Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

Rendbontás a diszkónál Miske Megtépte a homokmégyi körzeti megbízott egyenruháját egy fiatal férfi a miskei diszkó előtt vasár­nap hajnalban. A 20 éves duhaj­kodó fiú ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljá­rás. A miskei diszkóról az a hír járja, hogy balhés hely. Vasárnap hajnalban is rendőrt kellett hívni egy fiatalember miatt, aki a szó­rakozóhely előtt kötekedett az ar­ra járókkal, szidta őket, mocsko­sul beszélt hozzájuk. Hajnali fél egy előtt nem sokkal érkezett a helyszínre a homokmégyi körze­ti megbízott. A. Attila rendőr zászlós megpróbálta megnyug­tatni, majd igazoltatni a fiút, aki viszont nem adta oda az iratait. Sőt, a dunaszentbenedeki fiatal­ember az igazoltatás során több­ször a rendőrnek támadt, és félig leszakította a szolgálati kabáton lévő névtáblát. Hortobágyi Ist­ván, a megyei rendőr-főkapitány­ság szóvivője elmondta: P. A.-t végül be kellett vinni a rendőr­őrsre, hogy ellenőrizni tudják a személyazonosságát. ___ GERENCSÉR ZOLTÁN Tanácskoztak Baja A Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun megyei tagozata tegnap tartotta évi küldöttgyűlé­sét a bajai Eötvös József Főisko­lán. Dr. Szentjóbi Szabó Tibor megyei elnök a sikeres rendezvé­nyek között beszélt a Tanulás Hete akcióról, melyben számos bajai szervezet vett tevékenyen részt, így az ifjúsági ház, a városi könyvtár, a TIT, az oktatási köz­pont és a Bányai szakképző isko­la. A érettségi vizsgák újdonsága­iról Kalocsán, a Nagyasszonyunk Általános Iskola és Gimnázium­ban tartott a tagozat tájékoztatót. Az idei tervekről dr. Zorn Antal titkára szólt. Április 25-én dr. Ba­logh Erika iskolaorvos tart elő­ a pedagógusok adást a bajai Bányai szakképző dísztermében Fertőző betegsé­gek, biológiai fegyverek címmel. Májusban amatőr képzőművé­szeti kiállítást szerveznek az egészségügyi dolgozókkal közö­sen, a bajai rotaristákkal való együttműködésben. A tervek kö­zött szerepel még - sok egyéb kö­zött - a dislexiás gyermekek ta­nulási problémáinak feloldása, a nemzetiségi oktatás fejlesztése és a határon túli tagozat bővítése. Végezetül küldöttválasztás kö­vetkezett az MPT országos köz­gyűlésére. Május 25-én megyén­ket dr. Gál Zoltán, Mundweil Józsefné, Sugár János, dr. Szent­jóbi Szabó Tibor, dr. Sztanáné dr. Babits Edit, dr. Zorn Antal képvi­seli. G. z. PÁL UTCAI FIÚK. Baján, a III. Béla Gimnázium színistúdiója a Csepűrágó Színpaddal karöltve, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének kétfelvonásosával ajándékozta meg a közönséget. fotó: k. l A Duna-Tisza köze apróhirdetési szaklapja Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-262 Fax: 76/481-386 E-mail: radine@petofinepe.huw­ww.venusz-irodabutor.hu Közéleti hírek • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke április 18-án, csütörtökön, 10 órakor Kiskun­halason a lovasszobornál mond beszédet. • Nyitray András és dr. Horváth Zsolt, a Fidesz-MDF képviselő­­jelöltjeinek meghívására 2002. április 17-én, szerdán, 18 órai kezdettel a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsar­nokában „Merjünk magyarok lenni!” címmel tart előadást Makovecz Imre építész, a Nem­zeti Egység Mozgalom elnöke. A rendezvény díszvendégei: Le­­zsák Sándor országgyűlési kép­viselő, Melocco Miklós szob­rászművész. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ■ Riadót fújtak a tűzoltók Csak a merkaptán bűze lepte el a környéket Gázömlés miatt riasztották a tűzoltókat szom­baton délután az Ipar utcába. A közeli nyomda portása ugyanis igen erős gázszagot érzett, amiről később kiderült, hogy gázszagosító. Gázszivárgásról vagy gázömlésről szó sem volt. Kecskemét Két tűzoltókocsi, valamint katasztrófavédelmi il­letékesek csapata vonult ki szombaton Kecske­méten, az Ipar utca 6. szám alá. Egy óra elteltével azonban visszavonulót fújtak. Egy utcabeli telep­hely portásának hívása április 13-án délután há­rom óra körül futott be a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság ügyeletére. Geiger János ezre­des, igazgató elmondta: a kivonuló két tűzoltóau­tó személyzetének nem volt különösebb dolga, a helyszínen ugyanis kiderült: nem gázszivárgás­ról van szó. Az Ipar utcai telephelyen egy legális veszélyeshulladék-gyűjtő cég működik jó ideje. A káefté környezetvédelmi igazgatójától, Vörös Viktortól megtudtuk: a portás a merkaptán nevű anyag szagát érezte, amit a földgáz szagosí­­tásához használnak. (A földgáz egyébként szagtalan, az ada­lékanyag szaga az esetleges ve­szélyt jelzi.) A cég ugyanis nagy mennyiségű, merkaptán­­nal szennyezett földet szállított hordókban Pusztavacsról Kecs­kemétre. Az égetőmű azonban csak kisebb kiszerelésben veszi át a megsemmi­sítendő anyagot, ezért a veszélyes hulladékot át kellett rakni hatvankilós zsákokba. A kellemetlen szag akkor szabadult el, amikor a hordókat az égetéshez szükséges méretre préselték össze. Geiger János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője hozzátette: sem a környe­zetre, sem a környéken élőkre nem jelentett ve­szélyt a merkaptán. A Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének felhívása! Tisztelt Gazdatársak, Gazdálkodók! Túlvagyunk a választások első fordulóján, de még javában tart a küzdelem. Mindkét oldalon óriási erők mozdultak meg. Mi, gazdálkodók sem nézhetjük tétlenül ezt a küzdelmet. Nem hagyhatjuk cserben azt a kormányt, amely segített bennünket. Mindannyiunk előtt világos, hogy • ki szüntette meg a 25-30%-os inflációt, • kik állították vissza a földalapú és állattenyésztési támogatá­sokat, • ki zárta összébb az agrárollót, • ki hozta létre a családi gazdaságokat, • ki adott kedvezményes földvásárlási, beruházási és forgóesz­közhiteleket. Tisztelt Gazdatársunk! A tényeknek higgyen, amit megélt, megtapasztalt, és ne a hamis választási ígéreteknek! Viszont figyeljünk azokra a megnyilvánulásokra, amelyek an­nak a banknak (MFB Rt.) a megszüntetését ígérik, amelyik a ked­vezményes hiteleket folyósítja. Megtapasztaltuk már „szektorsemleges” támogatásukat. Nem szeretnénk a földszomszédunkkal valamilyen idegen nyel­ven beszélni. Nem szeretnénk újabb Bokros-csomagot kapni. Kérjük, jöjjön el - családját és ismerőseit is mozgósítva - 2002. áp­rilis 21-én a sorsunkat eldöntő választásra, és szavazatával támo­gassa a gazdákat valóban segítő Orbán-kormányt és a nemzeti ol­dal helyi képviselőjelöltjét! Végre jó irányba áll a szekerünk rúdja. Ne hagyjuk eltéríteni! Az eldöntendő kérdés: POLGÁRI