Bárka, 2003 (11. évfolyam, 2-6. szám)

2003 / 5. szám - MŰHELY - Szilágyi Márton: „Alkalmatosságra írott versek”, avagy vidám férfikompániák humora: Csokonai, Arany és a közköltészeti hagyomány

58 Szilágyi Márton a lírai én megszólalásának pontos és túlhangsúlyozott szituálása tekinthető: Arany min­dig a dilettáns vagy legalábbis alkalmiságát tekintve nem professzionális költő (ahogy egy helyütt mondja: a „bocskoros poéta”)29 szerepét ölti magára, azt a szerepet tehát, amelyet a kollégiumi hagyomány Csokonain is átszűrt tradíciója kész mintaként nyúj­tott. Ez utóbbi egyébként sem volt idegen Aranytól, gondoljunk csak Az elveszett alkot­mány narrátorára éppúgy, mint kései, kegyetlenül lestilizált önarcképeire az Őszikék­­ciklusból (pl. Öreg pincér, Tamburás öreg úr) — de felbukkan ez az eljárás fiktív irodalmi alakteremtés keretében is: a — nem létező — Csukát Nagy András debreceni poéta nevé­ben írt vers. A négy jövevény esetében Arany szerzőségének a kimutatása csak gondos keletkezéstörténeti és filológiai rekonstrukció révén volt lehetséges.30 Ehhez a beszéd­helyzethez természetes módon járulhatnak aztán az alantasnak számító, ilyen módon nyilvános tiltás alá tartozó testi működések költői leírásai - s ezek az ürítkezések egy­aránt lehetnek a lírai énnek vagy a költői önarcképnek tekinthető szereplőknek a csele­kedetei, mint ahogy a megszólított, ünnepelt személy kigúnyolására, ironizálására szol­gáló humoros hatáseffektusok is. A Borbély Pálnak írott születésnapi vers pl. egy szent textusnak, az újszövetségi páli leveleknek a formai keretét tölti meg alantas tartalommal: a szent elvégzi a dolgát egy éjjeli edényen, mielőtt megírná a levelét, utána pedig a szenttől a levél továbbítására megbízott Aranyszáj­ú János (a költő személyének névrej­­téssel is kiemelt alteregója) lesz az, aki meggondolatlan vizelésével árvizet okoz: „Ezzel visszafordult dunyhájába, János pedig fogván taligába, Útra indult, s mint malac rivása, Messze zörg a talyga nyikorgása. Szűken van most Pálnak ott lent hája, Azt siratja fakó taligája, Mert a disznók mind a pokolra mentek, Foghagymával zsíroznak a szentek. Ám de János sehogy sem tűrheti, Hogy fülét a talyga sértegeti. A tengelyre köpköd, mind hiába, Annál jobban csikorog az agyába’. Mit tegyen? vizelni kezd az árva A marokfa száraz oldalára. Hajh de míg ő kerekét locsolja Balgatag fővel meg nem gondolja: Hogy minállunk térdig ér a sár, víz.­­ Ha nem isztok, hordjon el az árvíz.”31 29 A kifejezés az Alkalmatosságra írott versek alcímében található: „ezen alkalmatosságra készítődött és elmondódott egy bocskoros poéta által következőképen” 30 Erről 1. Keresztury Dezső: Arany János egy ismeretlen tréfás költeménye. A költő játékos kísérleteinek kérdéséhez. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1961—1962. Bp., 1963. 244—252.; a tanulmány utóbb megjelent még: Keresztury Dezső: A szépség haszna. Tanulmányok. Szépirodalmi, Bp., 1973. 97— 110. 31 Gyöngyösy 1905- 495­; a vers értelmezésére­­. Tarjányi Eszter: Hová levél...? Az episztola és Arany János költői leveleinek poétikai háttere. In: Levél, író, irodalom. A levélirodalom történetéről és elméletéről. Szerk. Kiczenko Judit, Thimár Attila. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2000. 119-151. különösen: 128-134.

Next