Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
4. BALATONVIDItK 1909. julius 18. dasági vívmányait, vagy nem ismerjük, vagy ha ismerjük is, leg többnyire pénz híján nem alkalmazzuk s igy minden marad a régiben. A kisgazda nagyapja, vagy szépapja hagyományai szerint gazdálkodik s gazdasága lassankint elfonnyad, mert az előre haladt, kor követelményeivel lépést tartani senki sem tanította. A középbirtokos, ha tanult is valamit, olcsó kölcsön híján nem tudja megtenni a gazdasága fellendítéséhez szükséges befektetést, így tehát zsarolja földjét, míg a föld birja, ha már ezt sem lehet, igyekszik minden áron megszabadulni tőle. A nagybirtok hozamát tetemesen csökkenti a kezelési költségek nagy halmaza, a termékek értékesítésénél használt kezdetleges módszer, küllönösen pedig a szükséges munkaerő részleges vagy teljes hiánya. A gazdasági sikernek sehol semmi nyoma, sőt ott vagyunk, hogy az utolsó évek, ha nem is egészen termése elviselhetetlenné rossz, de gyenge tette a gazdák helyzetét, az egész társadalomra tűrhetetlen drágaságot zúdított, gátat vetett minden fejlődésnek, előrehaladásnak ! A magyar társadalom gazdaságilag még nagyon szervezetlen. Gazdasági előnyök biztosítására a véletlen esélyével szemben is kevesen törekednek. A szövetkezés gazdasági célzattal kicsiny terjedelmű. A meglevő szövetkezetek is kis keretben — rendesen egy község határa között — mozognak, kevés tőkével, nagy részvétlenséggel dolgoznak s így természetes, hogy valami különös eredményt nem mutathatnak fel. Szóval, mi eddigelé felületesen dolgoztunk a földművelés érdekében ; a dolog velejére sohasem tapintottunk. Egy-két gazdasági nyitást áttelepítettünk ugyan a külföldről, de gazdálkodásunk még mindig alacsony színvonalon áll. A siker nálunk az időjárástól, a véletlen szeszélyétől függ. A magyar gazda a maga erejéből semmi ellen sem tud védekezni, csak az eget vizsgálja. időt, jósolgat s összetett, kezekkel nézi, hogyan juttatja koldusbotra az elemi csapások egymásutánja. Gazdasági előnyök biztosítására szövetkezzék tehát, a magyar társadalom, ha a véletlen esélyek s így az állandó válság közt tengődő földmivelést meg akarja menteni ! A tömörülésben, szövetkezésben nagy erő rejlik, nagy gazdasági előnyök kivívásához pedig nagy erő szükséges. Ne aprózzuk el az erőt kicsiny intézmények létesítésében, hanem alakítsunk nagyobb, egy város vidékét felölelő gazdasági szövetkezeteket az egész vidék részvételével. Egy nagy érdekközösség s ebből eredt élénk érdeklődés, nagy társadalmi erő, nagy tőke áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi a legnagyobb gazdasági előnyök biztosítását is. Községi rendőrség. Már sokszor esett szó a napi sajtóban a rendőrség államosításáról. Mi a vidéken nem vagyunk kellően tájékoztatva, hogy mi alapja van az ily híreknek, de azt tudjuk, hogy a rendészet, különösen a községi rendészet terén elviselhetetlen állapotok uralkodnak országszerte s ezen segíteni sürgősen kell. A személy- és vagyonbiztonság, sőt a közrendészetnek számtalan más ága a kis- és nagyközségekben valóban ázsiai állapotban vannak, minek legnagyobb oka, belrendészetének szervezetlensége. Európai felfogással csakugyan nem lehet, megérteni, hogy ily viszonyok között voltaképen hogy nem bomlik fel a jogrend. Csodálatos s megfoghatóan, hogy alkotmányos életünknek négy évtizedet meghaladó ideje alatt a kormányzat nem ismerte fel annak fontosságát olyan jelentőségűnek, hogy rendezését szükségesnek látta volna, pedig aki a közéletet közvetlenül a helyhatóságokban szemléli, ennél nagyobb, szükségesebb s fontosabb horderejű kérdést alig találhat. A községek rendőrségére vonatkozólag az 1886. XXII t.