Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz, 1970 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
A Magyar Olajipari Múzeum távlati fejlesztésének főbb kérdései Mint ismeretes, kereken egy esztendővel ezelőtt, 1969. szeptember 27-én megnyílt a Dunántúli Olajipari Múzeum Zalaegerszegen. A szervezés és előkészítés nem irányult országos gyűjtésre és átfogó hatáskörű múzeum létrehozására. A szervezők és az előkészítő bizottság elképzelése az volt, hogy egy dunántúli olajipari, azaz pontosabban olajbányászati múzeumot hozzunk létre a zalai, illetve dunántúli olajbányászat történetének, fejlődésének bemutatására. De — mint mondani szokás — k evés közben jön meg az étvágy”, már a szervezés és előkészítés időszakában az igények és lehetőségek szétfeszítették a dunántúli kereteket, és igényelték az országos méreteket tartalmi, gyűjtési és szerkezeti szempontból egyaránt. De nemcsak erről, hanem ennél sokkal többről van szó. Az előkészítő bizottság egyrészt nem számolt azzal a lelkesedéssel és óriási érdeklődéssel, amely a múzeum létesítésének gondolatát fogadta, másrészt a dunántúli olajipari tevékenységet nem lehet a magyar olajbányászat történetétől elválasztani; előbbi annak szerves része és törvényszerűen maga után vonja az országos méretre való bővítésnek az igényét. Ezen túlmenően szükségszerűen jelentkezett a bányászati tevékenység illusztrálása mellett az olajipar egyéb ágazatainak a bemutatási igénye mind történelmi, mind szakmai, technikai, technológiai szempontból egyaránt. Mindezek, valamint a gyűjtési és rendelkezésre álló anyag sokrétűsége és gazdagsága, kényszerítették a szervezőket arra, hogy még a megnyitás előtt országos méretű múzeum létrehozásának gondolatát pendítsék meg. Ezt a gondolatot fejtette ki dr. Lőrinc Imre nehézipari miniszterhelyettes is megnyitó beszédében, és ennek szellemében fogunk hozzá a további munkálatokhoz, a gyűjtéshez és telepítéshez valamint a múzeum alapító okmányainak előkészítéséhez, így a működési engedély kiadása és a gyűjtési kör meghatározása már Magyar Olajipari Múzeum névre, országos hatáskörrel történt. És mi történt azóta? Az eltelt nem egészen egy esztendő alatt, csaknem húszezer látogatója volt a múzeumnak, amely a Göcseji Skanzennal egy egységként működik. Egyéni és csoportos látogatók — szakmabeliek és kívülállók, diákok, belföldiek és külföldiek — ezrei keresik és érdeklődnek a múzeum iránt. Iskoláknak, intézményeknek, üdülőknek, IBUSZ-irodáknak a programjában szerepel az Olajipari Múzeum megtekintése. Szakmailag helyes — néha laikus —, de mindenképpen jóindulatú tanácsokat, javaslatokat adnak a továbbfejlesztésre. Több belföldi és külföldi sajtóorgánum adott hírt; a rádió, a televízió számos alkalommal készített és közölt riportot a múzeumról. Mindezek azt bizonyítják, hogy történelmileg szükséges, a közönség és a közvélemény részéről erősen igényelt vállalkozás volt a múzeum létrehozása. Mi a további teendő? Be kell vallanunk, a múzeum bizonyos tekintetben a létrehozásában közreműködő személyek egyéni ízlésének, ismereteinek jegyeit hordja magán. Ezt bizonyítják a lengyelországi Bóbrkában levő olajipari skanzenban tett látogatásunk tapasztalatai is. Utóbbit nem véletlenül neveztük olajipari skanzennek. Az 1852-ben feltárt, még ma is működő olajmező berendezéseinek többsége eredeti helyén maradt és ezeket egészítették ki a lengyel olajipar más területein alkalmazott gépekkel és eszközökkel. Más a profilja, a célja, mint a miénknek, de mindenképpen eredeti és jó lett volna előbb megnézni, s az itt szerzett tapasztalatokat nálunk felhasználni. Ez a különbözőség azonban még nem baj. Hiszen minden múzeum, legyen az néprajzi, népművészeti vagy képzőművészeti, vagy akár műszaki múzeum, magán hordozza korának, létrehozóinak ismereteit, ízlését, esztétikai igényességét. Ez alól a