Bécsi Napló, 2013 (34. évfolyam, 1-6. szám)
2013-11-01 / 6. szám
2013* november-december BÉCSI NAPLÓ Még egyszer Gárdonyiról Olvasónaplómat - saját magam gyönyörködtetésére - 1968 óta vezetem. Abban az áll, hogy Jókai, Móricz, Mikszáth, Krúdy és Fekete István után Gárdonyi Gézát olvastam a legtöbbet: nyolcezer oldalt. Kisebb gyűjteményem van könyveinek első kiadásából, hogy azokat a kezemben tartva, lapozgatva, akár egy okkultista, magam elé képzeljem őt, s a lelkét. Furcsa ember volt. Kifundált egy olyan titkosírást, hogy alig bírták megfejteni. Dolgozószobája ablakait befalaztatta, kettős ajtaja belülről párnázva volt. Nyolcvanoldalas öröknaptárt szerkesztett Krisztus születésétől 3301-ig. Új pókot fedezett fel, amelynek hírére Herman Ottó sietve utazott Bécsből Egerbe... Éjjeli temetést kívánt. A szigorú Márai megjegyzi, hogy Gárdonyi népszerűségét „inkább magatartása építette, mint művészetének nemes elemei”. Pedig népszerűségre vágyott a legkevésbé. Kolostorba bújni, ahol ő a rendfőnök, ahol akkor ül a cseresznyefája alá, amikor akar; olyan vallásban hinni, ami neki tetszik, közben alkotni, olvasni, pipát tömni. Erre vágyott, és meg is valósította. Fű lenni a kő alatt. Hogyne irigyelték volna a kávéházi versfaragók, akik füstös redakciókban koldulták az előleget. „Zsugori német” - mondták rá a vékonypénzű duhajok. „Anatole France-i lélek, Roussoeau-i remete” - mondták rá a fennkölt slapajok. „A magyar Dickens” - ahogy Ady jellemezte, aki viszont nem szerette Dickenst. „Nehéz, zárt, fojtott lélek” -írta róla Móricz, akit Gárdonyi nemcsak beengedett a dolgozószobájába, hanem elballagtak ketten egy egri kiskocsmába, s a két bornemissza néhány pohárka bort megivott. Barátok nem lettek. Gárdonyi barátai az egri fi Bródy Sándor, Szabolcska Mihály és Pósa Lajos voltak. (Az a Pósa, akinek gyerekkoromban minden este elalvás előtt elmondtam az imáját: én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem... Ő írta.) Gárdonyi Géza a „lélek” szót írta le legtöbbször. Lelkem világossága. Lelkem ereje. Lélek-ember. Valamiért haragudott a testre, testiségre. Nem fogott kezet. Nála a test betegség, születés-elmúlás és a Nő. „Nőt szeretve mindig egy testet szeretünk.” „A nőnek a teste a fő kincse.” Viszont azt is leírta: „Ha a női lélek ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié.” Az a megrögzött nőgyűlölő Schopenhauer nagyon hatott rá. Megfigyeltem, hogy ahogyan öregszenek műveiben a nők, és betöltik az anyósi hivatalt, annál ellenségesebb. „A mama, akármilyen idő volt, belement a vízbe. Olyan volt szegény vörösbodros fekete fürdőruhájában, mint valami cirkuszi sovány vén csimpánz, csak a kutya hiányzott, hogy ráültessék.” Egyáltalán nem kedvelte a kövér nőket. Azokra szinte zuhognak a hasonlatai a skót malactól a fókáig. Gárdonyi a szangvinikus „lélekcsoportba” tartozott, haragja hirtelen lobbant fel. A Nemzeti Színházban „A bor” premierjén letépte Rózsahegyi Kálmánról a piros mellényt, mivel ő fakó lajbit” írt elő. Állandó harcbandacban volt kiadójával, műveinek kiadása darab ideig szünetelt. S akkor bújt el a bagolyvárban, amikor az Akadémia megnyitotta előtte a rozsdás nagykaput, s a nyugatosok maguk közé hívták... Oda meg Osváth Ernő nem engedte. Tóth Béla útmutatásával utazott vonaton Triesztig s onnan hajóval, első osztályon Sztambulig. Előtte elolvasta Jókaitól a Janicsárok végnapjait, a Fehér rózsát, és sokat tanult „Effendi”-től, Tóth Bélától. A hajón megtanult törökül. Hat hét múlva hazajött, megírta Az egri csillagokat, a halhatatlan magyar regényt. Egy év múlva majdnem meghalt „értömődés” miatt (szívtrombózis), „hektikája” nem