-c. mindössze annyit mond, hogy a rendőrséget, a községi elöljáróság kezeli. Hogy azután ebből a kezelési fogalomból hogyan kell értelmezni a községi csendőrség szervezetét, annak jogkörét miként kell felfogni s feladatait miként kell megvalósítani, azzal aligha lehet tisztában bárki, különösen pedig községi elöljáróságaink díszes testülete. Jelenleg megoldva tényleg még a nagyközségek túlnyomó részében is úgy van, hogy a községi rendőrség a község alkalmazottaiból, illetőleg cselédeiből áll. Ha elvétve mégis akad egy-egy erélyes falusi biró, a kiben a közrend fentartása iránt van némi érzék, legtöbbször az is fennakad, ha valamelyik renitens polgártársa ellenében az erélyt ténylegesen kell alkalmaznia, mert a községi kis biró, a ki rendesen a községi rendőrség tekintélyes alakja, vagy ha ilyen mellett, még valamely rendőri ruhába bujtatott, községi cseléd is van, ha végrehajtásra kerül a dolog , s a tettes esetleg jó kocája, egyszerűen nem engedelmeskedik. A községi rendőrség legtöbb helyen még oldalfegyverrel is el van látva, pedig tulajdonképen szobát, sepreget, a főbb elöljáróknál néha házi teendőket, végez, behajtja a kóbor libát, malacot stb., ha ezért hajtópénz van megállapítva. De hát tulajdonképen nincsen is, aki vele rendőri dolgokban rendelkezzék, mert a bíró legtöbb esetben maga sincsen tisztában hatáskörével. Ha erélyes, akkor legtöbb esetben bolondokat csinál. A jegyzőt pedig úgy odaköti íróasztalához a leendők óriási halmaza, hogy a község rendőri dolgainak intézésére nincsen ideje. A községi rendőr nélkülözi a legkisebb szakismeretet is. (Legfeljebb a dzsiudzsicu fogásokat ismerik, ha ismerik. Szerk.) De a legtöbb esetben nem is akar kötelességének megfelelni, mert úgy gondolja , minek szerezzen ellenséget. Közviszonyaink valóban nagyon rosszak. Az elöljárói állás tisztesség volna s a magyar embernek feltétlenül tetszetős is, tehát legtöbb helyen igen kevés javadalommal nincsen, vagy csak összekötve. Azt tartják, hogy azért nem érdemes erélyeskedni, hozzá fér is, hogy a legközelebbi tisztújításon kibuktatják. Igazán hivatott, rendezett, jóravaló, erélyes ember nem is igen vállalkozik bíróságra. Ha törvényes kényszer folytán mégis elvállalja, alig várja, hogy leteljen az egy év, mikor arról jogosan lemondhat. Addig pedig csak annyit csinál — ha csinál — hogy erősebb mulasztással, ami rendbírságot, esetleg fegyelmit involvál, ne legyen vádolható. Meggyőződésem szerint akár államosítva lesz a rendőrség, akár nem, egy minden esetben elodázhatatlan : a községek rendőrségét szervezni és okszerű alapokra kell állítani. Minthogy a községek minden kiadástól, különösen az olyantól, melynek gazdasági hasznát nem tudják belátni, vonakodnak, valami más módon kellene a szükséges költségek fedezéséről gondoskodni. Ott, hol a községek korlátolt anyagi viszonyaik miatt képtelenek ily terhek viselésére, az államnak, vagy a törvényhatóságnak kellene segítségükre menni , de a községeket kényszeríteni kellene, hogy alkalmas rendőrség szervezéséről gondoskodjanak. A községi rendőrséget pedig szervezni lehetne olyképen, hogy a község lélekszámához képest, egy, vagy több, tisztán rendőri teendők ellátására hivatott rendőrt alkalmazzon. A rendőrök kinevezésével az elöljáróság meghallgatása mellett, a főszolgabíró lenne felruházandó. Az igy szervezett rendőrök részére szolgálati szabályzatot, kellene kidolgozni s kiképzésükre a csendőr szárnyparancsnokságnál szaktanfolyam volna szervezendő. Közvetlenül a jegyző és a biró felügyelete alatt, állanának, de teendőik mikénti teljesítése tekintetében a járási csendőrőrmesterek ellenőrzése alá helyezendők. Egyenruhá s szolgálatban az oldalfegyver viselése kötelező volna. Megszüntetendő lenne az 1886. XXII. t.