Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)

2004-01-01 / 1. szám

9­9­4 BÉCSI NAPLÓ 2004 január-február A JÓLÉT ZSÁKUTCÁJA Régészek egyöntetű megállapítása szerint a ha­nyatló etruszk társadalomra - amikor már nem lát­tak maguk előtt jövőt s ezért Rómának nem került különösebb megerőltetésébe kiiktatásuk, beolvasz­tásuk - az átalános elhízás, elhájasodás lett jellem­ző. A külső jelek mögött belső meghasonlás, kifára­dás rejlett, amihez természetesen hozzátartozott a vallás válsága is. A nyugati társadalmak egyre-másra a kényelem­ből, túltápláltságból eredő elhízás tüneteivel küszködnek, amik mindenekelőtt egészségi pana­szokkal járnak. Hiába, még jóból is megárt a sok. Is­mételt híradások után megint szóba került Ausztriában, ezúttal kiemelten, az iskolaköteles gyermekek és fiatalok aggasztó egészségi állapota, ami kizárólag az egészségtelen életmódra vezethető vissza: a fiúk 28%, a lányok 25% túlsúlyban szen­ved, mindkét nem tíz százaléka beteges elhízás jele­it mutatja. A 6-18 éves korúak között 31%-nál ge­­rincferdüléssel kapcsolatos tünetek állapíthatók meg. Mindazonáltal a fiúk 20%-a, a lányok 26%-a rendszeresen dohányzik; a tizenöt éveseknek csu­pán 55%-a nem dohányzik egyáltalán. Dohányzás terén egyébként az ausztriai fiatalok Európa élvona­lát képezik. Az okok egyértelműek: túlságosan ke­vés mozgás, túltengő táplálkozás, mindenekelőtt a hús- és édességfogyasztás terén. A szakemberek azt is tudni vélik, hogy mindez nem utolsósorban „in­telligencia kérdése“, ugyanis diplomás családokban a fiúknak csupán 18%-ánál, a lányoknak 20%-ánál merülnek fel az említett problémák, míg az alacso­nyabb végzettségű szülők gyermekeinél 33%-os ill. 27%-os arányban mutatható ki az elházasodás. Sebaj, előttünk jár a „korlátlan lehetőségek hazá­ja“, az Amerikai Egyesült államok, ahol évi 60 mil­liárd dollárt emészt fel az elhízás problémáinak ke­zelése. (Kövérek lázadása címmel a Bécsi Napló 2003/4. számában foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Szerk.). Ami rendkívül szánalmas, az világunk kettéosz­­tottsága. Amíg az északi féltekén, mindenekelőtt Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a jóléti túltengés okoz növekvő gondokat, addig a délin sok-sok millió éhezik, milliók szenvednek éhhalált. Amennyiben az anyagi javak, nevezetesen az élel­miszerek igazságosabb elosztásán fáradoznánk, nem csupán emberségesen viselkednénk, hanem - önmagunkra gondolva - még egészségünk javát is szolgálnánk. Szabó Dezső a nélkülözések világáról úgy nyilat­kozott, éhes gyomorral nem lehet a Himnuszt éne­kelni. Mai megtapasztalások szerint ez fordítva is érvényes, az elhízott ember ugyanis kényelmessé is válik, testileg és szellemileg nem erőlteti meg ma­gát. A hús- és hajtömeg pedig elszigeteli benne a szellemi világ iránti érdeklődést. Látszólag minden a jó közérzet körül összpontosul, ami annyit jelent, minél kevesebb mozgás és gondolkozás, ezzel szemben minél több zabálás, élvezethajhászás. Ez lenne az élet célja, rendje? Az etruszkokat „leváltó“ rómaiak is hasonló sorsra jutottak a biro­dalom végnapjaiban. „De jaj, csak így jár minden az ég alatt!