súlyosbodott, gyomorbaja megmaradt. Különben egészséges, nem pesszimista, innen-onnan összerakott hite töretlen. Igaz barátja csak Bródy Sándor volt. Gárdonyinak elég a cibereleves, Bródy gourmond. Gárdonyi a saját házában aludt, Bródy garnikban, manzárt szobában. Gárdonyi egyedül aludt, Bródy bezzeg ritkán. Fiatalabb korában elég forgalmas volt a szobája. Krúdy Gyula elmesélt egy történetet kettőjük igaz barátságáról a Mélypincének nevezett vendéglőben. A világháború alatt Gárdonyi leruccant Pestre Bródyhoz. Ötkilós egri kenyeret és egy oldal szalonnát vitt jó étvágyú barátjának. Gárdonyi tudta, hogy Bródynál egy krajcár sincs, de szivarral el lesz látva egész hónapra. Pesten a pályaudvarról gyalog indult a szállodába, ahol Bródy lakott. Kiadós séta volt, de megtakarított néhány koronát! Krúdy: „Ők voltak az utolsó írók, akik megosztották egymással kenyerüket, szivarjaikat. Jó emberek voltak, szerették egymást.” Gárdonyi természetesen pipás volt. Otthon! Ha elment otthonról, a nyolcvancentis meggyfaszárat a pipatóriumba tette, és a zsebébe szivart rakott. Vékony szivart szítt, szipkával. (Érdekes, ez Móra Ferencnél éppen fordítva történt: Móra odakünn pipázott, ásatásnál, otthon vagy a hivatalban szivarozott.) Aztán az törént 1920 végén, hogy Szabó Dezső Bródy ellen szavalt. Bródy felhorkant és emigrált. Szabó Dezső és Herczeg Ferenc életre hívták a Magyar Írók Nemzeti Szövetségét. Gárdonyit felkérték díszelnöknek. Elvállalta. Bródy megírta a híres „páduai levelet.“ „Odaálltál mindjárt a hitetlenek közé! Egy meggörnyedt, házsártos falusi tanító lettél!“ A nyílt levél egy bécsi szerkesztőségen keresztül került Budapestre. Gárdonyi 1922. október 30-án meghalt. Sokan leírták már Gárdonyi kedvteléseit. Tudják-e, hogy nyelvészkedett is? „A német nem tudja megkülönböztetni a „fölkel“ és „föláll“ fogalmakat. Neki mindkettő “aufstehen“. Az ágyból nem kel föl, hanem föláll. Ha pedig azt mondja, hogy én bizony nem állok föl, hanem „ich mache mich nicht auf“, az még a fölállásnál is cifrább nyilatkozat.“ Lel egy szót: laposfarú. Összerakja németül: „Wer einen mageren Hintem hat“. Gárdonyi élete végéig 48-as maradt. „Ne csüggedj magyar!“ - üzeni népének 1921-ben. Ahogy a csúf hernyóból gubó lesz, a gubóban csodálatos változás történik, amit nem érthetünk meg, ugyanúgy a beteg magyar nemzet is erőre kapott mindig az ezer év alatt. Széchenyi hordozta körül azt a lámpást, amelybe az olajat a nyelvújítók készítették. Széchenyi, Kossuth, Jókai, Petőfi, Arany küldött lelkek voltak. Az újraépülés törvényeit az idő előre magában hordozza, amely mögött az Értelem világok Sírjához nem megyek el, hiszen itt vannak velem a könyvei. „Csak a teste“ - áll a kereszten. Üzenet? Talán Gárdonyi tudott valamit? Márai Sándornak hosszú élete alatt egyetlen szava sem volt misztikus, de az utolsó levelében azt kérdezte: „Mégis van lélek?“ Szabó Ferenc László KOSSUTHKIFLI - Fehér Béla új könyvéről - Fehér Béla: Kossuthkifli, Magvető Kiadó 2012,336 old. Furcsa, hogy egy cím ennyire rejtélyes és egyben árulkodó legyen. Ha valaki azt hiszi, hogy a kifli szó miatt egy cukrásztörténetről esik szó, nem téved és mégis téved. Kossuth neve is jelzés és mégsem teljesen az, csak annyiban, hogy az 1849-es időszakban játszódó kalandsorozatról szól a mű, de ennél sokkal több is. Szerelmi regény, krimiparódia, kémhistória, mesebeli, mitikus figurákkal teli ötnapos utazás a szabadságharc végén, a vesztésre álló időszakában. Tükör és görbetükör, múltunkról és jelenünkről, lehúz és felemel, de mindenekelőtt önfeledten mulattat. A szerző szórakoztatni akar. Durván, meghökkentően, valósághűen, a korabeli hétköznapok