Béke és Szabadság, 1952 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1952-07-27 / 30. szám
AKIKET ÁTÖLEL AZ ÖTÉVES TERV. Elkészült a Láng Gépgyár új pompás kazánszerelőműhelye »Az év első felében a gyáripar termelése 26,8 százalékkal lakinek, csak gondolkozni kell, megérteni a teremtő munka erejét és szehaladta meg 1951 első félévi termelését.« (A Központi Statisztikai retni ezt a szép, új hazát. Hivatal jelentése az ötéves népgazdasági terv harmadik éve második negyedének végrehajtásáról.) Éppennyolcvan évvel ezelőtt, 1872 nyarán alapította egy pénzes pozsonyi orvos fia, Láng László, ezt a fegyeraéttelep komorságú vasgyárat a Váci-úton. Az ablaktalan öntőmírhely, a kazánlakatosok zsúfolt, levegőtlen üzeme, az egymáshoz könyöklő földszintes házak fala már nem áll ellen a csákány ütésének, szétmállik, és kupacba omlik. Nem törmelék, hanem szemétdomb jelzi a bontás helyét. Mert bontják, a régit, így ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Láng Gépgyár. A régi lakatosműhely tíz lépés hosszú s s az ágaskodó ember ujjahegyével megérintheti a kormos, rogyadozó mennyezetet. A két ablakon sűrű börtönrács, belül rozsdás, foszlaldozó drótháló védi a homályos üveget. Itt bent, ebben a kicsiny kulipántyóban fényes délben is este van, ha becsukják a kilincsnélküli deszkaajtót, smintha pincében lennénk. Ez a múlt. Az építést, a Láng Gépgyár megújítását úgy végzik, hogy pillanatra se szüneteljen a munka. Lent a dunaparti oldalon kezdték az izmos betonfalak felhúzását s ahogy hónapról hónapra közelednek a Váci-úthoz, úgy pusztulnak el a régi munkássors e keserves emlékei. A lakatosműhely házacskája még érintetlen. De felette kétmillió forint többtermelést vállaltak a Láng-gyáriak soha még ennyit nem ajánlottak fel egyetlen versenyszakaszban sem. Teljesíteni fogjuk ígéri Kist, de komor az arca, valami még kikivártkozik. Nagy Mihály és Galcsó István sztahanovista főművezető is hallgat,aztán egyszerre szólalnak meg mind a hárman. — A Lőrinci Hengerművön is múlik... A hévégi hajrá... A verseny nyilvánosságán is ... Szóval van még hiba, amin is segíteni kellene, javítani. És ha a hiba miatt nem tudnak maradéktalanul örülni, akkor sincs olyan nagy baj. Akikor kijavítják, Galcsó István felemeli a hüvelykujját: — Egy, a Lőrinci Hengermű, ahonnan akadozik az anyagellátás. A nagy hengersorokat éppen a koreai műszak előtt állították le javításra és lassítani kellett a tempót, mert fogyóban volt a kazánlemez. Ennek jó lesz utánanézni, lőrinci szaktársak! Itt a mi új, csodás műhelyünk, töltsétek meg anyaggal, gyalázat lenne, ha miattatok lemaradnánk. Hiszen túlteljesítettük az első, a második negyedévet és most egyszerre, amikor már felépült az új üzem, akkor. . Ezt nem tehetitek velünk! Felemeli a mutatóujját is. — Kettő. Van itt egy rossz szokás, ez is még a régi világ maradéka. A hónap első hetében immel-ámmal dolgozni, aztán a hónap második felében kipótolni, hogy a tervben el ne maradjunk, így aztán egyenetlen az exportterv teljesítése, az átvevő üzemeknél torlódás keletkezik hó végén és mi meg alaposan kifáradunk. Mire kell ez? Júliusban csak a koreai műszak mentette meg az első dekád eredményeit. De ebből tanulnunk kell Risz János folytatja, ő a középső ujját nyújtja fel és azt mondja: — Három, ez is súlyos Galcsó szaktárs, jó lesz most ide figyelni! Azt tudjuk, hogy túlteljesítettük a koreai műszakot, de mennyivel, hány százalékkal? Ki hogyan dolgozott, hogyan állt helyt? Ezt senki se tudja. Mi volt a tegnapi eredmény és a tegnapelőtti? Fogalmunk sincs. Igaz, hogy újak a falak és új a falitábla is. De a táblát azért össze szabad firkálni, azt ne sajnálja a műhelyvezetőség...! A beszéd elfárasztja itt az embereket, mert ki kell ereszteni a hangot, különben elnyomja a