Béke és Szabadság, 1952 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1952-07-27 / 30. szám

AKIKET ÁTÖLEL AZ ÖTÉVES TERV. Elkészült a Láng Gépgyár új pompás kazánszerelőműhelye »Az év első felében a gyáripar termelése 26,8 százalékkal lakinek, csak gondolkozni kell, megérteni a teremtő munka erejét és sze­­haladta meg 1951 első félévi termelését.« (A Központi Statisztikai retni ezt a szép, új hazát. Hivatal jelentése az ötéves népgazdasági terv harmadik éve második negyedének végrehajtásáról.) Éppen­­nyolcvan évvel ezelőtt, 1872 nyarán alapította egy pénzes pozsonyi orvos fia, Láng László, ezt a fegyeraéttelep komorságú vas­gyárat a Váci-úton. Az ablaktalan öntőmírhely, a kazánlakatosok zsúfolt, levegőtlen üzeme, az egymáshoz könyöklő földszintes házak fala már nem áll ellen a csákány ütésének, szétmállik, és kupacba omlik. Nem törmelék, hanem szemétdomb jelzi a bontás helyét. Mert bontják, a régit, így ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Láng Gépgyár. A régi lakatosműhely tíz lépés hosszú s s az ágaskodó ember ujja­­hegyével megérintheti a kormos, rogyadozó mennyezetet. A két ablakon sűrű börtönrács, belül rozsdás, foszlaldozó drótháló védi a homályos üveget. Itt bent, ebben a kicsiny kulipántyóban fényes délben is este van, ha becsukják a kilincsnélküli deszkaajtót, smintha pincében len­nénk. Ez a múlt. Az építést, a Láng Gépgyár megújítását úgy végzik, hogy pillanatra se szüneteljen a munka. Lent a dunaparti oldalon kezdték az izmos betonfalak felhúzását s ahogy hónapról hónapra közelednek a Váci-úthoz, úgy pusztulnak el a régi munkássors e keserves emlékei. A lakatosműhely házacskája még érintetlen. De felette kétmillió forint többtermelést vállaltak a Láng-gyáriak soha még ennyit nem ajánlottak fel egyetlen versenysza­kaszban sem. Teljesíteni fogjuk ígéri Kist, de komor az arca, valami még kikivártkozik. Nagy Mihály és Galcsó István sztahanovista főművezető is hallgat,­­aztán egyszerre szólalnak meg mind a hárman. — A Lőrinci Hengerművön is múlik... A hévégi hajrá... A verseny nyilvánossá­gán is ... Szóval van még hiba, amin is segíteni kellene, javítani. És ha a hiba miatt nem tudnak maradéktalanul örülni, akkor sincs olyan nagy baj. Akikor kijavítják, Galcsó István felemeli a hüvelykujját: — Egy, a Lőrinci Hengermű, ahonnan akadozik az anyagellátás. A nagy hengersorokat éppen a koreai műszak előtt állították le javí­tásra és lassítani kellett a tempót, mert fogyóban volt a kazánlemez. Ennek jó lesz utánanézni, lőrinci szaktársak! Itt a mi új, csodás műhelyünk, töltsétek meg anyaggal, gyalázat lenne, ha miattatok le­maradnánk. Hiszen túlteljesítettük az első, a második negyedévet és most egyszerre, amikor már felépült az új üzem, akkor. . Ezt nem tehetitek velünk! Felemeli a mutatóujját is. — Kettő. Van itt egy rossz szokás, ez is még a régi világ maradéka. A hónap első hetében immel-ámmal dolgozni, aztán a hónap második felében kipótolni, hogy a tervben el ne maradjunk, így aztán egyenetlen az exportterv teljesítése, az átvevő üzemeknél torlódás keletkezik hó vég­én és mi meg alaposan kifáradunk. Mire kell ez? Júliusban csak a koreai műszak mentette meg az első dekád eredményeit. De ebből tanulnunk kell Risz János folytatja, ő a kö­zépső ujját nyújtja fel és azt mondja: — Három, ez is súlyos Galcsó szaktárs, jó lesz most ide figyelni! Azt tudjuk, hogy túltel­jesítettük a koreai műszakot, de mennyivel, hány százalékkal? Ki hogyan dolgozott, hogyan állt helyt? Ezt senki se tudja. Mi volt a tegnapi eredmény és a tegnapelőtti? Fogalmunk sincs. Igaz, hogy újak a falak és új a falitábla is. De a táblát azért össze szabad firkálni, azt ne sajnálja a műhelyvezetőség...! A beszéd elfárasztja i­tt az embereket, mert ki kell ereszteni a hangot, különben elnyomja a hegesztőpisz­tolyok