Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)

2004-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2004. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA: € 1,50 Erscheinungsort Wien P. b. b. • 027032898 MN VERLAGSPOSTAMT 1010 WIEN STRATÉGIÁRA VAN SZÜKSÉG — Magyarokról magyaroknak Ausztriában — Az alábbi gondolatmenet könnyebb megérté­se céljából Burgenlandból hozott példával szándékozom megvilágítani, milyen, valameny­­nyi ausztriai magyart érintő, szinte sorskérdés­nek tekinthető problémákkal szembesülünk, amiknek tudatosítása és megoldása nélkül hosszú távon nem biztosítható a magyar nép­csoport fennmaradása. Az Ausztriában élő osztrák honosságú magyarok népcsoportkénti elismertetésével, közös képviselőtestület megte­remtésével - legalábbis elvi síkon - megcéloz­tuk az itteni honfoglalást. Ma már nem vita tár­gya, hanem ténykérdés, ki, mi vállalta fel és képviseli az ausztriai magyarok összérdekeit. Emellett a korszakos tény mellett biztató az ausztriai magyarok létszámának örvendetes növekedése, olyan méretekben, hogy számbeli­leg a 25.884-es létszámmal az élre kerültünk; hozzá kell tennünk azonban, hogy a szaporulat nem a születésekből származik, hanem beván­dorlásnak tudható be. Ellenben mindez csupán adottság, lehetőség; élni kell vele, más szóval a kereteket meg kell töltenünk tartalommal. Szükséges viszont, hogy tudatosítsuk, kik va­gyunk, mit akarunk, és ezen kérdések tisztázá­sával lépjünk, cselekedjünk. Burgenland nemrég megjelent 2002. évi Sta­tisztikai Évkönyvét (Statistisches Jahrbuch Bur­genland 2002, Eisenstadt 2003) fellapozva a 68- 77. oldalon találhatók a környezetben beszélt nyelvre vonatkozó adatok. Az összesen (vagyis osztrák honosságú és külföldi) 6.641 magyarul be­szélő egyén földrajzilag változatlanul három ill. Eisenstadt/Kismartont és környékét figyelembe véve négy nagyobb szórványjel­legű csoportot al­kot, nagyságuk szerint sorrendben 1. az Oberwart/Felsőőri járás 2.551 (38,41%), 2. a Neu­siedl/Nezsideri járás 1.150 (17,32%), 3. az Oberpullendorf/Felsőpulyai járás 1.039 (15,65%), 4. Eisenstadt/Kismarton és környéke Ruszt váro­sával 937 (14,11%). A négy csoportnak nevezhető szórvány összesen 5.677 személlyel 85,48%-ot képez; a „maradék“ 964 magyarul beszélő (14,52%) három járás, Mattersburg/Nagymarton, 530, Gü­ssing/Németújvár, 302 és Jennersdorf/Gyanafalva, 132. között oszlik meg. Ezek az adatok kellőképpen tükrözik a Burgen­­landban élő magyarok sajátságos helyzetét és meg­oldatlan kérdéseit. Az egyesületi élet, pontosabban az egyes rendezvények látogatottságát tekintve bármelyik szervezetet teljes elimerés illethetné (és ez természetesen az összes ausztriai magyar egye­sületre vonatkoztatható), ha állandó jelleggel pél­dául a Jennersdorf/Gyanafalvi járás 132-es nagy­ságrendű részvevővel dicsekedhetne. Ismeretes, h­­ogy a gyakorlat egészen másképpen néz ki. A fentebbi adatok éppenséggel a szervezettség­gel összefüggésben felvetik a szerves, hálózati be­tagolódás kérdését. Szintén a gyakorlati oldalról rá kell tehát kérdezni, milyen mértékben részesülnek az egyes „tömbök“ nyelvi és kulturális ellátottság­ban, azaz, látogatják-e a meglévő egyesületek ren­dezvényeit ill. fordítva, hányszor és milyen alkal­makkor rendeznek a helyhez kötött egyesületek „kihelyezett“ ülést, szórakoztató estet, netán film­vetítést a megnevezett járások központjaiban, ne­vezetesen a tartományi székhelyen, Eisenstadt/Kismartonban, ahova 937 személyt le­het sorolni. Senkiföldjének tekinthető a Neusiedl/Nezsideri járás, pedig nagyságrendben Oberwart/Felsőőr után ott lelhető a legnagyobb számú „csoportosulás“, nevezetesen Frauen­­kirchen/Boldogasszonyban 