Bécsi Napló, 1980 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1980-03-01 / 1-2. szám
AZ ESSZÉ KORA Dénes Tibor: Arcok és harcok, Újvári „Griff”Nemzetőr kiadása, München 1979. 1951. A TÖBB ÉVTIZEDES távlatból ma már megfogalmazható a magyar esszéisták közös sajátossága. Közelről tekintve változatosságuk a szembetűnő, a szemlélet és a stílus eltérései. Mindannyian már fellépésük kezdetén erős egyéniségnek mutatkoztak, közöttük rokon hatásokról — a szó szűkebb értelmében — nem beszélhetünk. A harmincas évek elejére bontakozott ki ez az áramlat: Szerb Antal, Halász Gábor, Cs. Szabó László; egyetérthetünk azokkal, akik idesorolják a Tanú Németh Lászlóját is; az 1947 előtti Sőtér és Bóka, Hevesi András, az Apollo-szerkesztő Gál István, Rónay György, Illés Endre ás Vas István. A modern esszé művelői közül nem szabad elfeledkezni a tőlük idősebb Gyergyai Albertról sem. És még jó néhányan idefoglalhatók: majd kiművelt fők. Kétlem, hogy szoros irodalomtörténeti meghatározásként értéke van a „nemzedék” szónak. Mégsem lehet említetlenül hagyni, hogy életkoruk „középátlaga” szerint a hetvenedik életéveiket tapossák, — mármint azok, akik megmaradtak közülük. Ebből a fajból és ebből a közegből jött Dénes Tibor is. Az esszé olyan válogatott, „szép” stílusban megírt tanulmány, amely már önmagában is műalkotás, így mondják a kézikönyvek. Ehhez hozzátenném: olyan tanulmány ez, amelyben írójának egyénisége lírai módon van jelen. Ezek olyan külsődleges formai jegyek, amelyekkel minden esszé jellemezhető, a tartalom felől közelítve azonban az eltérések nagyok. Például Kemény mindig a magyar történelmi sorsba, a politikumba beágyazva látja a jelenségeket, Babits későbbi tanulmányaiban a metafizikai alapozású, morális irányultság ragadja meg az olvasót. A HARMINCAS ÉVEKRE kibontakozott magyar esszé „differentia specifica”-ját abban látom, hogy e tanulmányokban a műveltség elsődleges valóságként jelenik meg. Ebben van írásaik szépsége, látásmódjuk eleganciája és erre vezethetők vissza a valósággal való konfrontációjuk nehézségei is. Nagyon is valóságos, „égető” társadalmi és politikai problémákat teregetett ki különösképp Németh L. és Cs. Szabó, de még náluk is megfigyelhető, hogy a világ jelenségei a művelődéstörténet szűrőjén át jutnak el hozzájuk. Többségük pedig szenvedélyes filológus volt, ezeknél az „átszűrés” még nagyobb mértékű. A művelődésnek mint elsődleges valóságnak az átélése feltehetőleg abból a tényből-élményből jött létre, hogy úgy érezték: ők az elsők — legalábbis a középkori magyarok után újra az elsők, akik az európai kultúrával egyidejűségbe kerültek; sokan közülük már fiatalon közvetlen forrásokból merítettek, a „helyszínen”. A nyugatosok európaiságában mindig maradt valami a szorgalmas, de elmaradt diák behozni vágyó törekvéséből. A esszéisták európaisága már természetes volt, még ha meg is kellett érte küzdeniük. Cs. Szabó sokat foglalkozott az esszével mint műfajjal. (Érdekes módon a mai hivatalos magyar irodalomtörténetírás ezt méltóképp tartja számon.) Sok szempontú és árnyalt kifejtését „alapanyagára” úgy redukálnám le: az esszé az irodalom és a tudomány szintézise. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ehhez a szintézishez a katalizátor: a lírai én, és sokkal erősebben hat a lírai én az esszében, mint az irodalom más prózai műfajaiban. S ezzel tulajdonképpen megvontuk az esszébe illő téma megválasztásának a határait is. Korunkban elszaporodtak az „interdiszciplinák”; létrejöttek olyan tudományágak, amelyek két tudomány közötti határterületen kutatnak, avagy két tudományt kapcsolnak össze. Az esszé — analóg módon szólva — ilyen „inter’’-műfaj. A lírát és a szakdolgozatot egyesíti magában. DÉNES TIBOR tanulmánykötete ennek a harmincas években kivirágzott esszének a remeklése. Statisztikai számadás szerint a huszonnyolc tanulmányból csak kettőben éreztem az író lírai énjének állandó jelenlétét túlzónak, főképp ott, ahol „valami egésszel” kellett szembenéznie. Az esszé egyik sajátos vonása, hogy épp a részben láttatja meg velünk az egészet. A „Rodostói látogatás”-ban a mai Tekirdag Városka sivárságából úsztat át bennünket a kétszáz év előtti táj kietlenségébe, a Rákóczi-emigráció elszigeteltségét ily módon jobban érzékelteti, mint vaskos tanulmányok. De nem a hangulatkeltés e könyv érdeme. Tudományos értékű megállapításaival a jövőben a magyarországi irodalomkutatásnak is számolnia kell; ezentúl nem lehet Mikes Kelemenről úgy írni, hogy ne vegyék figyelembe a szerző tételeit a Saussure-Mikes kapcsolatról. „Madách és Arisztophanész” c. tanulmánya új szempontokat ad a madáchi komédia, „A civilizátor” megértéséhez. „Et in Arcadia ego” valósággal tudományos bohózat, de nagyon komoly mítoszdöntés: a pécsi Batsányi Társaság igazi története. A szerző ugyancsak illetékes ebben, lévén alapítótag, így kerülnek napfényre a hazai irodalomtörténetírás hamisságai. A Zimándi-féle Péterfykönyvről írt recenzióban nemcsak Péterfy tragédiáját villantja fel újra, hanem elemzi az ismertetett könyv szerzőjének is a csendes tragédiáját, egy becsületes irodalomtörténész küszködését a valóság megírására a hazai körülmények között. Irodalmi portrét rajzol — többek között — Máriásról, Fenyő Miksáról, Újváry Sándorról, Megyeri Sáriról és Elláról, Faludy Györgyről és Kafka Margitról. A szerző kolozsvári származású, és így természetes, hogy az erdélyi irodalomra is kitekint. A könyv sokféle érdeklődési kört kielégít. „Arménia herceg” és a „Bakos Palotai Gróf” történetek a múlt századi emigrációból; megírásuk módja: tudományos kortörténeti krimi... „Álmodnék Petőfivel” már novella, az 56-os emigráció jelképes sorsát fedezhetjük fel ebben a játékban: mi lett volna Petőfivel, ha 1849-ben külföldön keres menedéket. A TANULMÁNYKÖTET CSÚCSPONTJA „A kardinális krónikása” c. esszé. A magyar irodalomtörténetírás nagy adósságát egyenlítette ki azzal, hogy emléket állított Just Bélának, a Vigilia egykori szerkesztőjének, a regény- és tanulmányírónak, az irodalomtudósnak. És milyen emléket! Nem hideg szavak márványából faragott ez. Az esszé mint műfaj itt mutatkozik be a legszebben. Just és a szerző sorsa fátumszerűen szövődött össze. A végzetszerűség az ÁVH vallató szobájában derült ki... A tanulmányt már korábban az Új Látóhatárból ismertem, azóta háromszornégyszer elolvastam. Aligha hiszem, hogy Justról és arról a korról híven lehetne szakdolgozatban beszámolni. Csak az esszé tudományos alaposságával és a lírai hevületével lehet e korszak légkörét újra felidézni és ezáltal az utókornak közvetíteni. Ahogyan Wilder „Szent Lajos király hídja” c. regényének hősei a tökéletesen befejezett élet kegyelmi állapotában halnak meg, úgy távozott el a földi élők sorából Just is. Az egész esszé megkomponáltan, sodró izgalommal visz el bennünket e drámai befejezéshez. Szomorú, negatív ellenpólus: ,A magyar irodalom története” hatodik, a jelenkor irodalmát tárgyaló, vaskos kötetében Just Béla neve elő sem fordul. A szerző tanulmányának a fontosságát így még jobban megérthetjük. Egyetlen