Balkon, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám

2006 interjú A rátalálás öröme Dr. Merics Imre műgyűjtővel beszélget Gellér B. István Cellér B. István: Mik a gyökereid, honnan jöttél? Dr. Merics Imre: Parasztcsaládban születtem. Az őseim az 1700-as években úgy kerültek ide, hogy amikor Padányi Bíró Márton püspök a sümegi püspöki palotát építette, akkor Horvátországból és Ausztriából hoztak mesterembereket, és miután befejezték az építkezést, letelepítették őket egy közeli faluban, Bazsiban. Meglehetősen nagy birtokokat kaptak, így aztán a régi mesterséget feladva let­tek földművesek. Igaz ez a másik ágon, anyám oldalán is, aki Nagygörbőn szüle­tett. C.B.I.: Hogyan lettél állatorvos? A Keszthelyi Mezőgazdasági Technikum igazgatója javasolta, hogy válasszam az állatorvosi pályát, hiszen benne vagyok a mezőgazdasági munka minden ágában, ismerem az állatok viselkedését, közelségét. Ezt nem kellett megtanulnom, el­lentétben azokkal, akik nem ebben nőttek fel. Nem is tudom, hogyan sajátítják el, hogy közel menjenek egy állathoz, hogy ne riadjon meg és a gazdája is érezze, hogy abszolút biztosan mozog mellette, így a kezelés is sokkal egyszerűbb. C.B.I.: Hogyan kerültél Tormásra? M.I.: Oda száműztek. Devecserben voltam gyakornok, a feleségem Halimban tanított. A devecseri állami gazdaságban nagyon szerették volna, ha ottmaradok. De én körzetbe akartam kerülni. Éreztem, hogy az emberekkel könnyedén jó kap­csolatba tudok kerülni, s az állatorvos munkájában nagyon fontos, hogy a beteg állat tulajdonosa bízzon benne. A sógorom segítségével kerültem Baranyába. A körzet neve is megvolt, Gödre község. Közben elvittek katonának hat hónapra. A feleségem már Gödrére költözött, amikor bevonultam. 1965-öt írtunk, az MSZMP hatalma akkor nagyon nagy volt. S híján voltunk párt­fogóknak. Egy protekciós embert akartak elhelyezni, függetlenül attól, hogy én már nem tudtam volna visszamenni, talajtalan maradhattam, odaadták a gödrei körzetet a protezsáltjuknak. A feleségem bútorait kirakták az utcára. Felajánlot­tak egy számomra idegen helyet, lehetetlen környezetben egy főállattenyésztői munkakört. Ez volt Tormás. Azt hitték, belebukom, mert egy frissen végzett állatorvos ennyire mélyponton lévő állattenyésztéssel nem fog tudni mit kezde­ni. Mivel a gazdálkodás a kisujjamban volt, az embereket meg tudtam győzni. A körülöttem lévő fagyosság elolvadt. A következő állatorvosi forgásnál már kine­veztek Tormásra. Ennek lassan 40 éve. G.B.I.: Hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel? M.I.: A hetvenes évek elejére az életünk rendeződött, megvetettük a lábunkat, családot alapítottunk. Szelestey Laci barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a népművészet micsoda értékeket hozott létre. Ő paraszti bútorokat, pásztorfa­ragásokat gyűjtött, elsősorban mángorlókat, pásztor­munkákat. Nem volt autó­ja, viszont nagyon jól tudta, hova kell menni, így aztán együtt mentünk. Aztán a már eredményes gyűjtést egyedül folytattam. Mikor elhívtak valahova a munkám során, gyakran megkérdeztem, felmehetek-e a padlásra. Aztán ha találtam vala­mit, igyekeztem azt meg is venni. Akkoriban már sokan járták a falvakat, elrugaszkodtak az árak, nem tudtam kö­vetni, s azon gondolkodtam, hogy abba kéne hagyni. Hiányzott volna viszont a gyűjtés és a sok kiváló történet, ami ehhez kapcsolódott. A rátalálás öröme. Nem beszélve arról, hogy mindez az én ismereteimet is bővítette. Amit megtaláltam, azt sokat forgattam, próbáltam magamnak érthetővé tenni, hogy mit jelenthetett akkor a készítőjének, mit üzen a későbbieknek. Együtt fejlődtem a gyűjteménnyel. Ebben az időben sok képzőművész is gyűjtött népművészeti tárgyakat. Zalába járt le például Berki Viola is. Az ő világa azonnal megfogott. Azt az életet, amiben én is felnőttem, jól is­merte, és nagyon gazdagon-mívesen örökítette meg. Vele kezdtem el a képek gyűjtését. Viola révén kerültem kapcsolatba a 70-es évek köze­pén Kátay Mihállyal, Kovács Tamással, Somogyi Győzővel. Ez volt az egyik vonal, a másik pedig, hogy itt élt Martyn Feri bácsi Pécsett. Akkor már nem csak a népművészet érdekelt, hanem az éppen megjelent képzőművészeti könyveket is olvastam. Ekkoriban alakult a nagyon értékes kortárs gyűjtemény Pécsett, s gyakran látogat­tam, így ismerkedtem meg Martyn képeivel. ír­tam neki, hogy szeretném felkereni, s meglepő Részlet Dr. Merics Imre gyűjteményéből

Next