szószegése, a szege­cselük robaja, a pörölyök csapása. Az új műhely gépcsodája, a szürke­­testl, lakkosan fénylő »RM 35-ös« az egyetlen zajtalan, csendes, ille­delmes tagja ennek a lármás gépcsaládnak. Pedig ez a szárnyas­­fúrógép, amely oly könnyedén lyukasztja át a hatvanmilliméteres vasat, mint gombostű a hártyapapírt, a legnagyobb a műhelyiben. Olyan min­t egy negyvenöt fokra szétnyitott gigászi körző. Ott áll nem messze a rogyadozó, régi lakatosműhelyhez, amelynek vesznie kell, mert a múlt elvesztette ebben az országban a csatát. . Ember György felépült már a főváros legkorszerűbb kazánszerelőműhelye. Nyolcvan méter hosszú, hatvanöt széles, a tető üvegsipkáin dől be napfény s a bordás betonfal felső peremén orkánt kavarnak a ventilá­torok. És közepén­ a düledező, kormos-piszkos,sötét viskó. A régi meg­hal, az új születik... Érdekes, aki ebbe az új műhelybe­­kerül, akit egyszerre így átölel az ötéves terv, az attól kezdve többet teljesít; anélkül, hogy jobban meg­feszítené erejét, eredményesebben dolgozik. Az átlagos emelkedés tíz százalék, van akinél még több. A régi műhelyben nyolcan-tizen késtek el minden nap, sok volt a hiányzó, lógós is akadt nem egy. Ma. .? Három hete nem késett el senki sem. Egy megrögzött »amerikázót« felelősségre vont a műhely kollektívája s azóta norma felett teljesít. Nagy Mihály á­­képzett tömörítő-kovács az új műhelybe félórával előbb érkezik minden nap. Munkakezdésig megolajozza a »puskát«, megélesíti a hornyolót, vágót, előkészít mindent. A régi műhelyben ezenkétszáz forintot keresett, az újban hajti ezerhat—ezernyolcszázat. Olyan ember ez a Nagy Mihály, akinek élettörténetét be kellene vésni a vadonatúj szürke betonfalakba, mert a nagy béketerv fordított az ő sorsán is, ugyanaz az ötéves terv, amely új műhelycsarnokokat emel és porrá morzsolja a tőkésvilág maradékát. Kulákcseléd volt, egy farádi zsírosgazda, nemzetes vitéz Eőry úr robotosa, később répa-egyelő a Nagycenki Cukorgyár bérletén, napi hatvan fillérért. Most itt van, a tervnek szüksége volt rá, ez a váci­ úti gyár kinyúj­totta roppant kezét és elvezette a Sopron megyei Farádról a tömörítő­­kovácsok brigádjába. Csak néhány hete, amikor az új falakról lekerül­tek az állványok, ő is új lakást kapott Budán, a Maros­ utca har­mincban. Két szoba, konyha, fürdő­szoba csempekáddal, központi fű­tés ... Lidi, aki cselédlány volt, amikor megismerte és a három gyermek, Marika, Erzsi és Zsuzsa, ez a négy drága ember, de boldo­gan is élnek most! És... és min­den. Öreg Tóth bácsi milyen­ sze­retettel tanítja. Ma is, amikor meg­kérdezte, a darukaszán ajtaját ho­gyan kell kiköszörülni, az öreg megmutatta s aztán mellette állt sokáig igazította a mozdulatait. Milyen jó emberek közé került... Rist János is ilyen, ő két hó­napja nősült és Lick Terit vette el, aki itt a kazánműhelyben volt szál­lítómunkás. Amíg ezek a nagy fa­lak felépültek, addig Terit az iro­dára helyezték, ma már tisztviselő a gyártáselőkészítésen. Furcsa neve van annak a szál­méri falunak, ahol Rist János szü­letett. Név is, de az élő lelkiisme­ret parancsa is. Azt mondja ne­vetve, most augusztus huszadika előtt így hívják az egész orszá­got mint a szülőfalumat: Vállalj. A négytagú Schneider-brigád, amelyben, dolgozik, öt lokomobil kaszánházát készíti el terven felül az Alkotmány ünnepéig, így kö­szöni meg ezt a szép életet Rist János. Nagy Mihályék csoportja is vállalt és az egész műhely, az egész gyár. Nincs a Lángban egyetlen ember sem, aki kimaradt az augusztus 20-i versenyből Nem kell ahhoz Vállalj­on születni É va-CiKWiwMl tón tavi hru niki. Az üres tervtábla tqp­­hrLffb­b bUcm­ MÁR DOLGOZNAK a Láng Gépgyár új kazánszerelőműhelyében, de még ott áll (a kép balsarkában) a régi, szűk lakídosműhely. Egy-két nap alatt lebontják (Maevar Fotó — Mező (elv.)

Next