Petőfi Népe, 2012. augusztus (67. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-01 / 179. szám
2 HÍRSÁV Új igazgató vezeti a gyakorlóiskolát KECSKEMÉT Mától Szabó Antal látja el a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolájának és Óvodájának igazgatói teendőit. Az új igazgató - aki az elmúlt években a Belvárosi Óvoda és Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskolájának intézményegység-vezetője volt - pályázaton nyerte el az öt évre szóló igazgatói megbízást. Szabó Antal első feladata az iskola áthelyezésének irányítása. A piac melletti önkormányzati tulajdonú épületből ugyanis a Kertészeti Főiskolai Kar épületébe költözik az intézmény. (P. Zs.) Letette esküjét az új képviselő lakitelek Rendkívüli testületi ülés keretében tette le esküjét Sallai András önkormányzati képviselő. Mint arról korábban beszámoltunk, Kalócz Antal lemondott mandátumáról és ezzel pénzügyi bizottsági elnöki posztjáról is. A törvény értelmében a legtöbb szavazatot kapott jelölt került a testületbe. Sallai András a pénzügyi bizottság külsős tagja volt. Most, hogy képviselő lett, az elnöki tisztséget is ő látja el. Külsős tagként helyére Czakó Zoltánt választotta meg a képviselő-testület. (Sz. T. Lángok között lelte halálát KISKUNFÉLEGYHÁZA Egy ágy és különböző berendezési tárgyak kaptak lángra kedden dél körül egy kiskunfélegyházi házban. A bejelentésre - miszerint füst szivárog egy Rákóczi utcai családi házból - két kiskunfélegyházi szerkocsi vonult a helyszínre. A tűzoltók egy elhunyt személyt hoztak ki a házból - tudtuk meg Kovács Andreától, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől. A ház tulajdonosa, az elhunyt 72 éves férfi - információink szerint - abban a szobában tartózkodott, ahol a tűz pusztított. Azt, hogy mitől gyulladt ki az épület, a tűzvizsgálat fogja majd megállapítani. (Zs. D.) MEGYEI KÖRKÉP Sárkányhajók Kecskeméten A Benkó Zoltán Szabadidő Központ adott otthont az Országos Sárkányhajó Roadshow-nak és világbajnoki válogató versenynek. Harminckét csapat több mint nyolcszáz versenyzője vett részt az év legnagyobb hazai sárkányhajóversenyén. Újjászületett a legenda kecskemét/szentes Angliából is gratuláltak a sikeres felújításhoz Újabb életet kapott az az ütött-kopott sínautó, amely évekig rozsdásodott a bugaci kisvasút kecskeméti állomásán. Szentesen állították ki a vasúti ereklyét. Popovics Zsuzsanna Sínen van az autó jövője - adta hírül a Petőfi Népe tavaly decemberben, amikor elszállították a muzeális értékű sínautót a bezárt bugaci kisvasút kecskeméti állomásáról. Akkor a MÁV Zrt. szervezésében került Szentesre a különös történetű, személyautóból vágánykocsivá alakított autómatuzsálem. A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány kapta meg további őrzésre, mely vállalta, hogy a maga nemében egyedülálló közlekedési ritkaságot felújítja és kiállítja a szentesi gépészeti gyűjteményében. Azóta kívül-belül megújult a sínautó, hozzáértő kezek több száz munkaórát dolgoztak rajta. Volt vele dolog, hiszen több mint tíz évig állt üzemképtelen állapotban a bugaci kisvasút kecskeméti fűtőházának udvarán. Mikor elszállították, típusa is kérdéses volt. A szakemberek beazonosították: egy eredetileg személyautónak készült, angol gyártmányú Austin menekült meg az enyészettől. Vele együtt egy MDa 3003 motorkocsit is felújítottak a hozzáértők. A vasúti ritkaságok sikeres renoválását a hatvankettedik vasutasnapon ünnepelték meg Szentesen. A VTA kurátora, Valkai Csaba az avatón elmondta: - Az MDa 3003-as motorkocsi típust 2005-ben állították le. Az alapítványhoz került példányra a szétdarabolás várt. December óta saját kezűleg dolgoztam azon, hogy ismét a régi fényében ragyogjon, és a szentesi kiállítóhelyet gazdagítsa. Hasonlóan a motorkocsihoz a sínautó is nemzetközi érdeklődésre tart számot - mondta el ünnepi beszédében Szécsey István, aki több kötetben dolgozta fel a Ganz-járművek történelmét. - Egy igazi kuriózum, mivel a legendák szerint egy német páncéloshadosztály-parancsnoké volt. A felújításhoz az angliai Austin Szövetségtől is gratuláltak. Levelükben azt is megírták: nincs tudomásuk másik ilyen típusú sínautóról - fogalmazott a szakember. Az akció legfőbb támogatója a VTA volt, mindenben segítette továbbá a MÁV-Gépészet Zrt. Szeged KJK, valamint a Szentes Területi Műhely. ...ilyen lett a sokat megélt, idén felújított sínautó Egy igazi túlélő, akinek sínen van az ügye az AUSTint valószínűleg az 1930-as évek elején gyártották. A Petőfi Népe 2008 novemberében számolt be a veterán sínautó nem mindennapi történetéről. „Vasutas berkekben úgy tartották, hogy a második világháború végén, a városban állomásozó 24. német páncéloshadosztály parancsnokáé volt. A szovjet csapatok elől a parancsnok repülőgéppel menekült, szolgálati gépkocsiját hátrahagyta. Ezt követően állítólag a város polgármestere használta néhány évig, majd a vasút tulajdonába