Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE Egyre több a móri kérdőjel A rendőrség ma ad tájékoztatást a feltételezésekről Budapest A rendőrség nem kommentál­ja azt az információt, mely szerint megtalálták a móri bankrablásnál használt gyil­kos fegyvert, illetve hogy vád­alkut kötnének az egyik gya­núsítottal. Illetékesek szerdán kívánják tájékoztatni a közvé­leményt a fejleményekről. - A rendőrség csak azokért az információkért vállal felelőssé­get, amelyek forrása a nyomozó hatóság - szögezte le Garamvöl­­gyi László. Az Országos Rendőr­főkapitányság kommunikációs igazgatója hozzátette, hogy „amint lesz publikus információ a móri ügyben”, azt azonnal közzéteszi a rendőrség. A napokban a közszolgálati té­vécsatorna, illetve az egyik bul­várlap közzétette: a hatóságok hajlandóak vádalkut kötni a múlt héten elfogott egyik gyanúsítot­tal, aki feltételezhetően nem lőtt az áldozatokra, bár részt vett a móri rablógyilkosságban. Kiszi­várgott hírek szerint a rendőrök nem hivatalosan megerősítették a Kékfény és a Blikk információ­ját: azt tudniillik, hogy megtalál­ták az egyik gyilkos fegyvert Haj­dú László és Kaiser Ede elfogá­sa után, a házkutatások során. Ha sikerülne vádalkut kötni a feltételezett tettesek egyikével, úgy bíróság elé lehetne állítani a móri gyilkosokat. A nyomozók állítólag Kaiserral is hajlandók a vádalkura. A törvény szerint em­berölés kivételével bármilyen bűncselekmény elkövetője men­tességet kaphat a büntetés alól, ha sajátjánál súlyosabb bűnügyet segít megoldani. Kaiser minden bizonnyal nem gyilkolt Móron. Erre bizonyítékok is vannak. Értesülések szerint Hajdú és Kaiser lebukásához hozzájárult, hogy - bár nagyon eladósodtak - május végén látványosan költe­kezni kezdtek. Többek között olyan eurocímleteket is hasz­náltak, amilyeneket Mórról elvit­tek a támadók. europress Nyomok vannak, de lesznek-e tettesek? FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV Magányos robbanóanyag Tegnap délután ipari robbanóanyagra bukkantak Meződ ha­tárában. A buszmegálló közelében lévő, gazos területen a szétszórt tölteteket a rendőrség speciális egységek és kereső­kutyák segítségével gyűjtötte össze. Meződ Beláthatatlan következménye le­hetett volna egy detonációnak, mert a bizonytalan eredetű paxit­­rudak közül egy is elegendő egy személyautó felrobbantásához. A bejelentést követően a föl­dön fekvő patronok biztonságos begyűjtéséről tűzszerészek segít­ségével és a paksi Neutron Kom­mandó kutyáival gondoskodtak a hivatalos szervek. Simon Lász­ló, a komlói rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályve­zetője elmondta: összesen 23 darab, egyenként százgrammos paxitrudat találtak, amelyek köz­vetlen életveszélyt nem jelentet­tek környezetükre. A három centi átmérőjű, ti­zenöt centi hosszú rudakat a bá­nyászat mellett épületek, hidak lebontására és hadászati célra is használják. Horváth György, a pé­csi bányakapitányság helyettes bányakapitánya arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy a paxit ütésre, terhelésre nem robban, speciális gyutacs szükséges a reakció bein­dításához. Egy-egy ilyen rúd fel­színi felrobbanásakor a sebesülés elkerülése végett minimum öt­­venméteres távolság ajánlott. A paxit különösen veszélyes anyag, s bár a kevésbé érzékeny kategó­riába tartozik, önmagában a be­gyújtásához szükséges gyutacs gondatlan kezelése is elegendő csonkolásos balesetekhez. ZUBÁN D. RAFAEL Védelem a francia elnöknek PÁRIZS Még mindig nem ültek el Franciaországban az államfő ellen megkísérelt, meghiúsult merénylet okozta hullámok. A szakmai ta­nulságok levonása azért is késlekedik, mert ez részben Chiracon is múlik, aki nem