Bécsi Napló, 2019 (40. évfolyam, 1-6. szám)

2019-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ XL. ÉVFOLYAM l.SZÁM 2019. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN 2019 - AZ ATLANTIZMUS ALKONYA Jelen cikk megírásakor az a szándék vezé­relt, hogy némileg provokatív, gondolkodásra késztető módon tegyek közzé néhány 2019-re vonatkozó előrejelzést. A sorrend nem feltét­lenül fontossági, és természetesen szubjektív. Első állításom nem előrejelzés, a következ­tetések azonban igen. Az Egyesült Államok és a nemzetközi energiapiacok viszonyának radikális, évek óta tartó, 2019-ben kiteljesedő változásáról van szó. Amerika ugyanis energia­hordozó-vásárlóból nettó exportőrré vált, mind az olaj, mind a finomított termékek és a földgáz tekintetében. Elsődleges piacai Ázsiában talál­hatóak, ami komoly fejfájást okoz a régiót ha­gyományosan ellátó közel-keleti kitermelőknek. A kiváló minőségű amerikai könnyűolajat, ben­zint, gázolajat és finomított fűtőolajat szállító tankhajók megjelentek Kína, Dél-Korea, Szin­gapúr kikötőiben, a cseppfolyósított földgáz pedig szerepet játszhat a kínai kormány első­sorban környezetvédelmi okokból (légszennye­zés csökkentése) meghirdetett, széntüzelésről földgázra való átállási programjában. Ezért (is) a kínai-amerikai kereskedelmi háborúban márciusban fegyverszünetet köt­hetnek a felek. Ha Kína előnyben részesíti az amerikai kőolaj- és földgázszállítókat, ez tet­szeni fog a nemzetközi kapcsolatokat üzleti alapon kezelő Trump-adminisztrációnak. Az amerikai kereskedelmi mérleg Kínával szem­beni, tavaly 232 milliárd dollárt elérő deficitjét nemcsak kínai árukra kivetett vámokkal lehet mérsékelni, hanem növekvő exportbevételek­kel is. Kína gazdasági előnyök nyújtásával politikai “szabad kártyákhoz” juthat, például Tajvan kérdésében. És Iránnal szemben sem kell szankciókat alkalmazni. Jobban fog fájni nekik, ha elvesztik egy-két vevőjüket. Olajhatalomként az Egyesült Államok csök­kenő érdeklődést tanúsít a Közel-Kelet ügyei iránt. Megszűnik a 2005-ben rendkívül inten­zív szakaszba lépett - lásd Condoleezza Rice külügyminiszter kairói egyetemen 2005 júni­usában tartott beszédét, melyben kijelentette: ettől a pillanattól a régió stabilitása helyett a demokráciát óhajtó erők támogatása az el­sődleges­­ fegyveres demokrácia-export. Az olaj világpiaci árát továbbra is az amerikai piac határozza meg, de az ár az USA pala­­olaj-kitermelésének árszintjétől függ, és nem attól, hogy benzinfaló autóikat milyen külső forrásból és mennyiért lehet etetni. Amerika nem zsarolható tovább olajembargóval és a Perzsa-öböl elzárásával, az “olajfegyver” el­avult. Amerika kivonul Afganisztánból, Szí­riából, de továbbra is szívesen ad el fegyvert bárkinek. Az olaj jelentőségének csökkenése miatt a Közel-Kelet gazdasági súlya apad, a hagyományos feszültségforrások helyét újak veszik át. Mint például Líbia, mely immáron nem az olaj kitermelése, hanem az Európába irányuló migrációban játszott szerepe miatt van a középpontban, és marad játéktér, érde­kek ütközésének színpada. Mindez nem tetszik Trump elnök washing­toni ellenfeleinek, de több okból is állítha­tó, hogy kénytelenek lesznek beletörődni az „America first” elv működésébe. A tőkepia­coknak tetszik Trump politikája. Demokrata oldalon valódi kihívó nem mutatkozik, a gaz­dasági mutatók jók. Áttérve Európára, és ezen belül az ukrán helyzetre, a