Petőfi Népe, 2013. április (68. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-26 / 97. szám

2013. ÁPRILIS 26., PÉNTEK Iskolai füzet és katonadalok kecskemét Ma 14 órától folytatódik a Régi iskolák című sorozat a Katona József Emlékházban. Ezúttal Kosz­tolányi Ádám iskolai füze­teibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Ezt követően Székelyné Körösi Ilona történész, főmuzeológus A Háromváros történelmi hagyományai címmel tart előadást, majd végül a ven­dégek a Don-kanyart meg­járt kecskeméti katonákkal találkozhatnak. (S. H.) Székelyudvarhelyen énekel a Miraculum KECSKEMÉT - SZÉKELYUDVAR­HELY Erdélyi útra indult a kecskeméti Kodály Iskola Miraculum Gyermekkórusa. A XVIII. Bárdos Lajos - Palló Imre „Éneklő Ifjúság” Kórus­fesztiválra kaptak meghí­vást, amelyet április 25-29. között szerveznek Székely­udvarhelyen. A gyerekek tegnap indultak útnak, az első fellépésük a szombati versenyen lesz. A műsor sza­badon választott, kötelező elemként egy Bárdos-mű elő­adását írták elő az udvarhe­lyi szervezők. Vasárnap egy templomi hangversenyen a helyi iskola kórusaival éne­kel a Miraculum. (P. Zs.) Ezer forintért akart élelmiszert lopni Kecskemét Újabb élelmiszer­tolvaj került szabálysértési őrizetbe a megyeszékhelyen. Egyúttal egy 28 éves hajlék­talan férfi, H. István próbál­kozott meg étellopással egy kecskeméti áruházban, de lebukott. A veszélyeztetett érték csaknem ezer forint volt. (Zs. D.) A TISZA tegnap Szolnoknál 857, Csongrádnál 805 cm volt. A dunán Budapestnél 453, Pálos­nál 452, Bajánál 518, Mohácsnál 632 cm-es vízállást mértek. MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Illatos borok versenye sOLTVADKERT Hatvan Cserszegi Fűszeres és Irsai Olivér mintát mustráltak Tizenhárom borvidék borá­szai hatvan mintával nevez­tek a szerdán tizennyolcadik alkalommal megrendezett Országos Cserszegi Fűszeres és a második alkalommal megszervezett Irsai Olivér­­versenyre. A megméretteté­sen tizenhárom pálinkát is minősített a zsűri. Barta Zsolt Az országos fajtaverseny után Urbán András a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának nyugal­mazott főtitkára, a bírálók el­nöke nyilatkozott a Petőfi Né­pének tapasztalatairól. - A ta­valyi rendkívüli év - fagyok, szárazság - ellenére is érdemes cserszegieket leemelni a boltok polcairól. A 750-1500 forint közötti árakon már jó italokat lehet venni. Kevesebb arany született a mostani versenyen, habár az is igaz, hogy kevesebb volt a minták száma is - mond­ta a borász. A zsűri­elnök azt tanácsolja a borkedvelőknek, hogy az Irsai Olivért a szüret után 1-1,5 éven belül fogyas­­­szák, mert az illatos bor igazán eddig őrzi meg a frissességét. A cserszegi a magasabb sav­tartalom miatt hosszabb ideig is élvezettel fogyasztható, de jövő nyárig érdemes meginni a 2012-es évjárat termékeit. Keresztes József a Kunsági Borvidék titkára a három bírá­ló bizottság egyikében minősí­tett. Hangsúlyozta, hogy tavaly azok készíthettek jó bort, akik szakmailag toppon voltak. A tu­dás és a technológia dominált. Bátran le lehet venni a csersze­gieket a polcokról, kiváló hegy­vidéki árukkal - soproni, mát­rai italokkal - találkozhat az ember, de a titkár szerint az al­földi, ezen belül főleg kunsági minták azok, amelyek igazán fűszeres illatúak. ■ Összesen 60 bor nevezés érkezett 13 borvidékről. A zsűri 9 arany-, és 23 ezüstérmet osztott ki. Pálinkából 13 minta érkezett. A Cserszegi és az Irsai Olivér talán a legpiacképesebb fehér borok közé tartoznak idehaza. Ennek ellenére fontos meg­rendezni az országos mustrát, nyilatkozta Frittmann János, a Magyar Borakadémia alelnö­­ke, vadkerti borász, mert a leg­jobb szakemberek is tanulnak ! Ön milyen bort kedvel? