Bácsország, 2006 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2. szám
rat. A magyar dereglyék irtózatos rohammal támadtak a Dunán Zimony fölött néhány száz méterre felsorakozó török hajózárra. Gyorsan áttörték az első és legerősebb török tűzvonalat, majd hosszantartó, véres ütközet következett. A kisebl ágyúkkal és puskákkal felszerelt hajók egymást süllyesztették el. A magyaroknak sikerült szétverniük a török hajózárat és kivívni a teljes győzelmet. Három oszmán-török gályát elsüllyesztettek, négyet pedig teljes felszereléssel foglyul ejtettek. A gályahad súlyos károkat szenvedett, halottakkal, sebesültekkel megrakodtan futásnak eredt és megmenekült. A harc kimenetelének döntő mozzanata volt, amikor a városi kikötőből a nándorfehérvári várőrség naszádjai kieveztek. Ezek hirtelen hátba támadták a török hajókat, ezzel általános fejetlenséget keltve a törökök soraiban. A sikerhez - Johannes de Tagliacozzo, a csata egyik részvevője szerint - nagyban hozzájárultak a szerb sajkások, akik kitűntek leleményességükkel és ügyességükkel, különösen pontos lövéseikkel. A keresztény naszádok dunai győzelme döntően hatott a harc további kimenetelére. Megnyerték a folyók feletti erőfölényt, ami sorsdöntő volt a védelem szempontjából. A vár és Magyarország között ismét helyreállt a kapcsolat. A védőket fegyverrel, lövegekkel, puskákkal, lőporral látták el, és jelentős embererősítés érkezett. Élelmiszert is szállítottak, ami fellelkesítette a védőket, és lényegesen javította a harci morált. A segélyszállító dereglyék a megerősített szávai kikötőt használták. A nyugati alsóvároson át innen vezetett a legrövidebb út a Felsővárba. A folyami győzelmet követő nap Nándorfehérvárra jött Hunyadi és Kapisztrán, akik magukkal hozták a győzelmi jelvényeket, a zsákmányolt török zászlókat, ezeket - az ellenség megfélemlítése céljából - Szilágyinak, a vár parancsnokának, a parancsára kitűzték a falakra. Azonnal hozzáláttak a megsérült falak helyreállításához, mivel a törökök fő támadása az erődítmény ellen csak ezután következett. Hunyadi becslése szerint a várat addig lehet védeni, amíg annak erőssége a török támadásokat felfoghatja. A támadók, és védők közti számbeli különbséget egyedül a vár szilárdságával lehet ellensúlyozni. A folyókon elszenvedett vereség után a törökök meggyorsították az erődítmény elleni roham előkészületeit. Az ágyúzás folytatódott, intenzíven dolgoztak a várárkok betemetésén, hogy megkönnyítsék a gyalogság átkelését. Az árkokat főleg faanyaggal tömték be, akárcsak a korábbi ostrom idején. Kölcsönös volt az ellenség megfélemlítése. A török táborban éjjel lobogtak a tábortüzek, szólt a zene. A magyar oldalon is hasonló módszerekkel éltek a harci morál fenntartására és a védők létszámának felnagyítására. Mindezek ellenére a várvédők helyzete nagyon súlyos volt. A megrongálódott és részben leomlott várfalakat lehetetlen volt azonnal helyrehozni, viszont a törökök rohama minden pillanatban várható volt. Hunyadi a helyzetet reménytelennek tartotta. A védők legnagyobb része keresztesekből állott, akiknek vajmi csekély tapasztalata volt az efféle harcokban. Az erdélyi vajda ezekben nem bízhatott meg teljesen. A törököknél több oldalon volt erőfölény. Az egyik pillanatban már arra gondolt, feladja a várat, de ezt Kapisztrán és még néhány befolyásos egyén energikusan visszautasította. Hunyadi a győzelembe vetett szkeptikussága ellenére sem parancsolta meg a védőknek a Nándorfehérvárból való kivonulást, hanem meghagyta Szilágyinak és a magyar katonáknak, védjék továbbra is a várat. Ő pedig visszatért a Száva bal partján táborozó keresztesekhez. Közvetlenül innen irányította a védelmi folyamatokat. A török támadást megelőzően a várba irányítottak négyezer keresztest, a legkiválóbbakat, akik Kapisztrán táborában voltak. A befejezett előkészületek után 1456. július 21-én megkezdődött a törökök fő támadása. A roham a Felső-vár délkeleti fala ellen irányult, amit többször is megrohamoztak. Elkeseredett harcok folytak a falakon és a rajta ütött réseken. A falakat létráról kísérelték meg elfoglalni. A török rohamra a védők nyilakkal, kopjákkal, puskák és könnyebb lövegek tüzével válaszoltak. A falakról köveket szórtak, forró ólmot zúdítottak a rohamozókra. A harmadszori kísérletre a törökök bejutottak az erődítménybe és sikerült elfoglalniuk a Felső-vár nagy részét, és a várpalota felé törtek előre. A török betörés pillanatában a kastélyba vezető függőhíd le volt engedve, a kapu pedig nyitva állt. Éppen itt, az erőd bejárata előtti hídon, egy szűk helyen kerekedett a leghevesebb harc. A védők tisztában voltak azzal, hogy ennek a harcnak a kimenetelétől függ a vár további sorsa. Mindkét oldalon súlyos veszteségek voltak, de a janicsároknak nem sikerült behatolniuk a palotába. A törököket visszaszorították. Időközben a Felső-vár falain maradt védőknek sikerült a várárokban A Felső-vár délkeleti fala 1427 előtt - a helyreállítás mintájának keresztmetszete A Felső-vár északkeleti fala a keleti kapuval és a saroktoronnyal