szívle­li a látványos biztosítást. Föloszlathatják azt a francia szélsőjobboldali cso­portosulást, amelynek egyik támogatója merény­letet kísérelt meg Chirac elnök ellen. A júliusi nem­zeti ünnep hagyományos díszszemléjén a 26 éves Maxim Brinerie rálőtt az államfőre. Máig tisztá­zatlan, milyen a fiatalember elmeállapota, s hogy tette politikai indítékú volt-e. Nicolas Sarkozy bel­ügyminiszter mindenesetre kezdeményezte a Ra­dikális Egység nevű neofasiszta csoport feloszla­­tását, amely egyébként tagadja, hogy köze lenne a július 14-i lövöldözőhöz. A díszszemlén megkísérelt merénylet arra indí­totta a belügyminisztert, hogy felülvizsgálja Chi­rac elnök „esetlegesnek” talált biztonsági őrizetét. Nicolas Sarkozy szeretné rávenni a több merénylet­kísérlet ellenére is vonakodó, azaz igencsak kön­nyelműnek talált Jacques Chiracot, hogy díszszem­lék, illetve díszkocsis kivonulások alkalmával autó­ja körül a nemzeti gárda elit lovasegysége vonjon mintegy eleven mozgó függönyt. Továbbá, hogy le­gyen végre egy mesterlövész és egy páncélozott gép­kocsi is a francia államfő hivatalos kíséretében, mr pillanatok alatt lefogták a merénylőt. fotó: europress/epa Ügyeleti napló este 6-tól este 6-ig AUTÓCSEMPÉSZEK. Több mint 41 millió forint összértékű külföldi rendszámú gépjármű­vet, alkatrészeket és ásványi olaj­terméket foglaltak le az egyik kisapostagi családi házban a vá­mosok. Az ismeretlen tettes el­len csempészet és jövedéki or­gazdaság miatt eljárást kezdemé­nyeztek, mert vámokmányokat nem találtak, mit BALESET. Egy halálos áldozata és négy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy kis tehergépkocsi és egy sze­mélyautó ütközött össze tegnap reggel Szegednél. A két jármű egy útkereszteződésben rohant egymásnak. Az ütközés követ­keztében a kisteherautó vezető­je a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit szakér­tők bevonásával vizsgálják, mit GYANÚSÍTOTTAK. Kábító­szerrel való visszaélés miatt öt fiatal ellen indított büntetőeljá­rást a szentesi rendőrkapitány­ság. Közülük négyen tizenhat évesek, egyikük pedig tizenki­lenc esztendős. A gyanúsítot­tak tavaly szeptember óta több alkalommal fogyasztottak ma­rihuánát gyermekvédelmi közin­tézmény területén. A nyomozás adatai szerint a füves cigarettát az egyik tizenhat éves fiatal sze­rezte be, mit DINNYETOLVAJOK. A nyír­egyházi rendőrkapitányság eljárást indított négy kemecsei és egy kisújszállási férfi ellen, akik egy nagyhalászi földterület­ről leszedtek négy mázsa görög­dinnyét. Mivel a lopást megza­varták az arra járók, az elköve­tők nem tehettek mást: a dinnyét hátrahagyva elmenekültek. EUROPRESS ■ 2002. július 31., szerda ___________________Nyugdíjasokat kérdeztünk meg__________________ Mire költi a 19 ezer forintot? Cséplő Istvánná (Kecskemét): - Mindig jól jön a pénz. Most pedig nem is kis összegről van szó, hiszen 19 ezer forintból sok mindenre telik. Főleg, ha egy családban ketten is kapnak. A párommal közösen 38 ezer fo­rintot kaptunk kézhez a napok­ban. Gondolkoztunk rajta, hogy mire is költsük el. Végül úgy döntöttünk, hogy ezt az ajándék pénzt az otthonunk csinosítására fordítjuk. Persze a munkát saját kezűleg végezzük el, mivel a nyugdíjkiegészítés csak az anyag­­költségre lesz elegendő. De ez így is nagy ajándék számunkra, örülünk neki! Gódor Jánosné (Kiskunhalas): - A nyugdíjam alacsony, a re­zsim sok, így elég nehéz hó­napról hónapra beosztva megél­ni belőle. Csak a gyógyszerem tízezer forintba kerül! Úgy ér­zem, jobb volt, amikor dolgoz­tam. Annál is inkább, mert én nagyon szerettem dolgozni. Több pénznek is lenne helye, mint amennyi a rendelkezésemre áll, ezért nagyon örülök ennek a ti­­zenkilencezer