Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

4. oldal - Petőfi Népe M­EGYEI K­ÖRKÉPV­ÉLEMÉNYEK 2002. Augusztus 2., péntek _______________________Nézőpont Kubatovics Tamás_______ KGB-módszerrel a nyugalomért? Jó dolog a Forma 1! Várom a következő futamot. Nem érdekel, hogy már eldőlt a világbajnoki cím sorsa. Nem a versenyt szere­tem. Kész gyötrelem kivárni a felvezető kört! Döcögnek a rakéták. Majd a startnál kilőnek a rajtrácsról. Ekkor jön el az én kedvenc időszakom. Egy kellemes ebédet követően vasárnap kora délután remekül lehet szundikálni a tévé előtt. Ilyenkor a sebességmániá­sok két-három órára a képernyőre tapadnak. Ezzel jelentősen hozzájárulnak a köznyugalomhoz, hiszen nem száguldoznak az utakon. Máskor ugyanis azt gondol­hatja az ember, hogy a szá­guldó cirkusz Baján, a Klap­­ka-lakótelepen verte fel sátrát és a csendet. Monte Carlo­­ban a futam idején csillagá­szati árat kérnek (és kapnak) egy talpalatnyi erkélyért. Saj­nos, a Klapkán élők nem szá­míthatnak hasonló bevételre. Pontosabban: számíthatnak, de so­sem kapnak ilyen összeget. Nekik marad a világbajnoki mértékű zaj. Nem végeztem reprezentatív felmérést szomszédaim köré­ben, de nyugodt szívvel jelentem ki: ez rendkívül kedvezőtlen le­osztás. Nem is kellene az a pénz, inkább a nyugalom hiányzik. Jobb lenne-e a telepen, ha lakó és pihenőövezetté válna? Tartok tőle - nem. Tapasztalhatjuk, mennyit érnek a tiltások, figyelmez­tető táblák. Mint olvasom, Kaposváron például ellopták az út mel­lé kihelyezett bádogrendőrt, azaz rendőrnek látszó tárgyat. Mó­dosítani kell a klasszikus mondást: nem állítható rendőr minden bádogrendőr mellé! Talán agyamra ment egy kicsit a politika, de úgy érzem: SZT- tisztek alkalmazása javíthatna a helyzeten! Elképzelem, hogy fagylaltárusnak, labdázó kisgyereknek vagy sétálgató nyugdíjas­nak álcázott hivatásosok meglepetésszerűen felbukkanva figyel­meztetik a gépjárművezetőket: Száguldozni Tilos! Másik lehető­ség a KGB-módszer. Megfigyeltem, már ma is alkalmazzák ezt a ravasz sebességcsökkentő technikát. Nincs ugyan hivatalos sze­mély, aki ezt elismerné, de egyre több jel utal a konspirációra. Kátyúk, Gödrök, Bukkanók kényszerítik kisebb sebességre a száguldozásra hajlamos sofőröket. Sajnos, nem eléggé! Egyszer talán helyrezökken az ő agyuk is! Még mielőtt bárkié szétloc­­­csanna. Ellopták a rendőrnek látszó tárgyat! Péntektől vasárnapig _________ * * * _ 0 « ». + . ^ lHivásárló-h­étvége \wSft a Szil-Coop V ® 7 Bevásárlóközpontban! Cím: Kecskemét, Izsáki út Sz. Tel./fax: 76/481-707 DINNYE 25 Ft/kg Lecsó paprika 69 Ft/kg Bőrös malaccomb és­­ lapocka csont nélkül 559 Ft/kg Bőrös malackaraj 559 Ft/kg Sertésköröm 79 Ft/kg Csirkeszárny 369 Ft/kg Csirke máj 399 Ft/kg 399 Ft/kg Csongrádi parasztkolbász 899 Ft/kg Sült császárszalonna 999 Ft/kg Löncshús 519 Ft/kg Libazsír (250 g) 169 Ft/db Sole joghurt, 4 ízben (175 g) 45 Ft/db Tartós dobozos tej, 1,5% (1 l) 119 Ft/db Smeds tejszínes sajt (140 g) 139 Ft/db Supi 2 l-es üdítőital 88 Ft/db Amstel sör, 0,5 I 117 Ft/db Álló ventilátor 4.299 Ft/db Eta porszívó, 1400 W 11.999 Ft/db Görkorcsolya különböző színben 32-46-os méretig akciós áron kapható. Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 249662 Pályázati hirdetmény Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a Közgyűlés 32/1999. (XII. 20.) KR. számú rendelete alapján nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában lévő 20 db, Petőfi S. u. 16. szám alatti és 20 db, Széchenyi sétány 4. szám alatti, várhatóan megürülő garzonházi lakás (Fiatal Házasok Otthona) A pályázatokat 2002. augusztus 13-ától 2002. augusztus 27. napjáig kell benyújtani az erre a célra rendszeresített forma­­nyomtatványon a Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Osztályánál (Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 45.). A részletes pályázati