Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-14 / 62. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 14., KEDD NEMZETI ÜNNEPÜNK Kecskemét környékén nem történtek döntő csaták. Ugyanakkor ezrével vettek részt a helyi polgárok a sorsfordító események alakításában. Az egyik ilyen személyiség a polgári családból származó Szalkay Gergely volt, aki 1848-ban a nemzetőrség és az első honvédzászlóaljak megszervezésének hírére azonnal fegyverforgatónak jelentkezett. Szalkay Gergely végigharcolta a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. 1853-tól Kecskemét szolgálatába lépett, 1862-től aljegyző, a hivatalnokoskodás mellett irodalommal is foglalkozott. A kecskeméti Honvédegylet élén közéleti tevékenységet vállal, 1887-ben hunyt el. A képzett és művelt őrnagy a 6. zászlóalj krónikásaként örökítette meg az alakulat harcait. A Budai Vár ostroma, 1849 „ ...Május 21-én éjfél után egy órakor egy pár feleresztett röppentyű volt a jel, az általános ostrom megkezdésére, s ekkor tüzéreink a legnagyobb gyorsasággal kezdettek minden oldalról dolgozni. Iszonyú dörgés reszkettette meg a levegőt, bombák és gránátok miatt tüzes sárkányok repültek összevissza a levegőben, megvilágosítván az éji homályt. 2 órakor kezdett feltűnni a korány első homályos szürkület, s puskaropogás vegyült az ágyuk közé, és honvédeink kezdék megmászni a tört rést, és a falakhoz támogatott hágcsókat, mellyre ágyúink elnémultak. Szemmeredve néztük, a mind inkább derülő hajnal fényében, mint nyomulnak feljebb feljebb, és mint nyomatnak ismét vissza, tűz forrott ereinkben és bosszú, hogy miért kell nekünk tétlen vesztegelnünk?! Végre látván néhány csapatokat egészen visszavonulni, nem nézhetem tovább nyugottan. Fiúk! -mondom - látjátok-e mi történik ott? akartok-e ti is ott lenni, akartok-e engem követni? A halálba is! - kiálták mindnyájan. - Jó, tehát én magamra vállalom a felelősséget ezen ágyúkért. - »feljebb! Indulj!« vezénylőm és zászlóaljam ujjongva követett, tüzéreink pedig bámulva néztek utánunk, hogy őket ott hagytuk a faképnél. A legrövidebb utat választám mellyen a létrákhoz juthatunk. Egy pár zászlóaljat találtunk szembe az Atilla utczában, kik kérdésemre: hogy hová mennek? azt felelték hogy »elfogyott lőszerünk«. Megdöbbenve, nehogy a már felhatolt néhány embereink, ha gyors segély nem érkezik utánok oda fenn legyőztetve foglyul essenek, »előre gyorsan!« - kiáltám - van szurony! és néhány percz múlva a létrákon másztunk fölfelé. ... ...Midőn felértem, néhány honvédeket és tiszteket találtam az épülőben lévő nádori istállók falai között, de kilépni az utcára még egy sem bátorkodott, mivel jobbról és balról kartácsok söprötték az utczákat. A tisztek váltig bátoríták honvédeiket, hogy előre, de sem tiszt sem honvéd nem mert mozdulni, végre zászlóaljamból is utánam érkezvén néhány honvédek és tisztek, névszerént segédtisztem Pscherner Josef, és Lackmann hadnagyok akkor mondám »nem úgy urak, az nem elég hogy előre előre kiáltsunk, hanem honvédeimhez fordulva mondám - fiúk utánam!« és ők megértének, s szurony szegezve rohantak utánnam az utczán keresztül és a György téren a fegyvertár kapujának, hol a megrémült őrök visszatántorogva hányák el fegyvereiket, és a fegyvertár hatalmunkban volt. Innen - lefegyverezvén a benn lévő katonaságot - a szemben lévő gróf Sándor-féle palotát rohantuk meg, honnan a katonaság elfutván előlünk, miénk lett az egész György tér, és zászlónk már a Pest felőli bástyán lobogott! ... ...