Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
PETŐFI NÉPE 1998. augusztus L, szombat • A Duna-Tisza köze napilapja • 53. évf., 179. szám / 39 Ft Módosult időpont Módosították az intervenció keretében felvásárlandó árpa, rozs, illetve tritikálé mennyiségének bejelentési időpontját. A termelők augusztus 15-éig jelenthetik be a felvásárlásban való részvételüket. Feltétel, hogy az említett termények együttes vetésterülete ne haladja meg a 20,8 hektárt. Az állam termelőnként és hektáronként 2,4 tonna, legfeljebb összesen 50 tonna termény felvásárlására vállal kötelezettséget. Játékos galéria A dunaföldvári Várkert ad otthont a Fafaragó Galériának, ahol mától a játékkészítés remekeit csodálhatják meg a látogatók. A bemutatott anyag két részből áll. Az egyik a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely középeurópai fajátékainak gazdag anyagából válogatott gyűjtemény, kiegészítve mexikói és japán különlegességekkel. A másik Nagy Kristóf, a Szentendrén élő iparművész, csongrádi és kecskeméti játszóterek tervezőjének alkotásait tárja a látogatók elé. Végső búcsú a vadászpilótától Katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra tegnap a kecskeméti Köztemetőben a MiG-29-es repülőbaleset áldozatát, Rácz Zsoltot. Az elhunyt vadászpilótát a honvédelmi miniszter alezredesből posztumusz ezredessé léptette elő. Az aranykoszorús első osztályú repülőgépvezető végső búcsúztatásán több mint ezren vettek részt. A pilóta hozzátartozóin, barátain, ismerősein kívül Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Kositzky Attila altábornagy, a légierő vezérkari főnöke és Wachsler Tamás, a honvédelmi minisztérium közigazgatási államtitkára is lerótta kegyeletét a ravatalnál. Képösszeállításunkat a 2., a kecskeméti pilóták levelét a 3. oldalon találják. fotó: Kanczik Róbert Felmentették a vadőrt Szeptemberben lesz két éve annak, hogy lelőttek egy orvvadászt Csólyospálos határában. Két helybéli fiatalember engedély nélkül éjszaka portyázott egy vadásztársaság fácántelepéhez. A vadorzókat észrevette B. A. hivatásos kiskunmajsai vadász, aki a lövöldözők keresésére indult. A vadász akkor lőtt az orvvadászok kocsijára, amikor azok megpróbálták őt elütni. Egy golyó eltalálta az egyik férfit, aki belehalt a sérüléseibe. ból Az ügyészség gondatlanságelkövetett emberöléssel vádolta a vadászt, aki négy lövést adott le Zastava típusú 7,62 milliméteres golyós puskával a 30 éves A. L. kocsijára. A gépkocsivezetőt érte a halálos lövés, társa nem szenvedett sérülést. Az orvvadászok éjjel érkeztek a majsai Petőfi Vadásztársaság fácántelepéhez. Lövéseiket meghallották a fácántelep őrzői is. A szakadó esőben indult keresésükre a vadőr, aki egy dűlőútnál meglátta az orvvadászok kivilágítatlan gépkocsiját, amely feléje tartott. A vadász egy zseblámpával világítva megpróbálta feltartóztatni a járművet, de az továbbhajtott. A vadőr félreugrott és oldalról kétszer az autó kerekeire lőtt. Az autó egy fának ütközött, miközben a vadász úgy vélte, hogy rálőttek a kocsiból. Ekkor lőtt még kettőt a távozó gépkocsi irányába, és az egyik lövedék kioltotta a csólyospálosi férfi életét. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a vadász veszélyeztetve volt, tehát jogos önvédelemről volt szó és felmentették a vád alól. Az ítélet nem jogerős. Lerepült a rakomány Tegnap délben az 54-es főúton, Soltvadkert közelében egy „lerepülő” rakomány okozott balesetet. A teherautó szállítmánya fóliazsákokban finom faforgács volt. A járműről egy óriás csomag a kanyarban leesett az út másik oldalára. Ekkor ért oda egy VW Passat, ami a légből pottyant akadályra ráhajtott, majd „bukfencet” vetve a viszonylag mély oldalárokban eltűnt a kocsi. Pilótája és utasa szerencsésen megúszta a balesetet. A járműben jelentős kár lett. A forgács vastagon elborította az utat. A takarítás és a mentés idején teljes volt az útzár. Kommentárunk a 2. oldalon. A főrendőr nem indokolt Augusztus 1-jei hatállyal felmentették Berta Attila dandártábornokot, Budapest rendőrfőkapitányát, akinek helyét Kökényesi Antal ezredes, a VIII. kerületi kapitány veszi át - közölte Orbán Péter dandártábornok, országos főkapitány. Berta tábornokot a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának titkárságára helyezte át. A volt főkapitány bűnügyi helyettesét, Lázár János dandártábornokot az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettesévé nevezték ki. Tóth László ezredes, a BRFK eddigi közbiztonsági igazgatója az augusztus 15-étől induló Mobil Különleges Csoport vezetője lesz, utódja Bökönyi István, Óbuda-Békásmegyer rendőrkapitánya. Orbán Péter többszöri újságírói kérdésre is elzárkózott attól, hogy megindokolja Berta Attila