“ - sóhajtotta klasszikus költőnk, a nyugati világ bűvöletébe esett szocialista látogató pedig, még nem is olyan régen, úgy ítélte, a „haldokló“ ka­pitalizmus valami gyönyörű halál. -spek- Mi tilos egy rádióban? Ha az elmúlt hetek magyarországi médiavitáját „kóstolgatja" az ember, az az érzése támad, hogy minden és semmi.Mert hiszen egyáltalán és tulaj­donképpen mi is történt?„Szabad" rádióadón há­rom műsorvezető cseveg. Közben zene. Karácsony előtt, Jézus- filmekről, kicsit Assisi Szent Ferencről. Egyikük leplezetlen kereszényellenességét mocs­kos­szájú ocsmányságokkal fűszerezett agresszi­vitással juttatja kifejezésre. A csúcs: „Kiirtanám az összes keresztényt!" vastagbetűs kiragadott idézetté vált a következő napokban a magyar médiában. A felháborodás csak részben őszinte. A „primitív intelligencia “ körében és a közéletben, a parlamenti felszólalásokban, a miniszteri párná­zott ajtó mögötti bizalmas, vagy kollégákkal folyta­tott szakmai beszélgetések során, villamoson, autó­buszon, utcán nyíltan és minden szégyenkezés nél­kül használt trágárságok elterjedtek a közéletben, a köznyelvben. Közismert (arisztokrata származá­sú) írónk nemrégiben sikert aratott műveiben sem jön ki ilyen kifejezések nélkül. Egy általam is nagy­­rabecsült riporter-kolléga legalább zavarba jött, mikor rosszallottam - baráti körben használt - szókincsét.Ne kerülgessük: A vallásos, az erkölcsi, a jó modorra nevelés, talán leginkább mindenféle nevelés hiánya, a „proliskodás“ sikkessé válása, a bizonytalan társadalmi szokások helyett biztos érintkezési alapot ígérő közönségeskedés széles körben elharapódzott. Magyarországon a hit - és egyáltalán mindenféle transcendens igény - meg­vetése, a vallások - és elsősorban a legelterjedteb­bek - elleni uszító hangnem 1948-tól 40 éven ke­resztül hivatalos államfilozófia volt, s még enyhébb formájában is jópofáskodás-számba ment.A meg­bánás nélkül megbocsátást elváró rendszerválto­zás, a legutolsó választás során felszított indulatok és máig be nem temetett árkok megfelelően megnö­velték az agresszivitás szintjét, és minimalizálták a másság iránti türelmet. Csak idő kérdése volt tehát, mikor következik be a felháborodást kiváltó kisik­lás. Vagy talán mégsem pusztán az ösztönélet sta­tisztikai véletlenje, valamiféle lélektani valósz­­ínű­ségszámítás eredménye a kipattant nyilvános, laza gyalázkodás?Az osztrák írók és újságírók Concordia Sajtóklubjába való tagfelvételkor az il­letők a tagságukkal együttjáró feltételekről nyilat­kozatot írnak alá, melynek 2., 3. és 4. pontja ma­gyar fordításban így szól:„(2) Kötelezem magam, hogy a véleménynyilvánítás szabadságáért síkra szállok. (3) Foglalkozásunk mély felelősségének tudatában ígérem, hogy újságírói és írói munkám során mindig fontolóra veszem a nyilvánosan tett kijelentések esetleges következményeit, tisztességes és becsületes leszek. (4) Kötelezem magam, hogy fellépek az emberi jogok, az emberi méltóság, az egyenjogúság és a magánélet tiszteletben tartásá­­nak védelmében, és küzdeni fogok a vallási és etni­kai csoportok és kisebbségek hátrányos megkülön­böztetése, különösen a faji gyűlölet, az idegenelle­­nesség és az antiszemitizmus ellen. “Nem tudom, a magyar média­kollégák mit írnak alá, nem isme­rem pontosan a frekvenciahasználat magyarorszá­gi szabályait sem. Nem tudom, a gyűlölködő kije­lentés megtevőjének milyen emberi, erkölcsi, jel­lembeli, szakmai minősítése volt ahhoz, hogy mik­rofont vehessen a kezébe. Egy