Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
k egy részét ellenem indították, a másik felét pedig jól megfontolt önvédelemből én indítottam. A kimenetele aligha lesz egynek is veszélyes. E perek nem tartoznak abba az osztályba, ahol az egyik félnek igaza van, a másiknak pedig nincs. Ezek eredetüket jogtalan alapból, az önbíráskodásból vették s így, ahogy vesszük, — egyik félnek sincs igaza, mert eltávozott mindkettő a törvényes talajról , viszont a maga szempontjából mind a kettőnek igaza van. A törvényes eljárás itt az események regisztrálásán kívül azt a felet fogja büntetéssel sújtani, amelyik kevésbbé lesz ügyes a másiknál. Aggodalomra tehát egyik gidairól sincs ok, legfeljebb megfizetjük a mulatság árát, ki olcsóbbért, ki drágábbért, ahogy a koponyájából telik. Szóval a jövő esztendő, lapjaink beléletében, ez irányban fog kisebb nagyobb érdekességekkel szolgálni, amikről beszámolni annak egyaránt nem fogunk kisérni. idején A városi politikában a jövő esztendő szintén eseménydús lesz, amelynek folyásában teljes erővel ki fogjuk venni a részünket. Orbán Dezső. I BALATONVIDÉK 1911. január 15. f ISTVÁN VILMOS , szombathelyi püspök. Vilmos, a szombathelyi püspökök sorában a kilencedik, leszállt, csöndes elődjei közé a székesegyház főoltára alatt levő hideg sírboltba s szerda óta ott várja velük együtt a boldog feltámadást. Arányaiban, megnyilatkozásában impozáns sértő utolsó útjára az elköltözött részvét kiholt tetemét. A társadalom minden rétege osztozott az egyházmegye fájdalmában. A halál bekövetkezése után ravatalra tették az elhunyt főpásztor holt tetemét, így maradt karácsony napján. Dec. 26 án de. 10 órakor Mezihradszky Kálmán dr. s Alexy Emil dr. orvosok hozzáfogtak a püspöki északi lakosztály előszobájában a balzsamozáshoz. A lágy részeit a testnek egy nagyobb s a szivet egy kisebb vörösréz urnába helyezték el s zárták le légmentesen. Az edények a sírboltban koporsója fölé kerülnek. Az antiseptikus szerekkel s arzénnel végzett balzsamozás után a holttestet főpapi ornatusba öltöztették és ismét ravatalra helyezték. Kedden reggel bocsátották a közönséget a ravatalhoz. Reggel fél 6 órától fogva félóránkint a ravatal közelében felállított oltár előtt gyászmisét mondtak a székeskáptalani udvari papság tagjai. Este 7 órakor lealmozták a koporsót. Naponkint 3-szor szólaltak meg a székesegyház összes harangjai, hirdetvén az egyházmegye gyászát. A temetésre Szombathelyre érkeztek : Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. A veszprémi székeskáptalan részéről Rédey Ferenc és Rada István kanonokok. A győri székeskáptalan részéről Giesswein Sándor dr. praelatus-kanonok. A vidéki dignitariusok közül: Kollányi Ferenc praelatus, jáki apát, Hollósy Rupert dömölki apát, Viszota Lajos dr- pápai kamarás, püspöki titkár. A szombathelyi székeskáptalan valóságos s tiszteletbeli kanonokjai közül Horváth István káptalani helynök, prépost-kanonok, koltai Vidos Lajos, Bertalanffy Gyula, dr. Tóth József apátkanonokok, dr. Ivanóczy Ferenc, Baumgartner Ferenc tiszteletbeli kanonokok. Az egyházmegyei diaguitáriusok közül : Gaál Sándor dr. szombathelyi, Legáth Kálmán zalaegerszegi apátplébánosok, Kóbért János sárvári, Perényi Antal körmendi prépost-plébánosok, Kunos István kőszegi, Rigó Zsigmond szenttamási apátplébánosok. A központi