Bányászati és Kohászati Lapok, 1868 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1868-01-15 / 1. szám
Adatok Soóvár történelméből. A 9, 10. és 11-ik század. Már legrégibb történelmi iratainkban említés létezik Soóvárról, s hogy Árpád, midőn a honszerzés nagy munkáját megkezdé, meghódította az egész vidéket a Sajó folyóig és Soóvár váráig (Castrum salis.) E vár, melynek jelenleg már nyoma se látszik, valószínűleg a Soóvár falu felett lévő, most is várhegynek nevezett magaslaton lehetett, ott hol most a sz. István temploma áll, mely magaslat az egész Tarcza völgyön uralkodik. Hogy Árpád idejében már ismeretesek valának a sóóvári sós források, azt hiteles adatokkal bebizonyítani ugyan nem lehet, de a vár nevéről, melyet legrégibb történészeink castrum salis neve alatt említenek, igen valószínűleg következtethetjük , hogy a sósvizek már akkor használtattak, és úgy látszik, hogy Magyarország só szükségletét hosszabb ideig e sós forrásokból fedezte, mert a marmarosi Rónaszéki sóbányák csak későbben a XII. században nyittattak meg. A 12 és 13-ik század. A mostani soóvári uradalomhoz tartozó nagydelnai völgy birtokossá a 12-ik században Delnai vált. övé lehetett az Erdőcske falu felett álló bodonyi magaslaton épült vár is. Későbben a Kakas család említtetik mint e völgy birtokossá, valószínű azonban, hogy e család neve: delhai Kakas vala. Egy 1223-ban írál gróf mint Iudex Curiae regiae által kiállított okmány szerint ezen évben az akkori Sópatak falu (mostan Soóvár) a sósforrás egy részével Csipkáry Ármin és Bogumir testvérek birtokába jutott. A Csipkáry testvérek elhalván, Sópatak és a sóskút vissza szállott a királyra; IV. Béla azt fiának Istvánnak adományozván, ez egy 3261-ben kelt okmány szerint a „Praedium Soóvár'4 határából egy részt Ecy grófnak ajándékozott, s úgy látszik, hogy Sópatak akkor még nem képezett rendes falut, miért csak „pusztai44 birtoknak neveztetik, mely alkalmasint csak a 17-ik században alakult át rendes községgé. 1285-ben Kun László Loóvárt, Sópatakot és Delnát az ott lévő sós kúttal együtt Mitzbánnak a Sóos család ősének adományozta, és ezen adományát 1288-ban nemcsak megerősíté, de megtoldotta egyszersmind a sópatakkal határos erdőséggel egészen a Topla patakig, s megengedte, hogy Mitzbán ott magának várat építsen. Ezen időtől fogva vette fel Mitzbán a Soóvári Soós nevet és ő építette 1291-ben Soósújfalu felett a Sóosujvári várat; miután azonban a régi Soóvár ekkor már elpusztult, az újon épített vár is csak Soóvárnak neveztetett, ugyan ezen nevet vette fel a régebben Sópataknak nevezett pusztai telepítvény is a felette álló régi vártól és e helység máig is Soóvárnak neveztetik. Mitzbán vagyis Soóvári Soós György birtokainak terjedelme sokkal meghaladta a mostani Soóvári uradalom határait, a főur bőkezűségéről tanúskodnak több rendbeli adományai melyekről az okmányok máig fenmaradtak: 1288-ban ajándékozta Girus Péternek az enyitzkei határ egy részét; 98-ban pedig Péter és Tamás rokonainak Salgó határát 1299-ben átengedte unokaöccsének Sinkának Harságh határát és 100 márkát a Soóvári sóskút jövedelmeiből; adott neki egyszersmind hetenkint szombaton egy fél véka sót, és megengedte Sinka jobbágyainak, hogy saját használatukra a sóskutból akár mikor szabadon meríthessenek. (Folyt, köv.) 9 Lúgzási kísérletek hígított kénsaval a nyers réz arany és ezüsttartalmának elválasztására a réztől. I. Az arany és ezüstnek elválasztását a réztől, Bachmann vegyész tudor észleletei után indulva Kiss Ferencz k. kohó-ellenőr a következő módon kísérlette meg: Tizkémde mázsa borsabányai nyersrezet (Schwarzkupfer) lisztté zuzatott, — a mi a nyersréz törékenységénél fogva semmi nehézséggel se jár, és megszitáltatott; azután a 10. k. m. megszitált nyeraréz lisztet két pörkölő-edényben (Rostscherben) a szabadség hozzájárulta mellett eleinte kevésbbé, később azonban fokozatosan sötét veresen s végre élénk veresen izzó hőfokig hevitette két óra hosszant; időközben többször r megkevertetvén azt nehogy az edényhez tapadjon, mire a nyersréz lisztnek ólomtartalmánál fogva nagy hajlama van; mentől inkább haladt azonban az élenyülés (oxydation), annál kevésbbé kell tapadástól tartani. Az élenyülés gyorsítása és tökéletesbítése végett, a két óráig hevített liszt lehütetett és vas mozsárban szétdörzsöltetett, azután pedig ismét ugyanazon elővigyázattal, mint fentebb említettük fokozatosan egész az élénk veres izzásig hevittetvén, midőn egy csekély mennyiségű próba adag belőle higított kénsavban főzve már nem tüntetett fel a maradványban fém rezet, az élenyités bevégzettnek tekintetett. — Ekként a 10 k. m. nyersrézből 12 k. m. rézéleg liszt képződött, — az eredeti súly tehát az élenyités által 20%-kal nagyobbodott. Egy rész P845 fajsúlyú kénsav három rész vízzel higittatván, a 12 k. m. rézéleg ezen higitott kénsavban forralás által feloldatott; megjegyzendő itt, hogy egy