Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

12. oldal - Petőfi Népek Körözik a bádogrendőrt Ritkaságszámba megy, hogy a körözött eltűnt „személy” egy rendőr, ráadásul nem is él, nem is élt, hiszen mesterembe­rek készítették. Persze nemcsak „őt” szeretnék megtalálni a nyomozók, hanem az elkövetőt is, aki az egyenruhást eltulajdonította. Kaposvár hete az egyik főút mentén kihelye­zett ember nagyságú, festett fém Még egy hónapja sincs, hogy a so-­rendőrt tudomásuk szerint szer­­mogyi megyeszékhelyen két fém-­dán vitték el ismeretlen tettesek. A ből készült rendőrfigurát „állított hivatalos személlyel szemben erő­­tak szolgálatba”. Az a rendelteté­ szakot alkalmazva egyszerűen le­sük, hogy látványukkal óvatosság­ vágták a rögzítő lakatot. Gelencsér­ra intsék az autósokat. Az autós László elmondása szerint a fémből önkéntelenül lassúbb tempóra készült figura valószínűleg egy vált, igyekszik betartani a köztőke- lakásban állhat díszként, ugyanis dési szabályokat, ha magán érzi a csekély értéke miatt a tolvaj fél­köteg tekintetét. A város forgal­­tehetően nem tudja értékesíteni, a más pontjain váltakozva felbukka- színesfém-kereskedők nem veszik ne pléh őrmestereket a fémtolva­­jt. (Ám az is lehet, hogy átvennék. Itt még a helyén posztot jóktól tartva mindig lelakatolták, de tartanak a megtorlástól.) fotó: europress/archív közülük az egyik mégis eltűnt. A másik bádogrendőr csütör­ A Somogy Megyei Rendőr-főkö­­rökön még a kijelölt helyén post- szemtanúk jelentkezését várva ka­­pitányság sajtóreferense közölte: tolt, óvatos vezetésre figyelmeztet­­heti a tolvajokat, balesetmegelőzés céljából néhány vő a járművezetőket. A rendőrség europress Harapós kutya Nyíregyháza Két embert, köztük a gazdáját is megtámadta egy keverék kutya a megyeszékhelyen, az egyik áldozat súlyosan megsé­rült. A baj azért következhetett be, mert a családhoz látogató­ba érkező férfi nem vette ész­re, hogy a kertben éveken át láncon tartott kutya szabadon van. Az eb többször megha­rapta a férfit, és amikor a gaz­dája kiment a lakásból, a kutya őt is megtámadta. Az áldoza­tok ezután bemenekültek a házba és értesítették a rendőr­séget. A járőrök a gyepmestert hívták, aki altató lövedékkel tette ártalmatlanná a kutyát, majd elszállította. A sérülteket ezután vitték kórházba, ahol kiderült: a férfi súlyos kar- és lábsérüléseket szenvedett, míg a nő kön­­­nyebb sebekkel megúszta ku­tyája támadását. Gyújtogatok Debrecen Rendőrök vették őrizetbe azt a négy férfit, akik alaposan gya­­núsíthatók, hogy néhány napja Hosszúpályiban felgyújtottak három nagy értékű gépkocsit. Amikor a település egyik házá­nak ablakán egy asszony kiné­zett, éppen egy ismeretlen La­dát látott közlekedni, és felírta a rendszámát. Ennek alapján a rendőrök Debrecenben közúti ellenőrzés során állították elő a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A három hajdú­­böszörményi, valamint egy debreceni lakost rongálás bűn­tettének alapos gyanújával vet­ték őrizetbe. Az elkövetők közül többen elismerték, hogy ők gyújtották fel a gépkocsikat, aminek során 31 millió forint kár keletkezett. A rendőrség számára azonban nem világos, hogy mi volt a cselekmény indítéka, s hogy áll-e megbízó a gyújtogatás hátterében. ■ ETŐFIN­ÉPE Koponya a vízben Nyíregyháza Megtalálták egy korábban a Szamosba fulladt férfinak a holttestét, a Tiszából pedig egy több éve vízben lévő gyer­mekkoponya került elő. A Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg Rendőr-főkapitányság Megyei közlé­se szerint a holttest annak a szamosszegi férfinak a földi maradványa, aki még július közepén tűnt el, és valószínű­leg fürdés közben a Szamosba fulladt. A férfi holttestén az elsődleges orvos szakértői vizs­gálat bűncselekményre utaló körülményt nem állapított meg. A Tiszából előkerült gyer­mekkoponyán sem állapított meg külsérelmi nyomot az orvos szakértő. A vizsgálat feltételezése alapján a kopo­nya egy öt évnél idősebb gyer­meké, és már több éve a víz­ben lehetett. Az emberi marad­vány eredetének kiderítésére a Móri jegyzőkönyvek A rendőrség tegnap az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igaz­gatóságán átadta a móri bankrablással gyanúsított Kaiser Edi és Hajdú László ügyvédjének a nyomozás során készült jegy­zőkönyvek egy részét. Budapest Hajdú László ügyvédje, Kiss Attila azt mondta, hogy a hely­színi szemle és a házkutatás során készített jegyzőkönyvek­nek a másolatát kapta meg. A dokumentum mintegy két­száz oldalas, így még a védő nem tudta áttekinteni, de szóbeli tájé­koztatás alapján úgy értesült, hogy az nem tartalmaz bizonyí­tó erejű megállapításokat Hajdú Lászlóval kapcsolatban. Kiss Attila várhatóan pénteken kap dokumentumokat a rendőr­ségtől a felismerési eljárásról, va­lamint az orvos szakértői és a fegyverszakértői jelentésről. Az ügyvéd újságírók előtt rámu­tatott: védence továbbra is meg­­­adja a vallomástételt, és leszö­gezte, nem Hajdú László követte el a nyolc ember halálát okozó mészárlást az Erste Bank móri fiókjában. _________________■ Szabadlábon szatírkodott Gyógyultnak tartották a bűnügyi szakértők Botrányosnak, példátlannak tartották az esetet Németország­ban. A Stern című magazin „megengedhetetlennek” minősí­tette, hogy 31 évig tartsanak valakit börtönben, aki a pszichiá­ter szerint „meggyógyult”. Hamburg Wilfried­ Sabasch 1971-ben került a tartományi kórház törvényszéki zárt osztályára, azt követően, hogy két nőt brutálisan megerő­szakolt. Az elmebeteg férfit „javít­hatatlannak” és „kiszámíthatat­lannak” ítélték orvosai, és óva in­tettek attól, hogy szabadlábra he­lyezzék. Az egyik szakértő szerint egyenesen romlott az állapota. A Stern című folyóirat azonban „em­beriességi okokból” felülvizsgála­tot kezdeményezett. Egy mainzi pszichiáter a kórházi doktoroktól merőben eltérő diagnózist fogal­mazott meg, s ennek alapján ered­ményes lett a lap akciója: a férfit kiengedték. A 48 éves férfi nem sokáig él­vezte a szabadságot. Hamburg közelében csapott le áldozatára, a húszéves Silviára. Betuszkolta az autójába, pisztolyt szegezett rá, majd elhajtott vele. A fiatal bolti eladónak egy félreeső pajta mö­gött meztelenre kellett vetkőznie. A férfi hozzákötözte egy oszlop­hoz, száját ragtapasszal leragasz­totta, majd egy órán át erőszakos­kodott vele. Végül arra kény­szerítette, hogy menjen el vele egy bankautomatához, és vegyen ki számára 400 eurót, s csak ezután engedte szabadon. A tettest már másnap kézre kerítette a rend­őrség. Silvia azóta sem tud mit kezde­ni magával, csuklója a duplájára duzzadt, térde fölsebesedett. Ál­landóan rágózik: „Félek, hogy megint azt az ízt érzem a szám­ban!” A szatír ugyanis orális szex­re is kényszerítette. A Stern szerkesztőségét meg­döbbentették a történtek, mert munkatársai úgy érzik, részben őket terheli a felelősség a bűn­tényért. TORONYI FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV 2002. Augusztus 2., péntek 111 Megkérdeztük olvasóinkat Engedné-e a gyermekét