209, Neusiedl/Nezsi­­derben 129, Parndorf/Pándorfaluban 113 magya­rul beszélő egyénnel, akikről tágabb értelemben feltételezhető, hogy a nyelv mellett valamelyest a magyar kultúrához is kötődnek. A meglévő szer­veződések elmarasztalása nélkül fel kell hívni a fi­gyelmet arra, hogy éppen ezeken a helyeken nem biztosított a magyar nyelvnek még szabadon vá­lasztott tantárgyként való oktatása sem, enélkül azonban aligha lehet csodálkozni a felszívódás ijesztő méretein. Amennyiben egészséges vállalkozásnak bizo­nyul, a tehetetlenségi helyzetből való elmozdulás­ként említhető a Közép-Burgenlandban élő ma­gyarok egyesületi összefogásának kísérlete Oberpullendorf/Felsőpulya székhellyel - utalva persze egyúttal Mattersburg/Nagymartonra, az ott számlált 114 magyar bevonására is az egyesületi kötelékekbe -, példaként szolgálhat hasonló kez­deményezések szorgalmazásában. Az adottságok feltétlen új stratégia kidolgozására késztetnek, va­gyis a globalizáció világában szinte vissza kell tér­ni az ősi, a lóerővel behelyettesíthető lovasnomád hagyományokhoz. Ma már nem elégséges „székhelyhez“ igazítani, kötni a közösségi életet, hanem a székhelynek - szintén hagyományos érte­lemben­­ mintegy fel kell szednie a sátorfáját és téli-nyári „szállást“ változtatva ott kell megszer­vezni és működésbe hozni a közösségi életet, ahol a magyarok éppen szállásolnak, tehát kiszállások­ra kell gondolni, azaz mobilissá válni. Helyi szin­ten erre legalkalmasabb a népfőiskolai berendez­kedés ill. a meglévő kulturális központok (pl. Mattersburg/Nagymartonban, Güssing/Németúj­­várott stb.) igénybevétele, amik - legalábbis elvi­leg, de jogilag is - nem csupán a németajkú több­séget, de nyelvük, kultúrájuk ápolása terén ugyan­úgy megilletik a népcsoportokat is. A tényleges helyzet, az adottságok tehát átszer­­veződésre, a szerepek új felosztására késztetnek, ami első látásra további megosztottsággal, szét­szóródással jár. Ennek elkerülése céljából még na­gyobb hangsúly helyeződik a kisebbségek tarto­mányi szinten történő hálózati megszervezésére, ami távlatilag feltételezi adott esetben az ausztriai magyarok országos összefogását, sőt összefonódá­sát. Stratégiát, távlati terveket kidolgozni, az ausztriai magyarok fennmaradását biztosító közös szellemi alapokat lefektetni csakis egységesen, közös összefogással lehet megkísérelni. Közös fó­rum, jogi értelemben vett képviselőtestület nélkül az egymás elleni vetélkedés, a teljes elszigetelő­dés, az ebből adódó felaprózódás, majd megszű­nés fenyegeti a közösségi életet. Azoknak tehát, akik jaj de nagy­ magyarnak tekintik magukat, meg kell végre érteniük, hogy nem egymás ellen, hanem egymással összefogva, csakis egyetértés­ben, közös cselekvésben képviselhetjük hatható­san az ausztriai magyarok érdekeit, aminek egyik előfeltétele, hogy azonos magyarságképünk meg­teremtése mellett megtanuljunk végre közösen gondolkodni és cselekedni, egy nyelven beszélni: a részérdekek egyeztetésével egységes alapokat lerakva egésszé, teljessé felépülni, szerveződni. A makacsul befelé forduló egyesületi vezetők­nek végre - a huszonnegyedik órában vagyunk! - fel kell adniuk nyárspolgári lelkületüket, a klein, aber­lein beállítottságot, fel kell fejlődniük a kö­zös szerep- és egyúttal felelősségvállalás szintjére, ha azt akarják, hogy magyarjaink komolyan, vagy egyáltalán tudomást vegyenek az egyesületi kere­tek kínálta lehetőségekről. Sokan a felfogásbeli különbözőségekkel előho­zakodva nem csupán lehetetlennek, de egyenesen értelmetlennek is vélik az összefogást, nem döb­benve rá, hogy a demokrácia és a sokszínűség ép­penséggel nem Robinsonként magányos szigete­ken, hanem kizárólag közösségben