Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

k egy részét ellenem indították, a má­sik felét pedig jól megfontolt önvé­delemből én indítottam. A kimene­tele aligha lesz egynek is veszélyes. E perek nem tartoznak abba az osztályba, ahol az egyik félnek igaza van, a másiknak pedig nincs. Ezek eredetüket jogtalan alapból, az ön­bíráskodásból vették s így, ahogy vesszük, — egyik félnek sincs igaza, mert eltávozott mindkettő a törvé­nyes talajról , viszont a maga szem­pontjából mind a kettőnek igaza van. A törvényes eljárás itt az ese­mények regisztrálásán kívül azt a felet fogja büntetéssel sújtani, ame­lyik kevésbbé lesz ügyes a másiknál. Aggodalomra tehát egyik gidai­ról sincs ok, legfeljebb megfizetjük a mulatság árát, ki olcsóbbért, ki drágábbért, ahogy a koponyájából telik. Szóval a jövő esztendő, lapjaink beléletében, ez irányban fog kisebb nagyobb érdekességekkel szolgálni, amikről beszámolni annak egyaránt nem fogunk kisérni. idején A városi politikában a jövő esz­tendő szintén eseménydús lesz, a­melynek folyásában teljes erővel ki fogjuk venni a részünket. Orbán Dezső.­ ­ I BALATONVIDÉK 1911. január 15. f ISTVÁN VILMOS , szombathelyi püspök. Vilmos, a szombathelyi püspökök so­rában a kilencedik, leszállt, csöndes elődjei közé a székesegyház főoltára alatt levő hi­deg sírboltba s szerda óta ott várja velük együtt a boldog feltámadást. Arányaiban, megnyilatkozásában impozáns sértő utolsó útjára az elköltözött részvét ki­holt tete­mét. A társadalom minden rétege osztozott az egyházmegye fájdalmában. A halál bekövetkezése után ravatalra tették az elhunyt főpásztor holt tetemét, így maradt karácsony napján. Dec. 26 án d­e. 10 órakor Mezihradszky Kálmán dr. s Alexy Emil dr. orvosok hozzáfogtak a püspöki északi lakosztály előszobájában a balzsamozáshoz. A lágy részeit a testnek egy nagyobb s a szivet egy kisebb vörös­réz urnába helyezték el s zárták le lég­mentesen. Az edények a sírboltban kopor­sója fölé kerülnek. Az antiseptikus szerek­kel s arzénnel végzett balzsamozás után a holttestet főpapi ornatusba öltöztették és ismét ravatalra helyezték. Kedden reggel bocsátották a közön­séget a ravatalhoz. Reggel fél 6 órától fogva félóránkint a ravatal közelében fel­állított oltár előtt gyászmisét mondtak a székeskáptalan­i udvari papság tagjai. Este 7 órakor lealmozták a koporsót. Napon­kint 3-szor szólaltak meg a székesegyház összes harangjai, hirdetvén az egyházme­gye gyászát. A temetésre Szombathelyre érkeztek : Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. A veszprémi székeskáptalan részéről Rédey Ferenc és Rada István kanonokok. A győri székeskáptalan részéről Giesswein Sándor dr. praelatus-kanonok. A vidéki dignitariu­sok közül: Kollányi Ferenc praelatus, jáki­­ apát, Hollósy Rupert dömölki apát, Viszota Lajos dr- pápai kamarás, püspöki titkár. A szombathelyi székeskáptalan valóságos s tiszteletbeli kanonokjai közül Horváth Ist­ván káptalani helynök, prépost-kanonok, koltai Vidos Lajos, B­ertalanffy Gyula, dr. Tóth József apátkanonokok, dr. Ivanóczy Ferenc, Baumgartner Ferenc tiszteletbeli kanonokok. Az egyházmegyei diaguitáriu­sok közül : Gaál Sándor dr. szombathelyi, Legáth­ Kálmán zalaegerszegi apátplébáno­sok, Kóbért János sárvári, Perényi Antal körmendi prépost-plébánosok, Kunos István kőszegi, Rigó Zsigmond szenttamási apát­plébánosok. A központi világi