-c. 1B0. § ának 4i k bekezdésében lefektetett azon anomália is, hogy a belrendőrségi kiadások fedezéséhez csak a házbirtokosok járuljanak, mert, úgy vélem, hogy a belrendőrségnek nemcsak a háztulajdonosok, veszik, hanem a földbirtokosok is hasznát Visszatérve a rendőrség szervezésére, tudom, hogy az ily kezdetleges intézménnyel nem volna megvalósítható a községi rendészet, minden követelménye, de a mostani képtelen viszonyokat illetőleg óriási haladást jelentene. Végre is a közbiztonság oly mélyen belevág a polgárok jogaiba és szabadságába, hogy gondoskodnunk kell egy oly intézményről, mely erősítené a jóravaló lakosságban a rend szeretetét, tekintélyt és tiszteletet szerezve a rend föntartóinak s nagyban elősegítené azt, hogy a sógorság és komaság révén elkövetett rendetlenségeknek vége legyen és abból a vidéki jó rendészet is kialakulhasson. A Vidéki Hírlapírók OFSZ Szövetsége Keszthelyen. Meleg szeretettel és impozáns fénnyel fogadta a múlt, hétfőn városunk közönsége a falaink közé érkező vidéki hírlapírókat, akik ez évi közgyűlésüket Badacsonyban tartva, hozzánk is ellátogattak. Mesébe illő az a pompa, amelyet fáradságot, időt és áldozatkészséget nem ismerő hölgyeink és a város is kifejtettek, csakhogy minél kellemesebbé és felejthetetlenebbé tegyék vendégeinknek az itt tartózkodást. Nem emlékszünk még ehez hasonló, szép és sikerült ünnepségre a múltból s méltán illeti érte elismerés és dicséret a rendezőséget, a lelkes keszthelyi hölgyeket, a Ganz cég üzemvezetőségét és mindazokat, akik csak valamelyest is közremunkáltak annak létesítésében. Méltó e nap, hogy emléke megörökítessék. Megkísértjük hát, lehetőleg hűen visszaadni az ünnepség lefolyását. Már az előző hét szombatján megindult a készülődés. A mólo közepén diadalkaput állítottak, amelynek oszlopait ívalakban villamos vezetékkel összekapcsolták a parti sétánnyal és a fürdőszigettel s a nagy ívekre közel 300 darab színes izzólámpát szereltek fel A diadalkapura 4 hatalmas ívlámpa bekerült. Vasárnap szünetelt a munka, de annál lázasabban indult meg hétfőn reggel. Kamarás Lajos főszerelő szakavatott utasításai nyomán igen ügyesen díszítették fel a szigetfürdő bejáratát színes villamoskörtékkel, majd a parti sétány villamos oszlopait kapcsolták össze kettős ívekben vezetékkel s szereltek rá lampionokba burkolt villamos körtéket,. A csónakázó egyletben is lázas tevékenység indult, meg. Rózsás leánykezek fáradoztak ott a csónakok és szandilonok díszítésén. Fonták a lombkoszorút, kötötték a virágcsokrot és lovagjaik segítségével helyezték el a csónakokon, amelyek így lomb és virágdíszben igazán gyönyörű látványt, nyújtottak. A díszítésben kiváló ízlést, tanúsított, és pazar bőkezűséget fejtett ki Barna Ilmy urleány, akinek hajója méltán keltett feltűnést. Gyönyörű volt a színtársulat baldachinos hajója is, melynek díszítésén derék színészeink igazán nagy gonddal és ambícióval fáradoztak. A kora délutáni órákban egy hatalmas uszályhajót állítottak a molo és a fürdősziget közé, amelyet deszkával befedtek, lobogókkal és lampionokkal díszítettek fel. Ez volt az úszószínpad. Öt óra tájban már minden elkészült a fogadásra. A sétányt díszes uri közönség lepte el , a csónakázó kikötőjéből megindult a csónakraj kifelé, az érkező hajó elé. Elöl a színtársulat díszes hajója, melyet 12 matróznak öltözött színész hajtott, utána a