szintjén, néha Rejtő Jenő humorát idézvén a XIX. század Magyarországára. A cselekmény háborúban zajlik, ám itt nem romantikus Jókai hősök léteznek, hanem kocsisok, fogadósok, fanatikus politikai megszállottak, kémhálózatszervezők és beszervezettek, gyilkosok és persze szerelmesek, róluk szól ez a mű. A cselekmény egyszerű: Egy utazókocsiban Debrecen felé menekülő szerelmespárt üldöz egy halottaskocsi, benne zord atyáikkal - a kalandregény szabályának megfelelően -, mindig elkerülve egymást. Fontos szerepet játszik a Kossuthkifli, ami valójában beigli lenne, csak politikai okból viseli ezt a nevet, így titokzatosabb. Minden jelenet, szereplő sarkított, túlexponált, egészen különlegesen szatirikus. Az ötnapos utazás közben megismerjük milyen utakon is jártak akkoriban a kocsik, tele sárral, vérrel, banditával, bővérű erotikával, de ínycsiklandozó korabeli ennivalókkal is. Az élet élni akar: a szakadt ruhájú, cipő nélküli útonállóvá változott honvédek, a rájuk törő ellenséges csapatok csak háttérszerepet játszanak, a lényeg a kaland, a korabeli hétköznapok. A stílus, a sokrétű, durva humor az, ami a borzalmakat feledteti, valamint a korabeli konyha ínycsiklandozó tárháza. Az utazók között ki-ki családon belül is más irányhoz tartozik, komoly a politikai ellentét, de ez egyáltalán nem érdekli az egyszerű embereket, ők esznek, főznek, szeretkeznek, élik életüket. Az igazi cukrász, fogadós a háború rémségei között is süt-főz, receptek izgalmas sokasága színesíti a kalandokat. Különös élmény megismerni, milyenek voltak és hol vezettek a korabeli utak, meghökkentő bepillantani a révészek, fogadók, csárdák körülményeibe. Az író komoly földrajzi, néprajzi, gasztronómiai kutatást végezhetett a könyv megírása előtt. A szerző, Fehér Béla stílusa lenyűgöző, a cselekményhez külön nyelvezetet alkotott, melyben benne van a magyar nyelv valamennyi rétege, a Halotti Beszédtől kezdve a romantika sokrétű, soknyelvű Magyarországának mellbevágóan útszéli szóhasználatáig. Az épp hivatalossá vált, még alig lélegző korabeli magyar nyelv mellett az akkori és korábbi valóság ízes humora ott van mindenütt és magába foglalja a szemléletes trágárságot, ami soha nem öncélú, hiszen innen tudjuk, milyen körülmények között és hol vagyunk. Vágjunk bele, olvassuk el, milyen is a Kossuthkifli! Rudolf Péter, rendező 2013. július elején kezdte el forgatni a könyvből készült Kossuthkifli című hatrészes tévésorozatot, melyet egy év múlva láthat a közönség. Czellár Judit Lakiteleki Mozgókép Szemle A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület 2013. november 6-8. között 13. alkalommal rendezte meg a Kisközösségi Televíziók és Filmműhelyek Mozgókép Szemléjét. A filmszemle fődíját, az Országgyűlés 500 ezer forintos különdíját a Szabó Attila által rendezett Útonútfélen c. alkotásnak ítélte. A film riportere a Heti Válasz c. lap különdíját kapta. További hét film 500.000 - 100.000 forintos jutalomban részesült: Református vagyok, mindörökké az maradok, Kiss Réka filmje; Somogyvári Rudolf, A nagyfa árnyékában; Cséke Zsolt, Álmomban rétisas szállt a kertünkbe; Kecsenovity Egon és Zsolnai Ákos, Kicsi Klájd és a nagyvilág II.; Szoboszlay Péter, Minden fillér pénz!; Csubriló Zoltán Emlékképek a hatvanéves Magyarkanizsai Írótáborról. Jánosi Antal filmje, az Isten csavargója: Kiss Benedek portré 200 ezer forintos különdíjat kapott a zsűritől, emellett a film főszereplőjét, Kiss Benedeket a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíjával jutalmazták. Transzcendentális világ ( N Csontos Márta Aforizmák ) Ha gondolkodom, akkor vagyok, de nem biztos, hogy vannak gondolataim arról, hogy