biztos: még saját ké­tes etikai normái szerint is szégyenteljes módon cselekedett. - szt - ÉLETKÉP A MÚLTBÓL Garamvölgyi Györgyöt mosonmagyaróvári rendőrkapitány korából ismerem. A rendszer­váltás idején ő felelt a város közbiztonságáért. Megromlott egészsége folytán került azután nyugdíjba, bár a valósághoz az is hozzátartozik, hogy az összeférhetetlenségi törvény alapján nem maradhatott volna a kilencvenes évek köze­pétől eredeti posztján. Rendszeresen olvassa a Bécsi Naplót, korábban „hivatásból” is tette ezt. A régi időkről beszélgetünk Mosonmagyaróvá­ron, a Flesch Károly Kulturális Központban. - 1968-ban kerültem a Belügyminisztériumhoz, s ez év májusában kerültem Hegyeshalomba a köz­úti határátkelőhelyre a Belügyminisztérium KEOK hivatalához. Ez a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal hegyeshalmi kirendeltsége volt. A szervezet tevékenységének a lényege az volt, h­­ogy a külföldről érkező állampolgárok beutazási engedélyét ellenőrizze. Akkor vízumköteles volt minden nyugati országból beutazó. - Ezt nem a határőr végezte. - Nem, a rendőrség végezte az előbb említett hi­vatal segítségével. Hivatásos rendőrök voltunk, s meghatározott szempontok alapján ellenőriztük a beutazó állampolgárokat. Jelen esetben a magya­rokról van szó, külföldön élő magyarokról, s az in­nét „elszármazottakról”. - Hogy lehetett kiszűrni, hogy kit kell alaposan megnézni? - Nyilvánvaló, hogy aki nálunk váltotta a vízu­mot a határon, azokat mi leellenőriztük. Volt egy tiltó névjegyzék, a kék könyv, ebben több tízezer név volt található. Azok neve, akik nem léphetnek be az országba. - Ebben szerepelt a Bécsi Napló főszerkesztője is. - Igen. Szerepelt ebben valamennyi emigrációs lap főszerkesztője. Olyanok, akik rendszeresen ír­tak ezekbe a lapokba. Pontosabban az szerepelt, aki ellenséges hangnemben írt a szocialista társadalmi rendszerről. Tudni kell, hogy az emigráció katego­rizált volt. Voltak olyanok, akik a nagy gazdasági világválság idején mentek ki, ők politikailag ártal­matlanok voltak, ha csak néhányuk olyan szerve­zetbe nem keveredett, amit mi ellenségesnek tekin­tettünk. Volt a világháború idején kikerült generá­ció, majd a második világháborút követően. S vol­tak az ’56-osok. - Mindegyiket másként ellenőriztétek? - Hogy még pontosabban fogalmazzak: volt a lo­jális emigráció, és a reakciós magyar emigráció. A reakciós emigráció szócsövének tartottuk annak idején a Bécsi Naplót is. Amikor egy jó évtizede megláttam nálad a Bécsi Naplót, már akkor mond­tam neked, hogy ezt a lapot mi annak idején ellen­őrzés alatt tartottuk, illetve nem engedtük terjeszte­ni az országban. BÖRÖNDI LAJOS BALOLDALI RASSZISTA KÖNYVSIKERE NÉMETORSZÁGBAN Michael Moore Stupide white Man című köny­ve hónapok óta a német bestseller lista élén. Nem csoda. Az amerikai író 329 oldalon megerősíti a hagyományos európai klisét: az amerikai kultúrát alacsonyrendű, az amerikaiak - csak úgy általában­­ műveletlenek, buták. Persze az író szerint csak a fehérek, mint köny­vének címe is ezt juttatja kifejezésre. A színe­seknek nagy tisztelője. Hogy a demagóg-ag­resszív stílusban megfogalmazott munka Bush politikáját markánsan elítéli, az jogosnak mond­ható. (Sőt, szerinte Bush választási csalással került az elnöki székbe.) De felhorkanok, ha azt olvasom, hogy az