márciusban esedékes ukrán el­nökválasztásig az ukrán-orosz viszony feszült marad, de nem kerül sor robbanásra. Trump számára ugyanis Ukrajna nem bír különösebb jelentőséggel, azonkívül, hogy némi fegyvert ad el oda. Ennél többre nem hajlandó. Az EU vezető hatalmai mérsékeltebb irányvonal hí­vei. Porosenko komoly támogató híján elmegy egy bizonyos határig, hogy felkorbácsolja a nemzeti hevületet, újbóli megválasztása érde­kében. De bárki lesz is az ukrán elnök, a vá­lasztások után tárgyalnia kell Oroszországgal. Trump ugyanis minden további nélkül kész lesz az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítésére. Közben pedig boldogan figyeli az amerikai hadiiparhoz érkező lengyel és ro­mán megrendeléseket. Ők legalább fizetnek a saját védelmükért. Amerikának. Trump a többi NATO-tagtól is hasonló lépéseket vár, ha pedig nem reagálnak, fel fogja vetni Amerika NATO-ból való kilépését, amit egyébként már tavaly is többször, reális lehetőségként fogal­mazott meg. A hidegháború aszimmetrikus lezárása - ti. a Varsói Szerződés megszűnt, a NATO viszont azóta is új tagokkal bővül - óta az atlanti-orosz kapcsolatokat a 2007-ig tartó “hideg béke” (Jelcin elnök által használt ter­minus) után a fokozódó feszültség jellemezte. A lisszaboni szerződés aláírásával az Unió új tagjai kötelezettséget vállaltak biztonságpoli­tikájuk NATO-n belüli összehangolására. Ezt Oroszország stratégiai fenyegetésként fogta fel, és 2008-ban Grúziában először, majd Ukraj­nában másodszor is demonstrálta: eddig és ne tovább. Ha a NATO Oroszországot továbbra is lator államként kezeli, és nem fogja fel, hogy a másik félnek is vannak érdekei, nincs remény a feszültség csökkenésére. Ezen a helyzeten változtathat az “America first” elv alkalma­zása. És a Brexit. A brit parlament elutasította a May-kormány és az EU közötti szerződést, viszont bizalmat szavazott ugyanennek a kormánynak. 2019- ben Nagy-Britanniát a Brexit, az Uniót pedig a Brexit kezelése, és a fenyegető recesszió el­hárítása köti le. A briteknek kevésbé lesz fontos az ország katonai költségvetésének szinten tartása, plá­ne növelése. A kétkedőknek egy tény: a flotta egy darab, elvileg 2020-ban szolgálatba lépő anyahajójának (momentán a briteknek nincs anyahajójuk) üzemeltetési költségeire jelenleg nincs fedezet, és senki nem tudja, honnan te­remtik elő. A többi fegyvernem sem áll jobban. Nagy-Britannia egyre inkább papírtigris, ami­nek nagy a szája - lásd a vadul oroszellenes kormányzati retorikát. De a király meztelen. A NATO sarokköve porladozik. És ezen a tíz darab rakétahordozó atom-tengeralattjárójuk megléte sem változtat. Végül, tavasszal az Unióban is parlamen­ti választásokat tartanak, ahol további teret nyernek a középtől jobbra és balra(?) álló erők - nevezzük őket bárminek is. Az ok: a cent­rum a XXI. század folyamán mindent megtett azért, hogy a hagyományos bázisának számító középosztály életfeltételeit rombolja. Az Unió vezető hatalmainak gazdaság- és társadalom­­politikája a középosztályt létében fenyegeti - lásd a francia sárgamellényes tüntetéseket, de a Brexit is ugyanezt demonstrálja. Az egyéb feszültségforrások, mint például a migráció, a választókat még inkább elfordítják a hagyo­mányos pártoktól. Máshol keresik kérdéseik­re a választ. 