papság so­raiból : Farkas Ferenc szentszéki ülnök, theol. tanár, Tander Sándor vicerektor, theol. tanár, Boda János dr. püspök­ tit­kár, Erőss József dr., Császár József dr. theol. tanárok, Rogács Ferenc dr. lelki­igazgató, Pintér József karkáplán, Rozm­án József szentszéki jegyző, Varga János püspöki szertartó, Faiszt­ Lajos, Kiffi Mi­hály szombathelyi káplánok, Gyuk Pál, Éberhardt István, Magyar János hitokta­tók, Nagy Károly, Rácz Ferenc nyug. plé­bánosok, Beer Károly nyug. plébános és lelkésztanár. A premontrei rendház tagjai teljes számmal Kárpáti Kelemen vezetésé­vel. A szent­ Domokos-rendi szerzetesek Musat­ics Gergely perjel s házfőnök vezeté­sével kereszt alatt A szent Ferenc-rendi szerzetesek Hegedűs Cirjék házfőnök veze­tésével szintén kereszt, alatt. A németujvári rendházat Czitányi Ferenc plébános h. képviselte. A szentgotthárdi cisztercita-rend­házat Szenczy Győző perjel, Saád Henrik, Unger Román plébános, kormányzó, Szűcs hittanár képviselték. A celldömölki bencés rendházat Hollósy Rupert apát, Rác En­dre perjel. A kőszegi bencés rendház küldött­sége Bárdos Rémig dr. főgimn. igazgató vezetésével jelent meg. A soproni rendhá­zat Molnár Ervin főgimn. tanár képviselte. Vas vármegye törvényhatóságát Bé­kássy István főispán, Herbst Géza alispán, Radó Gyula dr. főjegyző, Hvozdovics An­tal áll. ep. k­iv. főnök, Bezerédj Kiss Emil, Pulay József, Szakács István, Manó, Sinkovich Elek, Mezihrádszky Kálmán dr. vármegyei főorvos, Takács Benedek dr. tb. főorvos, Vidos Árpád, Röszler Károly, Dö­mötör Lajos németujvári főszolgabíró, Pek­ker László dr., Guary Károly, Knebel Fe­renc, Széll Emil, Radó Lajos és a tör­vényhatóság közül igen sokan képviselték. Zala vármegye törvényhatóságának képvi­seletét Árvay Lajos alispán, Zaka Zsig­mond árvaszéki elnök, a vármi, főjegyző alkották. December 28-án történt a temetés Reggel 9 órakor ünnepi mise előzte meg a szertartást. A gyászmise alatt, az ének­kar Haller Requiem-jének előadásával emelte a jelenlevők áhítatát. Szentmise végeztével Széchényi Mik­lós gróf, Prohászka Ottokár megyéspüspö­kök, Kollányi Ferenc dr. jáki apát, Giess­wein Sándor dr. győri és Rédey Ferenc veszprémi praelatus kanonokok fekete plu­vialét öltöttek s a koporsóhoz vonultak. Itt a növendékpapság elénekelte a Liberat. A gyászmise után következett a szo­morú szertartás utolsó aktusa : a temetés. Bethoven gyászindulóján­ak h­angjai mellett lassan-lassan­­ megindult az óriási sokaság a székesegyházból. A diszes érckoporsót, a kijelölt, papok vitték a gyászkocsiig. A menet a Széchényi­ téren az Iskola­utcán át haladt a székesegyház alatt levő s a püspökök temet­kezési helyéül szolgáló vadász-öv és revolverek. S ha mindez nem, de arab kiejtésével elárulta az idegent. A beduin Murád volt hűséges szol­gám és kísérőm tripoliszi barangolásaimon, az idegen pedig én magam. Tegnap Tripolizból elindulva azt hit­tem, hogy elérjük Szindánt és a közelében fekvő Ahdar Duárt, azonban nagyon csa­lódtam, mert az óriási hőségben tevéink ellankadtak és a vízhiány is érezhetővé vált. Ma már estefelé voltunk és még min­dig csak homoktenger mindenfelé. Murád, aki, ha igaz, egész Tripoliszt ismerte és állítólag Tibesztit, Borkiit és Vadait is megjárta már, váltig erősítgette, hogy két óra múlva elérjük Színtant. Az arab ember szereti a nagyotmon­dást s így­ nem vettem valami nagyon