amerikaiak - csak így általá­ban - nem találják meg Irakot a térképen. Mi­lyen térképen? Egy hegy- és vízrajzi térképen én sem tudnám minden további nélkül tisztázni, hogy eme folyó, vagy ama hegyvonulat iraki vagy iráni területen fekszik-e? De amit főleg nem értek: miért nincs egy szó sem ennek az amerikainak a könyvében az amerikai kultúra vagy civilizáció vívmányairól? Például aktuáli­san: a roboter többször sikerült landolásáról a Marson. Mert az emberiséget az effajta és ha­sonló technikai, egészségügyi stb. vívmányok viszik előre - az átlagamerikai állítólagos műve­­letlensége, butasága nem érdekli az emberisé­get. Valóban nem? Tévedés! A műveletlen vagy akár analfabéta amerikaiak milliói építik a hida­kat és házakat - a fizikai munka elvégzésére nincs szükség még írni-olvasni tudásra sem. De munkájuk sikeres elvégzése a társadalom szempontjából százszor fontosabb, mint egy besztszeller-író dühöngései. Különösen akkor, ha az író csak a „buta fehér ember” ellen dü­höng. A baloldali rasszizmus e kiváló képviselőjét a Frankfurter Allgemeine Zeitung politdlown-nak minősítette. Úgy vélem, joggal. BEZERÉDJ ZOLTÁN MAGYAR NAPLÓ Szerkesztőség: 1062 Budapest, Bajza u. 18. Tel./Fax.: 342-8768, 413-6672, 413-6673 E-mail-cím: magynap@hu.inter.net Postacím: 1406 Budapest, Pf. 15. Honlap: www.magyarnaplo.hu A Magyar Napló februári vendége Határ Győző, kinek bölcseletéről Orbán Péter írt tanulmányt. Az Európai Figyelőben a mai dán irodalom mutatkozik be. A számban mások mellett Barna T. Attila, Ladik Katalin, Oláh János, Szöllősi Zoltán versei, Léka Géza önéletrajzi ihletésű, Hegyvidéki beszéd című elbeszélésfüzérének első része és Serfőző Simon prózája szerepelnek. Szörényi László Monoszlóy Dezsőt köszönti 80. születésnapján. Hegedős László Czakó Gábor Disznójáték című színdarabjának Térszínházbeli feldolgozásáról számol be. Az érettségi és felvételi előkészítő VI. ré­sze tudáspróbával, próbafelvételivel folytatódik, Somos Béla határok fölötti magyar irodalomtörté­netében az erdélyi irodalomszervezőkről, Balogh Edgárról, Bánffy Miklósról, Benedek Elekről, Kuncz Aladárról és Osvát Kálmánról alkotott portrét. A PROTESTÁNS SZABADEGYETEM 2004. MÁJUSI KONFERENCIÁJA Az Európai Protestáns Magyar Szabad­­egyetem május 16-22 között, a Karcag mel­letti Berekfürdőn tartja 34. Akadémiai Napjait. A konferencia témája: „Fordulatok évei - Küz­delem a demokráciáért”. A találkozó során vé­gig kívánják tekinteni a 2. világháború végével a magyarság történetében beállt meghatározó fordulatokat, mint az ország 1944—45-ös né­met megszállását, a nyilas rémuralmat, a 45 utáni demokratikus újjáépítésnek szovjet nyo­másra meghiúsult kísérletét, az 1948-as „for­dulat évét”, a sztálinista önkényuralmat, az 56-os forradalom, az azt követő megtorlás, majd a „puha diktatúra” és végül a 89-90-es magyarországi rendszerváltás jelentőségét. E korszakkal összefüggésben megvitatják a ma­gyar kisebbség sorsának alakulását az utódál­lamokban, továbbá a magyarság mai helyze­tét, kivált a fiatalok előtt álló kihívásokat és fel­adatokat, különös tekintettel a demokratikus közgondolkodásra és Magyarországnak az EU-ba való belépésére. A témát neves szakemberek - történészek, szociológusok, politológusok mellett jeles teo­lógusok­­ előadásai, kerekasztal-beszélgeté­­sek, munkacsoportok