Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-05 / 1. szám
tál Uram esőt, de nincs banhe köszönet !» Magyarország népe is ilyenformán járt a választójogi reformmal. Az alkotmányos élet beköszöntésével az ország polgárságának csak egy és pedig kisebb része jutott az alkotmányos élet jogaihoz. A másik és pedig nagyobb rész kinn maradt az alkotmányosság sáncain kivül ! A jogtalanok epedő szomjúsággal kiáltottak enyhet adójogért! Évtizedek óta hullámzott a magyar ég alatt a könyörgés ! Nagy gyülekezetekben, «körmenetekben» hangzott a kiáltás szerte a hazában : «jogot a népnek.* Felhő kerekedett végre — Bécs felől, villámok cikkáztak, a nemzeti követelések mennydörögtek a nemzeti jogokért. A nagyban mindenki üdítő, csillapító viharhalmat után csengett. A nagy dörrenésben: Kristóffi hamis próféta ajkain: megvillant az általános,egyenlő, titkos és községenkénti szavazati jog ígérete.. . . azután csend lett. Mintha az igérő és kérő nép is megdöbbent volna a nagy ígérettől ! De a felhők csak kavarogtak, az elégedetlenek jogot kérő szavai nem szűntek a követeléssel ! És íme, míg a hegyek viaskodtak, megszületett— a ridikulus mus.... A zivatar vihar ZdScL ct jótékony eső helyett meghozta a jégverést. .Lukács László majd egy évtizedes ígérgetés után végre beterjesztette a várva várt választójogi reformjavaslatot. Amelyre a jogot kérők ezrei is elmondatják : Adtál Uram -esőt, de nincs benne köszönet. Olyan ez a javaslat is, mint a rongyos szűr, kivül, belül lyukas, rongyos. A be -és kibúvók szabad prédája, melyben csak a fürge cickányok és mezei egerek lehetnek otthonosak. Ez a javaslat minden és mégis semmi. Egy nesze semmi fogd meg jól. Egy u. n. mixtum kompositum ! Se nem általános, se nem egyenlő, se nem titkos, se nem községenkénti. Olyan, mint a szabadelvű politika : — Vakulj magyar ! Nem elégíti ki a szélső radikálisokat, nem elégíti ki a mérsékelt haladás híveit, nem elégíti ki a merev konzervatív felfogásokat. Előre is lép, hátra is lép — de legnagyobbrészt — félre lép ! A hang, mely megszólal benne — az Jákobé, de a kéz, amely nyújtja — Ézsáué. Szelíd hang, amely csillapít, de erős szőrös kéz, amely szétüt, hogy szerte rebbenjenek az erőszakos követelőzők seregein. Tehát teljesen alkalmatlan arra, amire szánva van, a nemzet széles rétegeinek megnyugtatására ! Nincs a hazában senki, aki ne osztaná, hogy az eddigi elavult választójogi rendszer, a változott viszonyok között fenntartható volna. Minden méltányos felfogás megegyezik abban, hogy a rendkívül szűk választójogi kereteket bővíteni kell. Hogy az alkotmány sáncain kívül állók százezreinek is meg kell adni a legelemibb állampolgári jogot. Hogy azok is részesedhessenek e jogukban, kik vér és pénz áldozataik dacára, eddig a jogot, a nemzet sorsának intézésében nélkülözték, de akik vagyoni, értelmi s munkásállásuknál fogva arra igényt tarthatnak. Úgy azonban, hogy a nemzeti jogokban való részesedés a nemzeti érdekeknek mindenben meg is feleljen. Az a minden korlátozás nélküli általános, egyenlő és titkos választójog tulajdonképpen csak utópia ! Mert a leghaladottabb és radikálisabb államok általánosának is megvannak a korlátai ! Ennek dacára sem vált az úgynevezett absolut általános — egy országnak sem üdvére ! Magyarország alkotmányos és nemzeti s erősen nemzetiségi viszonyai pedig egyenesen óva intenek az általánosnak nevezett választójogtól. Ilyet tehát komoly megfontolás után senki sem kíván! De igenis kívánja mindenki a jognak oly mérvű kiterjesztését, mely a nemzet lehető legszélesebb rétegei előtt nyissa meg az alkotmányos élet kapuit. Természetesen azok előtt, akik arra érettek, nem pedig, akik a megfelelő feltételek nélkül szűkölködnek. Ha már most a nyilvánosságra jutott javaslatot tekintjük, minden szempontot mérlegelő, kellő, minden pártpolitikát mellőző vizsgálódás után megállapíthatjuk, hogy ez a javaslat sem a jogos követelésnek, sem a méltányos igényeknek, sem a helyes jogérzéknek, sem belátó nemzeti politika és megnyugtatás gondolatának meg nem felel ! Ellenben bő tápot nyújt arra a máris hangoztatott jogos gyanura, hogy nem egyetemes nemzeti érdeket, hanem szűkkeblű pártérdeket kiván szolgálni. Bűnben fogantatott ! Mert kitűnt, hogy jogos nemzeti aspirációnk