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: BAON.hu A szavazás eredményét * a pénteki számunkban közöljük, egy-egy verseny kiértékelése után.­­ Az Irsai Olivér versenyt két ok miatt rendezik a vad­kertiek. Ez a szőlő­fajta a cser­szegi egyik szülője, kiváló, könnyed, nyári bor, a gasztro­nómiában keresik a vendégek. A másik ok: Kecskeméten ne­mesítette ki Kocsis Pál 1930- ban, de sajnos a megyében nem volt, aki felkarolja ezt a szőlőt. Ezért mi Soltvadker­­ten úgy döntöttünk, hogy az egyébként tágabb értelemben Bács-Kiskunhoz tartozó minő­ségi szőlőt és az abból készült bort, népszerűsítjük. Ma már Soltvadkerten újra telepítik a szőlőt, több mint száz hek­táron termelnek a gazdák - mondta Frittmann János. Urbán András zsűrielnök és Kökény Benő ceglédi borász asztalához új minta érkezett Az aranyérmes borok CSERSZEGI FŰSZERES: Sümegi és Fiai Pincészet nagy arany (Hajós-Baja), Frittmann Test­vérek Kft. nagy arany (Kunsá­gi), Szállási Pincészet Kft. (Nesz­mély), Sebestyén Kft. (Szek­szárdi), Csillagvölgy Pincészet (Villány), Rádi László (Balaton­­felvidék). Irsai OLIVÉR: Laposa Birtok Kft. nagy arany (Badacsony), Iváncsics Zoltán (Sopron), Taschner Bor és Pezsgőház (Sopron). HIRDETÉS A Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 24. Telefon: 76/462-332, Fax: 76/462-982 RENDKÍVÜLI felvételi eljárást hirdet 2013. május 02-től május 15-ig Az alábbi szakközépiskolai osztályokba: 01 Magyar-német két tanítási nyelvű gépész 02 Gépész 03 Magyar-angol két tanítási nyelvű informatika 04 Informatika valamint szakiskolai osztályokba: 05 Gépi forgácsoló 06 Szerszámkészítő Jelentkezni az általános felvételi eljárás során használt nyomtatvány iskolánkba történő beadásával lehet. Kollégium biztosított. A felvétel a korábban megírt központi írásbeli eredménye, annak hiányában szóbeli felvételi alapján történik, melynek időpontja: 2013. május 14.14 óra 3 NÉZŐPONT ZSOLT Kecskemét gyermeke Kecskemét város borát egy helyi borversenyen választ­ják ki, helyi termelők leg­jobb termékeiből. Aki isme­ri a borász világot, az tudja, hogy a környékbeliek - bár akadnak köztük jó iparosok is - nem tartoznak a hazai élvonalba. De talán nem is az itt tevékenykedő szemé­lyek számára kiírt borver­seny mintáiból kellene ki­választani a megyeszékhely borát. Kecskemét többet érdemel. Egy meghatározott szőlőfajtából készült borhoz kellene kötni a döntés leg­főbb szempontját. Ahhoz a fajtához, amelyet az ország­ban jól ismernek Soprontól Gyuláig. Ez az Irsai Olivér, melyet a megyeszékhely szülöttje, a nagy tekintélyű és jó emlékű Kocsis Pál ne­mesítő alkotott. A CSABA GYÖNGYÉT a Pozso­nyi Fehérrel keresztezte igen sikeresen. Mindez nyolcvanhárom éve történt, de Kecskemét elöljárói kö­zül senki sem ismerte fel eddig, hogy ez a szőlő és a belőle készült bor a város jó hírnevét növelné, ha a település magáénak valla­­ná Olivért. Ugyanúgy, mint ahogy a városi imázst nö­veli Kodály Zoltán emléke, vagy a hungarikumnak szá­mító kecskeméti barack pá­linka, sőt tavaly óta a Mer­­cedes-gyár is. A jó üzleti érzékkel megáldott soltvad­­kertiek ennek a szőlőnek a jelentőségét felismerték, folyamatosan telepítik, sőt országos versenyt hirdetnek a borász világ­ számára, mikor jön már rá valaki a városházán, hogy az