 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 35-50 Szolnok: 35-45 Kecskemét: 35-45 Jászberény: 35-40 Baja: 35-40 Tiszafüred: 40-45 Kiskőrös: 40-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Elsősorban az ország nyugati részén ismét számíthatunk hószállingózásra, hózáporokra, és ennek következtében ha­vas, hókásás, csúszós útszakaszokra. Emellett a megélénkülő, helyenként megerősödő szél is több figyelmet követel. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Balaton: 5 Velencei-tó:4 Tisza-tó: 6 Fertő-tó:5 Tisza: 2-6 Duna: 5-8 A Kárpát-medencétől nyugatra egy ciklon örvénylik, melynek áramlási rendszerében az itt lévőnél néhány fokkal enyhébb, de nagy nedvességű légtömegek érkeznek felénk. Ezért - bár kezdetben az ország nagy részén még néhány órás napsütés várható - egyre gyakrabban erősen megnövek­szik a felhőzet, és főként nyugaton szórványos hószállingózás, hózápor is kialakulhat. Szeles, és továbbra is az ilyenkor elvárhatónál mintegy 5-6 fokkal hidegebb lesz az idő. Kora dél­után is csupán 4, 9 fok valószínű. Szállodás játékunkon a kisszállási Ábrahám családnak kedvezett a szerencse. Ábrahám Istvánék régi előfizetői a Petőfi Népének és eddig szinte minden játékunkon pályáz­tak, de most nyertek először. Nyereményük: két személyre szóló hétvége - teljes ellátással - a velemi Avar Hotel egyik lakosztályában. A családot ért szerencsének legjobban a nagycsoportos ovis Brigitta örült. fotó: tapodi Kálmán Közmeghallgatás Kecelen Április 7-én délután 14 órától közmeghallgatás lesz Kecelen, a városháza tanácskozótermé­ben, ahol a képviselő-testület várja a polgárokat. Egy hét múlva óraigazítás Az idén is március végén, egy hét múlva, március 30-án kez­dődik a nyári időszámítás, ami­kor hivatalosan vasárnap hajnali két órakor kell az órák mutatóját 60 perccel előbbre, tehát három órára igazítani. Az időszámítás változása nem érinti a MÁV, a Volán és a Mahart menetrendjé­ben közölt időpontokat, a Malév új menetrendje pedig a nyári idő­számítással egy időben lép életbe. A vasúti forgalomban magyar területen az átállás nyolc nemzetközi gyorsvonatot érint. Az autista gyermekekért Március 28-án, pénteken este hét órakor az Erdei Ferenc Művelő­dési Központban Kocsis Zoltán és a Keller kvartett jótékonysági hangversenye lesz. A minden bizonnyal nagy élményt jelentő zenei est teljes bevételével az Esőemberkék Alapítványt tá­mogatják a fellépő művészek és a koncertet szervező Kecske­méti Hölgyklub. Elmarad az előadás Az Erdei Ferenc Művelődési Központban március 25-én este 7 órára hirdetett operaelőadás technikai okok miatt elmarad. A megváltott jegyeket a műve­lődési központ pénztárában visszaváltják. Új időpontok a tüdőgondozóban A kecskeméti megyei kórház Piaristák téri tüdőgondozó inté­zetében április elsejétől meg­változik a tüdőszűrés időpontja. Április elsejétől hétfőn és szer­dán reggel 8-tól 17 óráig, ked­den, csütörtökön és pénteken reggel 8-tól 14 óráig lesz tüdő­szűrés. Lottó A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 12. heti ötös lottó nyerőszámai a következők: 2, 15, 38, 60, 77. A Joker-szám: 8 4 6 9 2 4. A hatos lottó sorsolásán a kö­vetkező számokat sorsolták ki: 4, 11, 14, 33, 41, 43. A pótszám: 29. Erkel-diákünnepek Április végén rendezik meg Gyulán az Erkel-diákünnepeket. Az idei Diákünnepeken Bács- Kiskun, Békés, Csongrád, Haj­­dú-Bihar és Jász-Nagykun- Szolnok megye középiskolás di­ákságának képviselői vesznek részt. A három nap során Gyulán több helyszínen zajlanak majd a művészeti versenyek és bemuta­tók. A néptánc-együttesektől az énekkarokig, a