került. Kerekeit keskeny nyomtávú vonatéra cserélték, hivatalos néven pályamesteri vágánygépkocsi lett” - állt az akkori cikkben. Gyaloglás Londonba Több mint egy hónapig tartó viszontagságos gyaloglás után teljesítette célkitűzését Kinyó „Kósza” Zsolt, aki egy magyar zászlót vitt magával a magyar olimpiai csapatnak. - Iszonyúan küzdelmes volt - számolt be lapunknak a Kalocsán élő világjáró, akinek a több mint 1700 km-es útját a szélsőséges időjárás is nehezítette, hiszen volt, amikor délután ötkor is 39 fok volt, máskor pedig iszonyatosan hideg. Zsolt mindezektől függetlenül élete egyik legszebb élményének tartja, amikor az olimpiai falu bejáratánál átadhatta a magával vitt zászlót a magyar úszóválogatott tagjainak, közöttük a remekül szereplő, bajai születésű Hosszú Katinkának. „Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a pillanat. Bár kicsit a zászlónak is húzós volt az út, ám most már nem az én utam segíti!” - mondta el Kinyó Zsolt, akinek egészen biztosan az idei olimpia marad a legemlékezetesebb. 2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA A kollégiumokban teltház lesz, mire megkezdődik az oktatás •Folytatás az 1. oldalról Akinek nem jut kollégium, számításba jöhet a lakásbérlés. Albérletekből egyre kevesebb van Kecskeméten, de nem a főiskolai hallgatók miatt. A Mercedes-gyárban dolgozók közül sokan bérelnek lakást, házat. A befektetőknek érdemes lenne bérlakásokban gondolkozniuk, mivel rövid időn belül a kiadó lakásokból hiány léphet fel a megyeszékhelyen - véli Németh László, a Duna House kecskeméti irodáinak vezetője. Hozzátette: irodáikban még nem indult meg a főiskolás dömping, de számítanak rá. Még van miből válogatniuk azon főiskolásoknak, akik a kollégiumokba nem fértek be. Van, aki egyedül szeretne lakni, de sokan választanak lakótársakat, hiszen így megoszlanak a költségek, jelenleg Kecskeméten 40 ezer forinttól indulnak az egyszobás lakások, a két- és háromszobásokért 50-65 ezret kérnek. Ez az ár nem kiemelkedő, ehhez hasonlóakat találhatunk más nagyobb településeken is, csak a nagy egyetemi városokban magasabb ettől a lakbér. Bács-Kiskun megye másik nagy főiskolája a bajai Eötvös József Főiskola. Vaityné dr. Pálity Ibolya főtitkár elmondta: szeptemberben csak az új, XXI. századi elvárásoknak megfelelő, 240 férőhelyes Beszédes József Kollégiumban kérhetnek elhelyezést a hallgatók. A több mint két évtizeddel ezelőtt épült, szintén 240 férőhelyes Deszkás utcai kollégiumot felújítási munkálatok miatt nem nyitják meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ötven százalékkal kevesebb diák lakhat majd kollégiumban, hiszen eddig sem működtek teljes kapacitással az intézmények. A számítások szerint mindössze harminc diáknak nem jut majd kollégium. Az árakat tekintve a Beszédes kollégiumban 11-13 ezer forint a havi költség, míg korábban a Deszkás utcaiban 9 ezer forint volt. Baján az albérleteket tekintve is kedvezőbb árakat találhatunk, a netes körkép szerint már 25-30 ezer forintért egyszobás, főiskolához közeli lakást bérelhetnek a hallgatók. ■ Tojáskeltetés az óvodában lakitelek A félszemű csibe a Jumurdzsák nevet kapta Ötvenegyből harminchárom kiscsirke kelt ki a lakiteleki óvoda melléképületében. A gyerekek nap mint nap figyelték a változásokat. A csirkék további sorsáról két család gondoskodik. Július elején állították be a keltetőgépet az óvodában, hogy a gyerekek ismerjék meg, hogyan kelnek ki a tojásból a kiscsirkék. A gép feltöltéséhez szükséges ötvenegy tojást több forrásból gyűjtötték össze, hogy minél változatosabb legyen a csirkeállomány. Természetesen olyan tyúkudvarból hozták a tojásokat, ahol kakas is uralkodik. Ennek meg is lett az eredménye, mert kendermagos, gatyás, csíkos hátú, kopasz nyakú, fekete, szürke, de még egy félszemű is született, aki a Jumurdzsák nevet kapta. A gyerekek örömmel simogatták és gyönyörködtek a pelyhes jövevényekben. A kikelésig azonban sok idő telt el, és mindennap gondoskodni kellett arról, hogy megfelelő hőmérséklet és páratartalom legyen a keltetőgépben. A nyári óvodai életben részt vevő gyerekek naponta figyelemmel kísérték a keltetés folyamatát. Az óvó nénik segítségével több alkalommal lámpázták a tojásokat, hogy meggyőződjenek arról, hogy van-e benne élet. Ekkor vették észre, hogy tizenkilenc tojásban nem indult meg a fejlődés. Az utolsó napokban már a tojásból hallgatták a csipogást. Egy alkalommal az áram is elment, ezért izgalmas órákat éltek át. Sikerült megoldani a problémát, de addig ideiglenesen a keltetés telephelyét áthelyezték az egyik óvó néni garázsába, ahol huszonkettő kiscsirke látta meg a napvilágot. Ezt követően már végleges otthonukba kerültek az ovis csibék. Két család igazságosan elosztva kapta meg őket, és kaptak egy-egy zacskó indító tápot is. A családok várják az óvodások látogatását, akik figyelemmel kísérhetik az állatok további fejlődését is. ■