JÖVŐ, vagy SZOCIALISTA? (Fizetett politikai hirdetés) DÉGÁZ! Tisztelt Gázfogyasztó Ügyfelünk! Tájékoztatásul közöljük, hogy a DÉGÁZ Rt. szolgáltatási területén a március havi fűtőértékek átlagai a következőképpen alakulnak: Szegedi kirendeltség területén: 33,88 MJ/m3 Hódmezővásárhelyi kirendeltség területén: 33,65 MJ/m3 Békéscsabai kirendeltség területén: 33,93 MJ/m3 Kecskeméti kirendeltség területén: 33,88 MJ/m3 Bajai kirendeltség területén: 33,78 MJ/m3 Orosháza és Battonya területén: 29,76 MJ/m3 Mezőhegyes, Kardoskút, Végegyháza területén: 29,84 MJ/m3 lgy268 Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság , panoráma Ingatlanközvetítő Iroda Először bennünket keressen! Kedvezményekkel várjuk: ■z ingyenes címkiadás és -felvétel «■ azonnali, teljes körű jogi ügyintézés, helyben keresünk: vevőink megbízásából eladó lakásokat, családi és sorházakat, telkeket és albérleteket. Kínálunk­ eladó ingatlanokat ügyfeleink részére. Kecskemét, Csányi J. krt. 12. (a kiskörúton) Tel.: 76/506-096, 06/20-551-8866 Nyitva: H-P: 8.00-17.00 óráig. 18M96 Bild és Fekete Ingatlanközvetítő, Forgalmazó és Értékbecslő Kft. 6000 Kecskemét, Heffmann J. u. 5/A Pf. 315 Tel./fax: 76/497-600, 483-012 E-MAIL: BRD.FEKETE@AXELERO.HU Cégünk szolgáltatásai: ■» ingatlanközvetítés (nyilvántartásba vétel és címkiadás ingyenes) »teljes körű jogi ügyintézés - hivatalos értékbecslés •A banki hitel igénybevétele VÁLOGATÁS INGATLANKÍNÁLATUNKBÓL: 461. Kecskemét, Széchenyivárosban III. emeleti 73 m­-es 3 szobás, erkélyes, téglaépítésű, gázfűtéses, nagyméretű, jó állapotban lévő összkomfortos lakás eladó. Irányár: 9.500.000 Ft 471. Kecskemét, Műkertvárosban földszinti, 3 szobás, gázfűtéses társaslakás 2001-ben felújított, dupla garázzsal eladó. Irányár: 9.000.000 Ft 423. Kecskeméten a belvárosban század elején épült 320 m­-es telken, 115 m­-es családi ház, 3 szoba, konyha, fürdőszoba, pince, garázs van az, ingatlan részben felújított. Irányár: 17.000.000 Ft 475. Kecskemét, Vacsi közben 4 lakásos társas­házban földszinti lakás eladó, 2+2 félszoba, amerikai­konyha, garázs a kert végén. Irányár: 15 000.000 Ft 462. Kecskemét, belvárosban a Petőfi S. utcában V emeleti 50 n­-es 2 szobás, átalakított (amerikai­­konyhás) felújított lakás eladó. Irányár: 7.200.000 Ft 465. Rendőrfaluban 660 r­­-es telken lévő kétgenerációs családi ház + melléképület + műhely rendezett kerttel eladó. Irányár: 15.500.000 Ft 463. Kecskemét, Széchenyivárosban cseréptetős házban lakáson belül két szint, kb. 100 nf-es osztott fűtésű, jó állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 10.600.000 Ft 459. Kecskemét, Széchenyivárosban VIII. emeleti 50 nf-es 2 szobás, exkluzívan felújított, kialakítású lakás eladó. Irányár: 6.300.000 Ft igényes 474. Kecskemét, Vacsi közben a Gázló utcában 485 m­f-es telken 2 szintes, 6 szobás családi ház eladó, a kertben öntözőrendszer kiépítve. Irányár: 30 000.000 Ft 451. Kecskemét, Széchenyivárosban a Pákozdi cs. utcában liftes épülettömbben 55 m­-es 2 szobás összkomfortos lakás eladó. Irányár: 5.400.000 Ft 472. Kecskemét, Helvéciai úton, a városjelző táblától 300 méterre 3000 r­f, bekerített építési telek közművekkel eladó. Irányár: 3.800.000 Ft 473. Kecskemét, belvárosban a Dobó krt.