kiírást, valamint a pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást a polgármesteri hivatal lakásgazdálkodási osztálya ad (Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 45. Tel.: 76/481-193 vagy 76/483-683/2109 mellék). Csirkezúza Az Alföld misszionáriusai Hetvenöt éve alapították a tiszaújfalui bencés zárdát Hetvenöt éve valami elkezdődött Tisza­­újfalu (ma Tiszaalpár része) határában. Bencés apácák jelentek meg, hogy elhoz­zák Isten országának örömhírét a pusztá­ban szétszóródva élő embereknek, és erős közösséggé formálják őket. Tiszaújfalu Ezekkel a gondolatokkal idézte fel az 1927- es zárdaalapítás körülményeit tegnapi pré­dikációjában Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele. Az évfordulós ren­dezvény ünnepi szentmisével kezdődött a tiszaújfalui Szent Benedek Lányai zárda ud­varán. A tizenhat pap és tucatnyi ministráns közreműködésével megtartott istentisztele­ten, a környékbeli hívek mellett, számos meghívott vendég is részt vett. A tiszaújfalui kolostor alapjait, egyben a bencés rend női ágát 1927-ben a celldömöl­­ki születésű Berecz Skolasztika nővér hozta létre, kifejezetten az Alföld misszionálása és a pusztákon szétszórtan élő tanyasi embe­rek testi és lelki nyomorának enyhítése cél­jával. A következő évben a nővérek már fel is vették a hovatartozásukra utaló fekete szerzetesi ruhát. A hajdani zárda egyszerű vályogépülete kezdetben nélkülözött minden kényelmet (villanyt, gázt), a vizet is jóko­ra távolságból cipelték napon­ta. Céljának azonban így is tö­kéletesen megfelelt és a nővé­rek szorgos munkájának ered­ményeként gyorsan fejlődött. Tíz esztendővel a zárdaala­pítás után hozzáfogtak egy nagy, valamennyi környékbeli befogadására alkalmas temp­lom építéséhez, amely 1943-ra készült el. A második világhá­ború után a tiszaújfalui zárdát is megszüntették, a nővérek szétszóródtak. Néhányan Pannonhalmán találtak ott­honra, a többiek különböző plébániákon igyekeztek me­nedéket keresni. Tiszaújfalun mindössze egyetlen nővér ma­radt. Évtizedekig ő látta el a templom és a helyi plébános gondozását. A zárda épületeit a szeretetszolgálat vette át, majd később szociális otthon­­fotó: sz. a. ná alakították. Szent Benedek lányai több mint negyvenévnyi hányattatás után, 1992-ben költözhettek vissza egykori zár­dájukba. Először a régi épületet akarták helyreállítani, de a rozzant vályogház már alkalmatlan volt a felújításra, ezért rövid idő alatt - ideiglenes jelleggel­­ úgyneve­zett „gyorslakóházat” emeltek, egyúttal megkezdték az új zárda építését, melyet 1995-ben szenteltek fel. Az új zárdában ma már a rendi szabályok figyelembevételével kialakított szobák, konyha, ebédlő, kápol­na, kerengő és hatalmas, parkosított udvar szolgálja a kis szerzetes közösség tagjai­nak kényelmét. SZÁSZ ANDRÁS Szent Benedek lányai, a tizenhat konccelebráló pap és a fél tucatnyi ministráns bevonul az ünnepi szentmisére. Lőszert loptak a vadásztól Lajosmizse Feljelentés érkezett a Kecske­méti Rendőrkapitánysághoz kedden egy vadásztól, mert fel­törték az autóját. A terepjáróból július 30-án 39 vadászfegyverlő­szer, 99 kispuskalőszer, 3 táv­cső, 1 mellény, 1 mobiltelefon, 5 liter motorolaj és egy irattárca tűnt el iratokkal együtt, mintegy 100 ezer forint értékben. A rend­őrség lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást az ügy­ben. Rögtön volt gyanúsítottjuk. Hortobágyi István rendőrségi szóvivőtől megtudtuk: a lajos­­mizsei rendőrőrs munkatársai a feljelentést követően azonnal ki­vonultak a 20 éves felsőlajosi F. N. és a 19 éves ménteleki B. H. F. lakására, ahol lefoglalták az el­lopott tárgyakat. Azért buktak le ilyen gyorsan, mert hajnalban a rendőrjárőr már igazoltatta őket. Ekkor a rendőröknek csak a távcsövek tűntek fel, a többi lopott tárgyat nem vették észre. Amit láttak, azt az igazoltató lapra felírták. A feljelentés után ennek