Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)
2004-01-01 / 1. szám
994 BÉCSI NAPLÓ 2004 január-február A JÓLÉT ZSÁKUTCÁJA Régészek egyöntetű megállapítása szerint a hanyatló etruszk társadalomra - amikor már nem láttak maguk előtt jövőt s ezért Rómának nem került különösebb megerőltetésébe kiiktatásuk, beolvasztásuk - az átalános elhízás, elhájasodás lett jellemző. A külső jelek mögött belső meghasonlás, kifáradás rejlett, amihez természetesen hozzátartozott a vallás válsága is. A nyugati társadalmak egyre-másra a kényelemből, túltápláltságból eredő elhízás tüneteivel küszködnek, amik mindenekelőtt egészségi panaszokkal járnak. Hiába, még jóból is megárt a sok. Ismételt híradások után megint szóba került Ausztriában, ezúttal kiemelten, az iskolaköteles gyermekek és fiatalok aggasztó egészségi állapota, ami kizárólag az egészségtelen életmódra vezethető vissza: a fiúk 28%, a lányok 25% túlsúlyban szenved, mindkét nem tíz százaléka beteges elhízás jeleit mutatja. A 6-18 éves korúak között 31%-nál gerincferdüléssel kapcsolatos tünetek állapíthatók meg. Mindazonáltal a fiúk 20%-a, a lányok 26%-a rendszeresen dohányzik; a tizenöt éveseknek csupán 55%-a nem dohányzik egyáltalán. Dohányzás terén egyébként az ausztriai fiatalok Európa élvonalát képezik. Az okok egyértelműek: túlságosan kevés mozgás, túltengő táplálkozás, mindenekelőtt a hús- és édességfogyasztás terén. A szakemberek azt is tudni vélik, hogy mindez nem utolsósorban „intelligencia kérdése“, ugyanis diplomás családokban a fiúknak csupán 18%-ánál, a lányoknak 20%-ánál merülnek fel az említett problémák, míg az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekeinél 33%-os ill. 27%-os arányban mutatható ki az elházasodás. Sebaj, előttünk jár a „korlátlan lehetőségek hazája“, az Amerikai Egyesült államok, ahol évi 60 milliárd dollárt emészt fel az elhízás problémáinak kezelése. (Kövérek lázadása címmel a Bécsi Napló 2003/4. számában foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Szerk.). Ami rendkívül szánalmas, az világunk kettéosztottsága. Amíg az északi féltekén, mindenekelőtt Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a jóléti túltengés okoz növekvő gondokat, addig a délin sok-sok millió éhezik, milliók szenvednek éhhalált. Amennyiben az anyagi javak, nevezetesen az élelmiszerek igazságosabb elosztásán fáradoznánk, nem csupán emberségesen viselkednénk, hanem - önmagunkra gondolva - még egészségünk javát is szolgálnánk. Szabó Dezső a nélkülözések világáról úgy nyilatkozott, éhes gyomorral nem lehet a Himnuszt énekelni. Mai megtapasztalások szerint ez fordítva is érvényes, az elhízott ember ugyanis kényelmessé is válik, testileg és szellemileg nem erőlteti meg magát. A hús- és hajtömeg pedig elszigeteli benne a szellemi világ iránti érdeklődést. Látszólag minden a jó közérzet körül összpontosul, ami annyit jelent, minél kevesebb mozgás és gondolkozás, ezzel szemben minél több zabálás, élvezethajhászás. Ez lenne az élet célja, rendje? Az etruszkokat „leváltó“ rómaiak is hasonló sorsra jutottak a birodalom végnapjaiban. „De jaj, csak így jár minden az ég alatt!