szépségversenyen indulni? Majorné L. Il­dikó (Baja): - Nem tartom jónak a gyer­mekszépségver­senyeket. Sze­rintem minden csöppség gyö­nyörű. Nem tud­nám meghatá­rozni, mi a gyermek-szépségide­ál. A szeretet a legszebb, ami az apróságokból sugárzik. Bájos le­het egy kajla fülű, sőt egy testi fo­gyatékos gyermek is, ha kiegyen­súlyozott. Akik szépségversenye­ket szerveznek reklámcélokból, visszaélnek a szülők hiúságával. Ettől sérülhet a gyermek szemé­lyisége. Nem jó a szerepeltetés a szépség okán, mert később a verseny esélyeseit a külsőségek alapján megkülönböztetik. Domokos Gábor (Kiskunfélegy­háza): - Én biz­tosan elenged­ném a lányomat egy szépségver­senyre, ha ő is szeretne indul­ni. Igaz, még nincs gyerme­kem, de ha évek múltán így ala­kulna, bizonyára nem ellenez­ném. Ha szemrevaló külső adottságokkal rendelkezne, még ösztönözném is, hogy próbálja meg. Véleményem szerint, amíg fiatal az ember, addig kell ki­használni az élet lehetőségeit. A fiúgyermekekkel kapcsolatban viszont más a véleményem. Ha a fiam szeretne benevezni ha­sonló versenyre, azt már nem tá­mogatnám. Turda Csilla (Tataháza): - Persze, enged­ném, sőt büszke is lennék rá! Bár az én kislányom még csak nyolc­éves, de szeret ő is szépen kinéz­ni. A tábori vagy iskolai szépségversenyeken min­denképpen engedném, az ve­szélytelen műfaj. A csalódástól persze féltem, de az egészséges önbizalom nagyon fontos egy kis hölgy számára is. A nagyobb és esetleg országos szintű szép­ségversenyen azonban már gon­dolkodóba esnék. Szerintem az ilyen nagy versenyeken az üzle­ti jelleg dominál, nem mindig a szépség. SMS-posta: 06-30/479-62-30 Július 1-től 33 Ft-tal olcsóbban lehet tele­fonálni a Virgin-szigetekre, mint a hatá­ron túli magyarokhoz. SZDSZ-MSZP kor­mány: Délibáb Szeretnénk üzenni az Arénás fiúknak, hogy nem adjuk fel, amíg vissza nem kapjuk a kedvenc helyünket! Puszi addig is! Urulógusok Orbán polgár adományok gyűjtésére kér­te fel az „Orbán polgári körök”-et irányí­tó központ építésére. Tehát erősítenek a körök­? Mi lenne, ha a baloldal is köröket alakítana? Ellene fordulna barát a barát­nak, szülő a gyerekkel. Orbán polgár, hi­ányzik ez? K. L. Nem tudom, miért nem hagyják szóra­kozni a madarasi fiatalokat. Végre volt egy igényes, jó hely, ahol jól érezte magát a fiatal!! Hát ezt is el kellett venni?? Rika Lehet, hogy nem kéne ezt az SMS-t meg­írnom, lehet, hogy hallgatnom kellene, de már képtelen vagyok rá. Emlékszel, a házasságkötésem után nem sokkal azt mondtad nekem, hogy sajnálod azt, ami nem történt meg köztünk. Tudod, én is. És napról napra egyre jobban. Bánom, hogy akkor, évekkel ezelőtt nem visel­kedtem lértelműbben. Akkor most lütt lehetnénk. Boldogságom csak látszat. Hi­hetetlenül magányos vagyok és elkesere­dett. Csak remélem, hogy olvasod ezt és hogy számítok még. G. M. MIÉP-es vagyok és fizikai munkás. Nem tudok a béremmel akklimatizálódni. Mit tegyek? Legyek MSZP-s vagy Szadeszos? Vagy egyszerűen ne dolgozzam? Itthon röhej az egész. B. F.! Bár már nem mostani a téma, de ugyan ki vette be ezt a Kossuth téri milli­ós tömeget?? Nevetséges és szánalmas volt az egész. V. R. (egy nem igaz magyar) Kb. 3 hete a Szelidi-tónál ellopták halra­daromat, horgász-felszereléseimet, mo­biljaimat, autóba való rádiós-cd lejátszó­mat. A holmikat visszavásárolnám, vagy a nyomravezetőnek 100.000­ forintot adok. Tel: 20/ 934-75-23 Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha közölnék a kenószámokat naponta az