Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-04 / 27. szám

4. BALATONVIDItK 1909. julius 18. dasági vívmányait, vagy nem ismerjük, vagy ha ismerjük is, leg többnyire pénz híján nem alkalmazzuk s igy minden marad a ré­giben. A kisgazda nagyapja, vagy szépapja hagyományai szerint gazdálkodik s gazda­sága lassankint elfonnyad, mert az előre haladt, kor követelményeivel lépést tartani senki sem tanította. A középbirtokos, ha tanult is valamit, olcsó kölcsön híján nem tudja megtenni a gazdasága fellendítéséhez szükséges befek­tetést, így tehát zsarolja földjét, míg a föld birja, ha már ezt sem lehet, igyekszik minden áron megszabadulni tőle. A nagy­birtok hozamát tetemesen csökkenti a ke­zelési költségek nagy halmaza, a termékek értékesítésénél használt kezdetleges mód­szer, küllönösen pedig a szükséges munka­erő részleges vagy teljes hiánya. A gazdasági sikernek sehol semmi n­yoma, sőt ott vagyunk, hogy az utolsó évek, ha nem is egészen termése elviselhetetlenné rossz, de gyenge tette a gazdák helyzetét, az egész társadalomra tűrhetet­len drágaságot zúdított, gátat vetett min­den fejlődésnek, előrehaladásnak ! A magyar társadalom gazdaságilag még nagyon szervezetlen. Gazdasági elő­nyök bizt­osítására a véletlen esélyével szemben is kevesen törekednek. A szövet­kezés gazdasági célzattal kicsiny terje­delmű. A meglevő szövetkezetek is kis ke­retben — rendesen egy község határa kö­zött­ — mozognak, kevés tőkével, nagy részvétlenséggel dolgoznak s így természe­tes, hogy valami különös eredményt nem mutathatnak fel. Szóval, mi eddigelé felületesen dol­goztunk a földművelés érdekében ; a dolog velejére sohasem tapintottunk. Egy-két gazdasági nyitást áttelepítettünk ugyan a külföldről, de gazdálkodásunk m­ég mindig alacsony színvonalon áll. A siker nálunk az időjárástól, a véletlen szeszélyétől függ. A magyar gazda a maga erejéből semmi ellen sem tud védekezni, csak az eget vizs­gálja. időt, jósolgat s összetett, kezekkel nézi, hogyan juttatja koldusbotra az elemi csapások egymásutánja. Gazdasági előnyök biztosítására szö­vetkezzék tehát, a magyar társadalom, ha a véletlen esélyek s így az állandó válság közt­ tengődő földmivelést meg akarja men­teni ! A tömörülésben, szövetkezésben nagy erő rejlik, nagy gazdasági előny­ök kivívá­sához pedig nagy­ erő szükséges. Ne aprózzuk el az erőt kicsiny intéz­mények létesítésében, hanem alakítsunk nagyobb, egy város vidékét felölelő gazda­sági szövetkezeteket az egész vidék rész­vételével. Egy nagy érdekközösség s ebből eredt élénk érdeklődés, nagy társadalmi erő, nagy tőke áll rendelkezésünkre, mely le­het­ővé teszi a legnagyobb gazdasági elő­nyök biztosítását is. Községi rendőrség. Már sokszor esett szó a napi sajtóban a rendőrség államosításáról. Mi a vidéken nem vagyunk kellően tájékoztatva, hogy mi alapja van az ily híreknek, de azt tud­juk, hogy a rendészet, különösen a községi rendészet terén elviselhetetlen állapotok uralkodnak országszerte s ezen segíteni sürgősen kell. A személy- és vagyonbiztonság, sőt a közrendészetnek számtalan más ága a kis- és nagyközségekben valóban ázsiai állapotban vannak, minek legnagyobb oka, belrendészetének szervezetlensége. Európai felfogással csakugyan nem lehet, megérteni, hogy ily viszonyok között voltaképen hogy nem bomlik fel a jogrend. Csodálatos s megfoghatóan­, hogy alkotmányos életünk­nek négy évtizedet meghaladó ideje alatt a kormányzat nem­ ismerte fel annak fontos­ságát olyan jelentőségűnek, hogy ren­dezését szükségesnek látta volna, pedig a­ki a közéletet közvetlenül a helyhatósá­gokban szemléli, ennél nagyobb, szüksége­sebb s fontosabb horderejű kérdést alig találhat. A községek rendőrségére vonatkozó­lag az 1886. XXII t.