forintnak, amit pluszban küldenek. Valószínűleg megpróbálom félretenni és arra az esetre tartalékolni, ha még ennél is nagyobb szükségem lesz rá. Vinczéné Holló Teréz (Kiskun­félegyháza) : - Nem sok ez a pénz, de nekem éppen jól jött. Ugyanis felújí­tásra volt szük­ség nálunk, így az összedőlőfél­ben levő udvari vécét csináltat­juk meg a pénzből. Nem is tu­dom, hogyan lett volna kész, ha nem jön ez a pénz. Ezenkívül másra sajnos nemigen futja a ti­­zenkilencezerből, talán, ha kicsit többet kaptunk volna... Kevés a nyugdíj, összehúzzuk magun­kat. Igaz, hogy nem túl jelentős ez a pluszpénz, de azért ez is se­gítség, ami ráadásul éppen jókor érkezett. SMS-posta: 06*30/479-62-30 Kedves Edit! Nekem úgy tűnik, én tudok a sorok között is olvasni, nem csak szava­kon lovagolni, és továbbra is fenntartom a véleményemet! Enikő Picim! Nagyon szeretlek és nagyon hiá­nyoztál. Jó, hogy itt vagy velem, mert a hét rossz volt nélküled. De ahogy mond­tad, bepótoljuk az előttünk lévő sok idő­vel. Vigyázzunk egymásra, mert tudom te is mennyire szeretsz és féltesz úgy, mint én. Szeretlek! Van egy álmom, s ha újra látom, mindig arra vágyom, hogy álmom valóra váljon! -Vass-Drága Pepitám! Hiányzik a hangod, a neve­tésed és te magad! Mindennap rád gondo­lok, rólad álmodom... Tudom te nem fogsz hívni. De csak rád vágyom Hiányzol. Boldogságom záloga: nem más, mint Á­­gota! -Vass-Kecskemétre a legjobb kelt tésztát sütő feleségnek hosszú életet kíván férje István. Pénzes Károlyt 31. születésnapján nagy­­nagy szeretettel köszöntjük és sok bol­dogságot kívánunk neki! Csiga és Dodi H. Borinkának Kerekegyházára! 83.08. 01. Nagyon boldog szülinapot, sok sikert és szerencsét a továbbiakhoz. Tesód és szüleid Brummogó Mackónak! Köszönöm, hogy vagy nekem! Már nagyon hiányzol! Na­gyon várom a hétvégét! Millió puszit küld neked a Te Picike! Eva! 22 éves lettél, csak öregszer te is! Na­gyon sok boldog születésnapot kívá­nunk! Ani, anyu, apu és a Lehr mama Haltáról! Gyurinak üzenem, hogy ő a világ legara­nyosabb barátja és örökké szeretni fo­gom! Cila Társkeresés: 17 éves srác keres őszinte, vele hasonló korú lányt Kecskemét környékéről. Jel­ige: Jövő”. Tel.: 06-30/ 329-73-67 Szívküldi: Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. FIGYELEM! A Társkeresés és a Szívküldi rovatokban csak olyan üzenetet hozunk le, amelyben a megadott telefonszám és az a szám, amelyről az üzenet érkezik, megegyezik!!! Erre azért van szükség, hogy az esetleges visszaéléseket megakadályozzuk. Megértésüket előre is köszönjük. Miklós: Neked mindegy, hogy 17 vagy 50 éves a hölgy, akit keresel? Remélem nem sokan dőlnek be a csábításodnak. Egy új­ságon belül többnek is írsz. Te egy skalp­­vadász vagy. Üdv. Szőke. Sok sikert. Mészáros Úr, a kecskeméti tőzsdei élet egyik nagymenője, mint polgári kör­veze­tő! Sietek belépni, lehet, hogy megtudom, hogy lehet naponta százezreket keresni! Kecskeméti barátom! Ne a Fibernetre ha­ragudj, ők csak visszaélek a helyzetük­kel! A helyi Fideszes városvezetéssel kö­töttek szerződést! Ki tudja mi van leírva? Megjelent az újságban, sok vállalkozó mí­nuszban van! Vagy 0-ás, ki az aki elhiszi! Sok­ 52-es főút! Költözz tanyára! Nem kö­telező a főút mellett lakni! Ja! A mellék­­úton is van elég nagy forgalom! Egy olyan elvált fiút szeretnék meghódíta­ni, aki már sajnos többször csalódott a nők­ben. Nem bírom nézni a boldogtalanságát. Szeretem, de ő fél. Sehol se tartunk! sós Kedves Duma! Ki van már a ? ezekkel a falusi libákkal! Miért? Orgovány szerin­ted Város? Egy jakabi V. I.