világi papság soraiból : Farkas Ferenc szentszéki ülnök, theol. tanár, Tander Sándor vicerektor, theol. tanár, Boda János dr. püspök titkár, Erőss József dr., Császár József dr. theol. tanárok, Rogács Ferenc dr. lelkiigazgató, Pintér József karkáplán, Rozmán József szentszéki jegyző, Varga János püspöki szertartó, Faiszt Lajos, Kiffi Mihály szombathelyi káplánok, Gyuk Pál, Éberhardt István, Magyar János hitoktatók, Nagy Károly, Rácz Ferenc nyug. plébánosok, Beer Károly nyug. plébános és lelkésztanár. A premontrei rendház tagjai teljes számmal Kárpáti Kelemen vezetésével. A szent Domokos-rendi szerzetesek Musatics Gergely perjel s házfőnök vezetésével kereszt alatt A szent Ferenc-rendi szerzetesek Hegedűs Cirjék házfőnök vezetésével szintén kereszt, alatt. A németujvári rendházat Czitányi Ferenc plébános h. képviselte. A szentgotthárdi cisztercita-rendházat Szenczy Győző perjel, Saád Henrik, Unger Román plébános, kormányzó, Szűcs hittanár képviselték. A celldömölki bencés rendházat Hollósy Rupert apát, Rác Endre perjel. A kőszegi bencés rendház küldöttsége Bárdos Rémig dr. főgimn. igazgató vezetésével jelent meg. A soproni rendházat Molnár Ervin főgimn. tanár képviselte. Vas vármegye törvényhatóságát Békássy István főispán, Herbst Géza alispán, Radó Gyula dr. főjegyző, Hvozdovics Antal áll. ep. kiv. főnök, Bezerédj Kiss Emil, Pulay József, Szakács István, Manó, Sinkovich Elek, Mezihrádszky Kálmán dr. vármegyei főorvos, Takács Benedek dr. tb. főorvos, Vidos Árpád, Röszler Károly, Dömötör Lajos németujvári főszolgabíró, Pekker László dr., Guary Károly, Knebel Ferenc, Széll Emil, Radó Lajos és a törvényhatóság közül igen sokan képviselték. Zala vármegye törvényhatóságának képviseletét Árvay Lajos alispán, Zaka Zsigmond árvaszéki elnök, a vármi, főjegyző alkották. December 28-án történt a temetés Reggel 9 órakor ünnepi mise előzte meg a szertartást. A gyászmise alatt, az énekkar Haller Requiem-jének előadásával emelte a jelenlevők áhítatát. Szentmise végeztével Széchényi Miklós gróf, Prohászka Ottokár megyéspüspökök, Kollányi Ferenc dr. jáki apát, Giesswein Sándor dr. győri és Rédey Ferenc veszprémi praelatus kanonokok fekete pluvialét öltöttek s a koporsóhoz vonultak. Itt a növendékpapság elénekelte a Liberat. A gyászmise után következett a szomorú szertartás utolsó aktusa : a temetés. Bethoven gyászindulójának hangjai mellett lassan-lassan megindult az óriási sokaság a székesegyházból. A diszes érckoporsót, a kijelölt, papok vitték a gyászkocsiig. A menet a Széchényi téren az Iskolautcán át haladt a székesegyház alatt levő s a püspökök temetkezési helyéül szolgáló vadász-öv és revolverek. S ha mindez nem, de arab kiejtésével elárulta az idegent. A beduin Murád volt hűséges szolgám és kísérőm tripoliszi barangolásaimon, az idegen pedig én magam. Tegnap Tripolizból elindulva azt hittem, hogy elérjük Szindánt és a közelében fekvő Ahdar Duárt, azonban nagyon csalódtam, mert az óriási hőségben tevéink ellankadtak és a vízhiány is érezhetővé vált. Ma már estefelé voltunk és még mindig csak homoktenger mindenfelé. Murád, aki, ha igaz, egész Tripoliszt ismerte és állítólag Tibesztit, Borkiit és Vadait is megjárta már, váltig erősítgette, hogy két óra múlva elérjük Színtant. Az arab ember szereti a nagyotmondást s így nem vettem valami