új­ságban, ha lehet. Köszönöm. Egy régi előfizető (Sajnos lapzárta után van a KENÓ-sorsolás. A szerk.) A barátság aranyfonál, amely, ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad! Zsuzsa Higgyél, de minek? Remélj, de mit? Sze­ress, de jól nézd meg, hogy kit! Kedves Józsi. Köszönöm. De én hiába „Megfogom a kezed, ha nem engedi". Pe­dig jó lenne, ugye? Mért is nem? OO 30! Kábeltévések! Ne a FiberNet-et szidjátok, hanem aki becsapott benneteket, és ke­resztül erőszakolta a képviselő testüle­ten. Ő a kecskeméti polgármester. Tisztelt „kecskeméti focirajongó”! A ked­di SMS-re válaszolva, tudod te mi állt a visszalépés mögött? Küzdöttek, győztek! Sok volt az okos a csapatban: N! Anita, szerintünk bőven van olyan, aki nem csal meg. Lényeg, hogy ne a legna­gyobb arcúak között keresd. Merre laksz? Ha erre, tudunk példát is monda­ni. Mélykútiak Július 19. Kecel, Club Korona: köszönjük BPM! Remélem a jövőben lesz még erre példa! Sok sikert! Partygirl Te fehérnép asszonya! Az ajtó nem hi­bás, ne csapd be! Neked legyen több eszed, ha nehéz is! Bumm Elnézést minden patajitól, szeliditől! Kis­sé lelaktuk a környéket, de jól éreztük magunkat! Az eső ellenére is! Köszö­nünk mindent! Collie Tisztelt BMW-sek! Hiába sírtok a bajnoki címért, még többet kell dolgozni, és meg kell verni a Ferrarikat, a versenyeken is. Úgy érzem Önök cenzúrázzák az SMS- eket. Csak nem a Lendvai Ildikó? Délibáb­­ A rovat bevezetőjében olvasható, hogy fenntartjuk a jogot a válogatásra Közízlést sértő üzeneteket nem közlünk. A szerk.) Szégyellje magát az, aki a héten már má­sodszor lopja el a virágokat nagyszüleim sírjáról a soltvadkerti temetőben! Nem tudja mekkora fájdalmat okoz ezzel! Sz: Ha valaki úgy hiszi, mellrákja van, hova kell fordulnia és kell-e beutaló? (Minden­képpen és sürgősen forduljon a háziorvo­sához! A szerk.) Mit vártál, hogy rohanok karjaidba? Lel­kiismeret erősebb az érzelmemnél. Bár ne így lenne. Tisztelt Szerkesztő Úr! A 07.23-i számban, „Az olvasó mondja” című cikk írója talán fogalmazásgátló tablettát szed? A demok­ráciába ez is belefér? Az olvasó véleményét kérték. Megkapták! A szavazat számlálás­hoz egy kis matek. A legtöbb 183+34, az összes 797, a 174+100 az kevesebb és volt még 306? Ezek érvénytelen szavazatok vol­tak? (Kérem az újraszámlálást!) Zorro Szívküldi: Sz. J. 16. házassági évfordulódon szere­tettel köszönt! Zs. 1986.08.02. Szívem (08.01.)! Születésnapod alkalmá­ból kívánom, hogy legyen az életed bol­dog és vidám, még akkor is mikor nincs veled a Kiscicád! A lényeget tudod! Csak neked! „Inkább meghalni, mint bú­csút venni attól, kit igazán szeretsz, mert a halál csöndes álom, de a búcsú szívté­pő fájdalom”. Egy elhagyott Seregély Andrásnak Orgoványia 50. szü­letésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: Edina, Karolin, Csaba és Sánka! Hagyd, hogy megtaláljon az élet! Nagyon még annál fontosabb. Kérlek szépen Barka Nagyon boldog születésnapot kívánunk Németh Andreának Hetényegyházán! Sok sikert, boldogságot a nagykorú éle­tedben! Szeretettel anya, apa, Tamás Karcsi! Nagyon boldog születésnapot kí­vánunk neked! Feleséged: Évi és kisfiad, Rend. Nagyon szeretünk Téged! Felismerhetőségi jelet kérsz drágám. Bi­zonyos novemberi napon, bizonyos he­lyen, váratlanul egy tüzes szempár per­zselte meg a szívemet! Drága kisfiúnknak, Rózsa Sanyikénak 17. születésnapja alkalmából sok örömet és boldogságot kívánunk: apa, anya, Csilla és Zolika. Nagyon szeretünk. Lin vagyok! Üzenem