-nek. A Magyarhon mennyi támoga­tást kapott az Ausztriának és Németország­nak adott Marshall-segélyből? A segély nél­kül Náluk milyen lenne az Alap? Tuco 23 éves, vidám srác keres szellemes, vidám Ä t szabadidő értelmessé tételéhez. csúság jó, 45 év nem gond, 70/284- 54-83. Eszmod­ós környéki asszony kincs! Karajj: Keresem azt a piros pólós lányt, aki 14-én 17-ig a könyvtárban netezett a barát­nőjével. írt elérhetőséget „Piros póló"-ra Én egy kedves fiatal srác vagyok. Várom olyan 16-19 év közötti lányok jelentkezé­sét, akik szeretetre, gyengédségre vágy­nak. Számom: 06-70/201 -23-56 26 éves, 177 magas, független, jóképű­nek mondott férfi keres komoly, bizalom­mal teljes kapcsolat reményében kedves, nem molett hölgyet! SMS: 20/577-60-75 Arányosan telt, független, 27 éves lány független, korban hozzáillő társat keres. Csak komoly szándéknak írjanak! Tele­fonszámom: 06-70/240-34-39 Ezúton keresem olyan lány ismeretségét, aki egy 28 éves, 182 magas vékony fiú társaságára vágyik Kiskőrös-Kalocsa tér­ségéből. Tel.: 30/270-87-82 Olvasom, hogy a termelőktől 20-40 Ft-os áron vásárolják fel a szőlőt, mert sok a tava­lyi bor a pincékbe. Bezzeg a cukor és mű­trágyából készült hamisítványt el tudják ad­ni. De nincs baj, majd segít az állam a gaz­dáknak, így válnak a felvásárlók és a hami­sítók milliárdosokká. Arról meg nem olvas­tam, hogy a hamisítók közül valakit lecsuk­tak volna. Sőt, engedték a lefoglalt cefrét visszalopni, így mindenki jól jár! Nálunk ilyen a törvény, illetve az azt alkalmazók! Fülöpszállás, vasárnap hajnal. Égess el 10 rugót a pincében és betörik a kocsid üvegét! Te­l­telen Medgyessy honnan a hatalmas vagyon? Szomorú vagyok. Reménytelenül szere­tek 1 elvált 30 éves fiatalembert. Nem bí­rom nézni a boldogtalanságát, de nem engedi, hogy szeressem a sok csalódás után. J! Love! Pp Nem kellene újraszámolni, ha nyertetek volna. Miért rúgtátok ki Torgyánt? Fa pár­ton kívüli Apeh! A kereskedő 15 Ft-os dinnyéből 55 Ft-ost alkot. Adóbevallásában meg ráfi­zet. Miből lesz mégis gazdag? Hősterme­lő (még termel, de meddig?) Most nem kellett átengedni a helyezést, „véletlenül”!!! Nem indult a másik Ferra­ri!? Véletlenek pedig nincsenek! A Ferrarinél úgy látszik mégis van? B. Ferkó Silver Disco kidobói! Láttam, hogy 20-án éjjel ketten lefogtátok, ketten pedig verté­tek felváltva az 50 kilós gyereket! Ti dara­bonként vagytok 100 kg-osak. Nagy legé­nyek vagytok, de csak falkában, mint a dögevő hiénák! Nem minden a body, a fejben is kell lenni valaminek! Én 15 évig dolgoztam a pesti éjszakában, de ilyet én soha nem tettem! Vigyázzatok! A hiénák­ra vadászni szoktak, mert kártékonyak! Zsaruk, jó volt nézni a verést? Az erkölcsileg megsemmisült BKMLSZ és Orell úr forduljon magába és mondjon le!!! Olvasom, hogy lesz Metró Kecskemé­ten, kérdésem, hol lesznek a megállók? Leendő utas Csak nemhogy közbeszerzés nélkül épít autópályát az SZDSZ-MSZP kormány? Délibáb Tompa, Kisszállás, Tázlár, Kömpöc, Csólyospálos, Pirtó, Zsana és Kocsér környékére. A kis összegű kölcsönökkel foglalkozó, 1880-ban Nagy-Britanniában alapított Provident Financial Magyarországon dinamikusan fejlődik. Munkatársunkként az ön feladata az otthonához közel élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás lesz, továbbá készpénzkölcsönök átadása, törlesztőrészletek összegyűjtése, valamint az érdeklődők tájékoztatása. Amit kínálunk: • rugalmas munkaidő, • rendszeres havi jövedelem-kiegészítés, a nagy múltra visszatekintő cég támogatása. Jelentkezés: Kérjük, hívja munkaidőben a Provident Pénzügyi Rt-t a belföldről, helyi tarifával hívható telefonszámon: 06-40-50-50-50 PROVIDENT FINANCIAL Lenne munkaidő után­i szabad órája? S­zeretné kiegészíteni jövedelmét?­­Szeretné mindezt lakókörnyezetében Unni? MUNKATÁRSAI KERESÜNK!

Next