És így vége lett a harcznak 9 óra tájban. Leírhatatlan azon öröm, mellyet zászlóaljam mutatott. Hozzám tolakodtak, éljeneztek, csókolták a kezemet még a ruhámat is, mivel én, midőn legkevesebb reményök sem volt, felelősséget vevén magamra ide vezettem őket, részt venni a dicsőségben, a győzelemben is esküttek, hogy tűzbe, vízbe, vagy a halálba mindenkor örömmel fognak követni. És én megvallom: ez volt életemnek egyik legszebb, legédesebb napja. Nem mintha ezen hízelgéseknek örültem volna, nem, más volt az, mi lelkemet örömmel árasztá el: azon gondolat, hogy mennyire fog e győzelemnek örülni nemzetem! s azon édes önérzet, hogy e szép győzelemnek én is egyik csekély eszközlője valék! ezek ringatták kérbe, s örömbe lelkemet.” a tiszt után fennmaradt dokumentumokat Székelyné Körösi Ilona történész gondozta, s megszerkesztve 1998-ban jelentette meg - Szenttamástól Világosig címmel - minisztériumi és Kecskemét támogatásával. A kötet A kecskemétiek a szabadságharcban sorozat első kiadványa. Az utolsó roham hajnalban indult ostrom Részletek Szalkay Gergely kecskeméti honvéd őrnagy visszaemlékezéseiből Felvételünkön Than Mór festménye: A budai vár visszavétele 1849. május 21-én. Az érsek fizette ki a hatalmas hadisarcot Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A viszonylagos nyugalom ellenére néhány jelentős esemény is történt. Ezeket segített felidézni Asbóth Miklós, a Tömöri Pál Városi és Főiskolai Könyvtár igazgatója. Kalocsa Egy héttel a pesti forradalom győzelme után március 22-én a városi tanács kihirdette az úrbéri szolgáltatások eltörlését. A kalocsaiak is érezték, hogy előbb-utóbb fegyverrel kell megvédeniük a polgári átalakulás vívmányait, ezért még a tavasz folyamán körülbelül 300 fővel létrehozták a nemzetőrséget. Fegyverforgatóik később a szenttamási és a pákozdi csatákban bizonyították vitézségüket. A június folyamán megtartott első népképviseleti országgyűlési választásokon a dunapataji választókerületben (Kalocsa a dunapataji választókerülethez tartozott.) Szeles Lajos apostagi birtokos táblabírót választották képviselőnek, akit a szabadságharc bukása után halálra ítéltek. Kegyelemből az ítéletet 15 évi várfogságra változtatták, ám a képviselő komáromi várbörtönben halt meg 1852-ben. Novemberben a nagyszeminárium 6 növendéke és két végzett papnövendék is honvédnek állt be. 1849. januári rövid osztrák megszállás után, februárban megalakult a sárközi mozgó nemzetőrség, ami tulajdonképpen gerillacsapat volt. Dunapataj környékén 3 ezer, Kalocsán pedig ezer felfegyverkezett környékbeli gyűlt össze. Február 11-én Kalocsán népgyűlést tartottak a sárközi mozgó nemzetőrség szervezése érdekében. A szervezésben Ács Károly, a Solti Járási Választmány igazgatási bizottmányának elnöke járt az élen. A hónap végén a sárközi mozgó nemzetőrség Foktőnél vette fel a harcot a császáriakkal. Három ágyújuk 28 lövésével visszafordulásra kényszerítettek egy Bajára tartó hajót. Júniusban a kalocsai Honvédelmi Bizottmány katonai kórházat létesített a gimnáziumban. Igazgatójává Raffay Nép János piarista tanárt, a gimnázium igazgatóját nevezték ki. A kórházban a szabadságharc 150-200 sebesültjét ápolták. A gyógyítandók között között egyaránt voltak magyar és osztrák katonák. Az utolsó ápoltak az év végén hagyták el az ideiglenes hadikórházat. Június 