Zsonak, hogy na­gyon szeretem és hogy minden meg fog oldódni! Puszi! Üzenet a 7-esnek! A sláger szerint is: A távollét olyan, mint a szél, a kis tüzeket eloltja. L. G. P. SZ. Továbbra is küzdjél, mindenki, aki ismer tudja, milyen jó ember vagj', szo­rít Neked, így tudtam meg, milyen sokan szeretnek. Küzdünk sokan együtt. SZ. I. P. Pepitának névnapjára! Titkold el szíved szenvedését, ne halld a sors gúnyos ne­vetését. Sírni lehet, de nem érdemes, szí­ved bárhogy fáj, nevess! Csak gondolj rám és szeress!! Kocsis Gábornénak köszönünk mindent, édesanyám a jó Isten éltessen még 100 évig. Lányaid: Évi&Szilvia Társkeresés: Nagyon magányos mackó 34 évesen Ka­locsa környékéről keresi szeretetre kiéhe­zett párját. Ha komoly kapcsolatot szeret­nél, kérlek üzenj! 30/458-93-88 47 éves, független nő tartós kapcsolat cél­jából keresi igényes társát. A 06-20/801- 82-98-as számon „Romantika” jeligés hölgynek üzenem! Küldj SMS-t egy magányos, 26 éves fiú­nak komoly kapcsolat céljából erre a számra: 06-30/413-85-82 Ha van olyan férfi, akinek egy jó megjele­nésű, 46 éves nő nemcsak cselédnek kell! Megbecsülésre, szeretetre vágyom. Jelige: „Elmart feleség” Egy 19 éves, összetört szívű kecskeméti srác várja kedves lányok üzenetét! „Én bízok benned” 30/209-58-86 „Lilla” jeligére elérhetőség w dgj­ aj-aa (SMS) „Romantika” jeligére üzenem a 168 cm magas lánynak, hogy szerintem megta­lálta! Adj elérhetőséget, a számom: 30/513-61-84 Kméti, 160/60/42 éves, független, ked­ves, romantikus, fiatalos, szőke hölgy va­gyok. Keresek egy rendes, jó megjelené­sű barátot „Gyöngyszem” jeligére „Romantika” jeligére! 32 éves srác va­gyok. Adj valami elérhetőséget! 30 éves független férfi keres vékony test­alkatú hölgyet 35 éves korig tartós kap­csolatra. Tel.: 06-30/372-17-10-es számra „Romantika” jeligére! 28/185/95 srác va­gyok. 30/gdf-ma­ll „Szexis boszorka” jelige! Elérhetőségét várom a 06-30/372-17-10-es számra. 30 éves vagyok. „Rózsakert” tudta is eddig a csereboga­rat. írj számot! Keresek egy lányt, akit 07.13-án láttam a megyei kórház sürgősségi osztályán. Sár­ga pólóban voltam. Kérlek jelentkezz! 30/296-16-14 28 éves, érzelemgazdag, csinos, diplomás lány vagyok. Keresem a szívem másik felét, komoly kapcsolat reményében Rák jeligére 27 éves, független srác keres boldog, bi­zalmas kapcsolatra aranyos, kedves, sze­retetre éhes lányt! SMS: P/JPT-GO-MW Szia „Romantika”! Kérlek add meg a szá­mod, és adj egy esélyt a romantikának. Egy 29 éves srác. Jelige: „Nyár” „Romantika” jeligére írj vagy hívj 06- 30/282 -09-69. 165/75/34, kecskeméti férfi keresi élete pár­ját. 06-20/381-81-83. írj SMS-t! Üdv.: Bobi 39 éves férfi keresi társát egy megbízható kapcsolatra a 78-as körzetből. 20/397-58-37 „Romantika” jeligére! Én egy 25 éves, 170 cm magas, rövid, barna hajú, kék szemű srác vagyok. Ha felkeltettem érdeklődé­sed, kérlek írj vagy hívj! Kérem azt a Rák jegyében született höl­gyet, hogy adjon telefonszámot. Elfelej­tettem a nevét, SMS-ben. Köszönöm. Egy ápolt, magára és környezetére is igé­nyes, 36/171, nőiesen telt rokkant nyug­díjas hölgy társat keres, Kecskemétit! SMS: 30/471-92-39-re várom! Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. FIGYELEM! A Társkeresés és a Szívküldi rovatokban csak olyan üzenetet hozunk le, amelyben a megadott telefonszám és az a szám, amelyről az üzenet érkezik, megegyezik!!! Erre azért van szükség, hogy az esetleges visszaéléseket megakadályozzuk. Megértésüket előre is köszönjük.

Next