Bányászati és Kohászati Lapok, 1868 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1868-02-29 / 4. szám

29 telepből egy pár üst is megtette a szolgálatot, külön mű-­­ helyek vagy tüzelők mondhatni még nem voltak.­­ Egy ily nagyobbféle Pattinson üstben, mely 250 mázsa ólmot felvehetett, beolvasztottak ugyanannyi ezüstös ólmot, me­lyet előbb meg kell tisztázni a tisztító tüzelőben, ha sok rezet, antimont és arsent tartalmaz.­­ A megolvasztott 250 mázsa ólomra 4 mázsa (0 ,6%) horganyt tettek a kö­vetkező részletekben: 1- or 260 fontot 2- or 100 „ és 3-or 40 „ oly formán, hogy miután az ólom egészen meg volt olvadva az illető részlet horgany az ólomfürdőbe tétetett, mely nagyobb faj súlyánál fogva a horganyt felszínéről lesüppedni nem engedte, mire az üstöt vaslemezzel könnyedén befedték, hogy a kisugárzó meleg egy részét visszanyerjék, és az üst alatti tüzelést fokozták.­­ Mert a horganynak, mind­amellett, hogy olvadására az ólomnál nagyobb hőmér­­sékre van szüksége, az ólomfürdő hevétől kell megolvad­nia , sőt a tüzelés fokozása azért is szükséges, mert ta­pasztalták, hogy minél magasabb az ólomfürdő hőmér­­séke a horgany beolvasztásánál az ólom ezüsttelenítése annál tökéletesebb . A horgany beolvadása után az üst egész tartalma egy szűrő alakú lapos vaskanállal fe­nekétől fölfelé 20—25 perczig szorgalmatosan kavarta­tok. — A kavarás bevégezte után következett a máso­dik s azután a harmadik részlet ugyanily módoni beol­vasztása. A harmadik horganyrészlet beolvasztása vagyis az utolsó felkavarás után az üst tüzelését megszüntették, és tartalmát, most már fedetlen, csendesen hűlni hagyták. — Nem sokára az ólomfürdő eddigi vékony élegbőrré­­tege mindinkább cserepesedni kezdett, mely az ezüstöt tartalmazó horganyhab fölszinre gyűlésének jele volt. — Időközönként a kavaró meg megvizsgálta az üst széleit és a keletkezett széleket letologatta az ólomfürdő közepére, hogy a közepén lévő nagyobb hőség a szélekben netalán túlságos mennyiségben megszilárdult ólmot ismét kiol­vassza, bizonyos időn túl azonban már a horganyhab gyorsabban kezdett gyűlni s a szélek is mindinkább vas­tagodni kezdettek, midőn ez utóbbiak már n­ a­­­1 hü­­velyknyi szélességre nőttek, fogak segedelmével dara­bonként gondosan kivétettek, és az említett szűrő alakú kavaró, most pedig leszedő, kanállal a horganyhabot ha­sonlókép gondosan leszedték és egy­úttal, könnyebb szállíthatás végett, vastányérokba (öntött­vasból készült kerek ólomformákba) rakták.­­ A horganyhab leszedé­sét lehet folytatni mindaddig, mig az ólomfürdő felülete kitisztul, vagy mig a horganyhab közé ólomjegéczők nem vegyülnek. A horganyhab félre létetik, az ólomfürdő alatt pe­dig, melyben az ezüstnek alig nyomát, de helyette annál több, 0,4% s azon felüli, horganyt lelhelni, a tüzelés újra megkezdetik és következik az ólom horganytalaní­­tásának munkája. Az ólomfürdőre a kiveendő horgany vegyértékének háromszor, négyszeresen megfelelő ólomhólyag (Pb 01.) létezik.­­ Ezen ólomhólyagot minden ezüstkohó maga állíthatja elő, ha a szegény ólom —­olvasztók füstkama­ráiból nyert porszálladékot, melyben igen sok ólometeg van, megfelelő mennyiségű sósavannyal (H­Cl) kőedény­ben feloldja és lassú tüzelés s többszöri kavargatás mel­lett megszáradásig főzi. — Az eképen nyert ólomhalvag korántsem tiszta,de nem is szükséges hogy az legyen, mert a szándékolt vegytani csere az ólomhalvag és a horgany között úgyis végbe megy.—Olvadt, az­az folyó állapotban az ólomhalvag és a horgany úgy hatnak egymásra, hogy horganyhólvag és ólom áll elő, mely utóbbit aztán magába veszi az ólomfürdő, míg az előbbi az olvadt ólom felszí­nén mint olaj a vizen, különválik.­­ E vegyi csere eré­lyes hatásán alapul a Herbst és Wassermann találmá­nyának tulajdonképeni lényege, — melynek alkalmazá­sát Caliban a feltalálók saját kohójánál a következőké­pen láttam. Az említett mennyiségű ólomhólyag az ólomfürdő felszínére rakatvan, a tüzelés mérsékelten folytattatik 16—20 óra hosszáig, midőn is a kivett ólompróbák hide­gen és repedés nélkül nyújtható lágy tulajdonságukkal a horganytalanítás bevégeztét tudatják.­­ A munka alatt képződő horganyhólyagfüst kivezetésére, miután csekély mennyisége miatt felfogását nem jutalmazná meg, egy kürtőnyakkal ellátott füstfogó vaslemeztölcsér boríttatik az üstre, hogy füstje ne alkalmatlankodjék kártékony hatásával a munkásoknak. A horganyhólyag nagyobb része azonban a koronként rávetett csekély mennyiségű oltott mészpor segítségével egy nehezebben olvadó, kö­vetkezőleg lassanként megkeményedő salakká válik , mely könnyen leszedhető, és ha még némi ólomhólyagot tart a következő horganytalanításnál úgy darabokban feltétetik az ólomfürdőre ólomhólyag helyett, s ha ily módon tovább már nem használtható akkor elvettetik, vagy nagyon kis adagokban feltétetik az ólom­olvasz­tókra, ha t. i. azok különben is horganytalan ólmot állí­tanak elő, vagy ha azoknak alji keverékre szüksé­gük van. A horganyhólyag-salakot egy szűrőkanállal ké­nyelmesen le lehet szedni, és ha az ólomfürdőt tőle meg­szabadították, hozzáfognak az ólomnak finomításához (a német „polen“). — Az ólom t. i. még akkor is tart visz­­sza némi antimont és arsent, melyet nyers­ fával való ka­varás által eltávolithatnak. — Az ilynemű ólomfinomitás nem tartott tovább Caliban egy óránál, mig azt Claus­­thalban 24—36 óra hosszáig folytatják, hogy tisztátala­nabb ólmukat megfinomíthassák.­­ E finomításnál egy „T“ alakú nehéz vaskarangot eresztenek az ólomfür­dőbe alsó végével, mely csak oly hosszú, hogy gyűrűjébe szorított egy láb hosszú nyers fahasábbal nem fekszik az üst fenekére, hanem felső szárnyainál fogva, melyek fogantyúkkal vannak ellátva az üst párkányára támasz­­­tathatik. — Ajánlható gyakorlati fogás, mert nem csak fakiméléssel van összekötve, hanem miután a vaskatang

Next