21-én Sörös Imre érseki könyvtáros „néplázító” forradalmi prédikációt tartott a főszékesegyházban, amiért a szabadságharc bukása után 10 éves börtönbüntetésre ítélték. Július 25-én a császári csapatok végleg megszállták Kalocsát. A városra 20 ezer forint hadisarcot vetettek ki, amit Nádasdy Ferenc érsek (1845-1851) fizetett ki. A szabadságharc bukása után Kalocsa lett a Pest-Pilis-Solt vármegye három kormánybiztosságának egyik székhelye Pest és Kecskemét mellett. A kalocsai kormánybiztos Végh Ignác lett. ■ Páncsics Hajnalka Nemzetőr a forradalom idején. 15 Kiképzőtábort alakítottak ki a forradalom alatt Kiskörös Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idejéből viszonylag kevés írásos dokumentum maradt meg Kiskőrösön. Ennek oka, hogy a szabadságharc leverését követően a település elöljárói késsel, ollóval kivágták a községi jegyzőkönyvekből az első független magyar minisztérium tagjai által kiadott rendeleteket, valamint az azokra meghozott intézkedések szövegét. Jósszándékkal tették ezt, mert nem akarták, hogy a Bach-korszak zsandárai bosszút álljanak a községen. Ennek okán többnyire csak száraz adatok maradtak meg a jegyzőkönyvekben. E bejegyzések azonban a történészek, kutatók számára alkalmasak annak megállapítására, hogy milyen szerepet vállalt Kiskőrös a függetlenségi harcokban. Tudjuk, hogy Kiskőrösön kiképzőosztagokat állíttatott a magyar kormány, amelyhez a katonákat a környék lakossága szolgáltatta. A délvidéki szerbek lázadása miatt a solti járás utasítást kapott, hogy 300 önkéntest állítson ki, ebből Kiskőrösre 42 ember jutott. Ez a szám később módosult, mert: „Jellasich át akar kelni a Dunán, ezért a vármegye önkéntes csapatot szervez, amelyhez Kiskőrös 500 embert köteles adni, közülök 10 lovas legyen" - adta ki a parancsot 1848. szeptember 24-én Tasson Madarassy alispán. Úgy látszott, hogy a szerbek ellen kiállított katonaság nem volt elegendő, mert sorshúzás útján további 33 legényt soroztak be Safáry Ágoston főbíró parancsára. A hadi helyzet változékonyságát bizonyítja, hogy 1849. február 14-én a császári és királyi parancsnokság behódolásra szólította fel Bácska, Bánát és Szerémség településeinek polgárait. „Ellenkező esetben pedig azon községek, melyek ezen őszinte felhívásnak nem engedelmeskednek, vagy hűtlenül tovább is Kossuth által tévútra vezetett lázadókkal egyetértvén, vétkes hazaárulóknak tekintvén, mint istenek megfékezésére, tökéletes meghódítására Ausztria szerb fegyveres erőt használand” - írta a császári erők szerbiai parancsnoka. A kiskőrösi bíró azonban e szigorú parancsnak nem tett eleget, hanem az időközben megérkezett, szívéhez közelebb álló nemzeti kormány rendeletének tett eleget. Helyette Blázy Lajos evangélikus lelkész szervezésében pénzt gyűjtöttek a haza javára, a kiskőrösi asszonyok több mázsa lépést készítettek a sebesültek ellátására. Amikor Pestet a téli hónapokban megszállva tartották a császáriak, Kiskőrösön tartották meg a debreceni kormányhoz hű maradt Pest, Fejér és Tolna vármegyék egyesített közgyűlését. A világosi fegyverletétel után sok bujdosó talált menedéket Kiskőrösön. Hosszabb-rövidebb ideig itt, a kemencék, kémények, pincék, nádasok, hordók, padlások és szénakazlak rejtekhelye nyújtott számukra biztonságot. Mindenkit szívesen látott és táplált a község népe, aki oltalmat kért tőlük a zsandárok elől. (FORRÁS: KISKŐRÖS HELYTÖRTÉNETI MONOGRÁFIÁJA)