fejlesztettő ki, élhető meg. Miért ne lehetne egyeztetni és érvé­nyesíteni különböző álláspontokat egy terítéken, mint ahogyan az egyes politikai pártok is egyetlen parlamentben vitatkoznak, egyeztetnek az egész ország javára? Miért lehetetlen különböző gondo­latokat, elképzeléseket képviselve - igaz, az ala­pokat tekintve egyetértésben - megférnünk egy­más mellett közös sátorban? Évszázados távlatokban évtizedekre terjedő fel­adatokra kell berendezkednünk, ahol minden, a közös jövőt szolgáló gondolatnak, cselekedetnek megvan a helye, sőt olyan tágas ez a hely, hogy sokaknak egyenesen fel kell ehhez fejlődniük, be­le kell nőniük. Akiben tehát van magyar becsület és felelősségérzet, nem kicsinyes vetélkedésben, pozíciók és szubvenciók utáni önző könyöklésben akar érvényesülni, hanem megtanulja a gyakorlati feladatokból összetevődő részérdekek egyezteté­sével a közös ausztriai magyar érdekek felelős­ségteljes képviseletét, ehhez tartja magát és így is cselekszik. Külön említésre szorul, hogy sürgősen és végér­vényesen fel kell számolnunk a földrajzi és ide­­származási értelemben vett demarkációs vonala­kat, az egyetemes magyarság részeként ausztriai magyarokká kell érnünk. Integrációs politikát folytatva túlhaladott, mert káros a beidegződött megkülönböztetés, elkülönülés. Az összefogás, együttműködés egészen természetesen nem fölé­­vagy alárendelés szerint, hanem az egyenrangúság elvén egymás mellett, egymással történik, oly mó­don, hogy valamennyi társult szervezet önállósá­gát megőrizve közösen alkot újat, egészet. Ezt az utat kell tovább építeni, mert egyedül ez vezet a jövőbe. DEÁK ERNŐ A TAVASZI ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐJÁTÉKA A II. Osztrák Köztársaságban az államelnök választásánál sokáig az a mondás járta, hogy amíg „fekete“, azaz néppárti a kancellár, addig „vörös“, tehát szocialista ill. szociáldemokrata az elnök. Ez a kijelentés az első négy elnök, Karl Renner, Theodor Körner, Adolf Schärf, és Franz Jonas idejében alakult ki; valamennyien szocia­lista politikusok voltak, mindegyik mellett néppár­ti kancellár állt, és mind hivatali idejük alatt huny­tak el. Jonas halála után a halványrózsaszín Ru­dolf Kirchschläger lett 12 éven át Ausztria eddig legnépszerűbb elnöke. Kreisky pártelnöki és kor­mányfői utódának, Fred Sinowatznak kellett azt a békát lenyelnie, hogy valóban fekete legyen Ausztria államelnöke Kurt Waldheim volt ENSZ- főtitkár személyében. Franz Vranitzky, a „vörös“ bankár kancellársága alatt választották elnökké a Néppárt támogatásával induló diplomatát, Thomas Klestilt, aki mellett Viktor Klima volt (az egyenlőre utolsó) szociáldemokrata kancellár. Őt, 2000 óta immár másodszor, a kék Szabad­ságpárt segítségével kormányzó néppárti Schüssel követte, mint kancellár. Az osztrák közvéleményben az államelnökről az a felfogás él, hogy időnként hidakat avat, ka­rácsonykor amnesztiát hirdet, újévkor szól az osztrák néphez, és a parlamenti választások után a legnagyobb párt vezérét megbízza a kor­mányalakítással. Ettől először Franz Jonas tért el, aki patthelyzetben a kisebbségben Szocialis­ta párti Bruno Kreiskyt bízta meg kormányalakí­tással. A hamarosan bekövetkező új választások már Kreisky egyértelmű győzelmével végződtek. Az osztrák politikusok családi viszonyai a nyil­vánosságban nem játszanak szinte semmi sze­repet. A hagyományosan katolikus Ausztriának elvált államelnöke van. Míg a szociáldemokrata politikusoknál ennek nincsen jelentősége, a ke­reszténydemokratáknál talán kissé magasabb a mérce. Thomas Klestil első választási hadjárata során hatáskeltően rájátszott kiegyensúlyozott családi hátterére, mind plakátjain, mind népfür­dőzése