Bányavidéki Új Szó, 1991. január-június (3. évfolyam, 109-142. szám)
1991-01-08 / 109. szám
1991. január 8., kedd SZÍNHÁZI KRÓNIKA * I1! IITHI .................................................... Hát ez is kabaré? Alig pár hónapja még úgy nézett ki, hogy a nagybányai amatőr színjátszás válságban van. De az idei évadnyitó előadás azt hiszem sokunkat meggyőzőtt arról, hogy lelkes emberek sokat tehetnek egy ügy érdekében. A Lendvay Márton színjátszó kör tagjai Ez?!. . . llát ez is kabaré? előadásukkal léptek színre december 28- án. A nagybányai közönség ezúttal kitett magáért, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyterme zsúfolásig volt. Ez is mutatja, hogy a nagybányaiaknak hiányzik a színház és úgy gondolom valamivel gazdagabbak lettünk, akik ott voltunk a bemutatón. Az egy évetartozás érzése, a közös ügy volt az a kapocs, ami a színpadon és a teremben levőket egyaránt összekötötte. És ezért a nagybányaiaknak hálásaknak kell lenniük azokkal szemben, akik sokat dolgoztak, hogy ez az előadás létrejöjjön. Természetes, hogy az előadás nem mentes a hiányosságoktól. Sok a javítani, a csiszolni való és erre most megvan a lehetőség is. Megszűnt a cenzúra, a kötelező témák választása. Az út szabad a fejlődés irányába. És azt hiszem ezzel tisztában vannak a Lendvay Márton kör tagjai is. Minden hiányosság ellenére az előadás sikert aratott. A Simori Sándor által rendezett humoros-zenés összeállítás a szilveszteri hangulatot idézte. Az előadás zenei rendezése Méhes Béla nevéhez fűződik. A tíz éves Belton zenekar (Méhes Béla, Lőrincz György, Vácisz János, Nica Nicolae, Hosszú Pál, Bagi Tibor) szolgáltatta az egész előadás zenei aláfestését és igen sikeresek voltak a felidézett slágerek, a Méhes Béla szerzemények. Jó választása volt Simori Sándor rendezőnek a Művelődési Ház tánccsoportjának műsorba való iktatása.A négy fiatal hangulatot, színt vitt az előadásba. A bemutatókra jellemző lámpaláz okozta kisebb-nagyobb hibák ellenére az előadás elég gördülékeny. Farkas Zoltán és Simori Sándor beköszöntője után a Reisz Ady, Kovács Géza, Mezei Anna és Méhes Júlia által előadott slágerek jól indítják a kabarét. Az ezt követő bohózat (Házasság angol módra) megteremti a szilveszteri hangulat elmaradhatatlan vidámságát. Majd Méhes Béla szerzeményei és nosztalgia-slágerek szórakoztatják a közönséget Keisz Ady, Simori Sándor, Kovács Géza, Mezei Anna, Méhes Júlia és Ludwig Elemér előadásában. A második rész Lőrincz Miklós: A butaság széruma bohózatával kezdődik. A Farkas Zoltán, Simori Sándor, Keisz Ady, Szalontai Albert, Balogh György által színre vitt bohózatot az operettslájgerek, a viceparádé majd a politikai tánc-kurjantások és csárdások követték. A közönség nagy szeretettel üdvözölte Ádám Jánost, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekesét, aki időt szakított magának, hogy a bemutatón jelen lehessen, de taps jutalmazta a többi színre lépőt is. Könnyeket csalt a szemekbe az. Oév- s búcsúztató, mely reménykedésre, álltalatosságra, kimaradásra és egy jobb év várására biztat. Az előadás sikeres évadnyitás, évzárás és egyben Év köszöntése a Lendvay Márton színjátszó körnek. És a teltházról ítélve úgtűnik a nagybányai közönség is kiheverte múló letargiáját. Kívánjuk, hogy az Új Év több ilyen sikeres előadást hozzon a színjátszókor és a közönség közös megelégedésére. SOLTI A NIVA Felvételünkön