Bécsi Napló, 1980 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1980-03-01 / 1-2. szám

AZ ESSZÉ KORA Dénes Tibor: Arcok és harcok, Újvári „Griff”­­Nemzetőr kiadása, München 1979. 195­1. A TÖBB ÉVTIZEDES távlatból ma már megfogalmazható a magyar esszéisták közös sajátossága. Közelről tekintve változatosságuk a szembetűnő, a szemlélet és a stílus eltérései. Mindannyian már fellépésük kezdetén erős egyéniségnek mutatkoztak, közöttük rokon hatásokról — a szó szűkebb értelmében — nem beszélhetünk. A harmincas évek elejére bontakozott ki ez az áramlat: Szerb Antal, Halász Gábor, Cs. Szabó László; egyetérthetünk azokkal, akik idesorolják a Tanú Németh Lászlóját is; az 1947 előtti Sőtér és Bóka, Hevesi András, az Apollo-szerkesztő Gál István, Rónay György, Illés Endre ás Vas István. A modern esszé mű­velői közül nem szabad elfeledkezni a tőlük idősebb Gyergyai Albertról sem. És még jó néhányan idefoglalhatók: majd kiművelt fők. Kétlem, hogy szoros irodalomtörténeti megha­tározásként értéke van a „nemzedék” szónak. Mégsem lehet említetlenül hagyni, hogy élet­koruk „középátlaga” szerint a hetvenedik életéveiket tapossák, — mármint azok, akik megmaradtak közülük. Ebből a fajból és ebből a közegből jött Dénes Tibor is. Az esszé olyan válogatott, „szép” stílusban megírt tanulmány, amely már önmagában is műalkotás, így mondják a kézikönyvek. Eh­hez hozzátenném: olyan tanulmány ez, amely­ben írójának egyénisége lírai módon van jelen. Ezek olyan külsődleges formai jegyek, ame­lyekkel minden esszé jellemezhető, a tarta­lom felől közelítve azonban az eltérések na­gyok. Például Kemény mindig a magyar tör­ténelmi sorsba, a politikumba beágyazva látja a jelenségeket, Babits későbbi tanulmányaiban a metafizikai alapozású, morális irányultság ragadja meg az olvasót. A HARMINCAS ÉVEKRE kibontakozott magyar esszé „differentia specifica”-ját ab­ban látom, hogy e tanulmányokban a művelt­ség elsődleges valóságként jelenik meg. Ebben van írásaik szépsége, látásmódjuk eleganciája és erre vezethetők vissza a valósággal való konfrontációjuk nehézségei is. Nagyon is va­lóságos, „égető” társadalmi és politikai prob­lémákat teregetett ki különösképp Németh L. és Cs. Szabó, de még náluk is megfigyelhető, hogy a világ jelenségei a művelődéstörténet szűrőjén át jutnak el hozzájuk. Többségük pedig szenvedélyes filológus volt, ezeknél az „átszűrés” még nagyobb mértékű. A művelődésnek mint elsődleges valóságnak az átélése feltehetőleg abból a tényből-él­­ményből jött létre, hogy úgy érezték: ők az elsők — legalábbis a középkori magyarok után újra az elsők, akik az európai kultúrával egy­idejűségbe kerültek; sokan közülük már fiata­lon közvetlen forrásokból merítettek, a „hely­színen”. A nyugatosok európaiságában mindig maradt valami a szorgalmas, de elmaradt diák behozni vágyó törekvéséből. A esszéisták eu­rópaisága már természetes volt, még ha meg is kellett érte küzdeniük. Cs. Szabó sokat foglalkozott az esszével mint műfajjal. (Érdekes módon a mai hivata­los magyar irodalomtörténetírás ezt méltó­képp tartja számon.) Sok szempontú és ár­nyalt kifejtését „alapanyagára” úgy redukál­nám le: az esszé az irodalom és a tudomány szintézise. