Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)
2004-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2004. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA: € 1,50 Erscheinungsort Wien P. b. b. • 027032898 MN VERLAGSPOSTAMT 1010 WIEN STRATÉGIÁRA VAN SZÜKSÉG — Magyarokról magyaroknak Ausztriában — Az alábbi gondolatmenet könnyebb megértése céljából Burgenlandból hozott példával szándékozom megvilágítani, milyen, valamenynyi ausztriai magyart érintő, szinte sorskérdésnek tekinthető problémákkal szembesülünk, amiknek tudatosítása és megoldása nélkül hosszú távon nem biztosítható a magyar népcsoport fennmaradása. Az Ausztriában élő osztrák honosságú magyarok népcsoportkénti elismertetésével, közös képviselőtestület megteremtésével - legalábbis elvi síkon - megcéloztuk az itteni honfoglalást. Ma már nem vita tárgya, hanem ténykérdés, ki, mi vállalta fel és képviseli az ausztriai magyarok összérdekeit. Emellett a korszakos tény mellett biztató az ausztriai magyarok létszámának örvendetes növekedése, olyan méretekben, hogy számbelileg a 25.884-es létszámmal az élre kerültünk; hozzá kell tennünk azonban, hogy a szaporulat nem a születésekből származik, hanem bevándorlásnak tudható be. Ellenben mindez csupán adottság, lehetőség; élni kell vele, más szóval a kereteket meg kell töltenünk tartalommal. Szükséges viszont, hogy tudatosítsuk, kik vagyunk, mit akarunk, és ezen kérdések tisztázásával lépjünk, cselekedjünk. Burgenland nemrég megjelent 2002. évi Statisztikai Évkönyvét (Statistisches Jahrbuch Burgenland 2002, Eisenstadt 2003) fellapozva a 68- 77. oldalon találhatók a környezetben beszélt nyelvre vonatkozó adatok. Az összesen (vagyis osztrák honosságú és külföldi) 6.641 magyarul beszélő egyén földrajzilag változatlanul három ill. Eisenstadt/Kismartont és környékét figyelembe véve négy nagyobb szórványjellegű csoportot alkot, nagyságuk szerint sorrendben 1. az Oberwart/Felsőőri járás 2.551 (38,41%), 2. a Neusiedl/Nezsideri járás 1.150 (17,32%), 3. az Oberpullendorf/Felsőpulyai járás 1.039 (15,65%), 4. Eisenstadt/Kismarton és környéke Ruszt városával 937 (14,11%). A négy csoportnak nevezhető szórvány összesen 5.677 személlyel 85,48%-ot képez; a „maradék“ 964 magyarul beszélő (14,52%) három járás, Mattersburg/Nagymarton, 530, Güssing/Németújvár, 302 és Jennersdorf/Gyanafalva, 132. között oszlik meg. Ezek az adatok kellőképpen tükrözik a Burgenlandban élő magyarok sajátságos helyzetét és megoldatlan kérdéseit. Az egyesületi élet, pontosabban az egyes rendezvények látogatottságát tekintve bármelyik szervezetet teljes elimerés illethetné (és ez természetesen az összes ausztriai magyar egyesületre vonatkoztatható), ha állandó jelleggel például a Jennersdorf/Gyanafalvi járás 132-es nagyságrendű részvevővel dicsekedhetne. Ismeretes, hogy a gyakorlat egészen másképpen néz ki. A fentebbi adatok éppenséggel a szervezettséggel összefüggésben felvetik a szerves, hálózati betagolódás kérdését. Szintén a gyakorlati oldalról rá kell tehát kérdezni, milyen mértékben részesülnek az egyes „tömbök“ nyelvi és kulturális ellátottságban, azaz, látogatják-e a meglévő egyesületek rendezvényeit ill. fordítva, hányszor és milyen alkalmakkor rendeznek a helyhez kötött egyesületek „kihelyezett“ ülést, szórakoztató estet, netán filmvetítést a megnevezett járások központjaiban, nevezetesen a tartományi székhelyen, Eisenstadt/Kismartonban, ahova 937 személyt lehet sorolni. Senkiföldjének tekinthető a Neusiedl/Nezsideri járás, pedig nagyságrendben Oberwart/Felsőőr után ott lelhető a legnagyobb számú „csoportosulás“, nevezetesen Frauenkirchen/Boldogasszonyban 