-c. mindössze annyit mond, hogy a rendőrséget, a községi elöl­járóság kezeli. Hogy azután ebből a ke­zelési fogalomból hogyan kell értelmezni a községi csendőrség szervezetét, annak jog­körét miként kell felfogni s feladatait mi­ként kell megvalósítani, azzal aligha lehet tisztában bárki, különösen pedig községi elöljáróságaink díszes testülete. Jelenleg megoldva tényleg még a nagyközségek túlnyomó részében is úgy van, hogy a községi rendőrség a község alkalmazotta­iból, illetőleg cselédeiből áll. Ha elvétve mégis akad egy-egy eré­lyes falu­si biró, a kiben a közrend fentar­tása iránt van némi érzék, legtöbbször az is fennakad, ha valamelyik renitens polgár­társa ellenében az erélyt ténylegesen kell alkalmaznia, mert a községi kis biró, a ki rendesen a községi rendőrség tekintélyes alakja, vagy ha ilyen m­ellett, még vala­mely rendőri ruhába bujtatott, községi cse­léd is van, ha végrehajtásra kerül a dolog , s a tettes esetleg jó kocája, egyszerűen nem­­ engedelmeskedik. A községi rendőrség legtöbb helyen még oldalfegyverrel is el van látva, pe­dig tulajdonképen szobát, sepreget, a főbb elöljáróknál néha házi teendőket, végez, behajtja a kóbor libát, malacot stb., ha ezért hajtópénz van megállapítva. De hát tulajdonképen nincsen is, a­ki vele rendőri dolgokban rendelkezzék, mert a bíró legtöbb esetben maga sincsen tisz­tában hatáskörével. Ha erély­es, akkor leg­több esetben bolondokat csinál. A jegyzőt pedig úgy odaköti íróasztalához a leendők óriási halmaza, hogy a község rendőri dol­gainak intézésére nincsen ideje. A községi rendőr nélkülözi a legki­sebb szakismeretet is. (Legfeljebb a dzsiu­dzsicu fogásokat ismerik, ha ismerik. Szerk.) De a legtöbb esetben nem is akar köteles­ségének megfelelni, mert úgy gondolja , minek szerezzen ellenséget. Közviszonyaink valóban nagyon ros­­szak. Az elöljárói állás tisztesség volna s a magyar embernek feltétlenül tetszetős is, tehát legtöbb helyen igen kevés javadalommal nincsen, vagy csak összekötve. Azt tartják, hogy azért nem érdemes erélyes­kedni, hozzá fér is, hogy a legközelebbi tisztújításon kibukt­atják. Igazán hivatott, rendezett, jóravaló, erélyes ember nem is igen vállalkozik bíróságra. Ha törvényes kényszer folytán mégis elvállalja, alig várja, hogy leteljen az egy év, mikor arról jogosan lemondhat. Addig pedig csak an­­nyit csinál — ha csinál — hogy erősebb mulasztással, ami rendbírságot, esetleg fe­gyelmit involvál, ne legyen vádolható. Meggyőződésem szerint akár államo­sítva lesz a rendőrség, akár nem, egy min­den esetben elodázhatatlan : a községek rendőrségét szervezni és okszerű alapokra kell állítani. Minthogy a községek minden kiadástól, különösen az olyantól, melynek gazdasági hasznát nem tudják belátni, vo­nakodnak, valami más módon kellene a szükséges költségek fedezéséről gondos­kodni. Ott, hol a községek korlátolt anyagi viszonyaik miatt képtelenek ily terhek vi­selésére, az államnak, vagy a törvényható­ságnak kellene segítségükre menni , de a községeket kényszeríteni kellene, hogy al­kalmas rendőrség szervezéséről gondoskod­janak. A községi rendőrséget pedig szer­vezni lehetne olyképen, hogy a község lélekszámához képest, egy, vagy több, tisztán rendőri teendők ellátására hivatott rendőrt alkalmazzon. A rendőrök kineve­zésével az elöljáróság meghallgatása mel­lett­, a főszolgabíró lenne felruházandó. Az igy szervezett rendőrök részére szolgálati szabályzatot, kellene kidolgozni s kiképzé­sükre a csendőr szárnyparancsnokságnál szaktanfolyam volna szervezendő. Közvet­lenül a jegyző és a biró felügyelete alatt, állanának, de teendőik mikénti teljesítése tekintetében a járási csendőrőrmesterek el­­­lenőrzése alá helyezendők. Egyenruhá s szolgálatban az oldalfegyver viselése köte­lező volna. Megszüntetendő lenne az 1886. XXII. t.