és plenáris viták dol­gozzák fel. A bevezető teológiai előadást Bogárdi Szabó István református püspök tart­ja, a történeti témák előadói többek közt Csicsery-Rónay István, Palasik Mária, Rainer M. János, Vadkerty Katalin (Pozsony) és Benkő Samu (Kolozsvár). „Milyen demokráci­át?” kérdéssel pódiumvita lesz Zalatnay Ist­ván ref. lelkész, vallásfilozófus és Gombár Csaba szociológus részvételével. Gálfalvi György, a marosvásárhelyi „Látó” szerkesztő­je irodalmi estet vezet. Szokás szerint regge­li áhitatok, esténként filmvetítés, hangverseny és népzenei est egészítik ki a programot. Ál­dozócsütörtökön Szolnokra kirándulnak a résztvevők, ahol ökumenikus istentisztelet, városnézés, majd színielőadás a Szigligeti Színházban. Érdeklődés, jelentkezés (legkésőbb 2004. április 10-ig): Deák Péter, Bellertvestr. 59., CH-8007 Zürich (Schweiz), tel. (munkaidő­ben): 0041-1-279-55-49, fax: 0041-1-383-85- 86, e-mail: peter.deak@telekurs.com A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGÉRŐL A dévai ferences testvérek létre­hozták a Szent Ferenc Alapítványt, mint a román ál­lam által is elismert jogi személyiséget. En­nek alapján 1993 szeptemberében meg­született Déván a Magyarok Nagyasszo­nya kollégium, ahol jelenleg 141 gyerme­ket gondoznak. 1995 szeptemberében lét­rehozták a Magyarok Nagyasszonyáról el­nevezett magán óvodát és a nyolc osztá­lyos iskolát, az elsőt Erdélyben, mely a ro­mán állam engedélyével működik. Ide a kollégium gyeremekein kívül a városból még 34 gyerek jár. 1998-ban létesült Dé­ván ugyancsak a Szűzanya tiszteletére szentelt, és a román gyermekvédelem által elismert, saját gyermekvédelmi központ. Itt családoknál 118 gyermek talált otthonra. 1999-ben Szászvároson is beindult a Szent Erzsébet gyermekvédelmi központ, mely végül is megkapta a helybeli román hatóságoktól a működési engedélyt. Itt 43 gyermek részesül gondozásban. 2003­ tavaszán, ugyancsak Szászvároson, kezdte meg működését a Szent Bernadett napközi otthon a város szegény gyermekei számára, akik nemcsak óvodai ellátásban részesednek, hanem táplálékot és ruhát is kapnak. Ide 38 gyermeket fogadtak be eb­ben a tanévben. 2003 szeptemberében in­dult a Szovátai Szent József otthon, mely egyelőre mint iskolai bentlakás működik. Jelenleg itt 19 gyermeket gondoznak. 2003 szeptemberében Kolozsvárott magánhá­zat béreltek ki bentlakásul olyan fiatalok számára, akik a ferencesek gyermekvédel­mi központjaiban érettségiztek. 8-an lak­nak állandóan itt, de a Kolozsvárra láto­gatók ugyancsak itt szállnak meg. A költségek jelentősek, de nem előte­­remthetetlenek. Számítások szerint egy gye­rek 12 évi oktatása, nevelése Déván kb. 150.000.000 lej. Ez kb. napi egy Eurót jelent, s ennek egy részét a román állam állja. A jelek szerint a meglévő intézmé­nyek fenntarthatók, sőt tovább fejleszthe­tők. Tervek: 1.­­ Az egyetemi központokban továbbta­nuló fiatalok számára egyetemi kollégiu­mok kialakítása. Kolozsvárott és Marosvá­sárhelyen volna erre a legégetőbb szük­ség. Amennyiben a Ferences rend nem kap vissza megfelelő ingatlant, (erre is van remény) akkor vásárolnia kell épületet, mert a házbérek nagyon magasak. 2.­­ Fontos a gyermekvédelmi központok továbbfejlesztés, hogy lehetőleg egész Er­délyre kiterjedő hálózat jöhessen létre. Folytatás az 5. oldalon

Next