létem miként értelmezzem. Legtöbbször saját tehetetlenséged adja más számára a lehetőséget. Mindig az sürgeti legjobban a megoldást, aki mástól várja azt. Lehetsz úgy is vesztes, hogy a másik fél ne érezze győzelme örömét. Nem szárnyáért irigyled a madarat, hanem a szárnyalás öröméért. Másokban könnyen felfedezzük önmagunk ellenségét, de mások ellenségeiben nem ismerjük fel önmagunkat. Sok ember azért érzi magát olyan fontosnak, mert rosszul számítja ki, hogy hol a világ közepe. Ha tüntetően próbálsz szerény lenni, csak azért van, hogy vegyenek már észre. Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert könnyen ikon lesz belőle. Ha a zsák nem találja meg igazi foltját, akkor folt hátán folt. A szerelemben az a legszörnyűbb, ha már a visszautasítás lehetőségét is elveszítjük. Böröndi Lajos Csak horzsolás Csak horzsolás csak roncsolás Ahogy a papír beheged De sokáig őrzi vers nyomát Sokáig vérzik még a seb Még sokáig emlékezik Néhány sor még föllebeg Nem őrzi papír semmi sem Nem őrzi emlékezet így van ez törölni kell Ott van a gomba delete Amit töröltél ott se volt A múltad törléssel van tele így kívánja ezt förtelem A szennyes történelem.________________________________) ni rS. Csorna János Kérdés Urunk! ha fürdünk reggel, délben, este megtisztulunk? Véd ne feledd a hont, hol a hős ha kellett naponta szablyát vont V____________________) JELEN SZÁMUNK KÉPEI A Bécsi Napló olvasói számára kevésbé ismert szobrászművészt és alkotásait mutatjuk be. Életútja, különös sorsa, mélyen elgondolkodtató. Faykod Mária-Zsuzsa Balatonfüreden született, orvos-tanár szülőktől. Apja az 56-os forradalom alatt sebesülteket gyógyított, ezért többször börtönbe került és ott is halt meg. Édesanyját a „megbízhatatlan tanárnőt” 1957- ben 5 gyermekével a fővárosból egy tanyára száműzték. Évekig ott éltek. A 70-es évek elején Faykod Zsuzsát felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Közben kápolnáknak, templomoknak készített márvány, fa és bronz szobrokat. Ezek az alkotások politikai konfliktusokat okoztak a főiskolán. Határozott művészi elképzelései szemben álltak a hivatalos irányvonallal. Ezért el kellett hagynia a főiskolát. 1975-ben politikai menekültként telepedett le Párizsban. Rögtön számos megrendelést kapott, szobrait kiállították és kitüntetésekkel díjazták. Egyidejűleg, a Sorbonne-on Filozófiai tanulmányokat folytatott és a párizsi Szépművészeti Főiskolán másfél év alatt szobrászdiplomát szerzett. Párizs legismertebb művésznegyedében a «De Faykod» galériájában kiállított alkotásai elismertté váltak a műkritikusok és művészetkedvelők körében. Alkotóidejét megosztja párizsi és carrarai műtermei között, mert mint Michelangelo, ő maga választja ki szobrai anyagát a márványból. 1988-ban Felső-Provance-ban telepedett le és létrehozta a De Faykod múzeumot. Alkotásai szoborparkot képeznek a mediterrán környezetben. Múzeumát Nyugat-Európától Amerikáig látogatják az érdeklődök és megrendelők. Nagyméretű szobrait különböző városokban állították fel. 2003-ban tőle rendelték meg a Lourdes-i kegyhely 17 stációjának márványból faragott világhírűvé vált monumentális szobrait. A keresztutat megtekintette és nagy elismeréssel illette II. János Pál pápa is. Faykod Mária Zsuzsa művészete egyedülálló. A kortárs művészettel ellentétben, újjáéleszti a spirituális szép” fogalmát, mint a művészet alapvető értékét. Műveiben az ember belső világának energiája, harmóniája tükröződik. Szomorú, hogy döbbenetes hatású lírai szobor kompozícióit nem ismerik szülőföldjén. Talán még megérjük, hogy az egyetemes magyar kultúra kivételes értékeit Magyarországon is bemutatják. Jánosi Antal