“ - sóhajtotta klasszikus költőnk, a nyugati világ bűvöletébe esett szocialista látogató pedig, még nem is olyan régen, úgy ítélte, a „haldokló“ kapitalizmus valami gyönyörű halál. -spek- Mi tilos egy rádióban? Ha az elmúlt hetek magyarországi médiavitáját „kóstolgatja" az ember, az az érzése támad, hogy minden és semmi.Mert hiszen egyáltalán és tulajdonképpen mi is történt?„Szabad" rádióadón három műsorvezető cseveg. Közben zene. Karácsony előtt, Jézus- filmekről, kicsit Assisi Szent Ferencről. Egyikük leplezetlen kereszényellenességét mocskosszájú ocsmányságokkal fűszerezett agresszivitással juttatja kifejezésre. A csúcs: „Kiirtanám az összes keresztényt!" vastagbetűs kiragadott idézetté vált a következő napokban a magyar médiában. A felháborodás csak részben őszinte. A „primitív intelligencia “ körében és a közéletben, a parlamenti felszólalásokban, a miniszteri párnázott ajtó mögötti bizalmas, vagy kollégákkal folytatott szakmai beszélgetések során, villamoson, autóbuszon, utcán nyíltan és minden szégyenkezés nélkül használt trágárságok elterjedtek a közéletben, a köznyelvben. Közismert (arisztokrata származású) írónk nemrégiben sikert aratott műveiben sem jön ki ilyen kifejezések nélkül. Egy általam is nagyrabecsült riporter-kolléga legalább zavarba jött, mikor rosszallottam - baráti körben használt - szókincsét.Ne kerülgessük: A vallásos, az erkölcsi, a jó modorra nevelés, talán leginkább mindenféle nevelés hiánya, a „proliskodás“ sikkessé válása, a bizonytalan társadalmi szokások helyett biztos érintkezési alapot ígérő közönségeskedés széles körben elharapódzott. Magyarországon a hit - és egyáltalán mindenféle transcendens igény - megvetése, a vallások - és elsősorban a legelterjedtebbek - elleni uszító hangnem 1948-tól 40 éven keresztül hivatalos államfilozófia volt, s még enyhébb formájában is jópofáskodás-számba ment.A megbánás nélkül megbocsátást elváró rendszerváltozás, a legutolsó választás során felszított indulatok és máig be nem temetett árkok megfelelően megnövelték az agresszivitás szintjét, és minimalizálták a másság iránti türelmet. Csak idő kérdése volt tehát, mikor következik be a felháborodást kiváltó kisiklás. Vagy talán mégsem pusztán az ösztönélet statisztikai véletlenje, valamiféle lélektani valószínűségszámítás eredménye a kipattant nyilvános, laza gyalázkodás?Az osztrák írók és újságírók Concordia Sajtóklubjába való tagfelvételkor az illetők a tagságukkal együttjáró feltételekről nyilatkozatot írnak alá, melynek 2., 3. és 4. pontja magyar fordításban így szól:„(2) Kötelezem magam, hogy a véleménynyilvánítás szabadságáért síkra szállok. (3) Foglalkozásunk mély felelősségének tudatában ígérem, hogy újságírói és írói munkám során mindig fontolóra veszem a nyilvánosan tett kijelentések esetleges következményeit, tisztességes és becsületes leszek. (4) Kötelezem magam, hogy fellépek az emberi jogok, az emberi méltóság, az egyenjogúság és a magánélet tiszteletben tartásának védelmében, és küzdeni fogok a vallási és etnikai csoportok és kisebbségek hátrányos megkülönböztetése, különösen a faji gyűlölet, az idegenellenesség és az antiszemitizmus ellen. “Nem tudom, a magyar médiakollégák mit írnak alá, nem ismerem pontosan a frekvenciahasználat magyarországi szabályait sem. Nem tudom, a gyűlölködő kijelentés megtevőjének milyen emberi, erkölcsi, jellembeli, szakmai minősítése volt ahhoz, hogy mikrofont vehessen a kezébe. Egy biztos: még