Barikád, 2010. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)
2010-10-28 / 43. szám
Mit látni a Bradlóról? A Kárpátok vízválasztójának legalacsonyabb vonulatán, a Miavai-dombvidéken koptatjuk a kilométereket. A Kis-Kárpátok és a Fehér-Kárpátok közt elhelyezkedő dombságon szinte meg sem izzadunk, ahogyan a házakra felkúszó szántókat kerülgetjük. A hétvégi szalagtelkek és az előttük parkoló skoda ugyanúgy hozzátartoznak a tájképhez, mint a gyárból a telkekre kimentett rozsdás fűnyírók. Utunk gyakran keresztez települést, így olyan városokat is végigjárunk, mint Miava és Berezó. A Berezó feletti Bradlóhegy 543 méteres csúcsáról aztán belátjuk az egész vidéket, és persze csodálhatnánk az 1928-ban a csúcsra épített monumentális emlékművet is, melyet Stefanik tábornok tiszteletére emeltek. De ki is ez a Stefanik? Az első világháború előtt Franciaországban tevékenykedett csillagászként, szabadidejében pedig Masarykkal és Benessel együtt a gaz, elnyomó magyarokról tájékoztatta a nyugati közvéleményt. 1919-ben aztán visszatért Magyarországra, és már idehaza szervezte a csehszlovák légiókat, egészen addig, míg le nem zuhant repülőgépe. Földi maradványait itt, a Bradló-hegyen temették el. Ezt követően Stefanikból olyan hőst faragtak, amin talán még ő is elcsodálkozna. Az emberek tudatában elsőszámú hőssé vált, a társadalom többsége pedig már a két világháború között Szlovákia szimbólumának tartotta. Megjelent a hivatalos propagandában, az iskolákban, a publicisztikákban, de a versekben és ünnepi beszédekben is. Stefanik szentté vált, aki megváltotta nemzetét az „ezeréves” magyar rabságból. A Bradle pedig a Haza Oltára lett, Nemzeti Zarándokhely, ahova minden szlováknak életében egyszer el kell mennie. A Bradló már-már nem is természeti képződmény, hanem valami egészen más: egy gigantikus történelemgyár, ahol a futószalagról kész kultusztermékek kerülnek a csomagolóüzembe. Szóval csodálhatnánk mi is a bradlói emlékművet, de idefent minket nem tud áthatni a hely szelleme. Mi egészen mást látunk, ha körbenézünk a csúcsról. Mi ezer év emlékeit látjuk. Látni például a csejtei vár romjait, amely volt Csák Máté kezén, és birtokolta Stibor vajda is. Csejte azonban nem róluk, hanem Báthory Erzsébetről nevezetes, aki 16 évesen ment férjhez Nádasdy Ferenchez, a csejtei vár urához. Özvegy volt már 1610. december 29-én Erzsébet aszszony, amikor megjelentek Thurzó György nádor poroszlói, és egy névtelen feljelentés alapján őrizetbe vették négy szolgálójával együtt. A Thurzók nagybiccsei várában kínvallatás alá vették a szolgálókat, aminek hatására azok 30 és 50 között nevezték meg azon fiatal lányok számát, akiket a grófnő megkínzott és megölt, hogy utána a vérükben fürödve örök fiatalságot nyerjen. Az ítélet megemlített egy megtalált összeírást is, amin a megölt lányok száma 650 volt. Állítólag ivott is a vérükből, kezdetben aranyserlegből, majd közvetlenül a testükből. Miután a környéken élő lányok elfogytak, kastélyában akadémiát létesített és az ideküldött lányokkal hasonló módon végzett. Báthory Erzsébet hiába követelte meghallgatását, őt sohasem kérdezték meg a vádakat illetően. A négy szolgálót megcsonkították és elevenen megégettek, míg a grófnőt élve befalazták Csejte várában. Egy kis nyíláson át etették a megtébolyult Báthory Erzsébetet, aki három és fél év múlva, 1614-ben halt meg. A koncepciós per mögött politikai intrikát, királyellenes összeesküvés megbüntetését, családi birtoklásvágyat rebesgetnek. Rehabilitációját mindenesetre jól szolgálja a 2008-ban bemutatott Báthory című film is, ami a történeten túl elég jó tablót ad a korabeli Magyarországról is. A csejtei várat I. Lipót kobozta el a Nádasdyaktól, amiért Báthory Erzsébet unokája, Nádasdy Ferenc országbíró részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben. Az erődítmény a Rákóczi-szabadságharcban megsérült, azóta is romos. Csejtétől délre folytatva utunkat, Nyitraverbóra érkezünk, ahol Benyovszky Móric szülőháza áll. Innen indult útjára a nagy utazó, és itt történt az a végzetes öngyilkosság, amelyet Lentulay Anna követett el, akiről azt kell tudni, hogy bár Omachel Tamás menyasszonya volt, de Benyovszkyt szerette. Omachel bár végig Benyovszkyval maradt, sohasem bocsátott meg neki - ahogyan ezt Juhász Jácint olyan nagyszerűen eljátszotta, a Vivát Benyovszkyban. A Bradlóról jó a rálátás Berencs várára is, amelyet az Abák építettek a XIII. században. Hadászati szerepe nem sok volt a magyar történelemben, hisz a török nem jutott el idáig, azonban szomorú emlék köthető hozzá: 1674-ben itt tartották fogva a gályarabságra ítélt felső-magyarországi protestáns papokat. Talán ezért is érte villámcsapás a következő évszázadban? A protestánsoknak más kötődésük is van ehhez a vidékhez: az első magyarországi habán közösség Ószombaton telepedett meg 1547-ben. A habánok a reformáció radikális irányzatának a követői voltak, más néven anabaptistáknak nevezték őket. Az üldözések elől menekülve érkeztek Magyarországra. Itt is szigorú, zárt közösségben éltek, tagjai egy-egy mesterségre specializálódtak: olyan árukat termeltek, melyeket a jobbágyok, helyi iparosok nem tudtak előállítani. Mesterségbeli tudásukra szükség volt, ezért szabadon élhettek, gyakorolhatták vallásukat. Magas színvonalú kerámiaismeretük nagy hatással volt a magyar fazekasságra, megalapozta a hazai kerámiai és üvegipart. Innen a Miavai-dombvidékről vándoroltak tovább Erdélybe, az itt maradók többsége pedig rekatolizált és mára szlovákká vált. Mint itt általában minden. Kivéve a múlt romos emlékeit, amire rácsodálkozhatunk a Bradlóról, ha kicsit tovább tudunk látni, mint a jelen, vagy a közelmúlt. Kenyeres Oszkár BARIKÁD 2010. október 28. www.barikad.hu