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ehhez a szintézishez a katalizátor: a lírai én, és sokkal erősebben hat a lírai én az esszé­ben, mint az irodalom más prózai műfajaiban. S ezzel tulajdonképpen megvontuk az esszé­be illő téma megválasztásának a határait is. Korunkban elszaporodtak az „interdiszcipli­­nák”; létrejöttek olyan tudományágak, ame­lyek két tudomány közötti határterületen kutatnak, avagy két tudományt kapcsolnak össze. Az esszé — analóg módon szólva — ilyen „inter’’-műfaj. A lírát és a szakdolgo­zatot egyesíti magában. DÉNES TIBOR tanulmánykötete ennek a harmincas években kivirágzott esszének a re­meklése. Statisztikai számadás szerint a hu­szonnyolc tanulmányból csak kettőben érez­tem az író lírai énjének állandó jelenlétét túlzónak, főképp ott, ahol „valami egésszel” kellett szembenéznie. Az esszé egyik sajátos vonása, hogy épp a részben láttatja meg ve­lünk az egészet. A „Rodostói látogatás”-ban a mai Tekirdag Városka sivárságából úsztat át bennünket a kétszáz év előtti táj kietlenségé­be, a Rákóczi-emigráció elszigeteltségét ily módon jobban érzékelteti, mint vaskos tanul­mányok. De nem a hangulatkeltés e könyv érdeme. Tudományos értékű megállapításai­val a jövőben a magyarországi irodalomkuta­tásnak is számolnia kell; ezentúl nem lehet Mikes Kelemenről úgy írni, hogy ne vegyék figyelembe a szerző tételeit a Saussure-Mikes kapcsolatról. „Madách és Arisztophanész” c. tanulmánya új szempontokat ad a madáchi komédia, „A civilizátor” megértéséhez. „Et in Arcadia ego” valósággal tudományos bo­hózat, de nagyon komoly mítoszdöntés: a pécsi Batsányi Társaság igazi története. A szer­ző ugyancsak illetékes ebben, lévén alapítótag, így kerülnek napfényre a hazai irodalomtör­ténetírás hamisságai. A Zimándi-féle Péterfy­­könyvről írt recenzióban nemcsak Péterfy tragédiáját villantja fel újra, hanem elemzi az ismertetett könyv szerzőjének is a csendes tragédiáját, egy becsületes irodalomtörténész küszködését a valóság megírására a hazai kö­rülmények között. Irodalmi portrét rajzol — többek között — Máriásról, Fenyő Miksáról, Újváry Sándor­ról, Megyeri Sáriról és Elláról, Faludy György­ről és Kafka Margitról. A szerző kolozs­vári származású, és így természetes, hogy az er­délyi irodalomra is kitekint. A könyv sokféle érdeklődési kört kielégít. „Arménia herceg” és a „Bakos Palotai Gróf” történetek a múlt századi emigrációból; megírásuk módja: tudományos kortörténeti krimi... „Álmodnék Petőfivel” már novella, az 56-os emigráció jelképes sorsát fedezhet­jük fel ebben a játékban: mi lett volna Pető­fivel, ha 1849-ben külföldön keres menedéket. A TANULMÁNYKÖTET CSÚCSPONTJA „A kardinális krónikása” c. esszé. A magyar irodalomtörténetírás nagy adósságát egyenlí­tette ki azzal, hogy emléket állított Just Bé­lának, a Vigilia egykori szerkesztőjének, a regény- és tanulmányírónak, az irodalomtu­dósnak. És milyen emléket! Nem hideg sza­vak márványából faragott ez. Az esszé mint műfaj itt mutatkozik be a legszebben. Just és a szerző sorsa fátumszerűen szövődött össze. A végzetszerűség az ÁVH vallató szobájában derült ki... A tanulmányt már korábban az Új Látóhatárból ismertem, azóta háromszor­­négyszer elolvastam. Aligha hiszem, hogy Justról és arról a korról híven lehetne szak­­dolgozatban beszámolni. Csak az esszé tudo­mányos alaposságával és a lírai hevületével lehet e korszak légkörét újra felidézni és ez­által az utókornak közvetíteni. Ahogyan Wilder „Szent Lajos király hídja” c. regényé­nek hősei a tökéletesen befejezett élet kegyel­mi állapotában halnak meg, úgy távozott el a földi élők sorából Just is. Az egész esszé megkomponáltan, sodró izgalommal visz el bennünket e drámai befejezéshez. Szomorú, negatív ellenpólus: ,A magyar irodalom története” hatodik, a jelenkor iro­dalmát tárgyaló, vaskos kötetében Just Béla neve elő sem fordul. A szerző tanulmányának a fontosságát így még jobban