Bécsi Napló, 2019 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2019-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ XL. ÉVFOLYAM l.SZÁM 2019. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN 2019 - AZ ATLANTIZMUS ALKONYA Jelen cikk megírásakor az a szándék vezérelt, hogy némileg provokatív, gondolkodásra késztető módon tegyek közzé néhány 2019-re vonatkozó előrejelzést. A sorrend nem feltétlenül fontossági, és természetesen szubjektív. Első állításom nem előrejelzés, a következtetések azonban igen. Az Egyesült Államok és a nemzetközi energiapiacok viszonyának radikális, évek óta tartó, 2019-ben kiteljesedő változásáról van szó. Amerika ugyanis energiahordozó-vásárlóból nettó exportőrré vált, mind az olaj, mind a finomított termékek és a földgáz tekintetében. Elsődleges piacai Ázsiában találhatóak, ami komoly fejfájást okoz a régiót hagyományosan ellátó közel-keleti kitermelőknek. A kiváló minőségű amerikai könnyűolajat, benzint, gázolajat és finomított fűtőolajat szállító tankhajók megjelentek Kína, Dél-Korea, Szingapúr kikötőiben, a cseppfolyósított földgáz pedig szerepet játszhat a kínai kormány elsősorban környezetvédelmi okokból (légszennyezés csökkentése) meghirdetett, széntüzelésről földgázra való átállási programjában. Ezért (is) a kínai-amerikai kereskedelmi háborúban márciusban fegyverszünetet köthetnek a felek. Ha Kína előnyben részesíti az amerikai kőolaj- és földgázszállítókat, ez tetszeni fog a nemzetközi kapcsolatokat üzleti alapon kezelő Trump-adminisztrációnak. Az amerikai kereskedelmi mérleg Kínával szembeni, tavaly 232 milliárd dollárt elérő deficitjét nemcsak kínai árukra kivetett vámokkal lehet mérsékelni, hanem növekvő exportbevételekkel is. Kína gazdasági előnyök nyújtásával politikai “szabad kártyákhoz” juthat, például Tajvan kérdésében. És Iránnal szemben sem kell szankciókat alkalmazni. Jobban fog fájni nekik, ha elvesztik egy-két vevőjüket. Olajhatalomként az Egyesült Államok csökkenő érdeklődést tanúsít a Közel-Kelet ügyei iránt. Megszűnik a 2005-ben rendkívül intenzív szakaszba lépett - lásd Condoleezza Rice külügyminiszter kairói egyetemen 2005 júniusában tartott beszédét, melyben kijelentette: ettől a pillanattól a régió stabilitása helyett a demokráciát óhajtó erők támogatása az elsődleges fegyveres demokrácia-export. Az olaj világpiaci árát továbbra is az amerikai piac határozza meg, de az ár az USA palaolaj-kitermelésének árszintjétől függ, és nem attól, hogy benzinfaló autóikat milyen külső forrásból és mennyiért lehet etetni. Amerika nem zsarolható tovább olajembargóval és a Perzsa-öböl elzárásával, az “olajfegyver” elavult. Amerika kivonul Afganisztánból, Szíriából, de továbbra is szívesen ad el fegyvert bárkinek. Az olaj jelentőségének csökkenése miatt a Közel-Kelet gazdasági súlya apad, a hagyományos feszültségforrások helyét újak veszik át. Mint például Líbia, mely immáron nem az olaj kitermelése, hanem az Európába irányuló migrációban játszott szerepe miatt van a középpontban, és marad játéktér, érdekek ütközésének színpada. Mindez nem tetszik Trump elnök washingtoni ellenfeleinek, de több okból is állítható, hogy kénytelenek lesznek beletörődni az „America first” elv működésébe. A tőkepiacoknak tetszik Trump politikája. Demokrata oldalon valódi kihívó nem mutatkozik, a gazdasági mutatók jók. Áttérve Európára, és ezen belül az ukrán