során gyakran szerepeltetve akkori fele­ségét, aki erőteljesen támogatta férjét. Mint azu­tán az elég zajosan lefolytatott válás során kide­rült, a boldog feleség előtt régen ismert volt fér­je házasságon kívüli kapcsolata egyik munka­társnőjével, a jelenlegi First Lady-vel. A családi perpatvar azonban semmi gondot nem okozott Klestil újraválasztásánál. A választási tanácsadók azonban, úgy látszik, szeretnek biztosra menni. Az április 25-re kitű­zött elnökválasztás néppárti jelöltje, Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter több mint tíz éve kötött polgári házasságát röviddel kará­csony előtt egyházi friggyel is megerősítette, mi­után első egyházi házasságát az egyház sem­misnek nyilvánította. Ferrero-Waldner mellett szól az Ausztria elleni EU-szankciók idején foly­tatott következetes és végül is sikeres utazó­diplomáciája. Ideológiailag nemcsak mindig hű­séges pártkatona volt, de a Schüssel kancellárt körülvevő pretoriánus­ gárdához is tartozik. Ez persze a nem néppárti szavazók szemében nem feltétlenül előny. Fleinz Fischer, aki már több mint egy évtizede az Osztrák Szociáldemokrata Párt nagy egyesí­tő „apaalakja“, végérvényesen beleöregedett az idősödő államférfi tisztes szerepébe, és méltán érdemelte ki jelölését pártja részéről az osztrák állam legmagasabb tisztségének betöltésére. Valószínű, hogy már igen kevesen emlékeznek reményteljes ifjúkorára, mikor még heveny mar­xista kirohanásokkal hívta fel magára a figyel­met, nem mindig túl szerencsésen. A Parlament elnökeként mindenesetre kiegyensúlyozott sze­mélyiség benyomását kelti. A Zöldek, mint a női emancipáció élharcosai, nem állítottak saját jelöltet­ a politikában, kacérkodnak ugyan női elnökjelöltnek kijáró tá­mogatással, de egyelőre még nem határoztak, támogatják-e Ferrero-Waldnert. A kékeknek úgyszintén nincsen saját jelöltjük. Igaz, nekik most nagyobb gondot okoz Jörg Haider tartományfőnökkénti megválasztása Karintiában. Az elnökválasztás logikája azonban nem követi a pártlista szerinti képviselőválasztá­sokét, a jelöltek személyisége sokkal inkább lat­ba esik, ami nem feltétlenül kedvez a feketék női jelöltjének. A hagyományokon függő, nemzeti, konzervatív választói rétegek, a kékek és a feke­ték törzsválasztói tábora nem látna szívesen nőt az állam élén, akinek ráadásul külföldi a férje. A progresszív, liberális választók pedig, akik ezt inkább elfogadnák, jórészt inkább baloldali beállítottságúak, akiknek Fischer jobban megfelel. -tib­ MAGYARORSZÁG AZ EU-BELÉPÉS ELŐTT Néhány hónappal Magyarország európai uni­ós csatlakozása előtt a közvélemény általános il­lúzióvesztésének vagyunk tanúi, pedig koráb­ban, ha viszonylag kis részvétellel is, de döntő arányban szavazott a lakosság a belépésre. Az elmúlt hónapok előjelei azt bizonyítják, hogy félrevezető és felületes volt a nem kevés ösz­­szeggel támogatott médiahadjárat a belépés mel­lett. Nem arról van szó, hogy már nem támogat­ná a lakosság többsége a csatlakozást, hanem ar­ról, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik becsapva érzik magukat. Ugyanis, ahogyan kö­zeledik a csatlakozás időpontja, annál kézzel­foghatóbban érzékelhetőek a negatívumok. Két­ségtelen például, hogy a kelet-közép-európai rendszerváltozás élvonalába tartozott Magyaror­szág, de ma már több belépő ország megelőzte a legfontosabb mutatók tekintetében. Az országba nyugatról bejött tőke jelentős része csupán a rö­vid távú haszonért, az adókedvezmények miatt választotta Magyarországot. Az Unió szigorú, ám következetes gazdaságpolitikájának köze­ledtére keletebbre vonult a beruházók jó része és állások sokasága szűnt meg egyik napról a má­sikra. Folytatás a 3. oldalon

Next