saját kétes etikai normái szerint is szégyenteljes módon cselekedett. - szt - ÉLETKÉP A MÚLTBÓL Garamvölgyi Györgyöt mosonmagyaróvári rendőrkapitány korából ismerem. A rendszerváltás idején ő felelt a város közbiztonságáért. Megromlott egészsége folytán került azután nyugdíjba, bár a valósághoz az is hozzátartozik, hogy az összeférhetetlenségi törvény alapján nem maradhatott volna a kilencvenes évek közepétől eredeti posztján. Rendszeresen olvassa a Bécsi Naplót, korábban „hivatásból” is tette ezt. A régi időkről beszélgetünk Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központban. - 1968-ban kerültem a Belügyminisztériumhoz, s ez év májusában kerültem Hegyeshalomba a közúti határátkelőhelyre a Belügyminisztérium KEOK hivatalához. Ez a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal hegyeshalmi kirendeltsége volt. A szervezet tevékenységének a lényege az volt, hogy a külföldről érkező állampolgárok beutazási engedélyét ellenőrizze. Akkor vízumköteles volt minden nyugati országból beutazó. - Ezt nem a határőr végezte. - Nem, a rendőrség végezte az előbb említett hivatal segítségével. Hivatásos rendőrök voltunk, s meghatározott szempontok alapján ellenőriztük a beutazó állampolgárokat. Jelen esetben a magyarokról van szó, külföldön élő magyarokról, s az innét „elszármazottakról”. - Hogy lehetett kiszűrni, hogy kit kell alaposan megnézni? - Nyilvánvaló, hogy aki nálunk váltotta a vízumot a határon, azokat mi leellenőriztük. Volt egy tiltó névjegyzék, a kék könyv, ebben több tízezer név volt található. Azok neve, akik nem léphetnek be az országba. - Ebben szerepelt a Bécsi Napló főszerkesztője is. - Igen. Szerepelt ebben valamennyi emigrációs lap főszerkesztője. Olyanok, akik rendszeresen írtak ezekbe a lapokba. Pontosabban az szerepelt, aki ellenséges hangnemben írt a szocialista társadalmi rendszerről. Tudni kell, hogy az emigráció kategorizált volt. Voltak olyanok, akik a nagy gazdasági világválság idején mentek ki, ők politikailag ártalmatlanok voltak, ha csak néhányuk olyan szervezetbe nem keveredett, amit mi ellenségesnek tekintettünk. Volt a világháború idején kikerült generáció, majd a második világháborút követően. S voltak az ’56-osok. - Mindegyiket másként ellenőriztétek? - Hogy még pontosabban fogalmazzak: volt a lojális emigráció, és a reakciós magyar emigráció. A reakciós emigráció szócsövének tartottuk annak idején a Bécsi Naplót is. Amikor egy jó évtizede megláttam nálad a Bécsi Naplót, már akkor mondtam neked, hogy ezt a lapot mi annak idején ellenőrzés alatt tartottuk, illetve nem engedtük terjeszteni az országban. BÖRÖNDI LAJOS BALOLDALI RASSZISTA KÖNYVSIKERE NÉMETORSZÁGBAN Michael Moore Stupide white Man című könyve hónapok óta a német bestseller lista élén. Nem csoda. Az amerikai író 329 oldalon megerősíti a hagyományos európai klisét: az amerikai kultúrát alacsonyrendű, az amerikaiak - csak úgy általában műveletlenek, buták. Persze az író szerint csak a fehérek, mint könyvének címe is ezt juttatja kifejezésre. A színeseknek nagy tisztelője. Hogy a demagóg-agresszív stílusban megfogalmazott munka Bush politikáját markánsan elítéli, az jogosnak mondható. (Sőt, szerinte Bush választási csalással került az elnöki székbe.) De felhorkanok, ha azt olvasom, hogy az amerikaiak - csak így általában - nem találják meg Irakot a térképen. Milyen térképen? Egy hegy- és vízrajzi térképen én sem tudnám minden további nélkül tisztázni, hogy eme folyó, vagy ama hegyvonulat iraki vagy iráni területen fekszik-e? De amit főleg nem értek: miért nincs egy szó sem ennek az amerikainak a könyvében az amerikai kultúra vagy civilizáció vívmányairól? Például aktuálisan: a roboter többször sikerült landolásáról a Marson. Mert az emberiséget az effajta és hasonló technikai, egészségügyi stb. vívmányok viszik előre - az átlagamerikai állítólagos műveletlensége, butasága nem érdekli az emberiséget. Valóban nem? Tévedés! A műveletlen vagy akár analfabéta amerikaiak milliói építik a hidakat és házakat - a fizikai munka elvégzésére nincs szükség még írni-olvasni tudásra sem. De munkájuk sikeres elvégzése a társadalom szempontjából százszor fontosabb, mint egy besztszeller-író dühöngései. Különösen akkor, ha az író csak a „buta fehér ember” ellen dühöng. A baloldali rasszizmus e kiváló képviselőjét a Frankfurter Allgemeine Zeitung politdlown-nak minősítette. Úgy vélem, joggal. BEZERÉDJ ZOLTÁN MAGYAR NAPLÓ Szerkesztőség: 1062 Budapest, Bajza u. 18. Tel./Fax.: 342-8768, 413-6672, 413-6673 E-mail-cím: magynap@hu.inter.net Postacím: 1406 Budapest, Pf. 15. Honlap: www.magyarnaplo.hu A Magyar Napló februári vendége Határ Győző, kinek bölcseletéről Orbán Péter írt tanulmányt. Az Európai Figyelőben a mai dán irodalom mutatkozik be. A számban mások mellett Barna T. Attila, Ladik Katalin, Oláh János, Szöllősi Zoltán versei, Léka Géza önéletrajzi ihletésű, Hegyvidéki beszéd című elbeszélésfüzérének első része és Serfőző Simon prózája szerepelnek. Szörényi László Monoszlóy Dezsőt köszönti 80. születésnapján. Hegedős László Czakó Gábor Disznójáték című színdarabjának Térszínházbeli feldolgozásáról számol be. Az érettségi és felvételi előkészítő VI. része tudáspróbával, próbafelvételivel folytatódik, Somos Béla határok fölötti magyar irodalomtörténetében az erdélyi irodalomszervezőkről, Balogh Edgárról, Bánffy Miklósról, Benedek Elekről, Kuncz Aladárról és Osvát Kálmánról alkotott portrét. A PROTESTÁNS SZABADEGYETEM 2004. MÁJUSI KONFERENCIÁJA Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem május 16-22 között, a Karcag melletti Berekfürdőn tartja 34. Akadémiai Napjait. A konferencia témája: „Fordulatok évei - Küzdelem a demokráciáért”. A találkozó során végig kívánják tekinteni a 2. világháború végével a magyarság történetében beállt meghatározó fordulatokat, mint az ország 1944—45-ös német megszállását, a nyilas rémuralmat, a 45 utáni demokratikus újjáépítésnek szovjet nyomásra meghiúsult kísérletét, az 1948-as „fordulat évét”, a sztálinista önkényuralmat, az 56-os forradalom, az azt követő megtorlás, majd a „puha diktatúra” és végül a 89-90-es magyarországi rendszerváltás jelentőségét. E korszakkal összefüggésben megvitatják a magyar kisebbség sorsának alakulását az utódállamokban, továbbá a magyarság mai helyzetét, kivált a fiatalok előtt álló kihívásokat és feladatokat, különös tekintettel a demokratikus közgondolkodásra és Magyarországnak az EU-ba való belépésére. A témát neves szakemberek - történészek, szociológusok, politológusok mellett jeles teológusok előadásai, kerekasztal-beszélgetések, munkacsoportok