-on Vili. emeleti 84 m­-es, 2+2 félszobás erkélyes társaslakás jó állapotban eladó. Irányár: 11 800.000 Ft Számítógép az iskoláknak Nagykőrös A Széchenyi-terv keretében négy nagykőrösi iskolából újabb tizen­öt pedagógus kap támogatást ott­honi számítógép-használatra és internet-hozzáférésre. A pedagógusok 50 százalékos önrésszel pályázhattak az egyen­ként 250 ezer forint értékű kom­puterekre és a szolgáltatási cso­magra. A helyi önkormányzat át­vállalta a fenntartásában működő közoktatási intézmények tanárai helyett a saját erő biztosítását. Az Informatikai Kormánybiztosság azonban elfogadta a 25 százalék önerőt is, így megmaradt a támo­gatásra szánt pénz fele, amelyre újabb pályázatot írnak ki. Ezen olyan közoktatási intézmények pedagógusai vehetnek részt társ­pályázóként, amelyek korábban 50 százalék önrésszel pályáztak. Ennek megfelelően a fel nem használt, több mint 900 ezer fo­rintból a Rákóczi-, a Kossuth-, a Petőfi-iskola, valamint az Ádám László-középiskola újabb 15 pe­dagógusa kaphat számítógépet, internet-hozzáférést és távoktatá­­si csomagokat otthonra.______■ Közlekedés Mossák a bajai Duna-hidat, itt félpályás útzár lesz. Kátyúznak az 51-es út 103-127., az 53-as út 16-45. és az 54-es út 18-77. km­­szelvényében. Az 5-ös úton a 114-114+200. km-szelvényben lesz útszűkület. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Kis­kőrös, Jánoshalma, Baja és Kecskemét területén számíthat­nak a gépjárművezetők radarel­lenőrzésre. ■ FIGYELEM! A DÓRA-GAST Bt. 6 lakásos + 6 garázsos társasház építését kezdi meg Kecskeméten, a Nagy Lajos király körúti 1.003 m2-es telken. Dr. Farkas Gábor YBL-díjas építész által tervezett társasházban az alábbi lakások és garázsok épülnek: • 2 db 41,29 m­z-es lakás (1,5 szobás) + 10,56 m2-es terasz • 1 db 95,85 m-es lakás (2+3 félszobás) + 11,73 m2-es terasz • 2 db 89,85 m2-es lakás (2+2 félszobás) + 11,73 m2-es terasz • 1 db 97,29 m­­-es lakás (2+3 félszobás) + 11,73 m­-es terasz • 4 db 16,03 m2-es garázs • 2 db 21,24 m2-es garázs A szép tervezésű épületet a tőlünk megszokott magas műszaki tartalmú kivitelezésben ajánljuk. 6­00 Információ: Dr. Farkas István, 06-30/9­31-735­­­ Négylakásos társasházak az ECO-BAU-tól! Kecskeméten, kertvárosi környezetben nappali + 3-4 szobás garázsos­­ lakások eladók. Tel.: 06-20/9­ 269-585 Kecskemétre bevezető többsávos 5-ös főút mellett. MN a TESCO bevásárlóközpont és az autópálya közötti szakaszon 5 ha-OS (50,192 m2) építési terület c l fi. itt 6 , egyben vagy megosztva Közmű-csatlakozási lehetőségek adottak. Irányár: 500 Ft/m2. WM Érdeklődni: 30/943-9068 % * vagy 76/497-660­ mm [Külö W] BELVÁROSBAN: Üzletek: 1 db 77 nm-es 1 db 25 nm-es 1 db 40 nm-es Ár: 2200 Ft/nm/hó Irodák: 1 db 28 nm-es 1 db 40 nm-es Ár: 1700 Ft/nm/hó8 Érdeklődni: Belvárosi Ingatlanközvetítő Iroda­­ Tel.: 76/480-566, 30/935-7721 Várjuk egyéni megrendelők és közületek megbízását építőmesteri munkák elvégzésére:­­ alapozást, falazást, födémezést, vakolást, valamint­­ festést, mázolást és tapétázást. ECC-BAU Kft. Tel.: 06-20/9-269-585 ****** 180 E Ft nr áron kötünk előszerződést a Kecskemét, Bethlen krt. 28. sz. alatt épülő alapkategóriás társasházi lakásokra. ECC-BAU Kft. Tel.: 06-20/9-269-585 I

Next