Bátor, 2023 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 10. szám

SZÜRETI FELVONULÁS A három évtizedes hagyomány útján Az ősz gazdagságát és színpompáját láthattuk szeptember 29-én Nyírbátorban. Sokan voltak kíváncsiak a 33. Szüreti felvonulásra, amin őszi maskarát öltött magára a város apraja és nagyja. A Bátori ABC parkolójából indulva a Szabadság téren tették meg a szokásos mene­telő kört a résztvevők. A felvonulást a kisbíró és dobosa vezették. A Bátor Mazsoret­­tek és a Nyírbátori Fúvószenekar közös produkciójával kez­dődött a felvonuló csapatok bemutat­kozása a Művelő­dési Központ előtt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, ugyanis sokan ké­szültek műsorral is a menet közben. A térre a szüreti han­gulatot a szalmakalapos, kockás inges, puttonnyal, talicskával és metszőollóval felszerelt iskolások, óvodások hozták. A néptánc, a népi játékfűzések, a népdalok, a saját alkotású versek, mondókák most is elvarázsolták a közönséget. 5B5ssp*is 4t1íer m “ J>*T­­C9fcvt ¥ INl TlWv«S­iITr­ Voltak, akik színes falevelekbe búj­tak, míg mások kicsi gombáknak vagy éppen az ősz jellegzetes gyümölcseinek öltöztek be. Többen érkeztek szépen fel­díszített lovas szekérrel, hintóval, mások kosárkával a kezükben vonultak, amikről időnként kiderült, hogy az óvatosabbak az útravaló almát rejtették el bennük. A régi szüreteken szokásos csip­kelődő énekeket, mondókákat a Bátho­­ri István Nyugdíjas Klub és a Nyírbátori Nyugdíjas Értelmiségiek Egyesülete hozta a közönség elé. Erdélyi vendégeink is voltak Hajdú­­bagosról és Költőről, utóbbiak házi fi­nomságokat hoztak a puttonyukban, a hajdúbagosi asszonyok pedig egy igazán élvezetes tánccal leptek meg mindenkit. A régi 2-es iskola udvarán folytató­dott a szeptember végi kultúrkavalkád. A színpadi műsor a mazsorettek táncá­val vette kezdetét, majd a Tűzmanók is megérkeztek a térre, és rögtön munká­hoz láttak. Aztán ismét a néptáncé volt a főszerep, a hangulatról a színpadra lépő Nyírség Táncegyüttes gondoskodott. A hagyományokhoz híven, a szü­reti mulatságon mindenki kóstolhatott mustot, zsíros kenyeret. Volt kutyás és triál bemutató, fafaragás, arcfestés, csillámtetoválás, sőt még a véradásra is volt lehetőség. Az estét az Iszkiri zenekar, majd a Szabó Balázs bandája koncert zárta. A felvonulás, illetve a szüreti mulatság sikeréért a háttérben idén is sokan dol­goztak. Pólyák Dézi HR referens Kontroller PLC programozó Beszerző Hálózati rendszergazda Elektromos tervező Gyártástámogató mérnök Utazásszervező koordinátor Kezdje a karrierjét az MSK Hungary Bt.-nél! ^ mw Ha szeretne egy megbízható és stabil munkahelyet: 9IV COVERTECH GROUP Jelentkezzen hozzánk! Kiemelt pozícióink: ► CNC gépkezelő ► Horizont gépkezelő ► Hegesztő ► Lakatos ► Karbantartó ► Mechanikus szerelő ► Elektromos szerelő ► Raktáros ► Fúrós MSK Hungary BT 4300 Nyírbátor, MSK tér 1 • Tel.: +36 42 511 129 karrier@msk.hu • www.msk.hu

Next