tárgyi tévedését szeretném kiigazítani. ,A Rákóczi nem alkuszik” c. visszaemlékezésében az 1956. október 26-i, a Parlament előtt lezajlott tüntetésről, majd az azt követő ÁVH-s tömeggyilkosságról ezt úja: „Ezer és még egyszer ezer politikai rendőr a házak tetején”. Ha e vérengzés némely részlete még homályos is, annyi bizonyos: kis létszámú csoport lőtt a fegyvertelen tömegre. Több száz főnyi ÁVH-s még civil ruhában sem tűnhetett volna el később a környékről nyomtalanul. Az ÁVH különben annyira szétzüllött már a forradalom első óráiban, hogy képtelen volt több száz főnyi egységet összpontosítani. A forradalom erkölcsi erejének épp ez az egyik bizonyítéka. Általában, vigyázzunk a tárgyiasságra épp a terrort vagy a forradalmat ismertetve, hogy megőrizzük hitelességünket a világ előtt. Ezért is tettem szóvá kissé hosszadalmasabban a szerző e nyilvánvalóan stilisztikai felfokozásból eredő tollbotlását. Dénes Tibor könyve oly nagyszerű, hogy megérdemli, kis elírását is helyesbítsük. ROMÁN J. ISTVÁN VERSEK AZ EMIGRÁCIÓBÓL Münchenben, az Aurora Könyvek sorozatiban tavaly jelent meg a nyugat-európai magy. sajtóból már ismert Tolvaly Ferenc első verse, kötete a „Benső végtelen” címmel. Tizenhét évesen, 1974-ben hagyta el Erdélyt; középikolái tanulmányait a kastli magyar gimnázumban fejezte be. Jelenleg az NSZK-ba egyetemi hallgató. Poétaérzékenysége már a első kötetből is nyilvánvaló. További költő sorsa attól függ, hogy el tudja-e kerülni deklamálást, és el tudja-e mélyíteni élményeit. Párizsban kiadták Szélpál Árpád új verses könyvét „Keréknyom” címmel. Az elegán kötet a ,M Magyar Műhely” jó tipográfiai érzékéről tanúskodik. + + + DEÁK ERNŐ, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársának magyar várostörténet könyve megjelent Bécsben. „Das Städteweser der Länder der Ungarischen Krone (1780 1918)” című munka első kötete, mely 22 oldal és több térképet tartalmaz, a magya városfejlődés általános vonásaival, a városok szerkezeti felépítésével és rangjával foglalkozik. Az igen szép kiállítású könyv borítólapján többek között a magyar és az erdélyi címer látható. HARASZTI MIKLÓS Darabbér című munkásszociográfiai írása végre magyarul is megjelent, — de nem Magyarországon. A Magyarüzetek könyvsorozatának első kötetekén adták ki Párizsban. A kézirathoz, melyet annak idején a szerzőt bíróság elé állítottál Budapesten, Haraszti Miklós 1979-ben utószót írt, melyben közli a kézirat és a per izgalmas történetét. A könyv ára 25 francia frank. Megrendelhető: Dialogues Européens 12, rue Drouet-Peupion, F-92240 Malakoff JANICS KÁLMÁN A hontalanság évei című, a szlovákiai magyarokról szóló könyve mely a Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bemn) kiadásában jelent meg, szóba került budapesti Kossuth Klubban megtartott kerekasztal beszélgetésen. A zsúfolásig megtelt teremben jelen volt többek között Bélád: Miklós, Illyés Gyula, Keresztúry Dezső, Király István. A beszélgetés a magyar sorsproblémákról folyt. A Magyar Nemzet tudósítása szerint „az utolsó felszólaló Béládi Miklós volt, aki Janics Kálmán A hontalanság évei című történeti munkájának Illyés írta előszavából idézett”. NOMENKLATURA címmel a bécsi Molden- Verlag gondozásában jelent meg Michael S. Woslensky történész és szociológus, a német Max Planck Intézet munkatársának könyve a Szovjetunió uralkodó osztályáról. A szerző egyik fő tétele, hogy a szovjet gazdaság a békeidőben is úgy működik, mint a hadiipar: Moszkva katonai fölényét az enyhülés éveiben építette ki. A