2019 nyertese Amerika lesz, és ezúttal nem a szokásos módon. Nem nyernek háborút, nem szállnak meg egyetlen országot sem. A vesz­teseket pedig gyűjtőnéven atlantistáknak ne­vezik majd. Torba Tamás Városháza és Zsolnay szökőkút (Kudlik Zoltán felv.) Demonstrandum est... A világpolitika fejleményeinek nagy vonalai alatt/mögött egy „mozgalom” kezd láthatóvá válni, mely a huszadik században napirenden volt, de 2000 után ritkaságszámba ment. Úgy látszik, újabban a tömegtüntetések idejét éljük. Franciaországban a karácsony körüli látszóla­gos visszavonulást követően a sárgamellénye­­sek ismét elárasztják a köztereket. Tízezrek vonulnak az utcákra, nem ijednek vissza a rendőrökkel való összetűzésektől, gépkocsik­kal ostromolnak meg minisztériumokat, és Emmanuel Macron államelnök lemondását követelik. Németországban a rendőrség gyak­ran bevetésre indul, mert bal- és jobboldali tüntetőket kell szétválasztani. Az Egyesült Államok a tüntetések területén is a határtalan lehetőségek országa, január közepén például több ezren tüntettek Donald Trump elnök el­len Washingtonban a harmadik alkalommal megrendezett Nők menetén. De máshol is van ok a vonulásra. Athénban ezrek gyűltek össze, hogy Macedónia névváltoztatásának tervezett parlamenti ratifikációja ellen tüntessenek. Eb­ből a sorból Magyarország sem maradhat ki. Budapesten és sok másik városban azért men­tek az emberek az utcára, mert az új túlóratör­vényt rabszolgatörvénynek tartják. A Munka Törvénykönyve (Mt.) január el­sején módosult. Dr. Szűcs Bálint irodavezető ügyvéd, az RSM Hungary adótanácsadó part­nere így magyarázta: „Elérkeztünk az Mt.-mó­­dosítás legvitatottabb pontjához­­ a rendkívüli munka maximális mértékének kibővítéséhez.” Eszerint „a rendkívüli munkaidő éves mér­téke” ugyan változatlanul 250 óra, kollektív szerződés esetén 300 óra, de „a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján” 400 órára emelhető. „Ezt az új, megállapodáson alapuló rendkívüli munkát nevezi a törvény önként vállalt túlmunkának.” E módosításhoz kapcsolódik dr. Szűcs Bá­lint szerint egy „a módosító jogszabály na­gyobb visszhangot kapott rendelkezése”, ugyanis: „A munkaidőkeret maximális időtar­tamát felemelték 36 hónapra, tehát 3 évre. Ez abban a tekintetben kedvezőtlenebb helyzetet eredményez a munkavállalókra nézve, hogy a túlórákkal való elszámolási kötelezettség csak a munkaidőkeret végén vagy a munkaviszony megszűnésekor áll be.” Az ügyvéd pontosan érzékeli a tiltakozások okát: „Ez adott szél­sőséges esetben azt is jelentheti, hogy valaki a 2019-ben teljesített túlórájának ellenérté­két csak 2021 év végén kapja meg vagy egy, a termelésben bekövetkező visszaesés miatt egyáltalán nem részesül túlórában, mert a munkáltató a napi munkaidő csökkentésével kompenzálja a korábbi évben végzett túlórát.” Ezt egy magát nyilvánosan megnevezni nem akaró magyarországi bennfentes is érzékeli: „Van valódi felháborodás.” De a szakember meglehetősen realista módon látja a tüntető­ket: „A tünteközők azonban nem a napi 8 órát dolgozó emberekből kerülnek ki, azok nem törnek-zúznak (a rendőrség hihetetlen türel­mes volt velük).” Akkor kik vesznek részt? „Néhány ezer tüntitőt (köztük külföldi antifá­­sokat) egyébként bármikor össze lehet terelni egy 8 éve regnáló kormány ellen, de az nem Franciaország, nincs a tüntetésekben erő...” A szakszervezeteknek lenne ereje? Azok „hall­gatnak, mint Szerafin a fűben, mivel pénz­ügyileg függenek a Fidesztől (korábban ki­tömték a vezetőket pénzzel).” Ami két okból nem