megérthetjük. Egyetlen tárgyi tévedését szeretném kiiga­zítani. ,A Rákóczi nem alkuszik” c. vissza­emlékezésében az 1956. október 26-i, a Par­lament előtt lezajlott tüntetésről, majd az azt követő ÁVH-s tömeggyilkosságról ezt úja: „Ezer és még egyszer ezer politikai rendőr a házak tetején”. Ha e vérengzés némely rész­lete még homályos is, annyi bizonyos: kis lét­számú csoport lőtt a fegyvertelen tömegre. Több száz főnyi ÁVH-s még civil ruhában sem tűnhetett volna el később a környékről nyom­talanul. Az ÁVH különben annyira szétzüllött már a forradalom első óráiban, hogy képtelen volt több száz főnyi egységet összpontosítani. A forradalom erkölcsi erejének épp ez az egyik bizonyítéka. Általában, vigyázzunk a tárgyiasságra épp a terrort vagy a forradalmat ismertetve, hogy megőrizzük hitelességünket a világ előtt. Ezért is tettem szóvá kissé hos­­­szadalmasabban a szerző e nyilvánvalóan sti­lisztikai felfokozásból eredő tollbotlását. Dénes Tibor könyve oly nagyszerű, hogy megérdemli, kis elírását is helyesbítsük. ROMÁN J. ISTVÁN VERSEK AZ EMIGRÁCIÓBÓL Münchenben, az Aurora Könyvek sorozati­ban tavaly jelent meg a nyugat-európai magy. sajtóból már ismert Tolvaly Ferenc első verse, kötete a „Benső végtelen” címmel. Tizenhét évesen, 1974-ben hagyta el Erdélyt; középi­­kolái tanulmányait a kastli magyar gimnáz­umban fejezte be. Jelenleg az NSZK-ba egyetemi hallgató. Poétaérzékenysége már a első kötetből is nyilvánvaló. További költő sorsa attól függ, hogy el tudja-e kerülni deklamálást, és el tudja-e mélyíteni élmé­nyeit. Párizsban kiadták Szélpál Árpád új verses könyvét „Keréknyom” címmel. Az elegán kötet a ,M Magyar Műhely” jó tipográfiai érzé­kéről tanúskodik. + + + DEÁK ERNŐ, az Osztrák Tudományos Aka­démia munkatársának magyar várostörténet könyve megjelent Bécsben. „Das Städteweser der Länder der Ungarischen Krone (1780 1918)” című munka első kötete, mely 22­ oldal és több térképet tartalmaz, a magya városfejlődés általános vonásaival, a városok szerkezeti felépítésével és rangjával foglalko­zik. Az igen szép kiállítású könyv borítólap­ján többek között a magyar és az erdélyi cí­mer látható. HARASZTI MIKLÓS Darabbér című mun­kásszociográfiai írása végre magyarul is meg­jelent, — de nem Magyarországon. A Magya­rüzetek könyvsorozatának első kötetekén adták ki Párizsban. A kézirathoz, mely­et annak idején a szerzőt bíróság elé állítottál Budapesten, Haraszti Miklós 1979-ben utó­szót írt, melyben közli a kézirat és a per iz­galmas történetét. A könyv ára 25 francia frank. Megrendelhető: Dialogues Européens 12, rue Drouet-Peupion, F-92240 Malakoff JANICS KÁLMÁN A hontalanság évei cí­mű, a szlovákiai magyarokról szóló könyve mely a Protestáns Magyar Szabadegyetem­­­ (Bemn) kiadásában jelent meg, szóba került budapesti Kossuth­ Klubban megtartott kerekasztal­ beszélgetésen. A zsúfolásig meg­telt teremben jelen volt többek között Bélád: Miklós, Illyés Gyula, Keresztúry Dezső, Ki­rály István. A beszélgetés a magyar sorsprob­lémákról folyt. A Magyar Nemzet tudósítása szerint „az utolsó felszólaló Béládi Miklós volt, aki Janics Kálmán A hontalanság évei című történeti munkájának Illyés írta elősza­vából idézett”. NOMENKLATURA címmel a bécsi Molden- Verlag gondozásában jelent meg Michael S. Woslensky történész és szociológus, a német Max Planck Intézet munkatársának könyve a Szovjetunió uralkodó osztályáról. A szerző egyik fő tétele, hogy a szovjet gazdaság a bé­keidőben is úgy működik, mint a hadiipar: Moszkva katonai fölényét az enyhülés éveiben építette ki. A szovjet új