helyzetre, a márciusban esedékes ukrán elnökválasztásig az ukrán-orosz viszony feszült marad, de nem kerül sor robbanásra. Trump számára ugyanis Ukrajna nem bír különösebb jelentőséggel, azonkívül, hogy némi fegyvert ad el oda. Ennél többre nem hajlandó. Az EU vezető hatalmai mérsékeltebb irányvonal hívei. Porosenko komoly támogató híján elmegy egy bizonyos határig, hogy felkorbácsolja a nemzeti hevületet, újbóli megválasztása érdekében. De bárki lesz is az ukrán elnök, a választások után tárgyalnia kell Oroszországgal. Trump ugyanis minden további nélkül kész lesz az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítésére. Közben pedig boldogan figyeli az amerikai hadiiparhoz érkező lengyel és román megrendeléseket. Ők legalább fizetnek a saját védelmükért. Amerikának. Trump a többi NATO-tagtól is hasonló lépéseket vár, ha pedig nem reagálnak, fel fogja vetni Amerika NATO-ból való kilépését, amit egyébként már tavaly is többször, reális lehetőségként fogalmazott meg. A hidegháború aszimmetrikus lezárása - ti. a Varsói Szerződés megszűnt, a NATO viszont azóta is új tagokkal bővül - óta az atlanti-orosz kapcsolatokat a 2007-ig tartó “hideg béke” (Jelcin elnök által használt terminus) után a fokozódó feszültség jellemezte. A lisszaboni szerződés aláírásával az Unió új tagjai kötelezettséget vállaltak biztonságpolitikájuk NATO-n belüli összehangolására. Ezt Oroszország stratégiai fenyegetésként fogta fel, és 2008-ban Grúziában először, majd Ukrajnában másodszor is demonstrálta: eddig és ne tovább. Ha a NATO Oroszországot továbbra is lator államként kezeli, és nem fogja fel, hogy a másik félnek is vannak érdekei, nincs remény a feszültség csökkenésére. Ezen a helyzeten változtathat az “America first” elv alkalmazása. És a Brexit. A brit parlament elutasította a May-kormány és az EU közötti szerződést, viszont bizalmat szavazott ugyanennek a kormánynak. 2019- ben Nagy-Britanniát a Brexit, az Uniót pedig a Brexit kezelése, és a fenyegető recesszió elhárítása köti le. A briteknek kevésbé lesz fontos az ország katonai költségvetésének szinten tartása, pláne növelése. A kétkedőknek egy tény: a flotta egy darab, elvileg 2020-ban szolgálatba lépő anyahajójának (momentán a briteknek nincs anyahajójuk) üzemeltetési költségeire jelenleg nincs fedezet, és senki nem tudja, honnan teremtik elő. A többi fegyvernem sem áll jobban. Nagy-Britannia egyre inkább papírtigris, aminek nagy a szája - lásd a vadul oroszellenes kormányzati retorikát. De a király meztelen. A NATO sarokköve porladozik. És ezen a tíz darab rakétahordozó atom-tengeralattjárójuk megléte sem változtat. Végül, tavasszal az Unióban is parlamenti választásokat tartanak, ahol további teret nyernek a középtől jobbra és balra(?) álló erők - nevezzük őket bárminek is. Az ok: a centrum a XXI. század folyamán mindent megtett azért, hogy a hagyományos bázisának számító középosztály életfeltételeit rombolja. Az Unió vezető hatalmainak gazdaság- és társadalompolitikája a középosztályt létében fenyegeti - lásd a francia sárgamellényes tüntetéseket, de a Brexit is ugyanezt demonstrálja. Az egyéb feszültségforrások, mint például a migráció, a választókat még inkább elfordítják a hagyományos pártoktól. Máshol keresik kérdéseikre a választ. 