209, Neusiedl/Nezsiderben 129, Parndorf/Pándorfaluban 113 magyarul beszélő egyénnel, akikről tágabb értelemben feltételezhető, hogy a nyelv mellett valamelyest a magyar kultúrához is kötődnek. A meglévő szerveződések elmarasztalása nélkül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy éppen ezeken a helyeken nem biztosított a magyar nyelvnek még szabadon választott tantárgyként való oktatása sem, enélkül azonban aligha lehet csodálkozni a felszívódás ijesztő méretein. Amennyiben egészséges vállalkozásnak bizonyul, a tehetetlenségi helyzetből való elmozdulásként említhető a Közép-Burgenlandban élő magyarok egyesületi összefogásának kísérlete Oberpullendorf/Felsőpulya székhellyel - utalva persze egyúttal Mattersburg/Nagymartonra, az ott számlált 114 magyar bevonására is az egyesületi kötelékekbe -, példaként szolgálhat hasonló kezdeményezések szorgalmazásában. Az adottságok feltétlen új stratégia kidolgozására késztetnek, vagyis a globalizáció világában szinte vissza kell térni az ősi, a lóerővel behelyettesíthető lovasnomád hagyományokhoz. Ma már nem elégséges „székhelyhez“ igazítani, kötni a közösségi életet, hanem a székhelynek - szintén hagyományos értelemben mintegy fel kell szednie a sátorfáját és téli-nyári „szállást“ változtatva ott kell megszervezni és működésbe hozni a közösségi életet, ahol a magyarok éppen szállásolnak, tehát kiszállásokra kell gondolni, azaz mobilissá válni. Helyi szinten erre legalkalmasabb a népfőiskolai berendezkedés ill. a meglévő kulturális központok (pl. Mattersburg/Nagymartonban, Güssing/Németújvárott stb.) igénybevétele, amik - legalábbis elvileg, de jogilag is - nem csupán a németajkú többséget, de nyelvük, kultúrájuk ápolása terén ugyanúgy megilletik a népcsoportokat is. A tényleges helyzet, az adottságok tehát átszerveződésre, a szerepek új felosztására késztetnek, ami első látásra további megosztottsággal, szétszóródással jár. Ennek elkerülése céljából még nagyobb hangsúly helyeződik a kisebbségek tartományi szinten történő hálózati megszervezésére, ami távlatilag feltételezi adott esetben az ausztriai magyarok országos összefogását, sőt összefonódását. Stratégiát, távlati terveket kidolgozni, az ausztriai magyarok fennmaradását biztosító közös szellemi alapokat lefektetni csakis egységesen, közös összefogással lehet megkísérelni. Közös fórum, jogi értelemben vett képviselőtestület nélkül az egymás elleni vetélkedés, a teljes elszigetelődés, az ebből adódó felaprózódás, majd megszűnés fenyegeti a közösségi életet. Azoknak tehát, akik jaj de nagy magyarnak tekintik magukat, meg kell végre érteniük, hogy nem egymás ellen, hanem egymással összefogva, csakis egyetértésben, közös cselekvésben képviselhetjük hathatósan az ausztriai magyarok érdekeit, aminek egyik előfeltétele, hogy azonos magyarságképünk megteremtése mellett megtanuljunk végre közösen gondolkodni és cselekedni, egy nyelven beszélni: a részérdekek egyeztetésével egységes alapokat lerakva egésszé, teljessé felépülni, szerveződni. A makacsul befelé forduló egyesületi vezetőknek végre - a huszonnegyedik órában vagyunk! - fel kell adniuk nyárspolgári lelkületüket, a klein, aberlein beállítottságot, fel kell fejlődniük a közös szerep- és egyúttal felelősségvállalás szintjére, ha azt akarják, hogy magyarjaink komolyan, vagy egyáltalán tudomást vegyenek az egyesületi keretek kínálta lehetőségekről. Sokan a felfogásbeli különbözőségekkel előhozakodva nem csupán lehetetlennek, de egyenesen értelmetlennek is vélik az összefogást, nem döbbenve rá, hogy a demokrácia és a sokszínűség éppenséggel nem Robinsonként magányos szigeteken, hanem kizárólag közösségben