számítógépes rajzolóktól a szavalókig szinte valamennyi művészeti ág ifjú képviselői bemutatkoznak. Csikkfejű a cigizés ellen Ilyen sokkoló hatású do­hányzásellenes plakáttal próbálják Hollandiában le­beszélni a tinédzsereket a cigizésről. Mivel a tizenéve­sek nagy része dohányzik, a kormány most „lebeszélő” kampányt indított. Egy sündisznó is megirigyelhetné. FEB-FOTÓ A spanyolnátha nyomában A század elején legkevesebb 20 millió halálos áldozatot követelő spanyolnátha „tit­kát” akarják megfejteni ame­rikai kutatók. Öt gént már si­került izolálni a vírus génál­lományából. A fertőzött tü­dőszövet, amelyből a vírust kimutatták, egy 21 éves ame­rikai katona tüdejéből szár­mazik. A patológiai intézet az amerikai polgárháború óta őriz szöveteket elhunyt kato­nák testéből. • *1­1 / Komputeres tinikalózok Az Öböl-háború idején hol­land Internet-kalózok sza­badon tallóztak az amerikai hadsereg legféltettebb fel­vonulási titkainak számító­­gépes információhalmazá­ban, s állítólag fel is ajánlot­ták a kinyert adatokat az iraki hadvezetésnek, amely azonban félrevezető hírszer­zési akciónak vélte és vis­­­szautasította az ajánlatot. Egy 16 éves brit diák két, boltban kapható közepes számítógéppel különösebb nehézség nélkül indult felde­rítő útra az amerikai légierő komputeres aktáinak labirin­tusában. A CIA sokáig azt hitte, hogy kelet-európai számítógépes hírszerzőkkel áll szemben, mígnem fény derült a betörő valós sze­mélyazonosságára. A diákot 1200 font büntetésre ítélték, s elkobozták berendezéseit is. Amerikai szakértői véle­mények szerint nagyobb kárt okozott, mint amire a KGB valaha is képes lett volna. Tradicionális utazási iroda munkatársat keres - angolnyelv-tudás, - idgenforgalmi képzettség, - utazási irodai gyakorlat előnyt jelent. Önéletrajzot címmel, telefonszámmal, a kiadóba kérjük. Jelige: "Minden, ami utazás..." (12091) -ÜU­RfiÄiSftKMAML. KETTNER BOT AKCIÓ -20%, -30%! Még tart a Snap, Zeleco, Quantum akciói -30%, -40%! Spiccbotok, teleszkópos botok, carbonbotok, 1 -5 csapágyas orsók. HO­HÓ Horgászdiszkont és Nagykereskedés Kecskemét, Badacsony u. 1/A Tel.: 76/410-720 . ..^Viszonteladóknak nagyker. árból a kedvezményt,-— V­I­VAX ÉPÍTŐANYAG-AKCIÓ március 31 -éig! Alaptól a tetőig nagy árengedmény! * 20-25% eng.: E gerenda, üveggyapot és ásványgyapot * Altek betoncserép: 72-76 Ft + áfa * Bramac alp. cserép: 105,60 Ft + áfa, amíg a készlet tart * Orosz hullámpala: 520-552 Ft + áfa * JAMINA csabai és csornai cserepekre 1 Ft engedmény * 5-10% eng.: B-30, HB-38, POROTHERM, válaszfal­, km. téglák, gipszkarton lapok, ETERNIT hullámpala, fenyőgerenda, palló, deszka, hajópadló, lambéria stb. Rendelést telefonon is felveszünk, szállítást vállalunk. Kecskemét, Mindszenti u. 2/A (E5 út mellett) Tel.: 76/481-747 (I,800) BÁZISTELEP-----------------------------------------------­VIVAXIRODABUTORHÁZ K­ecskemét, Nyíl u. 9/b. Tel.: (76) 485-115 A­z elegancia formája MOLNÁR FATELEP AJÁNLATA Fenyő fűrészáru változatlan áron: 32.500 Ft/mX 29.000 Ft/m1 25 500 Ft/m3 21 875 Ft/m3 18.500 Ft/m3 55 Ft/fm 45 Ft/fm 94 Ft/fiTL 39.500 Ft/m3 1 400 Ft/m­ 1.500 Ft/m­ 120 Ft/m­ ____1.250/m2 A fenti árak az áfát tartalmazzák Viszonteladókat is kiszolgálunk! Nyitva: Hétfő-Péntek­: 8.00-15-30, óráig. gerenda, szarufa, palló, 4-6 fm colos deszka, egységes, 4-6 fm 3 fm-es deszka colos deszka, vegyes, 4-6 fm colos deszka, rövid, 2-2,5 fm zsaludeszka, 2 fm széldeszka Bramac léc, 4-6 fm NI. léc, 4-6 fm palaléc, 4-6 fm gerenda, 7-8 fm hajópadló, fózott hajópadló, járó tetőfólia (sárga, szürke) lambéria Fax: 76/470-193

Next