korrekt. Egyrészt a Ma­gyar Szakszervezeti Szövetség elnöke már de­cember elején kijelentette: Nem kizárt, hogy sztrájkokat és útlezárásokat is szerveznek. Kordás Lajos szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány nem egyeztetett velük a túlóra­keret növeléséről. „Nem európai mód, hogy ilyen törvényjavaslatot képviselői módosító indítvány útján nyújt be a kormányzat”. Folytatás a 3. oldalon Meglátások és jóslatok Az emberi természetben rejlő belső bizony­talanság történelmi helyzetekben olyan sze­mélyek kezébe helyezte bizalmát, akik képesek voltak megmondani egy-egy háború kimene­telét, vagy bizonyos jelekből levonni általános következtetéseket. Ezek a jósok még uralkodók döntéseit is befolyásolták, mivel rájuk hagyat­koztak. Érdemes lenne kikutatni, utánanézni, vajon a jóslatok, előrelátások hányada bizo­nyult helytállónak. Általában inkább azok a sorsszerű fordulatok maradtak ránk, amikor az érintett személyek nem hallgattak az intő szó­ra, vagy éppenséggel rosszul értelmezték őket. Európa kezd a nyugtalanság földrészévé válni. Ha valaki jobban odafigyel a megnyil­vánuló jelenségekre, sokféle magyarázattal szolgálhat, amik nem okvetlen kézenfekvőek. Kicsit a múltba tekintve úgy is fogalmazhat­nánk: nincs forradalmi helyzet. Ha pedig ez nem áll fenn, akkor mi az, ami egyes embe­reket, embercsoportokat annyira megmozgat, hogy aligha lehet felfogni, valami jéghegy csú­csáról van-e szó, vagy pedig rossz hangulat­ból keletkeznek az utcai megnyilvánulások? Valamilyen módon rossz az emberek közér­zete, aminek nincs okvetlen anyagi vonzata. Kétségtelen, már évek óta lehetett hallani, ol­vasni, hogy vége a szociális (jóléti) államnak, aminek következményei csak lassan törnek felszínre. A középosztályok jól (?) tartják ma­gukat, az elszegényedés méretei, ha érzékelhe­tők is, nem ijesztők. Minden bizonnyal fennáll az olló­mérce, avagy a növekvő aránytalanság a gazdagok és a szegények vagy szegényebbek között. Minderre mégsincs megbízható mér­ce, sokkal inkább a megközelítéstől függően lehet dramatizálni a méreteket. Valójában mennyiségileg az emberek nagyobb többsé­ge elégedett, ha van is hiányérzete. Utóbbi egyfajta bizonytalanságból fakad, mert sem az állam, sem érdekképviseletek nem tudnák írásba adni, hogyan látják mondjuk az előttünk álló esztendőt. Vannak előrejelzések, amik vagy beválnak, vagy utólag kiigazításra szorulnak, de ez csak utólag derül ki. Ilyen légkörben nem mondhatók marginális jelenségeknek a kártyavetőktől a javasasszo­nyokon át azok a vajákosok, horoszkópkészí­tők, akik ugyancsak belelátnak a jövőbe és csalhatatlan igazságokkal látják el az egyre nagyobb számú érdeklődőt. Igaz, a művelt tár­sadalom ma úgy van ezekkel, mint régebben a hóhérokkal, akiknek igénybe vették mun­kálataikat, ellenben kiközösítve a települések legszélén tűrték meg őket. Mégsem lehetünk meg a harmadik idődimenzió becserkészése nélkül, de tudományos kereteket, feltételeket szabunk neki. Az egyoldalúság (komolytalan­ság) vádját vállalva, tudható, hogy a jószán­dékú mellébeszélések mellett nagyon is meg­férnek a tudatos ferdítések, sőt, hazugságok, amikre a helyes szakkifejezés a deszinformá­­ció. Tudjuk, pl. a II. Világháborúban stratégiai eszközként vették igénybe. Békeidőben, különösen az uborkaszezon idején, amikor nem akar történni semmi érdekfeszítő esemény, amikor megélhetési Folytatás a 2. oldalon

Next