Bácsország, 2017 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2017 / 1. szám

KÖNYVESPOLC A szerbek Magyarországon 1918-1921 Zombori István (szerk.): METEM Könyvek 87. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a História Ecclesiastica Hungaricana Alapítvány, Budapest, 2016 A­z első világháború és a katonai ve­reség következményei minden téren katasztrofális eredményeket hoztak Magyarország számára. 1918 késő őszén az állam - Ausztria-Magyarország - és a hadsereg szétesése, a Károlyi-kormány ne­hézkessége, az 1919 márciusában kikiáltott Tanácsköztársaság, 1919 második felében a Budapestig elérő román megszállás, ezzel párhuzamosan a déli területeken megerősödő „ellenforradalmi” mozga­lom és Horthy Miklós nemzeti hadserege egy év alatt annyi felfordulást okozott, amennyi a török kiűzése óta nem volt az országban. A mai Magyarország déli része szinte teljes egészében kimaradt az országos eseményekből, mivel a területet az 1918. november 13-án megkötött belgrádi katonai konvenció értelmében egy vegyes antant haderő szállta meg. A belgrádi szerződés értelmében a megszállás jelentős részét a frissen megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság - ez a hivatalos neve, de már ekkor szinte mindenki Jugoszláviának hívta - csapatai hajtották végre, de Sze­gedet francia csapatok foglalták el 1918 decemberében. A szerbek és a magyarok között a demarkációs vonalat Makótól kiindulva nagyjából a Szeged-Baja-Báta­­szék-Pécsvárad-Szigetvár-Barcs vonalat követve húzták meg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezt a területet később a békekonferencián elcsatolják az országtól. A METEM - Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség - Könyvek sorozat 87. darabjaként megjelent A szerbek Magyarországon 1918-1921 tanulmány­­gyűjtemény a térség szerb fennhatóság alatti közel 3 évébe enged bepillantást. A kötetben található 7 tanulmány két nagyobb egységre bontható. Az első részbe­­ köz­történeti rész - 5 tanulmány tartozik, a második egység - egyháztörténeti rész­­ 2 tanulmányt foglal magába. A köztörténeti részben a területen bekövetkezett közigaz­gatási, intézményi és katonai változások történetével foglalkoznak a szerzők, míg az egyháztörténeti részben a pécsi püspökség és a kalocsa-bácsi érsekség szerb fennhatóság alatti megpróbáltatásairól olvashatunk. A köztörténeti részben Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának docense két tanulmányt is jegyez. Az első, mintegy az egész kötetnek keretet adó tanulmányban az új jugoszláv-magyar államhatár születésének történetét követi végig, a párizsi békekonferencián a Bánság kérdésében egymásnak feszülő román és jugoszláv álláspontok útját a konszenzusig. Ion I. C. Bratianu,­ a román küldöttség vezetője érdekes és fordulatos „nyilatkozat­­háborút” vívott Milenko Radomar Vesnic­­csel,2 a szerb tárgyalóküldöttség „bánsági” megbízottjával. Az ötödik tanulmányban a Baranyai­ Szerb Magyar Köztársaság meg­alakulásának és rövid működésének -1921. augusztus 14-20. - történetét olvashatjuk. Itt hívnám fel a figyelmet a kötet egyik hiányosságára, hogy a tanulmányokban szereplő köztörténeti szereplőkről nem kapunk a megértést segítő kiegészítő in­formációkat. Egy, a korszakban otthonosan mozgó kutató, vagy történelemmel aktívan foglalkozó számára ismerősen csengenek a nevek, de egy nem szakmabeli érdeklődő vagy diák biztosan örülne pár sornak, amely az adott politikus, katonatiszt stb. pályáját foglalja össze pár mondatban. A második tanulmányban Halmágyi Pál egy másik kisebb tájegység, a torontáli háromszög - Tisza-Maros és az országha­tár által határolt terület - megszállásának történetét írja le. E 10 településen a 18. századi betelepítéseknek köszönhetően vegyes etnikumú népesség lakott, akik szinte minden településen másként reagál­tak a megszállók érkezésére. A tanulmány végén, az 57-60. oldalon mellékletként néhány korabeli forrást olvashatunk. A kötet 3. tanulmánya az előzőnek egy további szűkítése. Újszeged szerb megszállásának a történetét írja le 1918. november 17. és 1921. augusztus 20. között. Horváth János gimnáziumi tanár munkája kordokumentum, mivel szerzője az események aktív részese volt. A mű először 1927-ben jelent meg, itt a kötet számára újratördelt, átszerkesztett változatot olvashatunk. A tanulmányban felbukkanó embereket, tisztviselőket a szerző személyesen ismerte, így egészen más szemszögből írt róluk, mint az „ob­jektív” utókor. A szövegbe beleszőve több forrásértékű levelet, beszédet olvashatunk, amely külön érték. A kötet 4. tanulmánya kilóg a köz­történeti rész anyagából, mivel katonai és rendvédelmi szempontból vizsgálja meg a szerbek által megszállt területek és a velük szembeni magyar területek viszonyát a ma­gyar oldalra koncentrálva. Dr. Suba János alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtárának vezetője nagyon részletes munkája zászlóalj és ütegek mélységéig dolgozta fel a térségben állomásozó - jel­lemzően magyar - csapatok elhelyezkedését, felszerelését és felkészültségét egy esetleges akcióra. Az eleve bizonytalan demarkációs vonalon a határőrizet megszervezése és fenntartása nehéz kérdést jelentett. A szerb csapatokkal és karhatalmi erőkkel szemben először a Károlyi-kormány rendfenntartó alakulatai, majd a Vörös Hadsereg katonái és a Tanácsköztársaság karhatalmistái néztek szembe. 1919 második felében megérkezett a térségbe Horthy Miklós Nemzeti Hadserege és az ellenforradalmi különítményesek. A tanulmány végén részletes leírást kapunk a csendőrség új­jászervezéséről, és a konszolidációra utaló egyik legfontosabb lépésként az V. országos csendőrkörzet szegedi központtal történő újjászervezéséről. Suba János tanulmányának végén - mintegy mellékletként - részletes hadrendi ábrákat/leírásokat ad a Tanács­­köztársaság dunántúli és Duna-Tisza közi határvédő-kerületi parancsnokságairól, valamint 3 db részletes színes térképet is láthatunk a tanulmányban felsorolt alakulatok elhelyezkedéséről és esetleges mozgásáról. A tanulmánynál erősen érző­dik a kötet talán legnagyobb hibája, hogy a nagy ábrák és színes képek - vélhetően tördelési és anyagi megfontolásból - az 90

Next