Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)
1908-07-05 / 27. szám
6. a parlamentnek életében kivánja megejteni. Ezek a békebontó kérdések ugy lehet már a legközelebbi őszi ülésszak alatt szőnyegre kerülhetnek s nincs kizárva, hogy nemcsak kormány, de koalició válságra is vezethetnek. Ha e sejtelemben van a sietség kulcsa, akkor csak méltányolni tudjuk a nagy sietséget, mert valóban elképzelni sem tudjuk, hogy egy koalíció és kormányválság esetén mi következhetik. A régi rendszer még itt is, amott is él. Emberei készen állnak a munkára.* De jó lesz nekünk is vigyázni és a szünetet erőgyűjtésre használni. / BALATONSZEMIÉK 1908. julius 5. A kiállításról. En, ki a keszthelyi kiállítás mozgalmát nagy figyelemmel kisértem, kisérem és fogom ezután is kisérni : szorgalmasan olvastam a helyi lapok pro és contra cikkeit is, így a többi közt a f. évi február 23-án a «Balatonvidék» cimü lapban Cs. B. aláírással megjelent cikk a következő kitételt tartalmazza : «Ott, ahol a modern kulturális viszonyok, követelmények még csak zsenge korukat élik, ott, küzdeni, porondra lépni, kiállítást rendezni, még nagyon korai dolog.» Az igen tisztelt cikkíró úr ezen kijelentése egy elhanyagolt dűlőúton halad, s bátorságot, veszek magamnak, hogy döcögős útjáról egyenes, sima útra tereljem az eféle eszmemenetet. Az éremnek ugyanis két oldala van ! Az igen tisztelt cikkíró úr szíves volt az érem egyik oldalát, megvilágítani, én igyekezni fogok — tapasztalataimat nálva — az érem másik oldalát is felhaszmegvilágítani. Épen a kiállítások szakszerű rendezésével tudjuk elérni a modern kulturális viszonyokat , hiszen ma már a kiállításokat, nem azért rendezzük, hogy egy pár embert szerepeltessünk, bankoten dikciózzunk, hanem azért, hogy a modern kulturális viszonyokat ott, ahol hiányosak, javítsuk. Egy szakszerű kiállítás nemcsak arra való, hogy azt kirakatok módjára megnézzük, hanem, hogy egyik a másiktól tanuljon. Csak egyedül a kiállításnak van olyan hatalmas varázsereje, hogy az érdekelt várost esetleges álmából felébressze, a hiányokat, a maga valóságában feltárja és így a modern kulturális cél felé való haladást meggyorsítsa! A kiállítással úgy vagyunk, mint a rendes háziasszony kedves, de ritka vendégeivel ! Tudják azt nagyon jól, hogy ha egy jóravaló háziasszony kedves vendégekre számít, minden tudását és erejét összegyűjti, hogy hajléka rendben, a főztje pedig ízletes legyen , sőt még alakját is igyekszik divatos ruháival tetszetőssé tenni, nehogy megszólják ! nézzen Egyes cikkekben olvastam azt is, hogy csak Keszthely városa egy kicsit széjjel a többi városok között, hol tartanak már azok kulturális szempontból! Hát ebben van némi igazság, de ha tekintetbe vesszük Keszthely városának igen sok tekintetben még ki nem használt előnyeit miket jelenleg, ha csak félig is kihasználna, olyan haladást tenne a modern kulturális cél felé, hogy nemcsak elérné a gyorsan haladó városokat, túlhaladná azokat, hanem rövid időn belül Hivatkoztak továbbá egyes cikkekben a pécsi országos kiállításra is ezek szerint a pécsi intéző körök csak akkor tudták magukat nagy nehezen a kiállítás rendezésére elhatározni, mikor a nagy hírü Zsolnay-gyár tulajdonosa kijelentette azt, hogy a deficitet fedezni fogja. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a pécsi országos kiállítást — amely kiállítást is én voltam szerencsés rendezni — Csukás Zoltán bádogosmester, Hamerli József gépgyáros és Lutke Lőrinc pezsgőgyárosok kezdeményezték. Ők voltak a pécsi országos kiállításnak az úttörői addig, amíg Zsolnay Miklóst az előkészítő bizottság elnökévé meg nem választották. Zsolnay nagy energiával fogott hozzá a munkáhozz, és mondhatom, hogy igen sok keserű órát szerzett neki e díszes állás, mert fix tőke nélkül (az első összeget 6500 koronát az iparosok és kereskedők gyűjtötték össze maguk között) vette kezébe a vezetést. De szerencsés és tapintatos kézzel a legnehezebb anyagi kérdést is dicséretre méltóan megoldotta és csak ekkor, vagyis elnökségének második évében, mikor a kiállítás rendezése biztosítva volt, egy városi közgyűlés alkalmával jelentette ki, hogyha deficit lesz ő megfizeti. Ez így történt, ez az igazság. Általában a kiállítások használatáról és szükségességéről a kisiparosok, gyárosok és a kereskedők szempontjából sokat beszélnek még most is pro és kontra És miért? Mert nehéz a kiállítás hasznát kézzelfoghatóan bebizonyítani. Hogy pedig egyes emberek roszvéleménnyel vannak a kiállításokról, annak nem a szakszerűen rendezett kiállítások az okozói, hanem az annyira lábra kapott, kisebbszerű, úgynevezett helyiérdekű kiállítások. A szakszerűen rendezett kiállítások feltétlenül meghozzák a várt eredményt, a helyiérdekű kiállítás ellenben semmi esetre sem. A gyáros, kisiparos, vagy kereskedő, ha nem ad el annyi árut, amennyi kiállítási költségeinek fedezésére szükséges volna, bizonyára azt állítja, hogy a kiállítás káros. Ez azonban, egyoldalú felfogás. Nem szabad és nem lehet a kiállítások propagáló hatását kicsinyleni, mert a kiállítások által nemcsak külföldi áru beözönlését gátoljuk meg, ha a nem magyar iparunk fejlődését is rendkívül nagy mértékben mozdítjuk elő. Továbbá az a körülmény is bizonyítja a kiállítások rendezésének szükségességét, hogy kiállításaink hatása alatt sikerült máris számos tekintélyes külföldi céget arra bírni, hogy hazánkban gyárakat alapítsanak. Legfontosabb hivatása egy kiállításnak mindenkor az, hogy összehozza a fogyasztót a termelővel. Kézzelfoghatóan bizonyítja azt is, hogy hazai iparunk minden tekintetben kiállja a versenyt a külföldi iparral. Fontos missziót teljesít, egy szakszerű kiállítás, különösen a kisiparnak azáltal, hogy módot nyújt a kisiparosnak saját iparát behatóbban tanulmányozni és önön bírájának lenni, hogy mennyiben felel meg a mai kor követelményeinek. Semmi sem serkenti ugyanis jobban a mi magyar iparosainkat, mint az, ha látja, hogy szaktársa jóval előbbre van iparával mint ő, mert azt már régen tudják nemcsak Európában, hanem a világ első iparűző államában, Amerikában is, hogy a magyar iparos nemcsak tanulékony, hanem a feltalálók között is első helyet foglal el, — azonban érzékeny ! A gyáriparral szükségtelen bővebben foglalkoznom, mert a gyáriparosok már régen felismerték a kiállítás szükségességét, ezt bizonyítja az is, hogy minden szakszekok. Egyik ebben, másik abban a pillanatban ért össze. Még nagyobb haragra gyulladt ezért Komorovcsák kapitány. Ujra futtatni kezdi a legényeket s futtatja őket mindaddig, mig őt lova jól össze nem rázza. Ekkor újra rendes lépést vezényel s kiadja a parancsot, hogy énekeljenek. A legények zihálnak a fáradságtól, ha akarnának se tudnának énekelni. Észreveszi ezt Komorovcsák kapitány. Nem is kíván tőlük már lehetetlent. Ugy látszik megbánta már hevességét. Az útszéli csárdához vezeti századát. És