fejlesztettő ki, élhető meg. Miért ne lehetne egyeztetni és érvényesíteni különböző álláspontokat egy terítéken, mint ahogyan az egyes politikai pártok is egyetlen parlamentben vitatkoznak, egyeztetnek az egész ország javára? Miért lehetetlen különböző gondolatokat, elképzeléseket képviselve - igaz, az alapokat tekintve egyetértésben - megférnünk egymás mellett közös sátorban? Évszázados távlatokban évtizedekre terjedő feladatokra kell berendezkednünk, ahol minden, a közös jövőt szolgáló gondolatnak, cselekedetnek megvan a helye, sőt olyan tágas ez a hely, hogy sokaknak egyenesen fel kell ehhez fejlődniük, bele kell nőniük. Akiben tehát van magyar becsület és felelősségérzet, nem kicsinyes vetélkedésben, pozíciók és szubvenciók utáni önző könyöklésben akar érvényesülni, hanem megtanulja a gyakorlati feladatokból összetevődő részérdekek egyeztetésével a közös ausztriai magyar érdekek felelősségteljes képviseletét, ehhez tartja magát és így is cselekszik. Külön említésre szorul, hogy sürgősen és végérvényesen fel kell számolnunk a földrajzi és ideszármazási értelemben vett demarkációs vonalakat, az egyetemes magyarság részeként ausztriai magyarokká kell érnünk. Integrációs politikát folytatva túlhaladott, mert káros a beidegződött megkülönböztetés, elkülönülés. Az összefogás, együttműködés egészen természetesen nem fölévagy alárendelés szerint, hanem az egyenrangúság elvén egymás mellett, egymással történik, oly módon, hogy valamennyi társult szervezet önállóságát megőrizve közösen alkot újat, egészet. Ezt az utat kell tovább építeni, mert egyedül ez vezet a jövőbe. DEÁK ERNŐ A TAVASZI ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐJÁTÉKA A II. Osztrák Köztársaságban az államelnök választásánál sokáig az a mondás járta, hogy amíg „fekete“, azaz néppárti a kancellár, addig „vörös“, tehát szocialista ill. szociáldemokrata az elnök. Ez a kijelentés az első négy elnök, Karl Renner, Theodor Körner, Adolf Schärf, és Franz Jonas idejében alakult ki; valamennyien szocialista politikusok voltak, mindegyik mellett néppárti kancellár állt, és mind hivatali idejük alatt hunytak el. Jonas halála után a halványrózsaszín Rudolf Kirchschläger lett 12 éven át Ausztria eddig legnépszerűbb elnöke. Kreisky pártelnöki és kormányfői utódának, Fred Sinowatznak kellett azt a békát lenyelnie, hogy valóban fekete legyen Ausztria államelnöke Kurt Waldheim volt ENSZ- főtitkár személyében. Franz Vranitzky, a „vörös“ bankár kancellársága alatt választották elnökké a Néppárt támogatásával induló diplomatát, Thomas Klestilt, aki mellett Viktor Klima volt (az egyenlőre utolsó) szociáldemokrata kancellár. Őt, 2000 óta immár másodszor, a kék Szabadságpárt segítségével kormányzó néppárti Schüssel követte, mint kancellár. Az osztrák közvéleményben az államelnökről az a felfogás él, hogy időnként hidakat avat, karácsonykor amnesztiát hirdet, újévkor szól az osztrák néphez, és a parlamenti választások után a legnagyobb párt vezérét megbízza a kormányalakítással. Ettől először Franz Jonas tért el, aki patthelyzetben a kisebbségben Szocialista párti Bruno Kreiskyt bízta meg kormányalakítással. A hamarosan bekövetkező új választások már Kreisky egyértelmű győzelmével végződtek. Az osztrák politikusok családi viszonyai a nyilvánosságban nem játszanak szinte semmi szerepet. A hagyományosan katolikus Ausztriának elvált államelnöke van. Míg a szociáldemokrata politikusoknál ennek nincsen jelentősége, a kereszténydemokratáknál talán kissé magasabb a mérce. Thomas Klestil első választási hadjárata során hatáskeltően rájátszott kiegyensúlyozott családi hátterére, mind plakátjain, mind népfürdőzése