2019 nyertese Amerika lesz, és ezúttal nem a szokásos módon. Nem nyernek háborút, nem szállnak meg egyetlen országot sem. A veszteseket pedig gyűjtőnéven atlantistáknak nevezik majd. Torba Tamás Városháza és Zsolnay szökőkút (Kudlik Zoltán felv.) Demonstrandum est... A világpolitika fejleményeinek nagy vonalai alatt/mögött egy „mozgalom” kezd láthatóvá válni, mely a huszadik században napirenden volt, de 2000 után ritkaságszámba ment. Úgy látszik, újabban a tömegtüntetések idejét éljük. Franciaországban a karácsony körüli látszólagos visszavonulást követően a sárgamellényesek ismét elárasztják a köztereket. Tízezrek vonulnak az utcákra, nem ijednek vissza a rendőrökkel való összetűzésektől, gépkocsikkal ostromolnak meg minisztériumokat, és Emmanuel Macron államelnök lemondását követelik. Németországban a rendőrség gyakran bevetésre indul, mert bal- és jobboldali tüntetőket kell szétválasztani. Az Egyesült Államok a tüntetések területén is a határtalan lehetőségek országa, január közepén például több ezren tüntettek Donald Trump elnök ellen Washingtonban a harmadik alkalommal megrendezett Nők menetén. De máshol is van ok a vonulásra. Athénban ezrek gyűltek össze, hogy Macedónia névváltoztatásának tervezett parlamenti ratifikációja ellen tüntessenek. Ebből a sorból Magyarország sem maradhat ki. Budapesten és sok másik városban azért mentek az emberek az utcára, mert az új túlóratörvényt rabszolgatörvénynek tartják. A Munka Törvénykönyve (Mt.) január elsején módosult. Dr. Szűcs Bálint irodavezető ügyvéd, az RSM Hungary adótanácsadó partnere így magyarázta: „Elérkeztünk az Mt.-módosítás legvitatottabb pontjához a rendkívüli munka maximális mértékének kibővítéséhez.” Eszerint „a rendkívüli munkaidő éves mértéke” ugyan változatlanul 250 óra, kollektív szerződés esetén 300 óra, de „a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján” 400 órára emelhető. „Ezt az új, megállapodáson alapuló rendkívüli munkát nevezi a törvény önként vállalt túlmunkának.” E módosításhoz kapcsolódik dr. Szűcs Bálint szerint egy „a módosító jogszabály nagyobb visszhangot kapott rendelkezése”, ugyanis: „A munkaidőkeret maximális időtartamát felemelték 36 hónapra, tehát 3 évre. Ez abban a tekintetben kedvezőtlenebb helyzetet eredményez a munkavállalókra nézve, hogy a túlórákkal való elszámolási kötelezettség csak a munkaidőkeret végén vagy a munkaviszony megszűnésekor áll be.” Az ügyvéd pontosan érzékeli a tiltakozások okát: „Ez adott szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy valaki a 2019-ben teljesített túlórájának ellenértékét csak 2021 év végén kapja meg vagy egy, a termelésben bekövetkező visszaesés miatt egyáltalán nem részesül túlórában, mert a munkáltató a napi munkaidő csökkentésével kompenzálja a korábbi évben végzett túlórát.” Ezt egy magát nyilvánosan megnevezni nem akaró magyarországi bennfentes is érzékeli: „Van valódi felháborodás.” De a szakember meglehetősen realista módon látja a tüntetőket: „A tünteközők azonban nem a napi 8 órát dolgozó emberekből kerülnek ki, azok nem törnek-zúznak (a rendőrség hihetetlen türelmes volt velük).” Akkor kik vesznek részt? „Néhány ezer tüntitőt (köztük külföldi antifásokat) egyébként bármikor össze lehet terelni egy 8 éve regnáló kormány ellen, de az nem Franciaország, nincs a tüntetésekben erő...” A szakszervezeteknek lenne ereje? Azok „hallgatnak, mint Szerafin a fűben, mivel pénzügyileg függenek a Fidesztől (korábban kitömték a vezetőket pénzzel).” Ami két okból nem