Jelenet a kabaréból: Jobbról balra: Simori Sándor, Méhes Júlia, Balogh György, Ludwig Elemér, Adánt János, Farkas Zoltán, középen Reisz Ady. ÖKUMENIKUS ELŐADÁS ■naraHHBWHHHHHnHBBHHiia 0 „A gyönyörűszép, titokzat „Felébredt a keresztény ifjúság, felébredt Nagybánya" — írta nem is olyan régen, a karácsonyi ökumenikus előadást követően Kósa Zsuzsa. Igen, csakugyan felébredt a keresztény ifjúság. Az utóbbi időben egyre több gyerek- és ifjúsági csoport mutatkozik be a nagyközönség előtt. Ezt tette a középiskolások egyik gárdája is, amikor december 21.-én a katolikus I. számú plébániatemplomban léptek fel. A bemutatkozás sikeres volt, az előadást további fellépések követték a református, unitárius és baptista templomokban, imaházakban. A középiskolásokat pedig mindenhol a legnagyobb szeretettel fogadták. Az utolsó fellépésük színhelyén, a baptista imaházban már egy összeforrott, csapat benyomását keltették. A Kiskarácsony, nagykarácsony és az ő gyönyörűszép, titokzatos és dalok után a karácsonyi köszöntőt mondták el a jelenlevőknek. Kántálások, versek egészítették ki a műsort. És ekkor következett a kétrészes pásztorjáték, melyben felelevenítették Jézus Krisztus születését. A csoport egyik irányítója, Székely József tanár elmagyarázta, hogy három dolgot tűztek ki célul. Sikerélményt szerezni úgy a gyerekeknek, mint a szülőknek. Lássák, hogy a magyar iskola él. Példát adni egy akció ökumenikus jellegének. Ebben a csoportban nem csak egy felekezet tagjai vannak. És nem utolsó sorban igazolni a szülőknek, hogy ez az iskola nem a régi iskola. Magunkénak valljuk a keresztény erkölcs normáit. — Hogyan született az ötlet egy ilyen előadás megszervezéséhez ? Ki volt a mozgatója az egésznek ? — Egy tantestületi gyűlésen hangzott el az ötlet. Az akkori gondolat az volt, hogy mutassuk meg, hogy mi is vagyunk. Nem mondhatom, hogy egyvalaki irányította az egészet. Csapatmunka volt. A gyerekek is jöttek ötletekkel. A műsor rendezője pedig két diák, Balogh Csaba és Lachman Botond jól helytálltak. — Gondolom támogatója is volt a csoportnak. . . — Sikolya Bálint főesperes úr a próbáknak biztosította a helyet, Vajda Dóra az első pillanattól kezdve segített a zeneanyag összeállításában. A baptista egyház is felajánlotta támogatását. Ezenkívül meg nagyon sokan segítettek. — Amint hallottam, mindenhol jól fogadták önöket. — Igen, az előadást is jól fogadták. A visszajelzések szerint nagyra értékelték a munkánkat. A hívek arcáról is lehetett látni, hogyan fogadták a műsort. Nagyon sokat tanultunk belőle mi tanáremberek is. Nem volt könnyű munka összehangolni, összehozni a gyerekeket. — Fellépésük előtti napon a Művelődési Házban a nagybányai MADISZ egy ökumenikus előadást szervezett. Önöket is meghívták, de sajnos távolmaradtak. Ha ennek okáról lenne szíves mondani pár szót. Az ötletet megbeszéltük a csoporttal. Távolmaradásunk fő érve, tudva azt hogy kezdők vagyunk, nem lettünk volna képesek egyszinten lenni a többiekkel. Hallottunk a Krisztus Király Ifjúsági Kórusról, a baptisták ifjúsági csoportjáról is, nem könnyű felvenni velük a versenyt. — De itt nem versenyről volt szó. . . — A másik érvünk az volt, hogy a A vonal álmosan teheten kígyózik kelet felé. Az egyik tehervagonban összehívódva, hogy szinte a térde szájához ér, Ernő hallgatja a vaskerekek zakatolását mintha azt mondanák — Halt. ... Stai. . . . ! Valahonnan