Bányászati és Kohászati Lapok - Az Egyesület Közlései, 1901 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1901-01-01 / 1. szám
jelen voltak: Barbaky István elnök; Topscher Samu gazda; Tavi Károly titkár; Bárdos Lajos pénztáros; Hültl József, Kauffmann Kamillo, Veress József, Zsigmondy Árpád választmányi tagok; Chabada József, Dérer Mihály, Eichel Lipót, Gesell Sándor, Návay Gyula, dr. Szőke Imre, Válhy Alajos, Wiesner Adló rendes tagok és Terény János vendég. Az elnök megnyitván az ülést felszólítja a titkárt, hogy netaláni jelentéseit adja elő. Miután a titkár kijelentette, hogy az utolsó ülés óta semmi jelenteni valója nincsen, az elnök tudatta az osztálylyal, hogy Eichel Lipót tagtárstól, ki újabb időben egy bányászati műszaki irodát nyitott Budapesten, egy felkérést kapott, melyben az illető az osztály pártfogását kéri. Midőn ezt az osztály tudomására hozza megjegyezvén, hogy a Nagymélt. m. kir. Pénzügyminiszter úr erről a hazai bányakapitányságokat értesítette és a »Bányászati és Kohászati Lapok« is közhírré tették, a t. tagok figyelmébe ajánlja az új vállalatot, hogy alkalomadtán azt igénybe vegyék. Az osztály tudomásul veszi azt, és a tagtársak a jelenlévő vállalkozónak szerencsét és sikert kívánnak. Azután az elnök fölkérte Dérer Mihály tagtársat bejelentett fölolvasásának megtartására, mit nevezett Tárgysorozat. 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári előterjesztések. 3. Előintézkedések tárgyalása, a jövő 1901. évben Mármaros Szigeten tartandó országos bányászati és kohászati egyesületnek évi közgyűlését illetőleg. 4. Indítványok tárgyalása. Jelen voltak: Gschwandtner Albert, Váradi Gábor, vármegyei múzeum egyesületi elnök mint vendég. Schmit László, Stepan Miksa, Fox Károly, Kremnitzky Amand, Schubert Géza, Porubszky Béla, Nesnera Jenő, Sípos Géza, Ferschin Antal, Kompáty József, Varga Lajos, Navratil György, Kühn Henrik, és Báthory György. 1. Elnök lelkes szavakkal megnyitja az ülést, örömének ad kifejezést, hogy szintúgy otthonában teheti ezt meg, mert amíg eddig a vidéki osztály kénytelen volt tagtárs meg is tett, „a párisi vaskiállításról“ tartván egy érdekes és igen részletes fölolvasást, sőt úgyszólván beszámolást, melynek végeztével az elnök melegen megköszönte a felolvasó szívességét és fölkérte, hogy mai fölolvasását adná át a nyilvánosságnak is és közölte szaklapunkban. Dérer M. erre hajlandónak nyilatkozott oly hozzátevéssel, hogy rövid időn belül az értekezést még néhány számbeli adattal óhajtja kibővíteni és aztán át fogja azt adni a titkárnak illetékes helyre való átszármaztatás végett. Miután ezzel a napirend kimeríttetett, az elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Topscher Samu és Veress József urakat kérte fel, azután, mivel — úgymond — ez évben itt már nem jövünk össze, szerencsés ünneplést és boldog új évet kívánva a t. tagoknak, a jövő évben való viszontlátás reményében az ülést bezárta. K. m. f. Farbaky István s. k. Tavi Károly s. k. elnök, titkár. A jegyzőkönyv hiteléül: Topscher Samu s. k. Veress József s. k. idegen helyiségeket s azok vendégszeretetét igénybe venni, addig a mostani hely állandó tanácskozmányi helyet biztosít számára. (Éljenzés!) Üdvözli a szép számmal megjelent tagokat, s különösen köszönti a vendégül megjelent, Várady Gábor vármegyei múzeum egyesületi elnököt, a kinek ismert érdemei, kiváló munkássága s azon törekvése, hogy a közügy érdekében a tömörülésnek egyik lelkes munkása, tehát tiszteletre méltó elismerést vívott ki magának. (Zajos éljenzés!) Várady Gábor melegen köszöni a szives megemlékezést és tiszteltetést, kijelentvén, miszerint öröm tölti el lelkét, hogy sikerült egyesülten: a »vármegyi muzeum egyletet« megalkotni s így bízik annak jövőjében. Elnök a mai osztályülés jegyzőkönyvének vezetésére a titkárt, mig annak hitelesítésére Fox Károly és Nesnera Jenő tagokat kéri fel. Elfogadtatott! 2. Elnök felhívja az osztály titkárát előterjesztéseinek megtételére. Kremnitzky Amand titkár a következő jelentéseket teszi meg: Jegyzőkönyv az Orsz. Magy. Bány. és Koh. Egyesület „Budapesti Osztályának“ 1900. évi deczember hó 15-én tartott rendes havi üléséről. Jegyzőkönyv felvétetett Máramaros-Szigeten, 1900. évi deczember hó 15-én a m. kir. bányaszámvevőségi épület tanácstermében az »Orsz. Magy Bányászati és Kohászati Egyesület« Máramaros megyei vidéki osztályának rendes ülése alkalmával. Elnök: Gschwandtner Albert. Titkár : Kremnitzky Amand.