leváltását. Ä^rsräptelesi Könyvtár állományból törölve. Azonnali hatállyal felfüggesztették a Postabank teljes vezérkarát Felfüggesztette tevékenységéből tegnap a Postabank teljes menedzsmentjét és a felügyelő bizottság tagjait az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet. Ezt Járai Zsigmond pénzügyminiszter jelentette be. A bank vezetésének menesztése körüli hírek bizonytalanná tették a Postabank működését - mondta Tarafás Imre, a felügyelet elnöke. Járai Zsigmond elmondta: a bank vezetését és a felügyelő bizottsági tagokat felszólították a lemondásra. Erre azért volt szükség, mert az 1997. évi 13 milliárd forint veszteség után az idei év első félévében nem mutatkoztak pozitív változások a pénzintézet gazdálkodásában. A Postabanknál szétválasztják az elnöki és vezérigazgatói posztot. A pénzintézet új vezérigazgatójának Auth Henriket javasolja az ÁPV Rt., míg az igazgatóság elnöke Madarász László, a felügyelő bizottság elnöke pedig Urbán László lesz - mondta a miniszter. A felügyeleti biztosok az augusztusi közgyűlésig üzletpolitikai döntéseket nem hozhatnak, új hitelekről sem határozhatnak. A felügyeleti biztosok feladata az, hogy segítsék a vezetőváltás problémamentes lebonyolítását, és a pénzintézet működését. Ennek érdekében akár meg is tilthatják a menedzsmentnek, hogy belépjenek a bankba. Kovács Álmos, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta: a Postabank jelenlegi helyzete szilárd, megfelelő likvidtőke áll rendelkezésre ahhoz, hogy a bank fizetőképes legyen. Zöldség- és gyümölcstermesztés az unióban A magyar agrárpolitika kialakításánál a legfőbb szempont az lesz, hogy milyen kötelezettségeket ró ránk az EU-tagság. Ezt a Hevesen rendezett zöldség- és gyümölcstermesztési konferencián Gerendás Károly, a Földművelésügyi Minisztérium képviselője hangsúlyozta. Az uniós tagsággal járó változásokról szólva leszögezte: a mezőgazdasági termelőknek az a legfőbb feladatuk, hogy e kritériumrendszerbe próbálják belehelyezni magukat. A dömpingáru helyett a minőségre, sőt a különleges kvalitásokra kell helyeznünk a hangsúlyt. Különleges termék lehet például a dinnye, a meggy, a cseresznye, a csiperkegomba. Petőfi Sándor halálának 149. évfordulójára emlékeztek tegnap Kiskőrösön. A költő szobránál a város polgárai is elhelyezték a megemlékezés virágait. FOTÓ: PULAI SÁRA m a HÉTVÉGI MAGAZIN 5-7. oldal Gyorshírek Hiányos nyilvántartás Senki nem tudja biztosan, mekkora az ország szőlőtermő területe, a pontos kataszter hiánya bonyodalmat okoz az európai uniós csatlakozási folyamat során - közölte Vajda László, az FVM integrációs főosztályának vezetője egy zalai borászrendezvényen. I Göncz Árpád köztársasági elnök október 18-ára, vasárnapra írta ki a helyi önkormányzati általános választásokat. Szabad az export ! Engedély nélkül lehet exportálni búzát és kukoricát augusztus 1-jétől. A rendelkezés átmeneti, s nem érinti az augusztus elseje előtt kiváltott gabonaexport-engedélyeket. Ezekre az eredetileg meghirdetett feltételek érvényesek, illetve alkalmazandók. A minisztériumi közlemény szerint a tárca vezetője az augusztus 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra az exportengedély nélkül kiszállított búza után tonnánként 1500 forint 1 támogatást határoz meg. A támogatás minden minőségű búzára vonatkozik. Életveszélyes fejesugrás : Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett az a 16 év körüli fiatalember, aki pénteken délután Siófokon a strandon fejest ugrott a vízbe, és nyakcsigolyatörést szenvedett. A szerencsétlenül járt fürdőzőt mentőhelikopterrel a budapesti János Kórházba szállították. A Balatonon ez idáig 14 halálos baleset történt, elszenvedőik többsége vízibicikliről esett vagy ugrott a tóba. Paula újra színen Paula Jones ügyvédei tegnap Bill Clinton amerikai elnök ellen irányuló perújrafelvételi kérelmet nyújtottak be a bírósághoz. A hölgy azt állítja, hogy Clinton 1991-ben, amikor még Arkansas állam kormányzója volt, egy Little Rock-i szállodában szexuális ajánlatot tett neki. Az elszenvedett lelki megrázkódtatás miatt benyújtott kártérítési igényét azonban idén áprilisban a bíróság nem találta megalapozottnak, és az ügyet lezárta. Lövés a követségre Péntekre virradóra egy ismeretlen tettes rálőtt Jugoszlávia belgiumi nagykövetségének I épületére - jelentette be a jugoszláv külügyminisztérium. A terrorista fegyverrel nyitott tüzet a brüsszeli nagykövetségre, s csak a szerencsének köszönhető, hogy a támadásnak nem voltak áldozatai - állt a hivatalos közleményben, amelyben Belgrád azt is bejelentette, hogy a jugoszláv külügyminisztériumban éles hangú tiltakozó jegyzéket adtak át pénteken Belgium belgrádi nagykövetének. Októberi voksolás