alapján indultak el a nyo­mozók. A két fiatalember a fenti bűncselekmény mellett lopás­sal, valamint okirattal való vis­­­szaéléssel is gyanúsítható. Őri­zetbe vették őket. ■ Kísérleti zeneoktatás Szentkirály Alapfokú zeneoktatás indul szeptembertől a szentkirályi ál­talános iskolában. Furulyára és zongorára tanítják a diákokat, de szolfézs oktatást is kapnak. Harmincnégyen jelentkeztek - tudtuk meg Pászti András iskola­igazgatótól. Ez már akkora lét­szám, amiért érdemes megkez­deni a tanítást. Az önkormány­zat méltányolta az igazgató ké­rését és szeptembertől elkez­dődhet az oktatás. A diákokat három pedagógus tanítja majd, egyéves kísérleti jelleggel. ■ Bontás, szócsata és öt rendőr Per a pavilontulajdonosok és az önkormányzat között Kecskemét A Consol Trade Kft. vette meg Kecskeméten a Domus mellet­ti területet. A cég alvállalko­zója tegnap megkezdte a par­koló bontását, ami komoly fe­szültséget okozott. A közeli pavilonok tulajdonosai és a munkások között szócsata alakult ki. A déli órákban öt rend­őr is a helyszínen tartózkodott, szerencsére komolyabb összetű­zés nem alakult ki. A város tulajdonában lévő te­rületen 1987-ben épült a négy pa­vilon. Az akkori tanács úgy enge­délyezte megnyitásukat, hogy szükség esetén azokat 30 napon belül a tulajdonosaiknak el kell bontani. Ez a szükség elérkezett: 100 millió forintért az önkor­mányzat eladta azt a területet, amin a pavilonok is állnak. A ve­vő, a Consol Trade Kft. egy több­szintes, impozáns, tetőkertes épületet fog itt építeni, amelyben irodák, lakások lesznek. A pol­gármesteri hivatal el is rendelte a pavilonok lebontását, de ez ellen a kereskedők bírósághoz fordul­tak. Ennek a ténynek azonban nincs halasztó hatálya. Viszont a megyei közigazgatási hivatal a per lezárultáig felfüggesztette egy másik városházi határozat végre­hajtását. Ez a kereskedők műkö­dési engedélyének visszavonásá­ról szólt, így a pavilontulajdono­sok a per lezárultáig mindenkép­pen a jelenlegi helyükön akarnak maradni. Korábbi kérésükre a vá­ros nem jelölt ki másik helyet ne­kik, így azt sem tudják, hová te­gyék az építményeket, ha menni­ük kell. Megélhetésük is veszély­be kerül, s kifogásolják, hogy a városháza nem tekintette partner­nek őket. A pavilonok teljes köz­művel ellátottak, 1987-ben két la­kás árát fizették ki értük. Közben a Consol Trade Kft.-é lett a terület, a tulajdoni lapra is bejegyezték a változást. A keres­kedők azért sérelmezik a parkoló bontását, mert így az üzletek megközelítése gépkocsival lehe­tetlenné válik. Az önkormányzat­tal vívott harcukra majd a bíróság tesz pontot, ám addig szeretnék vendégeiket kulturált körülmé­nyek között kiszolgálni. Fábián János, a Consol Trade Kft. ügyvezető igazgatója érdek­lődésünkre elmondta: a jegyzőtől birtokvédelmet kértek, hiszen magánterületről van szó. Néhány pavilon mögött a vendégeknek székek, asztalok vannak kihe­lyezve. Erről Fábián János el­mondta: ezek magánterületen vannak, így birtoksértés történik. Egyébként a Consol Trade az ön­­kormányzat és a kereskedők vitá­jában nem érintett, abban nem is kíván részt venni. A pavilonokon kívüli területet az önkormányzat­tól már birtokba is vették, és az építkezést el kellett kezdeniük. Ugyanis a beépítési határidőre szerződés köti a céget a várossal, amit nem szeretnének megszeg­ni. A per miatt természetesen biz­tosítják a kereskedelmi egységek működését, közműellátását. A pavilonsor előtti parkban több fá­ra piros X-jelölést tettek, ami azt jelenti, hogy ezeket a fákat kivág­ják. Fábián János erre elmondta: csak az építkezés miatt elenged­hetetlenül szükséges fakivágások lesznek, amire engedélyt kaptak. Természetesen a kivágott fáknál lényegesen többet telepítenek, a zöldfelület jelentősen növekszik majd - mondta el az ügyvezető igazgató. MIHÁLYKA GYULA A kereskedők tiltakoznak, a parkolót már bontják. fotó: b. r.

Next