a vagonok közül jönne a válasz Stai! A vonat nem állt meg csak az állomásokon és néha a holtvágányokon hosszabb időre. A vagon ajtói zárva maradtak. Vége a háborúnak, micsoda üröm, mondja Krnő ironikusan. Nem tudja felmérni, talán egy kicsit mérges is. Lehetőent is kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel. Lassan oldódik az ideges állapot. Társaival együtt vagy CO-an kucorognak a vagonban körülöttük bűz, emberi izzadságszag. Ernő emlékeibe burkolózik, szinte látja magát, nulláján a megkülönböztető jelfatról sárgacsisagot, szomorú elkeserítő kép. Mindez csak azért, mert ő más nemzetiségű. Miknében emlékeivel hadakozik, lassan kibontakozik a város képe. A Tisza és az Iza között Máramarossziget. Valamikor megyeszékhely volt, talán azért folt itt a törvényszék. Öt keresztény templom, református, pravoszláv imaházak, 5 zsinagóga, 4 Uccum, a Korona szálló, a korzó és a város végén a Jardén. A kultúrpalota mintegy középkori épület. A vonat hirtelen megáll, egy percre a deszkák repedésein látni lehet a kék eget. Aztán egy újabb fütty és a vonat nehézkesen elindul. zombat délelőtt van, Ernő hazuslot, egész héten távol volt otthonától, hol itt, hol ott evett egr-egy falatot. Szombaton úgy illik, hogy együtt legyen a család. Ahogy szorgalmazta lépteit, hogy még idejében hazaérjen, háta mögött megszólalt egy kemény hang: a fialt, Ernő meg- S ----------------■------------------- | A múlt felé ívelő gondolataimban néha számomra kedves emberek je- I lennek meg. Emberek, akik a sors ke- 1 gyetlensége miatt ma már csak emlé- 1 kék, de ittlétük nem maradt nyomtalan. I Máramarossziget, ez a lassú, önmagát felemésztő kisváros túl ritkán nyújt nagy eseményeket. Itt az idő néha visszafelé folyik és ebből a szürkeségből emelkedik ki Bruckstein Lajos, a színdarabíró, a dramaturg és a prózaíró. Mint a helybeli népi mír-vészek iskola igazgatója kezdi el tevékenységét, de főfoglalkozása az irodalom. Az 1950-es években a Viaţa Liberă helyi lapnak volt a főszerkesztője, így gyakran találkoztunk és közvetlen baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Akkor már Bruckstein Lajos a Romániai Írók Szövetségének tagja volt. Művei a nagybányai, szatmári és a szigeti színpadon arattak közönségt, sikert. A kínai kulturális forradalom idején a véletlen hozott össze egy téli csendes esten a Zsidó utca sarkán. Érdekes hányszor keresztelték meg ezt az utcát, de a hagyománytisztelő szigetiek még most is ezt a nevet használják, dicséretükre legyen mondva. Aggódom a kínai népért, mondta Bruckstein úr, nehogy ez a kultúrforradalom proletár módra szétzúzzon mindent, nagy ország, még milliós rendű károk közepette is marad elég érték a visszarendeződésre. Beszélgetésünk során elmondta, hogy elmegy Izraelbe, mentséget is talált, a fiam miatt teszem. - Az új hazában. . . vagy saját hazájában odaadással dolgozott, mert az onnan származó tudósítások mint például Albert Goldenbergé arról szól, hogy több színdarabja került előadásra, így többek között az „Esti váltás" Auschwitz drámáját eleveníti fel, amiről egyszer azt mondta nekem: — Úgy érzem, mintha meghalnék ebben a darabban és mégis élni akarok, hogy a névtelen hősök helyeit mementóként értessem meg mindenkivé: az emberölés bűn. Miután 1972- ben Izraelben letelepedett, az újságokúgy beszélnek róla ,mint a szó arisz- BRUCHSTEIN LAJOS : AZ OL P < NYAVIDf 1