korrekt. Egyrészt a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke már december elején kijelentette: Nem kizárt, hogy sztrájkokat és útlezárásokat is szerveznek. Kordás Lajos szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány nem egyeztetett velük a túlórakeret növeléséről. „Nem európai mód, hogy ilyen törvényjavaslatot képviselői módosító indítvány útján nyújt be a kormányzat”. Folytatás a 3. oldalon Meglátások és jóslatok Az emberi természetben rejlő belső bizonytalanság történelmi helyzetekben olyan személyek kezébe helyezte bizalmát, akik képesek voltak megmondani egy-egy háború kimenetelét, vagy bizonyos jelekből levonni általános következtetéseket. Ezek a jósok még uralkodók döntéseit is befolyásolták, mivel rájuk hagyatkoztak. Érdemes lenne kikutatni, utánanézni, vajon a jóslatok, előrelátások hányada bizonyult helytállónak. Általában inkább azok a sorsszerű fordulatok maradtak ránk, amikor az érintett személyek nem hallgattak az intő szóra, vagy éppenséggel rosszul értelmezték őket. Európa kezd a nyugtalanság földrészévé válni. Ha valaki jobban odafigyel a megnyilvánuló jelenségekre, sokféle magyarázattal szolgálhat, amik nem okvetlen kézenfekvőek. Kicsit a múltba tekintve úgy is fogalmazhatnánk: nincs forradalmi helyzet. Ha pedig ez nem áll fenn, akkor mi az, ami egyes embereket, embercsoportokat annyira megmozgat, hogy aligha lehet felfogni, valami jéghegy csúcsáról van-e szó, vagy pedig rossz hangulatból keletkeznek az utcai megnyilvánulások? Valamilyen módon rossz az emberek közérzete, aminek nincs okvetlen anyagi vonzata. Kétségtelen, már évek óta lehetett hallani, olvasni, hogy vége a szociális (jóléti) államnak, aminek következményei csak lassan törnek felszínre. A középosztályok jól (?) tartják magukat, az elszegényedés méretei, ha érzékelhetők is, nem ijesztők. Minden bizonnyal fennáll az ollómérce, avagy a növekvő aránytalanság a gazdagok és a szegények vagy szegényebbek között. Minderre mégsincs megbízható mérce, sokkal inkább a megközelítéstől függően lehet dramatizálni a méreteket. Valójában mennyiségileg az emberek nagyobb többsége elégedett, ha van is hiányérzete. Utóbbi egyfajta bizonytalanságból fakad, mert sem az állam, sem érdekképviseletek nem tudnák írásba adni, hogyan látják mondjuk az előttünk álló esztendőt. Vannak előrejelzések, amik vagy beválnak, vagy utólag kiigazításra szorulnak, de ez csak utólag derül ki. Ilyen légkörben nem mondhatók marginális jelenségeknek a kártyavetőktől a javasasszonyokon át azok a vajákosok, horoszkópkészítők, akik ugyancsak belelátnak a jövőbe és csalhatatlan igazságokkal látják el az egyre nagyobb számú érdeklődőt. Igaz, a művelt társadalom ma úgy van ezekkel, mint régebben a hóhérokkal, akiknek igénybe vették munkálataikat, ellenben kiközösítve a települések legszélén tűrték meg őket. Mégsem lehetünk meg a harmadik idődimenzió becserkészése nélkül, de tudományos kereteket, feltételeket szabunk neki. Az egyoldalúság (komolytalanság) vádját vállalva, tudható, hogy a jószándékú mellébeszélések mellett nagyon is megférnek a tudatos ferdítések, sőt, hazugságok, amikre a helyes szakkifejezés a deszinformáció. Tudjuk, pl. a II. Világháborúban stratégiai eszközként vették igénybe. Békeidőben, különösen az uborkaszezon idején, amikor nem akar történni semmi érdekfeszítő esemény, amikor megélhetési Folytatás a 2. oldalon