Balkon, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám
2006 interjú A rátalálás öröme Dr. Merics Imre műgyűjtővel beszélget Gellér B. István Cellér B. István: Mik a gyökereid, honnan jöttél? Dr. Merics Imre: Parasztcsaládban születtem. Az őseim az 1700-as években úgy kerültek ide, hogy amikor Padányi Bíró Márton püspök a sümegi püspöki palotát építette, akkor Horvátországból és Ausztriából hoztak mesterembereket, és miután befejezték az építkezést, letelepítették őket egy közeli faluban, Bazsiban. Meglehetősen nagy birtokokat kaptak, így aztán a régi mesterséget feladva lettek földművesek. Igaz ez a másik ágon, anyám oldalán is, aki Nagygörbőn született. C.B.I.: Hogyan lettél állatorvos? A Keszthelyi Mezőgazdasági Technikum igazgatója javasolta, hogy válasszam az állatorvosi pályát, hiszen benne vagyok a mezőgazdasági munka minden ágában, ismerem az állatok viselkedését, közelségét. Ezt nem kellett megtanulnom, ellentétben azokkal, akik nem ebben nőttek fel. Nem is tudom, hogyan sajátítják el, hogy közel menjenek egy állathoz, hogy ne riadjon meg és a gazdája is érezze, hogy abszolút biztosan mozog mellette, így a kezelés is sokkal egyszerűbb. C.B.I.: Hogyan kerültél Tormásra? M.I.: Oda száműztek. Devecserben voltam gyakornok, a feleségem Halimban tanított. A devecseri állami gazdaságban nagyon szerették volna, ha ottmaradok. De én körzetbe akartam kerülni. Éreztem, hogy az emberekkel könnyedén jó kapcsolatba tudok kerülni, s az állatorvos munkájában nagyon fontos, hogy a beteg állat tulajdonosa bízzon benne. A sógorom segítségével kerültem Baranyába. A körzet neve is megvolt, Gödre község. Közben elvittek katonának hat hónapra. A feleségem már Gödrére költözött, amikor bevonultam. 1965-öt írtunk, az MSZMP hatalma akkor nagyon nagy volt. S híján voltunk pártfogóknak. Egy protekciós embert akartak elhelyezni, függetlenül attól, hogy én már nem tudtam volna visszamenni, talajtalan maradhattam, odaadták a gödrei körzetet a protezsáltjuknak. A feleségem bútorait kirakták az utcára. Felajánlottak egy számomra idegen helyet, lehetetlen környezetben egy főállattenyésztői munkakört. Ez volt Tormás. Azt hitték, belebukom, mert egy frissen végzett állatorvos ennyire mélyponton lévő állattenyésztéssel nem fog tudni mit kezdeni. Mivel a gazdálkodás a kisujjamban volt, az embereket meg tudtam győzni. A körülöttem lévő fagyosság elolvadt. A következő állatorvosi forgásnál már kineveztek Tormásra. Ennek lassan 40 éve. G.B.I.: Hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel? M.I.: A hetvenes évek elejére az életünk rendeződött, megvetettük a lábunkat, családot alapítottunk. Szelestey Laci barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a népművészet micsoda értékeket hozott létre. Ő paraszti bútorokat, pásztorfaragásokat gyűjtött, elsősorban mángorlókat, pásztormunkákat. Nem volt autója, viszont nagyon jól tudta, hova kell menni, így aztán együtt mentünk. Aztán a már eredményes gyűjtést egyedül folytattam. Mikor elhívtak valahova a munkám során, gyakran megkérdeztem, felmehetek-e a padlásra. Aztán ha találtam valamit, igyekeztem azt meg is venni. Akkoriban már sokan járták a falvakat, elrugaszkodtak az árak, nem tudtam követni, s azon gondolkodtam, hogy abba kéne hagyni. Hiányzott volna viszont a gyűjtés és a sok kiváló történet, ami ehhez kapcsolódott. A rátalálás öröme. Nem beszélve arról, hogy mindez az én ismereteimet is bővítette. Amit megtaláltam, azt sokat forgattam, próbáltam magamnak érthetővé tenni, hogy mit jelenthetett akkor a készítőjének, mit üzen a későbbieknek. Együtt fejlődtem a gyűjteménnyel. Ebben az időben sok képzőművész is gyűjtött népművészeti tárgyakat. Zalába járt le például Berki Viola is. Az ő világa azonnal megfogott. Azt az életet, amiben én is felnőttem, jól ismerte, és nagyon gazdagon-mívesen örökítette meg. Vele kezdtem el a képek gyűjtését. Viola révén kerültem kapcsolatba a 70-es évek közepén Kátay Mihállyal, Kovács Tamással, Somogyi Győzővel. Ez volt az egyik vonal, a másik pedig, hogy itt élt Martyn Feri bácsi Pécsett. Akkor már nem csak a népművészet érdekelt, hanem az éppen megjelent képzőművészeti könyveket is olvastam. Ekkoriban alakult a nagyon értékes kortárs gyűjtemény Pécsett, s gyakran látogattam, így ismerkedtem meg Martyn képeivel. írtam neki, hogy szeretném felkereni, s meglepő Részlet Dr. Merics Imre gyűjteményéből