ko­molyan a biztatást. Azonban szó, ami szó, Murád igazat mondott s midőn csillagok feltűntek az égen. Szint­án az első váro­sában voltunk. Néhány kőből, agyagból épített viskó, egy nyomorult­­ mecset és igen sok sátor. A város közepén két ciszterna, ez : Szin­tán. Karavánok találkozóhelye, ennek kö­vetkeztében miegymást drága pénzért le­het kapni. Első dolgunk volt vizet kérni, ami baksis ellenében sikerült. Hotel, vendéglő, korcsma nincs. Né­hány sátor előtt lustán heverésztek embe­rek , kávét szürcsölgettek, csibukot vagy cigarettát sziva. Ezek a sátrak képezik­ a kávéházat. Azonban legnagyobb csodálko­zásomra még teát is adtak. Marokkóban több teát fogyasztanak mint kávét.­­De itt ? Úgy látszik halad a civilizáció. Egy sátorban néhány piaszterért szál­lást is kaptunk. Már kora reggel útnak­ in­dultunk újból, hogy este Ahdar Duárba jussunk, amely már a Tripoliszi határon van, a franciák Tunisznak vindikálják. Ter­mészetes, hogy határrendezésről értelemben szó sem lehet s inkább európai a tér­képen veszekednek egymással a fényes porta és a Quai d'Orsay (a párisi francia külügyminisztérium palotája ezen az uton van, onnét a neve). Ahdar Duar környékén állítólag oroszlánok és fekete párducok ta­nyáznak s így izgalmas vadászatra nyílott kilátás, ez a sportszenvedély tetette meg velem a négy napos kirándulást. Utóvégre az ember nem minden nap juthat Afrikába s ha már néhány heti sza­badságidőből telik, akkor nem szabad el­mulasztani. Ha oroszlánt lövök bizony azt még a veszprémi urak is megirigyelik s Laczkó Dezső, a muzeumi direktor, maga is jónevü nimród és ázsia kutató azonnal elkérné. Estére célhoz értünk s valami El­fen­nek (róka) nevű beduinhoz utasítottak szál­lásra, ahol jó vacsorát kaptunk. Kebab (nyárson sült h­ússzeletkék), ár­neb (nyúl), dindi (pulyka), fabir (édesség), diba (szőlőszörp), mos (banán), battich (dinnye), hamáme (galamb), végül kávé és jó dohány fejezte be az afrikai fogalmak szerinti dinert- Néhány piasztert fizettünk, ami nem sok. El­mennek, a szimpatikus, de már­őszbe borult szakállú beduin tehát kitett magáért és megígérte, hogy korán felkelt, hogy a lesről el ne késsünk. Lesz mindenféle vad s­abu rad (a menydörgés atyja, vagyis az oroszlán) sem fog hiányozni Már jóelőre örültem a nagy­szerü va­dászatnak. Hamarosan elaludtam s álmom­ban egy­ik fenevadat a másik után terit­gettem le, mignem az egyik oroszlánt ros­­szul találván el, az nekem ugrott s dula­kodni kezdtünk, mig végre megragadott és megroppantott. De nem abu­rad, hanem Murád, akiről csurgott a verejték. • Szidi ! (arab : Uram !) El hamdu lil­lah ! (Hála Istennek) Csakhogy felébredtél, fél órája költögetlek már, de te nem akar­tál ébredezni, hanem kiabáltál, rúgtál, ha­donáztál. Mi bajod ?» • Mélyen aludtam. A két napi lovag­lás megviselt.» • Nem is a hitetlenek részére terem­tette Allah a dzsimálokat (tevéket).» • Eszszá-á­ kám (hány' óra van) ?» • Eszsá á tisz-a "viszijádé (kilenc óra elmúlt) !» • Allah íharkilik ia kelb (Allah éges­sen el te kutya)! • Keltettelek uram, de te nem akartál kelni. Nem megyünk ugy sem vadászni.* • Nem ?» • Nem lehet !» • Miért ?» • Nincs fegyverünk !» • Hol vannak ?» Körülnéztem s legnagyobb meglepe­tésemre észrevettem, hogy kitűnő, tizenhá­rom lövetű winchesterem hiányzik, a töl­tényövemnek és a látcsövemnek is hűlt helye. Marád kidülledt szemekkel bámult

Next