nagyon komolyan a biztatást. Azonban szó, ami szó, Murád igazat mondott s midőn csillagok feltűntek az égen. Szintán az első városában voltunk. Néhány kőből, agyagból épített viskó, egy nyomorult mecset és igen sok sátor. A város közepén két ciszterna, ez : Szintán. Karavánok találkozóhelye, ennek következtében miegymást drága pénzért lehet kapni. Első dolgunk volt vizet kérni, ami baksis ellenében sikerült. Hotel, vendéglő, korcsma nincs. Néhány sátor előtt lustán heverésztek emberek , kávét szürcsölgettek, csibukot vagy cigarettát sziva. Ezek a sátrak képezik a kávéházat. Azonban legnagyobb csodálkozásomra még teát is adtak. Marokkóban több teát fogyasztanak mint kávét.De itt ? Úgy látszik halad a civilizáció. Egy sátorban néhány piaszterért szállást is kaptunk. Már kora reggel útnak indultunk újból, hogy este Ahdar Duárba jussunk, amely már a Tripoliszi határon van, a franciák Tunisznak vindikálják. Természetes, hogy határrendezésről értelemben szó sem lehet s inkább európai a térképen veszekednek egymással a fényes porta és a Quai d'Orsay (a párisi francia külügyminisztérium palotája ezen az uton van, onnét a neve). Ahdar Duar környékén állítólag oroszlánok és fekete párducok tanyáznak s így izgalmas vadászatra nyílott kilátás, ez a sportszenvedély tetette meg velem a négy napos kirándulást. Utóvégre az ember nem minden nap juthat Afrikába s ha már néhány heti szabadságidőből telik, akkor nem szabad elmulasztani. Ha oroszlánt lövök bizony azt még a veszprémi urak is megirigyelik s Laczkó Dezső, a muzeumi direktor, maga is jónevü nimród és ázsia kutató azonnal elkérné. Estére célhoz értünk s valami Elfennek (róka) nevű beduinhoz utasítottak szállásra, ahol jó vacsorát kaptunk. Kebab (nyárson sült hússzeletkék), árneb (nyúl), dindi (pulyka), fabir (édesség), diba (szőlőszörp), mos (banán), battich (dinnye), hamáme (galamb), végül kávé és jó dohány fejezte be az afrikai fogalmak szerinti dinert- Néhány piasztert fizettünk, ami nem sok. Elmennek, a szimpatikus, de márőszbe borult szakállú beduin tehát kitett magáért és megígérte, hogy korán felkelt, hogy a lesről el ne késsünk. Lesz mindenféle vad sabu rad (a menydörgés atyja, vagyis az oroszlán) sem fog hiányozni Már jóelőre örültem a nagyszerü vadászatnak. Hamarosan elaludtam s álmomban egyik fenevadat a másik után teritgettem le, mignem az egyik oroszlánt rosszul találván el, az nekem ugrott s dulakodni kezdtünk, mig végre megragadott és megroppantott. De nem aburad, hanem Murád, akiről csurgott a verejték. • Szidi ! (arab : Uram !) El hamdu lillah ! (Hála Istennek) Csakhogy felébredtél, fél órája költögetlek már, de te nem akartál ébredezni, hanem kiabáltál, rúgtál, hadonáztál. Mi bajod ?» • Mélyen aludtam. A két napi lovaglás megviselt.» • Nem is a hitetlenek részére teremtette Allah a dzsimálokat (tevéket).» • Eszszá-á kám (hány' óra van) ?» • Eszsá á tisz-a "viszijádé (kilenc óra elmúlt) !» • Allah íharkilik ia kelb (Allah égessen el te kutya)! • Keltettelek uram, de te nem akartál kelni. Nem megyünk ugy sem vadászni.* • Nem ?» • Nem lehet !» • Miért ?» • Nincs fegyverünk !» • Hol vannak ?» Körülnéztem s legnagyobb meglepetésemre észrevettem, hogy kitűnő, tizenhárom lövetű winchesterem hiányzik, a töltényövemnek és a látcsövemnek is hűlt helye. Marád kidülledt szemekkel bámult