ott borral, pálinkával megvigasztalja a legényeket. Ez a dolog már nagyon tetszik a katonáknak s magukba azt gondolják, hogy ezért már érdemes volt idáig fáradni. Mikor igy bortól, pálinkától megvigasztalódtak, maga köré gyűjti őket Komorovcsák kapitány s megmagyarázza, mi a mai gyakorlatnak a célja Ilyen rossz rossz időben kell meglepni az ellenséget, mert az ilyenkor nincs elkészülve a támadásra. Jó időben nem nagy dolog a háború sem, azért kell hozzászokni a rossz időhöz a katonának. Ezt magyarázta másfél óra hosszáig a legényeknek, akik természetesen semmit sem értenek az egész beszédből, csak azt tudják belőle, hogy az ellenséget nem úgy kell úgy, agyonütni, ahogy ők akarják, hanem ahogyan Komorovcsák kapitány akarja. Ebbe pedig belenyugszanak. Mert nekik ugyan mindegy, hogy igy, vagy ugy hal-e meg az ellenség. Magyarázatát ezzel fejezi be Komorovcsák kapitány : Megértettétek, amit mondottam ? Aki nem értette meg, az jelentkezzék. Mind hűségesen rámondja, hogy megértette. Csak D. Kiss János a baptista tekintget úgy széjjel, mintha sokat nem értett volna meg a beszédből. — Te tán nem értetted meg D. Kiss a magyarázatomat ? Kérdezte tőle Komorovcsák kapitány. — Nem értettem meg egészen, kapitány urnák alásan jelentem. Komorovcsák kapitány úr megvetőleg végignézte a regényt s csak ennyit mondott neki : — Na hallod, te nagyon nagy szamár lehetsz, ha még az én beszédemet sem érted meg. Azután őrmester úr Sólyom felé fordult: — Őrmester, legyen gondja rá, hogy ez a gyönge elméjű ember is megtanulja, amit mondottam Két hétig minden reggel, minden este mondassa fel vele, amit most elmagyaráztam, mert azt úgy kell tudni, mint az apostolok tudták a szentírást. Aztán újra lovára ült Komorovcsák kapitány, újra összeállt a század s víg nótázás mellett indultak hazafelé. Mikor a nótázásba belefáradnak , elkezdik a fütyülést. Velük fütyül a kapitány ur is s e közben észre sem veszik, hogy hazaérkeznek. ber, Csupa víz, cápa sár valamennyi. Emfelszerelés egyaránt. Ez még nem volna baj, de nagy baj az, hogy ruhát, felszerelést rögtön tisztára kell takarítani. Olyan tündöklő tisztára, hogy a délutáni viziten hibát ne találjon benne Komorovcsák kapitány. Mert délután meg vizitet tart a kapitány ur. Ettől irtózik legjobban a katona. Mi a vizit ! Olyan ténykedése Komorovcsák kapitány urnak, mikor rendesen pocsékká szidja, fegyelmi büntetéssel sújtsa a katonát. Megvizsgálja a szobákat, fegyvereket, ruhaneműeket, rendben van-e valamennyi. A szobában az ágyak reglama szerint állanak-e egymás mellett, rendesen vannak-e az ágyak megvetve, nem poros-e valahol az ágy alja s hogy előírás szerint van-e a katona ruhája az ágy feletti polcra rakva. Nincs-e nadrág a blúz fölé téve s nem áll-e ferdén a csákó, vagy a csákó rózsája. Gondosan megnézi az ágy alját is s jaj annak a legénynek, akinek bakancsa orrával kifelé fordítva kandikál ki az ágy alól. Ez már rettenetes fegyelmi vétség. Mert azt mondja az előírás, hogy a bakancsnak sarokkal kifelé kell az ágy alatt elhelyezve lenni és pedig ugy, hogy se kijjebb, se beljebb ne legyen mint az ágy oldalának széle. Vonalzóval, zsinórral kell azt kimérni, hogy hiba ne legyen benne. szerint Ez a vizsgálódás igénybe vesz rendegy pár órát. S ez alatt az idő alatt ágya mellett folyton haptákban áll a katona s ugy hallgatja kapitány ur Komorovcsák kiabálását. Ilyenkor mindig mérges a kapitány ur. Majd megeszi az