Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-01 / 280. szám

MEGYEI KORKÉP PETŐFI NEPE - 2007. DECEMBER 1., SZOMBAT Területi Prima-díjak a legjobbaknak gála Egy különleges hangulatú este a művészet és tudomány kiválóságainak tiszteletére Csütörtök este adták át Kecskeméten a területi Prima-díjakat. A gálát az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ­ban tartották. Magyarvári Annamária Mint arról pénteki lapszá­munkban már röviden beszá­moltunk, csütörtök este átad­ták Kecskeméten a megye leg­jobbjainak a területi Prima­­díjakat. A Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének (VOSZ) Bács-Kiskun Megyei Szerveze­te által szervezett megmérette­tés gáláján a tíz kategória je­löltjei, valamint hozzátartozó­ik mellett jelen voltak a város vezetői, valamint a térség vál­lalkozói is. Az est kiemelt ven­dége volt Szili Katalin, az Or­szággyűlés elnöke, dr. Takács Ildikó, a Prima Primissima Alapítvány elnökségi tagja és Lepsényi István, a VOSZ orszá­gos elnökségének tagja. Vérségi Jánosnak, a VOSZ megyei elnökének üdvözlő sza­­­­vai után a közönség minden­­ Prima-jelöltről egy-egy rövid­­ kisfilmet tekinthetett meg. A képkockákon a jelöltek maguk beszéltek életükről, célkitűzé­seikről, hitvallásukról, szakmai tevékenységükről. Az egyes filmblokkok között minden je­lölt jutalmat és virágcsokrot ve­hetett át, amit egy-egy vállalko­zó, illetve a rendezvény támoga­tói ajánlottak fel. Ezt követően dr. Takács­ Ildikó köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: a megyei Prima­­díjak nagyon sokat jelentenek az alapítónak, Demján Sándor­nak, és remélik, hogy minden évben egyre több megyében ün­nepelhetik majd a tudományt és a művészetet. A köszöntőbeszéd után a leg­izgalmasabb pillanatok követ­keztek: felbontották a lezárt bo­rítékokat, és kiderült, hogy kik lettek a 2007-es év Bács-Kiskun megyei területi díjazottak Az első területi Prima-díjat Sirkó László, a kecskeméti Ka­tona József Színház tagja vehet­te át. Mint mondta: az az igazi színész, aki minden este játszik a közönség előtt. A második borítékból Szávay Ágnes nevét olvasták fel. - Ilyen rangos jelöltek kö­zött, és ilyen fiatalon nem szá­mítottam erre a díjra - mond­ta meghatottan a sportolónő. - Nagy boldogság ez nekem, mert Bács-Kiskun megye való­ban nagyon közel áll a szívem­hez, hiszen itt nőttem fel. A következő díjat dr. Bozóky Géza vehette át, aki azt hangsú­lyozta, hogy a most kapott díj és a megtiszteltetés nemcsak neki szól, hanem szüleinek, a kór­ház kollektívájának és mind­azoknak, akik eddigi pályáján segítették a munkáját. A területi díjasok egyenként egymillió forint anyagi elisme­résben részesültek. Ezt követő­en kihirdették a területi Prima Közönségdíj nyertesét: Magyar Lajosné tanárnőt, a kiskunhala­si Szilády Református Gimnázi­um alapító tanárát. Ő a díjjal hétszázötvenezer forintot vihe­tett haza. A hetvenhat éves pe­dagógus, aki ez év szeptembe­réig tanított, elmondta: - Elkép­zelni sem tud csodálatosabbat, mint a pedagóguspálya. Min­den pedagógusnak azt kívánja, hogy olyan rengeteg gyönyörű élményük legyen, mint neki volt. Utolsóként a VOSZ Bács-Kis­­kun Megyei Különdíjának nyer­tesét hirdették ki, melyet a Kis­kunfélegyházi Mazsorett Együt­tes nyert. A díjat és a vele járó ötszázötvenezer forintot Jan­­kovszki Zoltánná, az együttes vezetője vette át. Szávay Ágnes Príma-díjas Vérségi Jánossal, a VOSZ Bács-Kiskun megyei elnökével (balról) és Lepsényi Istvánnal, a Knorr-Bremse Kft. igazgatójával. Magyar Lajosné közönségdíjas Buda Ferenc költővel. Malek Andrea varázslatos hangja emelte az est hangulatát. Sirkó László színész (jobbra) Szabó Józseffel, a Fornett­ ügyvezetőjével. Ráér 3 hónap múlva törleszteni! Akár egy éves türelmi idő a tőke törlesztésére * Árfolyamkockázat nélkül! * Szabadon felhasználható! Akár kezes és ingatlan fedezet nélkül! 06-7*371-1«fő: index * Tetszés szerinti hitelösszegre, futamidőre"! * Hitelbírálat 1 munkanapon belül!"" www.fokusz.tksz.hu jfir -AeExszdvMKMíy KAmpöc oe-raws Kanadaas OS-TSAI! UtJsoyben« öe-76/35 ó&nm mwkát m~7?m mm******* m­ mn S_mk m.7?m JásasMontraszlo Szécimtylváro* Városközpont U/Jethea Klskunfétegyfc*** KWktmtnajw HIRDETÉS Bozóky Géza a Prima-díj átvételét követő pillanatokban. Jankovszki Zoltánná a mazsorettegyüttes nevében vette át a különdíjat

Next