Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-25 / 96. szám
10 Nem sikerült bebizonyítani, hogy a helvéciai gyújtogatott-e • Folytatás az 1. oldalról Az éjszaka folyamán aztán egy ismeretlen gázolajat locsolt szét a ház nyitott előterében, végül felgyújtotta a szekrényben lévő holmikat. A tűz úgy öt perc alatt szétterjedt, és lángra kapott az épület tetőszerkezete is. Amikor a házban alvó négy ember felébredt, már csak a lángoló ajtón át tudott kimenekülni (az ablakon rács volt), és így nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A vádlott mindvégig tagadta, hogy ő gyújtotta volna fel az épületet, és ezt egyik bíróságon sem sikerült bebizonyítania a vádhatóságnak. ■ N. N. M. Valósággal kivégezte a kamion a várakozó autóst személyautóba rohant egy kamion tegnap a 7-es főút Zalakomárhoz közeli szakaszán. A gépkocsi az úttest szélén várakozott, amikor nekihajtott az orosz rendszámú teherautó. Azt nem tudni, hogy a személyautó sofőrje a kocsiban ült-e vagy mellette állt, ám mire a mentők kiérkeztek, meghalt. ■ KRIMI&BULVAR & TEVE PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 25., SZERDA Csak csepp figyelmet kér diabétesz Erős Antónia: félmillió ember nem is sejti a veszélyt Jól érzi magát híradósként, sűrű elfoglaltságai miatt egyelőre nem is vágyik más műsorba. Ám ha a cukorbetegség megelőzéséről van szó, Erős Antónia számára nincs lehetetlen. Dián Tamás - Ön körül nincsenek ügyek, nem foglalkoznak a magánéletével a bulvárlapok. Hogyan sikerült ezt elérnie? - Úgy látszik, ha valaki mindig azt mondja, amit gondol és következetes tud maradni, akkor már nem is annyira érdekes a színes újságoknak. Persze az is sokat nyomhat a latban, hogy én sem keresem a lapokat különböző sztorikkal. - A híradósokat sokan nem tartják igazi újságírónak, mondván: csak a súgógépről olvasnak fel. Ez nem zavarja? - Nem, mert nálunk más a helyzet. Amikor este bemegyünk a stúdióba, nem belecsöppenünk az aznapi eseményekbe, hanem már előtte egész nap tevékenyen részt veszünk a hírfolyam összeállításában. Ugyanolyan újságírók vagyunk, mint a többiek. - Soha nem vágyott olyan műsorra, ahol nagyobb teret kaphat a személyisége? - Voltak ilyen feladataim is, amikor például az Aktákban dolgoztam, de a híradózás most minden időmet kitölti. Egyébként azt gondolom, ahhoz, hogy én valamihez kommentárt fűzzek vagy egy eseményt elemezzek, kell még egy kis szakmai és élettapasztalat. - Sohasem titkolta, hogy cukorbeteg. Egy csepp figyelem néven alapítványt is létrehozott a diabétesz megelőzésére. Ritka, hogy valaki az ismertségét ilyen ügy szolgálatába állítsa. - A személyes indíttatáson túl is dermesztőnek tartom, hogy egyre többen válnak nálunk cukorbeteggé. Orvosi becslések szerint félmillió embernek fogalma sincs arról, hogy veszélyeztetett. Pedig az elhízásnak ez gyakori velejárója, a következmények pedig a megvakulástól a láb elvesztéséig, egészen súlyosak lehetnek. Amióta a patikákban elkezdtük az ingyenes vércukorszintmérést, 80 ezer emberből 30 ezer engedte, hogy regisztráljuk az értékeit, s közülük öttotta ezernek kellett orvoshoz fordulnia. Nemrég ajándékoztunk száz középiskolának vércukormérő készüléket, a napokban pedig ingyenesen mértük több száz egyetemista vércukrát, vérnyomását, testtömegindexét a Műegyetemen és a Corvinuson. Ősszel majd például három vidéki felsőoktatási intézményben folytatódik a program. Életmódmagazint nem tervez? - Azt nem, de épp most írtam a reggeli műsorunk szerkesztőinek, hogy készíthetnénk egy néhány perces rovatot, amelyben közérthetően beszélünk a testmozgás fontosságáról, a diabétesz megelőzéséről. született: 1970. október 2-án. iskolai: Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989-1992), ELTE Média Szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar PR-szakpályája: Kaposvári Városi Televízió (1993-95), Pécsi Körzeti Televízió (1995-98), 1998-tól az RTL Klub munkatársa. Jős Antónia Ismertségét jó ügy szolgálatába állí Új fesztivál indul a Balaton déli partján július