szabály alól a Magyar Olajipari Múzeum sem kivétel és sok olyan hiányosságról lehet beszélni, amelyek a létrehozásban közreműködő személyek szemléletéből, ízléséből, nem teljes ismereteiből fakadnak. Viszont valahol, valamikor, valakinek — bizonyos ismeretekre, igényességre támaszkodva — a munkát el kellett kezdeni. A menet közben szerzett tapasztalatok alapján a hibákat ki lehet és ki kell küszöbölni. Éppen ezért a további fejlesztési tevékenységet szélesebb társadalmi alapokra kell helyezni, szakmailag és műfajilag tájékozottabb, szélesebb látókörrel, nagyobb ismeretanyaggal rendelkező kollektívák, testületek bevonására van szükség. Ezen a téren elsősorban az OMBKE Kőolaj-, Földgáz- és Vízszakosztályára, az osztály szakcsoportjaira, az OKGT-re és az olajipari múzeum baráti körére gondolunk. Ez idő szerint a múzeum szervezetileg az OGIL keretében — a Központi Bányászati és Vegyipari Múzeumhoz hasonlóan — költségvetési alapon működik. Az OGIL vezetőinek és illetékes szakembereinek a hozzáállása jó és a múzeum működése a jelenlegi szinten biztosítva van. A múzeum vezetésével ideiglenesen a szervező bizottság egy tagja lett megbízva, minél rövidebb időn belül meg kell azonban oldani a végleges vezetést. Kellő muzeológiai, a szakmában elméleti és gyakorlati ismeretekkel, de megfelelő tekintéllyel is rendelkező személyt kell a múzeum vezetésével megbízni. Ugyancsak kellő körültekintéssel kell a többi munkatársat, olajipari és muzeológiai szakembert is a jóváhagyott státusnak a betöltésére kiválasztani. A legsürgősebb teendő most a múzeum végleges gyűjtési körének meghatározása, továbbá a végleges működési engedély kiadásának feltételét képező működési szabályzat kidolgozása. Ezek elsősorban muzeológiai problémák, folyamatban levő megoldásuk a múzeum szakvezetőinek, az OGIL-nak és a szervező bizottságnak a feladata. Nehezebb és bonyolultabb feladat a múzeum fejlesztési témáinak összeállítása, végleges profiljának a kialakítása. Az előzőekben említett hibák elkerülése érdekében azonban ezt a munkát már nem lehet csak a múzeum munkatársaitól és a szervező bizottság tagjaitól várni. Ezt a feladatot szélesebb körű információk szerzésével, közvélemény-kutatáson alapuló előkészítéssel, megfelelő szakemberek és kollektívák bevonásával, igényes és magas színvonalú zsűrizéssel lehet megoldani. A múzeum munkatársai — az OGIL és a DKFV szakemberei — a fejlesztési alapelképzelést összeállították, amely azonban korántsem teljes; mind tartalmi, szerkezeti, mind formai szempontból erősen kiegészítésre, módosításra szorul. Élénk viták folynak a múzeumi levéltár vagy okmánygyűjtemény és a földtani anyag kialakítása körül. Egyesek szerint elég egy reprezentatív válogatású okmány- vagy dokumentum- és maggyűjtemény, amely az olajipar általános tevékenységét, fejlődését mutatná be időrendi és strukturális szempontból. Véleményünk szerint célszerűbb lenne egy szaklevéltárat és egy teljes dokumentációval ellátott maggyűjteményt létrehozni, mert a múzeumnak az előzőekben említett célok mellett egyre inkább a tudományos és kutatási munka lehetőségeit kell biztosítani. Ezek alátámasztására szeretnék hivatkozni a Közalkalmazottak Lapjának 1970. augusztus 8-i számában dr. Kaszab Zoltán akadémiai levelező tag, a Természettudományi Múzeum főigazgatójának tollából megjelent cikkre: „Országos múzeumainkban. * A magyar szénhidrogénipar ma hazánk gazdasági életének egyik legszámottevőbb pillére. Az izmos jelen és az ígéretes holnap szinte követeli a küzdelmes tegnap megismerését, mert csak a múlt megbecsülésén épülhet fel a biztos jövő. Lapunk örömmel ad helyt a magyar kőolajbányászat egyik legrégibb és legilletékesebb munkása, egyben a szakmai múlt leglelkesebb istápolója gondolatokat ébresztő írásának, kitárva hasábjait a termékeny és építő hozzászólások előtt! (A szerkesztő.)