és plenáris viták dolgozzák fel. A bevezető teológiai előadást Bogárdi Szabó István református püspök tartja, a történeti témák előadói többek közt Csicsery-Rónay István, Palasik Mária, Rainer M. János, Vadkerty Katalin (Pozsony) és Benkő Samu (Kolozsvár). „Milyen demokráciát?” kérdéssel pódiumvita lesz Zalatnay István ref. lelkész, vallásfilozófus és Gombár Csaba szociológus részvételével. Gálfalvi György, a marosvásárhelyi „Látó” szerkesztője irodalmi estet vezet. Szokás szerint reggeli áhitatok, esténként filmvetítés, hangverseny és népzenei est egészítik ki a programot. Áldozócsütörtökön Szolnokra kirándulnak a résztvevők, ahol ökumenikus istentisztelet, városnézés, majd színielőadás a Szigligeti Színházban. Érdeklődés, jelentkezés (legkésőbb 2004. április 10-ig): Deák Péter, Bellertvestr. 59., CH-8007 Zürich (Schweiz), tel. (munkaidőben): 0041-1-279-55-49, fax: 0041-1-383-85- 86, e-mail: peter.deak@telekurs.com A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGÉRŐL A dévai ferences testvérek létrehozták a Szent Ferenc Alapítványt, mint a román állam által is elismert jogi személyiséget. Ennek alapján 1993 szeptemberében megszületett Déván a Magyarok Nagyasszonya kollégium, ahol jelenleg 141 gyermeket gondoznak. 1995 szeptemberében létrehozták a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett magán óvodát és a nyolc osztályos iskolát, az elsőt Erdélyben, mely a román állam engedélyével működik. Ide a kollégium gyeremekein kívül a városból még 34 gyerek jár. 1998-ban létesült Déván ugyancsak a Szűzanya tiszteletére szentelt, és a román gyermekvédelem által elismert, saját gyermekvédelmi központ. Itt családoknál 118 gyermek talált otthonra. 1999-ben Szászvároson is beindult a Szent Erzsébet gyermekvédelmi központ, mely végül is megkapta a helybeli román hatóságoktól a működési engedélyt. Itt 43 gyermek részesül gondozásban. 2003 tavaszán, ugyancsak Szászvároson, kezdte meg működését a Szent Bernadett napközi otthon a város szegény gyermekei számára, akik nemcsak óvodai ellátásban részesednek, hanem táplálékot és ruhát is kapnak. Ide 38 gyermeket fogadtak be ebben a tanévben. 2003 szeptemberében indult a Szovátai Szent József otthon, mely egyelőre mint iskolai bentlakás működik. Jelenleg itt 19 gyermeket gondoznak. 2003 szeptemberében Kolozsvárott magánházat béreltek ki bentlakásul olyan fiatalok számára, akik a ferencesek gyermekvédelmi központjaiban érettségiztek. 8-an laknak állandóan itt, de a Kolozsvárra látogatók ugyancsak itt szállnak meg. A költségek jelentősek, de nem előteremthetetlenek. Számítások szerint egy gyerek 12 évi oktatása, nevelése Déván kb. 150.000.000 lej. Ez kb. napi egy Eurót jelent, s ennek egy részét a román állam állja. A jelek szerint a meglévő intézmények fenntarthatók, sőt tovább fejleszthetők. Tervek: 1. Az egyetemi központokban továbbtanuló fiatalok számára egyetemi kollégiumok kialakítása. Kolozsvárott és Marosvásárhelyen volna erre a legégetőbb szükség. Amennyiben a Ferences rend nem kap vissza megfelelő ingatlant, (erre is van remény) akkor vásárolnia kell épületet, mert a házbérek nagyon magasak. 2. Fontos a gyermekvédelmi központok továbbfejlesztés, hogy lehetőleg egész Erdélyre kiterjedő hálózat jöhessen létre. Folytatás az 5. oldalon