közepén Balaton Sound névre keresztelték el a Sziget Kulturális Szervezőiroda új fesztiválját, amelynek Zamárdi szabadstrandja ad majd otthont július 12-15. között. „A hagyományos fesztiválokkal lefedett piac mellett egyre erősebb az igény az eddigieknél színvonalasabb, magasabb komfortfokozatú eseményre” - mondta tegnap Gerendai Károly, a szervezőiroda vezetője. A Balaton Soundra minden műfajban világsztár fellépőket ígérnek a szervezők, míg a hazai felhozatalból nem a „tuti befutókat”, hanem a hely hangulatához . Sörpadok helyett kényelmes kanapékról élvezhetik majd a zenét, passzoló előadókat hívták meg (Kispál, Belga, Quimby, Hiperkarma stb.). Koktélbárok és esztétikus éttermek sorakoznak majd fel a gyönyörű partszakaszon, a zenét pedig sörpadok helyett kényelmes kanapékon, nyugágyakon lehet majd élvezni. Gerendai 25-30 ezer vendégre számít, akik a helyszínen kempingekben, környékbeli panziókban szállhatnak meg. A napijegy elővételben hatezer, míg a négynapos bérlet ára 14900 forint lesz. A belépés karszalagos, így próbálják kiszűrni a „beúszó” látogatókat. ■ V. M. *0 w 'H fi I 'W fi ifi w ►9 WW RTi KMJB S.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó Déli kiadás 12.15 Kutyául vagyok, de gyógyíttatom magam (amerikai vígjáték, 2003) 14.05 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Te vagy az életem © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Rémisztő elme Fsz.: David Caruso 22.00 Dr. Csont © (amerikai krimisorozat) 23.00 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) 23.55 Reflektor © 0.10 Testőrpárbaj © (am. akciófilm, 1998) 76 12.00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai híradó. 1530 A birodalom titkai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.35 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors TV 2................................. 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Stahl konyhája 9.20 Szóda Telefonos játék 10.20 Teleshop 11.45 Sírig tartó barátság 12.45 Észbontó 13.45 A barlang fogságában (am. katasztrófafilm, 2003) Fsz.: Mimi Rogers 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák 17.30 Született feleségek (amerikai vígjátéksor) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Doktor House © (amerikai sorozat) Hajtás 22.00 Hősök ® @ (amerikai misztikus sorozat) 23.00 Egy rém rendes család Budapesten © (magyar vígjátéksorozat) 23.35 4400 © (amerikai misztikus sorozat) Közben: Kenósorsolás 0.35 Tények este 11.35 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 16.35 Közvetlen ajánlat. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Kőbányai regionális híradó. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Dominó. 23.10 Játszma! 5.50 Nap-kelte 9.00 A tv ügyvédje 10.05 Afrika gyöngyszeme . 11.00 Titokzatos Násztya 11.45 (orosz-am. sor. 127/75.) Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ismétlés) 12.30 Nemzetiségi magazin 13.30 Munkatárs (ismétlés) 14.00 Vevőszolgálat (ismétlés) 14.30 Feszti körkép 14.55 Kodály 125 15.05 Kormányváró 15.35 Fogadóóra 16.30 Híradó 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő 17.50 Jogalap (ismétlés) 18.00 Bűvölet © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este 19.40 Köztévé 20.00 Telesport - Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 23.00 Szerda este 23.30 Kultúrház (ismétlés) 0.05 Lapozó © 0.35 Hírek 0.50 Oszama (afgán-japán-ír-iráni film, 2003) 80 14.00 Játékháló. 15.00 Hétköznapi mágiák. 1530 Menü. 1600 Játékháló. 17.00 A Kontroll. 1730 Csacska angyal. 1830 Te vagy az életem (arg sor.). 1930 Fekete gyöngy. 2025 Jogalap. 2030 Hírháló. 21.00 Kiképzett gyilkos (am. akciófilm). 23.00 Kegyetlen igazság(am. kalandfilm). 1.00 Hírháló. 130 Grand prix 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.50 Magyar évszázadok 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.15 Záróra 13.00 Európa Galéria 13.35 Sorstársak 14.00 Szingapúr 15.05 Vigyázz, kész, rajt! 15.30 A múltnak kútja 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Legendák földje © 23.15 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. 