egy­re keresettebb és egyre népszerűbb Irsai Olivért kellene megtenni a város borának? Hogy melyik év­ben kié lenne a megtisztelő cím? Azé, aki a legjobbat, és a legtöbbet tudja kihozni Kecskemét nagy szülöttjé­nek, Kocsis Pál Kecskemé­ten alkotott szőlőjéből Sop­rontól Soltvadkertig. BARTA Az állami támogatás mellett a jól megválasztott hitel is csökkentheti lakáscélú költségeinket Több olyan helyzet vagy időszak van egy ember életében, amikor szeretné lakását nagyobbra­, ki­sebbre cserélni vagy csak egysze­rűen másikba költözne. Ennek oka lehet a szülőktől való elköltözés, a család bővülése, munkahely­­váltás, a gyerekek kirepülése vagy akár egy rossz szomszéd is. Ilyen­kor megfogalmazódik az emberben számos kérdés: Használt vagy új lakást nézzünk? Belvárosban, vagy az agglomerációban? Ha a saját lehetőségeink szűkösek, honnan tudnánk plusz forrást bevonni? , A költözés természetesen nem kön­­­nyű döntés. Éppen ezért sokan, kü­lönböző okok miatt halogatják is. Ilyen ok lehet például az újtól való félelem, a költözéssel járó kényel­metlenségek, vagy az anyagi lehe­tőségek korlátai. Az utóbbi esetében jó megoldás lehet egy átgondolt hitel választása. A hitel kiválasztása nem egyszerű dolog, de szerencsére a pénzintézetek munkatársai segítségünkre lehetnek a bizonytalanságok és félelmek el­oszlatásában, amik sok esetben gát­ló tényezők. „Egy jól megválasztott hitellel könnyebb lehet az életünk” - tudtuk meg Windheim Józseftől, az OTP Bank Dél­alföldi Régiójának ügyvezető igazgatójától. Fontos azonban a bölcs mérlegelés. Meg kell nézni, hogy havonta mekko­ra hiteltörlesztést tudunk vállalni. Ha jobban szeretjük az állandó, kiszá­mítható törlesztőrészleteket, akkor érdemes fix kamatozású hitelekben gondolkodni. A havi törlesztőrészletek azonban sok tényezőtől függenek. Érdemes körültekintően mérlegelni a finanszí­rozási lehetőségeket, hiszen jelentős összeget lehet megtakarítani az el­érhető állami támogatások igénybe­vételével, illetve a megfelelő banki konstrukciók kiválasztásával. Az ál­lami támogatások optimális igénybe­­vételével akár jelentős kedvezmények is elérhetőek. A hitel kiválasztásánál minden­képpen figyelembe kell venni, hogy a hitelhez kapcsolódóan vannak egy­szeri (induló) és rendszeres kiadások. Ezeket érdemes alaposan megismer­ni. Előfordulhat, hogy ezen díjakat az OTP Bank akció keretében mérsékli, vagy teljesen elengedi, mely az Ön számára jelentős megtakarítást ered­ményez. Egyszeri költség többek kö­zött a hitelbiztosítéki érték megállapí­tási díj, a hitelkeret-beállítási jutalék, vagy a közjegyzői díj. Az ügyvezető igazgató a megfele­lő konstrukció kiválasztásával kap­csolatban elmondta: „Az új otthon­teremtési kamattámogatással nyúj­tott hitelek kedvező lehetőséget kí­nálnak a családoknak lakáscéljaik megvalósításához. Az OTP Otthon­teremtési Bizalom Lakáskölcsönnél - az akció keretein belül - mintegy 160 ezer forint is megspórolható a kezdő költségekből (egy átlagos 5 millió Ft összegű lakáskölcsön igénylése esetén).” A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. További információk és feltételek elér­hetők a vonatkozó Lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, lakásta­karék és lakáslízing üzletszabályza­tokban és hirdetményekben. Részletes feltételek: www.otpbank.hu, www. otplakaslizing.hu, www.otpszb.hu, 06 1/20/30/70 366 6666,06 40 366 666 További kérdés esetén mobilbanká­runk készségesen áll az Önök rendel­kezésére. Szabó Péter, 70/383-1615

Next