szovjet új osztály egyetlen célt tart szeme előtt: saját hatalmának megszilárdítását és kiterjesztését. JURTH KFT AKADÉMIAI FORDÍTÁSHITELESÍTŐ IRODA Tel.: (0222) 57 14 41 57 14 96 Mariahilfer Str. 89a A-1060 WIEN Thinsz új kötete A svéd fővárosban élő, ismert költő és műfordító új verseskötettel jelentkezett: Vizek távlatai (Magyar Könyvkiadó, Stockholm, 1979). A víz a filozófia hajnalán az őselemek közé számított, a rangját ott azonban hamar elvesztette, a költészetben a létélmény kifejezésére pótolhatatlan szimbólum maradt mindmáig. A víz súlyos tömeg, és mégis könnyedén mozgunk benne; minden idegszálunkkal érzékeljük, de ha meg akarjuk fogni, kifolyik a kezünkből. Egyszerre érzéki és hűvös. Olyan, mint a lét... íme, egy szakasz a Jelentés az uszodából c. versből ,Akárha szeretőm lenne, kikapcsolja szoknyáját, kilép belőle, így testközelben, leveszi blúzát, maga mellé dobja, rám rebben körte mellé. Nem lesz a szeretőm. Nem érdekli, kell-e?” Thinsz azzal a nem egyszerű egyszerűséggel írja verseit, amely ma szinte robbanásszerűen kezd elterjedni odahaza is, főleg Kálnoky új versei nyomán. A jóslatok nem váltak be;ha körülnézünk a mai magyar modern (és jó) költészetben nem Babits, nem József Attila, hanem sokkal inkább Szabó Lőrinc folytatása ez. A pátosztalanságból kinövő csendes pátosz, a hétköznapi prózai elemek lírába való átemelése e költészet ismérvei. A magyarországi verstermés hihetetlen mértékben megnövekedett (nyilván az emigrációé sem csekély). Domokos Mátyás, az egyik jelentős hazai kritikus, példaképp kiszámította, hogy 1975-ben 65 verseskötetben kétszázhúszezer verssor jelent meg Magyarországon. (Ebben a számban, természetesen, nincsenek benne a csak folyóiratokban és újságokban publikált költemények.) E hatalmas versáradatban az olvasó ki nem igazodhat (a kritikus is csak nehezen). A recenzió olvasót orientáló felelőssége tehát növekszik; ennek tudatában írom. Thinsz kötetét mindenkinek ajánlani tudom, aki szereti a csendes reflexiókat és az őszinte — talán nem is mindig kellemes — önmagunkra találást. A jó költőknek tulajdonképpen egyetlen mesterségük van: kimondani a kimondhatatlant: rémálmok, szerelmek, találkozások és viszonttalálkozások élménye mögül azt, ami „Bőrünk határán túl” van. Thinsz ezt a vidéket járja. Groteszkjei találóak. De néha vigyáznia kell arra, hogy megalapozott fölénye ne csússzon át fölényeskedésbe. * * * Ro AZ EUROPA-CLUB (Bécs I., Annagasse 20.1. em.) április 17-én tartja következő előadóestjét. Dr. Smuk András Felső-Ausztria művészettörténeti emlékeiről beszél, előadását vetített képekkel illusztrálja. + + + BÉCSI NAPLÓ AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Szerkeszti: Hanák Tibor Levelezési cím: A-1020 Wien, Postfach 69. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Herausgeber und Verleger: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, A-1010 Wien, Stephansplatz 5. Chefredakteur: Dr. Tibor Hanak. Bankkonto: 004—46793 Erste Österreichische Spar-Casse, Wien 1., Graben. Für den Inhalt verantwortlich: Dr. Tibor Hanak, 1020 Wien, Untere Donaustr. 35. ELŐFIZETÉS 1980-ra: Ausztriában 50.ÖS, Németországban 10.- DM, Svájcban 9.- Str. Más országokban 6.- US dollár vagy annak megfelelő összeg. Tengerentúlra légipostával 8.- US dollár. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Névtelenül beküldött írásokat nem közlünk. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Druck: Gloria Kulturverein, 1010 Wien,Singerstr. 7. ___________________________________