Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1989 (122. évfolyam, 1-12. szám)
1989-06-01 / 6. szám
Technikai múzeumok veszélyben* R: Magyarország aligha tartozik az ipari nagyhatalmak sorába, ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy nincs a magyar iparnak olyan múltja, amelyet ne kellene ismernünk, ne kellene a tárgyi emlékeit megőrizni és amennyire képesek vagyunk rá, bemutatni. Három úgynevezett szakmai múzeum képviselőjével beszélgetünk: Király Árpáddal (KÁM) a Magyar Elektrotechnikai Múzeum igazgatójával, dr. Kovács Istvánnal (KI), a Magyar Vegyészeti Múzeum igazgatójával, aki Várpalotáról érkezett és Molnár Lászlóval (ML), a soproni Központi Bányászati Múzeum igazgatójával. Van-e története a magyar műszaki múzeológiának? ML: Van. A Kossuth Lajos által alapított Iparegyesület 1841-ben kezdeményezte az ipari eszközök gyűjtését. A következő nevezetes évszám 1883, amikor Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére Technológiai Iparmúzeumot avattak a volt Nemzeti Szálló közelében. A műszaki fejlődéstörténet igazi nagy felvonulása az ezredéves kiállításhoz kapcsolódott 1896-ban, mely kiállítás után azonban csak a közlekedési és a mezőgazdasági szakma tartotta együtt a gyűjteményét, ezzel 60 éves előnyre tett szert a többiekkel szemben. R: Nem is jött létre Magyarországon egységes műszaki múzeum? ML: Két kísérlet is volt rá, de még a mai napig sincs tető alá hozva. Feltétlenül meg kell említenünk Lósy-Schmidt Ede, a Mérnök- és Építészegylet főkönyvtárosa nevét, aki a két világháború között összegyűjtötte a műszaki emlékek egy részét. A gyűjteményt 1940-ben Kassára szállították, ahol nagy részében megsemmisült és csak nagyon kevés tárgy került vissza Magyarországra, amelyeket az Országos Műszaki Múzeum raktáraiban őriznek. R: Miért nem állítják ki? ML: Mert nincs kiállítóhelye az Országos Műszaki Múzeumnak. Meg kell jegyeznünk, hogy tudomásom szerint Európában Magyarországon kívül csak Albániáé az a kétes dicsőség, hogy nem rendelkezik országos műszaki múzeummal. R: Van valami leírásuk arról, vagy egyáltalán tudják-e, hogy abban a bizonyos Kassára került múzeumban milyen kincsek voltak? ML: Ennek az adatai az Országos Műszaki Múzeumban megvannak. Az országok közötti tárgyalások révén a gyűjtemény töredékét sikerült csak visszahozni. Természetesen ezenkívül nagyon szép gyűjteményanyag van az Országos Műszaki Múzeum raktárában, de állandó kiállításra helyhiány miatt sajnos még nem kerülhetett sor. KI: Az 1950-es évek végén és a 60-as évek elején viszont örvendetes folyamat indult el az akkori Nehézipari Minisztérium illetékesei és azon szakemberek összefogásával, akik műszaki szakmúzeumok megalapításával foglalkoztak, így - többek között - a Vegyészeti Múzeumról elmondhatom, hogy 1963-ban a Művelődési Minisztérium ideiglenes engedélye után 1969-ben országos gyűjtőkörrel megkaptuk végleges működési engedélyünket is. R: Ön mióta dolgozik ott? KI: 1984-ben kerültem a Várpalotán működő Magyar Vegyészeti Múzeum élére, szerencsés helyzetben és időpontban. R: Tud-e egy-két olyan nevezetességet megemlíteni, amely különösen felkeltheti a látogatók érdeklődését? KI: Igen. Például hamuzsírfőző üst a 18. századból. Magyarországnak a hamuzsír, timsó és salétromsav volt az 1700-as évek végén a fő kiviteli cikke. Több aranymosó-felszerelésünk is van. Különféle régi desztilláló berendezések, köztük a hajdani tihanyi levendulalepárló teljes készüléke, Varga József professzor nagynyomású reaktora, Than Károly professzornak - a magyar kémiai oktatás egyik nagyjának - a hagyatéka, laboratóriumi demonstrációs eszközei. Egyébként hétezer tárgy, 13 ezer kötetes könyvtár, 35 ezer ipartörténeti dokumentáció van múzeumunkban. A hétezer tárgyból mintegy ezer van kiállítva. R: A bányászati múzeum mi mindennel dicsekedhet? ML: A 12. és 13. századtól kezdve az egykori Felső- Magyarországon olyan méretű arany-, ezüst- és rézbányászat indult meg, amely Amerika felfedezéséig a világ bányászatának arányban a 40%-át, ezüstben a 30%-át jelentette. Egy több mint százéves, szép üvegtérképünk van a birtokunkban, amely bemutatja a Selmecbánya környékén lévő 1200 bánya hihetetlen gazdagságát. R: A magyar ipartörténet, illetve technika- és tudománytörténet dicsőséges fejezeteihez tartoznak azok az emlékek is, amelyeket az Elektrotechnikai Múzeum őriz. KÁ: A közcélú villamosenergia-szolgáltatásnak éppen tavaly, 1988-ban ünnepeltük százéves jubileumát (ha a Trianon utáni Magyarország területét vesszük figyelembe), tehát alig százéves ez a szakma. Ismert a mondás, hogy „a könyveknek megvan a saját sorsuk”, a múzeumoknak is. Az alapítás ötletét 1969-ben vetettük fel. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület tisztségviselői részére ez a hagyománytisztelő, hagyománymegőrző javaslat természetes volt. 1969-ben az egyesület keretében megindult a gyűjtés, melyet kis, nyugdíjasokból álló gyűjtőcsoport végzett. A nem várt lelkesedés oly gyorsan szaporította a kiállításra alkalmas tárgyak számát, hogy elhatároztuk. 1975-re, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 75 éves jubileumára már megtekinthető kiállítást szervezünk. Ennek céljára a Budapesti Elektromos Művek egy — a város központjában, a Kazinczy utcában fekvő - volt transzformátorállomás épületeit ajánlotta fel. Meghagytuk a transzformátorállomást eredeti formájában, csak nagyon kis mértékben alakítottuk át, a transzformátorcellák foglalják magukban a ma már múzeumi rangra emelt kiállítást, melyet rendszeresen számos magyar és külföldi látogató tekint meg. A: Magyarországon több mint 700 múzeum van, ezek *A Kossuth Rádió 1989. április 17-én llh05’-llh25’ között beszélgetést sugárzott a fenti címmel, melyen a riporter Fried Judit (B) volt. Úgy véljük, hogy e közérdekű téma olvasóink széles körét érdekli. (A szerk.) Bányászati és Kohászati Lapok — BÁNYÁSZAT 122. évfolyam, 1989. 6. szám 415