során gyakran szerepeltetve akkori feleségét, aki erőteljesen támogatta férjét. Mint azután az elég zajosan lefolytatott válás során kiderült, a boldog feleség előtt régen ismert volt férje házasságon kívüli kapcsolata egyik munkatársnőjével, a jelenlegi First Lady-vel. A családi perpatvar azonban semmi gondot nem okozott Klestil újraválasztásánál. A választási tanácsadók azonban, úgy látszik, szeretnek biztosra menni. Az április 25-re kitűzött elnökválasztás néppárti jelöltje, Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter több mint tíz éve kötött polgári házasságát röviddel karácsony előtt egyházi friggyel is megerősítette, miután első egyházi házasságát az egyház semmisnek nyilvánította. Ferrero-Waldner mellett szól az Ausztria elleni EU-szankciók idején folytatott következetes és végül is sikeres utazódiplomáciája. Ideológiailag nemcsak mindig hűséges pártkatona volt, de a Schüssel kancellárt körülvevő pretoriánus gárdához is tartozik. Ez persze a nem néppárti szavazók szemében nem feltétlenül előny. Fleinz Fischer, aki már több mint egy évtizede az Osztrák Szociáldemokrata Párt nagy egyesítő „apaalakja“, végérvényesen beleöregedett az idősödő államférfi tisztes szerepébe, és méltán érdemelte ki jelölését pártja részéről az osztrák állam legmagasabb tisztségének betöltésére. Valószínű, hogy már igen kevesen emlékeznek reményteljes ifjúkorára, mikor még heveny marxista kirohanásokkal hívta fel magára a figyelmet, nem mindig túl szerencsésen. A Parlament elnökeként mindenesetre kiegyensúlyozott személyiség benyomását kelti. A Zöldek, mint a női emancipáció élharcosai, nem állítottak saját jelöltet a politikában, kacérkodnak ugyan női elnökjelöltnek kijáró támogatással, de egyelőre még nem határoztak, támogatják-e Ferrero-Waldnert. A kékeknek úgyszintén nincsen saját jelöltjük. Igaz, nekik most nagyobb gondot okoz Jörg Haider tartományfőnökkénti megválasztása Karintiában. Az elnökválasztás logikája azonban nem követi a pártlista szerinti képviselőválasztásokét, a jelöltek személyisége sokkal inkább latba esik, ami nem feltétlenül kedvez a feketék női jelöltjének. A hagyományokon függő, nemzeti, konzervatív választói rétegek, a kékek és a feketék törzsválasztói tábora nem látna szívesen nőt az állam élén, akinek ráadásul külföldi a férje. A progresszív, liberális választók pedig, akik ezt inkább elfogadnák, jórészt inkább baloldali beállítottságúak, akiknek Fischer jobban megfelel. -tib MAGYARORSZÁG AZ EU-BELÉPÉS ELŐTT Néhány hónappal Magyarország európai uniós csatlakozása előtt a közvélemény általános illúzióvesztésének vagyunk tanúi, pedig korábban, ha viszonylag kis részvétellel is, de döntő arányban szavazott a lakosság a belépésre. Az elmúlt hónapok előjelei azt bizonyítják, hogy félrevezető és felületes volt a nem kevés öszszeggel támogatott médiahadjárat a belépés mellett. Nem arról van szó, hogy már nem támogatná a lakosság többsége a csatlakozást, hanem arról, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik becsapva érzik magukat. Ugyanis, ahogyan közeledik a csatlakozás időpontja, annál kézzelfoghatóbban érzékelhetőek a negatívumok. Kétségtelen például, hogy a kelet-közép-európai rendszerváltozás élvonalába tartozott Magyarország, de ma már több belépő ország megelőzte a legfontosabb mutatók tekintetében. Az országba nyugatról bejött tőke jelentős része csupán a rövid távú haszonért, az adókedvezmények miatt választotta Magyarországot. Az Unió szigorú, ám következetes gazdaságpolitikájának közeledtére keletebbre vonult a beruházók jó része és állások sokasága szűnt meg egyik napról a másikra. Folytatás a 3. oldalon