hegesztőpisztolyok szószegése, a szegecselük robaja, a pörölyök csapása. Az új műhely gépcsodája, a szürketestl, lakkosan fénylő »RM 35-ös« az egyetlen zajtalan, csendes, illedelmes tagja ennek a lármás gépcsaládnak. Pedig ez a szárnyasfúrógép, amely oly könnyedén lyukasztja át a hatvanmilliméteres vasat, mint gombostű a hártyapapírt, a legnagyobb a műhelyiben. Olyan mint egy negyvenöt fokra szétnyitott gigászi körző. Ott áll nem messze a rogyadozó, régi lakatosműhelyhez, amelynek vesznie kell, mert a múlt elvesztette ebben az országban a csatát. . Ember György felépült már a főváros legkorszerűbb kazánszerelőműhelye. Nyolcvan méter hosszú, hatvanöt széles, a tető üvegsipkáin dől be napfény s a bordás betonfal felső peremén orkánt kavarnak a ventilátorok. És közepén a düledező, kormos-piszkos,sötét viskó. A régi meghal, az új születik... Érdekes, aki ebbe az új műhelybekerül, akit egyszerre így átölel az ötéves terv, az attól kezdve többet teljesít; anélkül, hogy jobban megfeszítené erejét, eredményesebben dolgozik. Az átlagos emelkedés tíz százalék, van akinél még több. A régi műhelyben nyolcan-tizen késtek el minden nap, sok volt a hiányzó, lógós is akadt nem egy. Ma. .? Három hete nem késett el senki sem. Egy megrögzött »amerikázót« felelősségre vont a műhely kollektívája s azóta norma felett teljesít. Nagy Mihály áképzett tömörítő-kovács az új műhelybe félórával előbb érkezik minden nap. Munkakezdésig megolajozza a »puskát«, megélesíti a hornyolót, vágót, előkészít mindent. A régi műhelyben ezenkétszáz forintot keresett, az újban hajti ezerhat—ezernyolcszázat. Olyan ember ez a Nagy Mihály, akinek élettörténetét be kellene vésni a vadonatúj szürke betonfalakba, mert a nagy béketerv fordított az ő sorsán is, ugyanaz az ötéves terv, amely új műhelycsarnokokat emel és porrá morzsolja a tőkésvilág maradékát. Kulákcseléd volt, egy farádi zsírosgazda, nemzetes vitéz Eőry úr robotosa, később répa-egyelő a Nagycenki Cukorgyár bérletén, napi hatvan fillérért. Most itt van, a tervnek szüksége volt rá, ez a váci úti gyár kinyújtotta roppant kezét és elvezette a Sopron megyei Farádról a tömörítőkovácsok brigádjába. Csak néhány hete, amikor az új falakról lekerültek az állványok, ő is új lakást kapott Budán, a Maros utca harmincban. Két szoba, konyha, fürdőszoba csempekáddal, központi fűtés ... Lidi, aki cselédlány volt, amikor megismerte és a három gyermek, Marika, Erzsi és Zsuzsa, ez a négy drága ember, de boldogan is élnek most! És... és minden. Öreg Tóth bácsi milyen szeretettel tanítja. Ma is, amikor megkérdezte, a darukaszán ajtaját hogyan kell kiköszörülni, az öreg megmutatta s aztán mellette állt sokáig igazította a mozdulatait. Milyen jó emberek közé került... Rist János is ilyen, ő két hónapja nősült és Lick Terit vette el, aki itt a kazánműhelyben volt szállítómunkás. Amíg ezek a nagy falak felépültek, addig Terit az irodára helyezték, ma már tisztviselő a gyártáselőkészítésen. Furcsa neve van annak a szálméri falunak, ahol Rist János született. Név is, de az élő lelkiismeret parancsa is. Azt mondja nevetve, most augusztus huszadika előtt így hívják az egész országot mint a szülőfalumat: Vállalj. A négytagú Schneider-brigád, amelyben, dolgozik, öt lokomobil kaszánházát készíti el terven felül az Alkotmány ünnepéig, így köszöni meg ezt a szép életet Rist János. Nagy Mihályék csoportja is vállalt és az egész műhely, az egész gyár. Nincs a Lángban egyetlen ember sem, aki kimaradt az augusztus 20-i versenyből Nem kell ahhoz Vállaljon születni É va-CiKWiwMl tón tavi hru niki. Az üres tervtábla tqphrLffbb bUcm MÁR DOLGOZNAK a Láng Gépgyár új kazánszerelőműhelyében, de még ott áll (a kép balsarkában) a régi, szűk lakídosműhely. Egy-két nap alatt lebontják (Maevar Fotó — Mező (elv.)