osztály egyetlen célt tart szeme előtt: saját hatalmának megszilár­dítását és kiterjesztését. JURTH KFT AKADÉMIAI FORDÍTÁSHITELESÍTŐ IRODA Tel.: (0222) 57 14 41 57 14 96 Mariahilfer Str. 89a A-1060 WIEN Thinsz új kötete A svéd fővárosban élő, ismert költő és mű­fordító új verseskötettel jelentkezett: Vizek távlatai (Magyar Könyvkiadó, Stockholm, 1979). A víz a filozófia hajnalán az őselemek közé számított, a rangját ott azonban hamar elvesztette, a költészetben a létélmény kifeje­zésére pótolhatatlan szimbólum maradt mind­máig. A víz súlyos tömeg, és mégis könnyedén mozgunk benne; minden idegszálunkkal érzé­keljük, de ha meg akarjuk fogni, kifolyik a kezünkből. Egyszerre érzéki és hűvös. Olyan, mint a lét... íme, egy szakasz a Jelentés az uszodából c. versből­ ,Akárha szeretőm lenne, kikapcsolja szoknyáját, kilép belőle, így testközelben, leveszi blúzát, maga mellé dobja, rám rebben körte mellé. Nem lesz a szeretőm. Nem érdekli, kell-e?” Thinsz azzal a nem egyszerű egyszerűséggel írja verseit, amely ma szinte robbanásszerűen kezd elterjedni odahaza is, főleg Kálnoky új versei nyomán. A jóslatok nem váltak be;ha körülnézünk a mai magyar modern (és jó) költészetben nem Babits, nem József Attila, hanem sokkal inkább Szabó Lőrinc folyta­tása ez. A pátosztalanságból kinövő csendes pátosz, a hétköznapi prózai elemek lírába való átemelése e költészet ismérvei. A magyarországi verstermés hihetetlen mér­tékben megnövekedett (nyilván az emigrációé sem csekély). Domokos Mátyás, az egyik je­lentős hazai kritikus, példaképp kiszámította, hogy 1975-ben 65 verseskötetben kétszáz­húszezer verssor jelent meg Magyarországon. (Ebben a számban, természetesen, nincsenek benne a csak folyóiratokban és újságokban publikált költemények.) E hatalmas versára­datban az olvasó ki nem igazodhat (a kritikus is csak nehezen). A recenzió olvasót orientáló felelőssége tehát növekszik; ennek tudatában írom. Thinsz kötetét mindenkinek ajánlani tu­dom, aki szereti a csendes reflexiókat és az őszinte — talán nem is mindig kellemes — ön­magunkra találást. A jó költőknek tulajdon­képpen egyetlen mesterségük van: kimondani a kimondhatatlant: rémálmok, szerelmek, találkozások és viszonttalálkozások élménye mögül azt, ami „Bőrünk határán túl” van. Thinsz ezt a vidéket járja. Groteszkjei találóak. De néha vigyáznia kell arra, hogy megalapozott fölénye ne csússzon át fölényeskedésbe. * * * Ro­ AZ EUROPA-CLUB (Bécs I., Annagasse 20.1. em.) április 17-én tartja következő előadóestjét. Dr. Smuk András Felső-Ausztria művészettörténeti emlékeiről beszél, előadását vetített képekkel illusztrálja. + + + BÉCSI NAPLÓ AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Szerkeszti: Hanák Tibor Levelezési cím: A-1020 Wien, Postfach 69. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Herausgeber und Verleger: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, A-1010 Wien, Stephansplatz 5. Chefredakteur: Dr. Tibor Hanak. Bankkonto: 004—46793 Erste Österreichi­sche Spar-Casse, Wien 1., Graben. Für den Inhalt verantwortlich: Dr. Tibor Hanak, 1020 Wien, Untere Donaustr. 35. ELŐFIZETÉS 1980-ra: Ausztriában 50.­­ÖS, Németországban 10.- DM, Svájcban 9.- Str. Más országokban 6.- US dollár vagy annak megfelelő összeg. Tengerentúlra légi­postával 8.- US dollár. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét.­­ Névtelenül beküldött írásokat nem közlünk. — Kézira­tokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Druck: Gloria Kulturverein, 1010 Wien,Singerstr. 7. ___________________________________

Next