letörésére gondolták ki az általánost. Bűnben született meg, mert a szenvedelmes és kárhozatos pártvillongások között, mellőzve, sőt mereven elutasítva a pártközi megegyezés elvét, egy az uralmat gyakorló pártÉrdekes kép a «Tükör előtt« is, míg a • Vasárnap délután* c. képen bár az alak mozdulataiban kevés a szépség, mégis a szineivel kitűnően hat. Vágó Sándor «Hatvani piac» c. vásznán a napsütés érdekes megfestése s a «Talyigásokon» a jó kompozíció érdemel elismerést. Náray Aurélnak «Rácsos kapu, rácsos ablak» c. genie képe bár kissé Munkácsy és Bihari szó, mégis szép kidolgozásával s alakjainak megrajzolásával tudást bizonyit.. Zorkóczy Gyulának is van néhány szép vászna, pl. a «Falu szélén”, amelyek azért szépek, mert egységesek és a színei természetesek. Aquarellekben Deák Ebner Lajos tűnik ki, akinek a munkáján meglátszik tudás és művészi erő. Nagyon hangulatosak Holló Lajos római aquarelljei is, amelyekben megvan színhelyük langyos levegője, élénk napsütése. Tehát, amint, mondom, talál az ember szép számmal olyan képet a tárlaton, amely előtt, gyönyörködve áll meg, de különben is, nem kívánhatjuk azt, hogy Ma*net vagy Degas képeket állítsanak ki a mi kis városunkban és igy megadhatjuk azt az elismerést, hogy ez a kiállítás a szokott képkiállításokat, mind képeinek számával, mind több valóban szép képének értékével meghaladta. BALATONVIDÉK 1913. január 5. Kibékülés. Irta :Ér » Lányi Ferenc, a híres cimbalomművész búcsúzott az élettől. Búcsúlevelei ott hevertek előtte az asztalon. Csak még egyet nem írt meg egészen. Ott feküdt az is előtte, de csak a megszólítás volt rajta : • Imádot Anyám !» Nem jutott semmi az eszébe, pedig hiszen meg akarta vigasztalni ebben a levélben. Idegesen szívta cigarettáját. Feltűnt előtte a jó anya képe, amint hívogatólag terjesztette ki feléje kezeit. Szemeibe szöktek a könnyei. De aztán elűzte ezt a képet. «Mit ér nekem már az élet nélküle*, sóhajtott fel. Fáradtan kelt fel az íróasztaltól. Nem akart, nem mert írni az anyjának. Nem is tudott volna írni. Csak még ennyit fűzött a megszólításhoz : «Bocsásson meg boldogtalan fiának !» Ezután oda ült a cimbalomhoz. El akarta játszani még egyszer az ő nótáját, a szívtelenét. Belevágott a hurok közé, csengett, zúgott a hangszer hol szelíden, mint az estharangja, hol vadul, mint, a zivatar mennydörgése. S mialatt zengett a cimbalom, melynek hangjaiban egész fájdalma ott volt, elgondolkozott a múlton. Ott látta magát rossz barátai között folytonos mulatozások, kicsapongások közt. Ezután jött Ő, a kékszemű leány és kiragadta őt e körből. Halálosan egymásba szerettek. Látta magát, amint a turisták bálján táncol vele, hallotta újra szavait: •Feri, ha szeret, többet nem megy barátai közé. Érti ? Én akarom, én !» Látta magát,amint ragyogó szemmel megígéri azt. Azután tovább szaladtak gondolatai. Látta magát, amint boldogan tervezgeték együtt a jövőt. Azután jött a végzetes nap. Isten látja a lelkét, ő nem szegte meg a szavát. Jöttek a barátok s vitték őt mulatni. Avval vigasztalták, hogy hiszen tíz órára újra haza jöhet,. Hiszen ez úgyis utoljára lesz. S ő elment. A leány megtudta ezt. Azóta nem szólt hozzá. Hiába minden könyörgés, a leány hajthatatlan maradt. Csak ennyit válaszolt minden kérésére : «Megszegte a szavát.» Ezért kell tehát, hogy pontot tegyen az élete végére. • Hiszen nélküle nem tudok élni», sóhajtott fel halkan. Itt végére ért gondolatainak, csak a cimbalom zúgta meg szomorúan a refraint : — Isten veled ! Még egyszer a hurok közé csapott. S mialatt a «c» sejtelme9 © 11 zúgott bele a csendbe, szomorúan állott fel. Odament az asztalhoz s még egyszer megcsókolta az ő képét. Elővette a revolvert, még egyszer megnézte a kis kegyetlen jószágot. «Isten veled !» susogta halkan s felemelte a fegyvert. Ebben a pillanatban egy puha, kicsike leánykóz fogta le a pisztolytartó kezet. : •Feri ! — rebegte halkan — mit csinál?* A fiú riadtan nézett rá. A leány szelíden, megbocsátólag tekintett rá s szótlanul tette le a revolvert, melyet a fiútól elvett. Azután meglátta az anyjához címzett levelet. — Kinek írta ezt, Feri ? — kérdezte halkan a leány. A fiú csendesen felelt : «Az anyámnak» , • Az anyánknak, javította ki a leány, mialatt karját a fiu nyaka köré fonta..