-c. 1B0. § ának 4i k bekezdésében lefek­tetett azon anomália is, hogy a belrendőr­ségi kiadások fedezéséhez csak a házbirto­kosok járuljanak, mert, úgy vélem, hogy a belrendőrségnek nemcsak a háztulajdono­sok, veszik, hanem a földbirtokosok is hasznát Visszatérve a rendőrség szervezésére, tudom, hogy az ily kezdetleges intézmén­­nyel nem volna megvalósítható a községi rendészet, minden követelménye, de a mos­tani képtelen viszonyokat illetőleg óriási haladást­ jelentene. Végre is a közbizton­ság oly mélyen belevág a polgárok jogaiba és szabadságába, hogy gondoskodnunk kell egy oly intézményr­ől, mely erősítené a jóravaló lakosságban a rend szeretetét, tekintélyt és tiszteletet szerezve a rend föntartóinak s nagyban elősegítené azt, hogy a sógorság és kom­aság révén elkö­vetett rendetlenségeknek vége legyen és abból a vidéki jó rendészet is kialakul­hasson. A Vidéki Hírlapírók OFSZ­ Szövetsége Keszthelyen. Meleg szeretettel és impozáns fénnyel fogadta a múlt, hétfőn városunk közönsége a falaink közé érkező vidéki hírlapírókat, akik ez évi közgyűlésüket Badacsonyban tartva, hozzánk is ellátogattak. Mesébe illő az a pompa, amelyet fáradságot, időt­ és ál­dozatkészséget­ nem ismerő hölgyeink és a város is kifejtettek, csakhogy minél kelle­mesebbé és felejthetetlenebbé tegyék ven­dégeinknek az itt tartózkodást. Nem emlékszünk­­ még ehez hasonló, szép és sikerült ünnepségre a múltból s méltán illeti érte elismerés és dicséret a ren­dezőséget, a lelkes keszthelyi hölgyeket, a Ganz cég üzemvezetőségét és mindazokat, akik csak valamelyest is közremunkáltak annak létesítésében. Méltó e nap, hogy emléke megörökí­tessék. Megkísértjük hát, lehetőleg hűen visszaadni az ünnepség lefolyását. Már az előző hét­ szombatján megindult a készülődés. A mólo közepén diadalkaput állítottak, amelynek oszlopait ívalakban vil­lamos vezetékkel összekapcsolták a parti sé­tánnyal és a fürdőszigettel s a nagy ívekre közel 300 darab színes izzólámpát szereltek fel A diadalkapura 4 hatalmas ívlámpa be­került. Vasárnap szünetelt a munka, de an­nál lázasabban indult meg hétfőn reggel. Kamarás Lajos főszerelő szakavatott utasí­tásai nyomán igen ügyesen díszítették fel a szigetfürdő bejáratát színes villamoskör­tékkel, majd a parti sétány villamos oszlo­pait­ kapcsolták össze kettős ívekben veze­tékkel s szereltek rá lampionokba burkolt villamos körtéket,. A csónakázó egyletben is lázas tevé­kenység indult, meg. Rózsás leánykezek fá­radoztak ott a csónakok és szandilonok dí­szítésén. Fonták a lombkoszorút, kötötték a virágcsokrot és lovagjaik segítségével he­lyezték el a csónakokon, amelyek így lomb és virágdíszben igazán gyönyörű látványt, nyújtottak. A díszítésben kiváló ízlést, tanú­sított, és pazar bőkezűséget fejtett ki Barna Ilmy urleány, akinek hajója méltán keltett feltűnést. Gyönyörű volt a színtársulat bal­dachinos hajója is, melynek díszítésén de­rék színészein­k igazán nagy gonddal és ambícióval fáradoztak. A kora délutáni órákban egy hatal­mas uszályhajót állítottak a molo és a für­dősziget közé, amelyet deszkával befedtek, lobogókkal és lampionokkal díszítettek fel. Ez volt az úszószínpad. Öt óra tájban már minden elkészült a fogadásra. A sétányt díszes uri közönség lepte el , a csónakázó kikötőjéből megin­dult a csónakraj kifelé, az érkező hajó elé. Elöl a színtársulat díszes hajója, melyet 12 matróznak öltözött színész hajtott, utána a

Next