83/62.) 23.45 Napló 23.50 Záróra 0.40 Napnyugta 3.10 Jelképtár (magyar ismeretterj. sor.) FILMMÚZEUM sBHK 12.05 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Mi van magával, doktor úr? (csehszl. vígj., 1984). 16.20 Filléres emlékeink. 16.30 Arabela. 17.00 Jó estét nyár, jó estét szerelem (magyar film, 1971). 18.30 Snitt. 19.00 Privát rocktörténet. 20.00 Nem én vagyon én (csehszl. vígj., 1985). 2135 Fűbenjáró bűn 6.50 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 7.50 Lois és Clark Superman legújabb kalandjai 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © 12.10 Kofák © 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Poirot© 22.40 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.45 A sors csapdájában © (amerikai film, 1982) 1.35 Sírhant Művek © (am. filmsor., 12/28. rész 2.05 A sors csapdájában (ism.)«■wmm 830 Mai helyzet 845 Angol labdarúgás. 10.15 NSA Junior Klub. 11.45 Angol labdarúgás. 14.45 MotorShows. 15.30 Francia labdarúgás. 1630 Rögbi. 18.15 Kosárlabda magazin. 18.45 Porsche-szupeikupa. 19.00 Aranypilla natok. 19.15 Mai helyzet 1930 Téli arrtalon-Eb. 20.00 Póker 22.00 Angol labdarúgás 6.00 Reggel 8.15 Kikötő (ismétlés) 8.30 Prizma 9.00 Magyar népi viseletek 9.30 A Keresztény Múzeum 9.40 A fény dicsérete 10.05 Scooter 10.30 Külvárosi rendőrök 11.30 Kívánságkosár 13.50 Kikötő - Duna tér 14.00 A labirintusok története 14.50 A Keresztény Múzeum kincsei 15.05 Kelet fénysugara 16.00 Világunk (ismétlés) 16.55 Négyzetméter 17.25 Az új Lassie (amerikai sorozat - 48/15.) 17.50 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/41.) 20.20 Néma vizek (francia-német-pakisztáni film, 2003) 95' 21.55 Híradó. Sport 22.10 Napfény nélküli város © (orosz film, 2005) 101' 23.55 Balkan Fanatik: Hungarikum 1.05 Híróra 2.10 Mindentudás Egyeteme 6.00 Rajzfilmek. 14.55 Nils Holgersson csodá latos utazása. 1630 Connie, a boci. 1630 Ru pert maci kalandjai. 16.45 Noddy kalandjai. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 17.25 Hunyor-major. 17.50 Charley és Mimmo. 18.00 Tom... 1825 Bibi Blocksberg 18.55 Bori bari. 19.05 Tupu. 19.30 Vándorvarangyok 6.00 Kölcsönkonyha visszajár 6.30 Autóálmok és legendák 7.30 Merész régész (8.) 8.05 Ássuk ki a csatabárdot! (1.) 9.05 Gyermekek bolygója 10.15 A rejtőzködő Ázsia 11.15 Kutyaábécé (19-20.) 12.30 Őfelsége szakácsa 13.30 Szafari a tenger alatt 14.30 Kölcsönkonyha visszajár (9.) 15.00 Adrenalin 16.05 Merész régész (8.) 16.30 Nigella ünnepi lakomái (9-10.) 17.40 Kalandozás a régiókban (ismeretterjesztő film) 18.50 Klíma-Változás vagy katasztrófa © A hurrikán ereje: Viharok és szökőárak 20.00 Elveszett istenek 21.10 Történelmi fordulópontok (kanadai dok.-sor., 9.) 22.05 Artúr király Britanniája (dokumentumsorozat) 23.05 Háború színesben -Amerika © 24.00 Koncert a vadonban. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Motorkerékpár-építő vb. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Everest - A lehetetlen megkísérlése. 22.00 Amikor bekövetkezik a katasztrófa. 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 24.00 Hogyan csinálják? itvr-hét 18.00 Klikkerek © 17.25 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 18.30 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este 19.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Libertás © 19.30 (magyar dokumentumfilm) 20.45 Kultúrház 20.00 21.15 A számat figyeld © 20.30 (francia film, 2001) 114' MAGYAR ATV HÁLOZAT Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Zsaruk © Utcai történetek Vidióták © (magyar show-műsor) Tuti fuvar © (szórakoztató vetélkedő) Pőreparádé © UEFA Bajnokok Ligája MINIMAX DISCOVER* 23.00 Alias amerikai akciófilm-sorozat 21.00 Doktor House amerikai sorozat 0.50 Oszama afgán-japán-ír-iráni film 14.00 Szingapúr magyar útifilm 16.20 Poirot angol krimisorozat 15.05 Kelet fénysugara holland ismeretterjesztő film 20.00 Elveszett istenek ismeretterjesztő sorozat