Bányászati és Kohászati Lapok, 1868 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1868-06-15 / 10-11. szám

79 és viszont ; továbbá az is könnyen észrevehető­, hogy azon tantárgyak, amelyek a bányász vagy a kohász fő szaktudományát képezik, a rövid idő miatt nem adatnak el, oly terjedelemben mint­­szükséges lenne, mert a bányásznak nem szük­séges, hogy a kohászatot oly alaposan értse, mint ezt a kohásznak érteni kell; valamint viszont is a kohásznak nem kell a bányászatot oly terje­delmesen tanulmányoznia, mint a bányásznak, ha­nem mindegyike az ily számára kevesebb érdekkel bíró tudományt csak oly mértékben tanulmá­nyozhatná, hogy az ezen szakmába vágó ismere­tekben éppen járatlan ne legyen, oly módon pél­dául , mint mostanig a bányásznövendékek az erdészeti tudományok kivonatát tanulták. Ezen honi intézetünk fő feladata szakkép­zett egyének nevelése, mely okból az akadémia szervezeténél főképen arra kellene főgondot for­dítani, hogy a szakkiképzés a lehető legtökélete­sebb legyen. E szakképezés pedig nézetem sze­rint csak kétféle módon érhető el : vagy a tanidő meghosszabbítása vagy pedig a tanerők nagyob­­bítása által. A tanfolyamot 5 vagy 6 évre meg­hosszabbítani, már azért is alig volna czélszerű, mert ezen hosszabb tanulmányozás nem csak el­riasztaná a fiatalságot, hanem egyszersmind nö­velné azon anyagi áldozatokat, melyeket a fiatal ember tanulmányai végett tenni kénytelen. Ezen fontos körülmény folytán c­él­szerűbbnek látszik, hogy inkább az állam járuljon va­lamivel nagyobb összeggel évenként a bánya­ipar előmozdítására , és a bányászakadémián a tanerőket szaporítva előmozdítsa a tanulók gyorsabb kiképzését. Már negyedik éve hogy bányászakadémián mint segédtanár vagyok alkalmazva, módomban volt tehát mostani tanrendszerünkkel tökéletesen megismerkedhetni , s miután meggyőződésem, hogy tárgyam bányászközönségünket érdekli, bátorkodom ebbeni javaslatomat ezennel közölni s remény­em, hogy e fontos tárgyhoz avatottabb szaktársaim is hozzá szólandnak, s tervem megvi­tatása talán alkalmul szolgáland, hogy bányász­­akadémiánk ügye egy hasznos lépéssel előbbre haladjon. Bányaiparunk oly tanintézetet követel, a­mely három szakmában tökéletesen jártas egyé­neket képezhessen. Ezen szakmák: bányászat, kohászat, építészet és gépészet. Hogy mostani intézetünk ezen szakmák egyikében sem adhat tökéletes kiképzést a növendékeknek , az kön­nyen kitetszik, ha a mostani tantervet szoro­sabb vizsgálat alá veszszük. Előadatik ugyan mind a három szakma, de nem a szakkiképzésre szükséges módon. Nézetem szerint igen czél­szerű volna az akadémián tartott előadásokat a bányaipar által követelt szakkiképzés szerint felosztani , a szaktudományok előadását egy­mástól egészen elkülöníteni, szóval az akadémián három tanfolyamot, két előkészítő és két szak­képző tanévvel nyitni! Bányászakadémiánk feladatának, mint szak­férfiakat képző intézet tökéletesen megfelelne ha, a következő három szaktanfolyam szerint ren­­deztetnének az előadások. E három tanfolyam lenne: 1., bányászati tanfolyam, 2., építészeti és gépészeti tanfolyam és 3., kohászati tanfolyam. Mind a három szakfolyamnak az első elő­készítő tanéve közös lehetne, melynek végezté­vel a növendékek a szakmát hajlamuk szerint szabadon választhatnák. Az előadások elkülö­nítése a szakmák szerint tehát csak az utóbbi három tanévre terjedne. A tantárgyak a nagyobb tanerőnél meg­­szaporíthatók még oly tudományokkal, melyek ismeretét bányaiparunk szintén követeli , s melyek mostanáig az idő rövidsége miatt, vagy csak kivonatilag emlittettek, vagy pedig épen nem is adattak elő. Ezen új tantárgyak volná­nak: tüzezléstan és a hévnek elmélete, (Pyrotech­nik und Wärmetheorie) jegecztan , (Krystallo­­graphie), a fémek és a vasnak műipara, (Tech­nologie der Metalle und des Eisens d. i. Bearbei­tung), víz- és út­építészet, (Wasser- und Stras­­senbau). Az alább következő tanterv készítésénél két eszme által vezettettem. Minden ilynemű in­tézeten szükséges, hogy valamint az illető tanár úgy a nevendék se legyen túlterhelve, azért elfo­gadtam, hogy hetenként a tanár 12 előadási órá­nál többet ne tartson; a nevendék pedig heten­ként délelőtt 18 órán át lenne előadáson, azon kí­vül a szükséges rajzórák valamint a gyakorla­tok délután tartatnának. A tantárgyak előadá­sának , a rajzolásnak valamint a gyakorlatnak elrendezése, az alább következő tantervből vi­lágosan kivethető.

Next